Semmi 1034 csillagozás

Janne Teller: Semmi

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”
Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie…

Eredeti cím: Intet

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Scolar, Budapest, 2016
184 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632442952 · Fordította: Weyer Szilvia
>!
Scolar, Budapest, 2015
182 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632442952 · Fordította: Weyer Szilvia
>!
Scolar, Budapest, 2014
182 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632442952 · Fordította: Weyer Szilvia

3 további kiadás


Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Pierre Anthon · Sofie · Agnes · Anna-Li · Elise · Hans · Hussain · Jan-Johan


Kedvencelte 182

Most olvassa 54

Várólistára tette 451

Kívánságlistára tette 428

Kölcsönkérné 12


Kiemelt értékelések

>!
n P
Janne Teller: Semmi

Mindig azt gondolom, hogy megoldok majd mindent, mert mindenre figyelek, mindent észreveszek, mindent fejben tartok, tudom, ki hogyan alszik, mit álmodik, hogy ébred. Tudom, hogy melyik szobából hány lépés a mosdó, hogy kattan a kilincs, hogy csapódik az ajtó. Két emelet, 4 szárny, 130 gyerek, csak velem, mindennap az életem. Többet vagyok diákokkal, mint a sajátjaimmal. Ezeket persze nem lehet tökéletesen csinálni, nem lehetek egyszerre mindenhol, nem hallhatok, láthatok meg mindent, akár mennyire is éles a figyelmem. Becsúszhat hiba, ezt tudom, csak túl nagy ne legyen és főleg ne végzetes. Ezek jártak a fejemben (éjjel, amikor dolgozom és olvasom a könyvet) és régen volt már ilyen nyugtalan éjszakám. A Legyek ura jutott az eszembe, meg az Én nem félek. Felkeltem, kb. hajnal 3 óra lehetett, végig mentem minden folyosón, csend volt, nagyon nagy csend. Megnyugtatott. Most jöttem a kollégiumi ballagásról, búcsúzások, élettervek, az álmok valóra váltásának ideje jön. Az Élet értelmének keresése és megtalálásának évei következnek. Egyenként köszöntek el a diákok, többnyire egymástól, az „otthontól”, amit nekünk kell nyújtani feléjük. Ez a könyv járt a fejemben. Most pedig elindulok dolgozni. Ennyit tudok mondani.

8 hozzászólás
>!
csanna
Janne Teller: Semmi

Ötévesen állítólag ezt diktáltam az óvónéninek, az ovis ballagási füzetbe is bekerült:

"Én tiszta vagyok, mint az ég.
Én tiszta vagyok, mint a levegő.
Azt nem is látni.
Akkor engem sem látni.
Az a semmi.
Akkor nem is lehet semminek nevezni.
Akkor most megfestem magamat."

Ez a könyv nem csak ezt az emléket hozta ki belőlem és színezte újra, hanem rengeteg érzést, félelmet, vágyat. Párszor még biztosan el fogom olvasni.

7 hozzászólás
>!
gesztenye63 P
Janne Teller: Semmi

Janne Teller írt valamit a Semmiről. Arról a közegről, ami úgy veszi körül létezésünk minden apró rezdülését, saját, csökönyösen dédelgetett spoiler külön bejáratú kis világunkat, mintha valóban semmivé akarná tenni mindazt, amit mi az életünknek gondolunk. Amiről úgy gondoljuk, hogy az márpedig VALAMI spoiler.
Teller tudja, hogy ha nem is tudatosan, de mégis folyton ott motoszkál bennünk a kérdés, vajon érdemes-e holnap újra felkelni, folytatni, tovább nyűglődni és nap, mint nap mérlegre tenni cselekedeteinket: volt-e értelme? Ráadásul azt súgja a fülünkbe, hogy ez a Semmi bennünk gyökerezik és átkozottul csábító tud lenni. Saját kérdéseinkben bizonytalanítja el a válaszainkat, észrevétlenül rombolja szét reményteli álmainkat és megkérdőjelez mindent, amit jobb pillanatainkban sziklaszilárdnak érzünk. Most akkor, van-e értelme ennek a nyüves létezésnek, vagy sem? Ez bizony izgalmas kérdés. Szóval ennyi az egész, erről szól a Semmi.
Az írás pedig döbbenetes, a hatása olyan, mint egy övön aluli ütésnek: váratlanul érkezik, megmagyarázhatatlanul teremt maga körül vákuumot és csak sok-sok térdhajlítás után, apró kortyokban, lassan enged újra levegőhöz jutni. A hatás hátterében valószínűleg a gyermek-szemszög állhat… De mindegy is. Ha elolvasod, nem csodálkozol sem betiltáson, sem kötelezővé tételen, nem csodálkozol már semmin… Egyszerűen csak gondolkodsz rajta. Szerintem még hetekig, hónapokig, ha nem egy életen át. Ez egy frontális ütközés. Számomra ez a tipikus „kötelezően szabadon választott” kategória.

Ja, és feltétlenül olvasd el @n értékelését: https://moly.hu/ertekelesek/1434620. Mindent elmond spoiler.

>!
Kikiriki
Janne Teller: Semmi

„ – Ha könnyű meghalni, az azért van, mert semmi jelentősége a halálnak – kiabálta. – És ha nincs értelme a halálnak, az azért van, mert az életnek sincs értelme. ”

Különös olvasmány. Szerettem. Voltak benne megrázó jelenetek, amelyek említésére most is megborzongok. A szereplők közül legjobban Pierre Antonra hasonlítanám magam. Sajnos nagyon sok dologban egyet értettem vele. Pedig a könyvtárosnő eleve úgy adta kezembe a könyvet, hogy az első 40 oldalt szenvedjem át, mert nagyon idegesítő lesz a szilvafán ülő fiúcska. Na, hát, én nem értettem vele egyet, mert az a fiúcska olyan, mint én, csak én nem vállalom fel ilyen nyíltan a nézeteimet. :D

Ijesztő, mire lehetnek képesek a gyerekek. Ijesztő lehet ilyen besatuzott helyzetben lenned, amikor meg kell tenned valamit, illetve oda kell adnod valamit, ami számodra a legfontosabb. Hihetetlen, milyen határokat léptek át benne…
Annyira beteges volt néhol, hogy az már zseniális.

>!
Timár_Krisztina ISMP
Janne Teller: Semmi

Tandori utószava után elég nehéz bármit is mondani még.
Ez olyan könyv, amelynek a szereplői félnek. A félelem hajszolja őket a lemondásba, az erőszakba, az árulásba. Meg a provokációba.
Mert Pierre is fél, hiszen különben megelégedne a magának kivívott semmivel, és nem lenne szüksége rá, hogy üvöltözzön. Neki a saját igaza a legfontosabb.

Meg tudom érteni, ha valaki ettől a könyvtől is megijed, és racionális kibúvókat keres alóla. (Hogy engedhették, hogy a gyerek a fán maradjon, hogy nem jött rá közben valamelyik szülő stb.) Csak az az egy baj van ezekkel a kibúvókkal, hogy a könyv maga irracionális. És (sajnos vagy hál'Istennek) az irracionalitás is része a világunknak. Az nem úgy van, hogy csak az ésszerű/logikus/örökkévaló a valóságos. A gyerekek pedig igen-igen könyörtelenek tudnak lenni. És igen-igen intenzíven tudják keresni az élet értelmét. Meg provokálni a másik életének az értelmét.
Úgyhogy azt is megértem, aki betiltatta ezt a könyvet. Meg azt is, aki kötelező olvasmányt csinált belőle. És azt a leginkább, aki megpróbálja szépen megmagyarázni úgy, hogy semmiképpen ne érezhesse saját magára vonatkozónak. Hogy azt mondhassa magában: én aztán biztos nem jártam volna így tizennégy éves koromban! (Lásd az utószót.)

Vagy igaza van, vagy nem.
Lehet, hogy nincs igaza. Lehet, hogy van.
(Mennyire másképp hangzik már, nem igaz? ;) )
A fenti mondatokat el tudnám mondani a racionalizáló értelmezőre, a betiltóra, a kötelező olvasmányt csinálóra, a megmagyarázóra. Sőt, a fentiekben nem említett egyetértő olvasóra is. Lásd az utószót.

Gyerekes könyv, igen. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Gyereknézőpontból más nem nagyon lehetne, úgyhogy ettől csak még jobban leszen megírva. Még a kiforratlanságában is a gyerekek észjárását tudja reprodukálni. A logikátlanságában azt, hogy a gyerekeknek sincs elég eszük észrevenni magukban az önellentmondást. (Mitől lenne, azt a felnőttek se mindig szeretik.) A nyelvi játékairól, egymás után ismételt szavairól pedig az jut eszembe, ahogy gyerekkoromban az „igen, de…” kifejezés után először azt kellett mondani: „Uganda”, és csak aztán jöhetett a voltaképpeni mondat.

U.i.: „(…) kedvesebb nekem a Mája fátyla, / mint az unalmas, egy-való-világ.” Kinek kell értelem, ha játszani is lehet? ;)

8 hozzászólás
>!
zsofigirl
Janne Teller: Semmi

Ezt már Kosztolányi is rég megmondta: 'A könyvben nem is az az érték, ami le van írva, hanem amit kiolvasunk belőle.' Azt hiszem, valahogy így is van ez. És az ember mindig önmagát olvassa bele, vagy önmagát olvassa ki a történetből. Máskor is érzem ezt, de talán most éreztem a legerősebben azt, hogy ezt senki más nem olvashatja úgy, mint én, most.

Jó ideje semminek nem látom az értelmét. Pont. (Ezért is keltette fel a könyv az érdeklődésem, amikor megláttam a fülszövegét. Kíváncsi voltam rá – miről szólhat? Adhat kapaszkodót? A Szuper. Naiv.-ot olvastam hasonló kérdésekkel. Az nem adott.) Pár hete meg döntéshelyzetbe kerültem. Döntéshelyzetbe hoztam magam, inkább úgy fogalmazok. Így kezdtem el olvasni. Hogy mit adott? A válasz addig is bennem volt, és ez a könyv csak megerősített benne.

Az én szememben az Értelmes Dolgok Halma az Értelmetlen Dolgok Halma. Lemondani arról a (talán egyetlen) dologról, aminek van értelme – értelmetlen. Nem szabad. Nem kupacba gyűjteni, eldobni, eladni. Ezt csináltam én is? Ezt. Pedig még csak nem is volt egy Pierre Anthon, akinek bizonyítanom kellett volna. Vagy talán ez még rosszabb is – mert talán az egész világnak akartam bizonyítani, hogy talán valóban nincs is értelme. Kapaszkodni kell bele, nem lemondani róla. És így bizonyítani, hogy van.

Talán, ha már vége lesz ennek az egésznek, egy-két év múlva újra elolvasom. Most nagyon a magam igazát kerestem a történetben.

1 hozzászólás
>!
eme MP
Janne Teller: Semmi

Sokáig töprengtem azon, hogy mi is akar ez a regény lenni. Vagy mi is egyáltalán, mivé lesz a befogadás során.
Alapkérdése: mi az élet értelme? Ebben semmi új és semmi eredeti. Sokan, sokféleképpen, sokféle célközönség számára írtak már erről, és ha nem is ír, de előbb utóbb mindenki elgondolkodik róla. Kihez szól a regény? A szerző a gyerekkorból kilépő tizenéveseknek szánta – a tanácstalan, kereső-kutató, kérdéseket feltevő, értelmet kereső, gyakran nihilizmusba süllyedő kamaszoknak. Egyféle morális kérdéseket feszegető tanmese, példázat, allegória. Tizennégy éves főszereplőihez mérten néhol túl naiv és gyerekes, néhol meg túl bölcs, filozofikus. Gyakran hiteltelen és abszurd, még akkor is, ha elfogadom a történet saját, fikciós világát, szándékos kiélezettségét, sarkítottságát. Elbeszélője a nyolc év távlatából visszapillantó, tehát húszas évei elején járó Agnes – hideg, szinte részvétlen, tárgyilagos és távolságtartó, az elbeszélt történésekben sem a legmélyebben érintett személy. Középszerű, ahogy narratívája is az, sőt stílusa, Tandori szavaival: „egyszerűnél is szimplább”. Nem tudok vele nem egyetérteni. Az elbeszélő előadásmódja idegesítően lebutított. Tőmondatok és gyakran értelmetlenségekbe fulladó hármas szócsoportok, fokozások halma. Irritáló. Irritálóbb. Legirritálóbb. A miértjét sem nagyon értem. Ez kellene a mai kamaszolvasónak? Csak ezzel lehetne reagálásra késztetni? Hatást elérni nála? Világsikerré lenni? Eladhatóvá válni? Az összetett mondatokra már nincsenek vevők? Ezt azért nem hinném.

A történet, bevallom, csalódást okozott – valami többet, valami mást vártam volna. Csak fogytak az oldalak, és egyre értetlenebbül álltam az egetrengető világsiker előtt. Borzasztónak sem volt borzasztó – sőt, sok könyvhöz képest mondhatni langyosan izgalmas volt. Végig vártam, hogy történjen valami. Vagy valami másként történjen. Amikor már csak úgy ötöde volt hátra, tudtam, hogy nem, ez a regény nem fog számomra meglepetést okozni. Minden történése kiszámítható. Talán az utolsó mondata lepett meg, de arról majd később.

Nézzük, mi vezet eddig a bizonyos mondatig…
Pierre Anthon, a nyolcadikos, hippikolónián felnőtt gyerek egyszer csak rájön: az életnek semmi értelme, mert az életben semminek semmi értelme. Egyféle prófétaként kezdi hirdetni meggyőződését, kivonul a közösségből, felmászik egy fára, és „ördögi” rejtekéből a tudás előbb kissé éretlen, majd egyre érettebb gyümölcseivel bombázza osztálytársait. Persze nem indokol, nem magyaráz – ritka kivételektől eltekintve inkább csak kijelent, kinyilatkoztat. A közösség pedig azonnal reagál – mert nem tűri az ellenvéleményt, a tőle eltérőt, a másságot. És mert nem akar látni. A Perre Anthon meggyőzésére tett kísérletek, az erőszaktól a meggyőzésig, mind-mind arra irányulnak, hogy visszatérítsék őt a közösségbe, illetve hogy meggyőzzék önmagukat eddig biztosnak tudott, most önmaguk számára is kétségessé vált igazukról.
Van-e joga valakinek megkérdőjelezni azt, amiben hiszünk…? De mi is az, amiben hiszünk? Ez még fontosabb kérdés. És elkezd alakulni a Fontos Dolgok Halma. Tárgyak és tárgyakká változott érzések – emberi kapcsolatok, hitek… Áldozati oltár, amelyre a kis közösség tagjai felsorakoztatják azt, ami a legfontosabb számukra. De ki dönti el, mi a legfontosabb? Egy ember – egy a közösség által elfogadott szabályrendszer alapján. Nem te, más dönti el, mi az életed értelme, és miről kell lemondanod ahhoz, hogy bebizonyíthassátok ti, közösen, hogy van értelme. Az ember meg hajlamos arra, hogy gonoszságból kérjen áldozatokat, amelyeket később nem akar és nem is tudna kiváltani. Nem, itt nem Isten teszi próbára a hívőt – és így, természetesen, ne várj csodát sem. Dac és bosszú vezérel itt mindenkit, és valami kétségbeesettségbe hajló hit abban, hogy mindennek így kell lennie, mert egyébként… egyébként semmi sincs.

A legyek urától eltérően, a nyolcadikosok csapata nem egy lakatlan szigeten, hanem otthon, városukban, közösségükben és mégis a semmi kellős közepén szembesül az élet elemi kérdéseivel. A felnőttek sehol – nincs ráfigyelés, nincs tanács, nincs útmutatás, nincs gondoskodás – és mégis, hiányukban is jelen vannak: a gyerekek gondolkodásában, tetteiben, értékrendszerükben. Abban, ahogy, ha nem is fogadják el, de nem tudnak elmenni a másként gondolkodók mellett, ahogy tárgyakban próbálják felhalmozni az élet értelmét, ahogy dolgokba vetítik ki az értéket, ahogy kiárusítják azokat – végül önmagukat. Jó lenne azt mondani: vélt önmagukat. De nem, a regény nem ad lehetőséget ilyesfajta következtetések levonására.
Agnes visszapillantva nem alkott összefüggéseket, nem indokol, nem magyaráz, nem értelmez. Osztálytársai vázlatok maradnak, akárcsak tetteik sablonos váza. Mintha üres volna ő maga és elbeszélése – és bennem sem tud érzést felkelteni – legalábbis együttérzést nem.

Az elbeszélő picit mintha moralizálásba hajló, de számomra egyelőre értelmezhetetlen tanulságot von le a regény végén – tudom, hogy az élet értelmével nem szabad játszani.
Nem szabad játszani vele mint gondolattal? Nem szabad megkérdőjelezni létét? Nem szabad játszani vele mint tárggyal – amivé végül a regény szereplői degradálták? Nem szabad áldozatként követelni – de hogyan is lehetne, ha nem is tudjuk, mi az? Mert végül sikerült bizonyítani a gyerekeknek, hogy van az életnek értelme? Vagy az az értelme, hogy nem szabad játszani az értelmével, amiről nem tudjuk, hogy mi az, de létezik, bár ezt nem tudjuk bizonyítani…? Tiszta 22-es csapdája. Yossarian a fán. Semmi sincs rajta, meztelen. El kell tüntetni…

2 hozzászólás
>!
Madama_Butterfly P
Janne Teller: Semmi

„….az élet értelmével nem szabad játszani”
Brutális. Sokkoló. Zseniális.
A gyerekek őszinték. A gyerekek naivan kegyetlenek. A gyerekek kíváncsiak. A három tény kombinációja pedig gyilkos. Szó szerint.
És a kérdés felvetődik: neked mi az élet értelme? És mennyit ér számodra? Meddig mész el, hogy megvédd?
Ezt a könyvet minden 16 év felettinek el kellene olvasnia…

6 hozzászólás
>!
Bubuckaja P
Janne Teller: Semmi

Majdnem minden gondolkodó ember életében eljön – vagy nem – az a felismerés, hogy semmik vagyunk. Kicsik vagyunk, tehetetlenek vagyunk, tulajdonképp rohadtul lényegtelen és értelmetlen, hogy itt vagyunk. Sokan nem gondolják ezt át, hárítanak, menekülnek, tagadnak, bizonyítékokat gyűjtenek (ugyan, mégis mi mellett?). Van, aki feladja, és azáltal menekül, hogy nem csinál semmit (mert minek?). És van, aki rádöbben, hogy voltaképpen semminek nincs értelme, ennek ellenére itt vagyunk és hozzuk ki a legjobbat az egészből (na és hogyan?).
Ha az embereket megkérdeznék, hogy mit tartanak az élet értelmének, jönnének az ilyen válaszokkal, hogy a vagyon, az anyagi biztonság, a lakás, a kocsi, némelyek a gyerek, a család fogalmával válaszolnának. A dolgok önmagukban nem értékesek, az emberek, a társadalom vagy mi magunk adunk nekik értéket. Sajnálom, de az indiai földművesnek a te gyereked, családod, kocsid, lakásod nem fontos, ahogy az övé se neked. Ne várjuk el, hogy a számunkra fontos dolgokat más is annak tekintse. Egy idegen szemében semmi.
Ha feltesszük, hogy a halál után van élet, akkor szerintetek milyen? Oda tudod vinni a kocsit, a vagyont, a lakást, a családod, a gyereked? Nem. Egyetlen dolgot tudsz magaddal vinni; magadat. Ha rajtad kívül álló dolgokra vetíted a személyiségedet, más emberekben oldódsz fel, az értéket tárgyakban méred, akkor mit viszel? Ha arra a kérdésre, hogy ki vagy te?, azt válaszolod, hogy szereted ezt meg azt, ennek és ennek vagy a tagja, akkor nem válaszoltál arra, hogy ki vagy te, milyen vagy te, arra válaszoltál, hogy mit szoktál fogyasztani. Ez nem ugyanaz.
Janne Teller a világ működését egy kis csoportban modellezte le. Nem kell azon kiakadni, hogy gyerekek, nem ez a lényeg. Akár felnőttek is lehetnének, akár egy társasház népe is lehetne. A viselkedési minták ugyanazok lesznek. Van valaki, egy, aki megkérdőjelezte az aktuálisan fennálló rendet! Ez a valaki választott egy menekülési stratégiát. A többieket sokkolta a döntésével, és mivel azok személyes sértésnek vették, hogy az az egy kétségbe vonta az őáltaluk elfogadott világrendet, így fellázadtak, ellene fordultak. Meg kell mutatni, hogy nincs igaza! Meg kell mutatni, hogy nekünk van igazunk! Mert szembesülni azzal, hogy valaki megkérdőjelezi a te világodat, nagyon nehéz.
Ha én nem akarok vagyont, családot, nem kell sokat keresgélnem, hogy tömegek essenek nekem, hogy de vagyon nélkül nem érek semmit, család nélkül nem érek semmit, mert ezek az értékek, az élet értelme. Szétszednek, mint foxi a lábtörlőt, azért mert nem az ő nézetüket követem.
Az sem meglepő, hogy feláldozzák a számukra fontosnak tartott dolgokat. Amióta világ a világ az embereknek van egy fura kényszerképzetük, hogy ami nekik fontos, annak értékét a feláldozásban mutathatják meg. Miért is kellene bármit is feláldozni? Ki kéri? Ki kérte az osztálytól, hogy áldozzanak fel tárgyakat, életeket, a testüket? Senki. Van ennek értelme? Nincs. Önmaguk találták ki ezt a butaságot, önmaguk előtt pattogtak, mint a gumilabda. Persze, a végén jön a papírforma, mindenről más tehet, Pierre Anthon a kérdésfeltevő, a közönyös. Mert aki kételkedik az nyugtalanítja a többieket. El kell hallgattatni.
És azzal, hogy ezt megtették, önmagukat tették semmivé. Nem vállalták a felelősséget, nem vállaltak semmit. Tagadtak és rajtuk kívül álló dolgokba vetették az értelmet. Nem magukban keresték a választ. Választ már nem találtak, csak kételyt.

1 hozzászólás
>!
fülcimpa
Janne Teller: Semmi

Basszus, hát egy felnőttnek sem tűnt föl, hogy a srác egész nap egy szilvafán csücsül? És az iskola? Csak úgy, el lehet onnan menni, aztán nincs aki visszaráncigálja a kölköt?
Egyik este kezdtem olvasni, és másnap reggel már utáltam a munkám, nem akartam elindulni melózni, utáltam az életem, és folyton azt kérdezgettem a körülöttem lévőktől, hogy mi értelme van ennek az egésznek, amiben benne vagyunk? A sírás kerülgetett….
Ugye mennyire hatnak ránk olvasmányaink? Utáltam a történetet is. Megborzongatott. Mindegyik szereplőt nyakon tudtam volna verni egy laza mozdulattal.
Nekem ez nem kedvenc. Jónak sem mondanám. Borzasztó szarul éreztem magam tőle….

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
MrBones

– Miért tesz mindenki úgy, mintha minden, ami nem fontos, nagyon fontos lenne, miközben baromira el vannak foglalva azzal, hogy úgy csináljanak, mintha a valóban fontos dolgok egyáltalán nem lennének fontosak?

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pierre Anthon
>!
Melia

Semminek sincs értelme.
Ezt régóta tudom.
Ezért semmit sem érdemes csinálni.
Erre most jöttem rá.

(első mondatok)

2 hozzászólás
>!
Ciccnyog ISP

Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe.
És azért, mert elveszíteni és kapni valamit, egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk.

167. oldal (Scolar, 2011)

1 hozzászólás
>!
Ciccnyog ISMP

(…) hogy mi fontos, és minek van értelme, az relatív és ezért nem fontos.

140. oldal

>!
esőember

– Azért járunk iskolába, hogy utána dolgozhassunk, és azért dolgozunk, hogy utána szabadságra mehessünk. De akkor miért nem kezdjük rögtön a szabadsággal? – kiabálta, s egy szilvamagot köpött felénk.

54. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pierre Anthon
>!
esőember

– Ha nyolcvanéves korotokig éltek, akkor addigra már harminc évet végigaludtatok, jó kilenc évig jártatok iskolába és írtatok leckét, és majd' tizennégy évet töltöttetek munkával. Mivel már hat év elment a kisgyerekkorra és a játékra, s mivel még tizenkét évre lesz szükség ahhoz, hogy takarítsatok, főzzetek és gyereket neveljetek, legfeljebb kilenc évetek marad arra, hogy éljetek is.

24. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pierre Anthon
>!
esőember

Az egyik nap olyan volt, mint a másik. És bár hét közben nem győztük várni a hétvégét, a végén mindig csalódtunk. Aztán hétfő lett megint, és kezdődött elölről az egész. Ez az élet, semmi több. Kezdtük megérteni, miről is beszél Pierre Anthon. És hogy a felnőttek miért úgy néznek ki, ahogy. És akkor is, ha megfogadtuk, hogy mi sose fogunk rájuk hasonlítani, pontosan ez lesz a helyzet. Pedig még a tizenötöt se töltöttük be.
Tizenhárom, tizennégy, felnőtt. Halott.

149. oldal

>!
esőember

Tavasz, nyár, ősz, tél, öröm, bánat, szerelem, gyűlölet, születés, élet, halál.
Minden mindegy.
Mindegy. Egy. Semmi.

154. oldal

>!
_lia I

Sok mindent szeretek még csinálni, csak csinálni nem akarok már semmit.

180. oldal, Tandori Dezső utószava

>!
esőember

– Minden mindegy! – harsogta egyik nap. – Mert minden csak azért kezdődik el, hogy egyszer véget érjen. Születésetek pillanatában haldokolni kezdtek. És így van ez mindennel.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pierre Anthon

Hasonló könyvek címkék alapján

Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Jostein Gaarder: Sofie világa
Ole Lund Kirkegaard: Gumi Tarzan
Rick Riordan: Athéné jele
Leiner Laura: Egyszer
J. L. Armentrout: Origin
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Papp Dóra: Tükörlelkek 2.
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny