Semmi 1765 csillagozás

Janne Teller: Semmi

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”
Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie…

Eredeti cím: Intet

Eredeti megjelenés éve: 2000

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Scolar Young Adult Scolar

>!
Scolar, Budapest, 2020
182 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632442952 · Fordította: Weyer Szilvia
>!
Scolar, Budapest, 2019
182 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632442952 · Fordította: Weyer Szilvia
>!
Scolar, Budapest, 2018
182 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632442952 · Fordította: Weyer Szilvia

7 további kiadás


Enciklopédia 24

Szereplők népszerűség szerint

Pierre Anthon · Sofie · Agnes · Ájtatos Kaj · Anna-Li · Elise · Hans · Hussain · Jan-Johan · Rikke-Ursula


Kedvencelte 338

Most olvassa 71

Várólistára tette 659

Kívánságlistára tette 560

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

n P>!
Janne Teller: Semmi

Mindig azt gondolom, hogy megoldok majd mindent, mert mindenre figyelek, mindent észreveszek, mindent fejben tartok, tudom, ki hogyan alszik, mit álmodik, hogy ébred. Tudom, hogy melyik szobából hány lépés a mosdó, hogy kattan a kilincs, hogy csapódik az ajtó. Két emelet, 4 szárny, 130 gyerek, csak velem, mindennap az életem. Többet vagyok diákokkal, mint a sajátjaimmal. Ezeket persze nem lehet tökéletesen csinálni, nem lehetek egyszerre mindenhol, nem hallhatok, láthatok meg mindent, akár mennyire is éles a figyelmem. Becsúszhat hiba, ezt tudom, csak túl nagy ne legyen és főleg ne végzetes. Ezek jártak a fejemben (éjjel, amikor dolgozom és olvasom a könyvet) és régen volt már ilyen nyugtalan éjszakám. A Legyek ura jutott az eszembe, meg az Én nem félek. Felkeltem, kb. hajnal 3 óra lehetett, végig mentem minden folyosón, csend volt, nagyon nagy csend. Megnyugtatott. Most jöttem a kollégiumi ballagásról, búcsúzások, élettervek, az álmok valóra váltásának ideje jön. Az Élet értelmének keresése és megtalálásának évei következnek. Egyenként köszöntek el a diákok, többnyire egymástól, az „otthontól”, amit nekünk kell nyújtani feléjük. Ez a könyv járt a fejemben. Most pedig elindulok dolgozni. Ennyit tudok mondani.

11 hozzászólás
Suba_Csaba P>!
Janne Teller: Semmi

„Az élet értelmét kerestük. Az iskolában semmi ilyesmit nem tanítottak. Így magunknak kellett utánajárni.” – szavakkal el sem tudom mondani, hogy tanárként ezt a gondolatsort olvasva mit éreztem… Az ilyen könyvek miatt érdemes olvasni. Mélyen megérintett. Biztos újraolvasós lesz nálam. A jelen koronavírusos-karanténos helyzet még erősebbé és fontosabbá tette ezt a könyvet.
Nem titok, engem minden nap foglalkoztat a kérdés, hogy miért élünk. Minden nap átgondolom, mi az a VALAMI, ami miatt jó volt egy nap, érdemes volt felkelni. Ennek a könyvnek rendkívüli ereje van, sokkol, elgondolkodtat, szembenézésre késztet. Örülök, hogy a fülszöveg elolvasása nélkül vettem kezembe a könyvet. Így sokkal többet adott.
Nemcsak hazájában, Dániában, hanem nálunk is botrányt okozott a mű: „Iskolabotrány: Móricz klasszikusa helyett Janne Teller kortárs dán írónő Semmi című regénye lett kötelező olvasmány az egyik budapesti általános iskolában.” – szóltak a hírek öt évvel ezelőtt. Nem tudom, hogy a 12-15 évesek mindegyike érti-e ennek a könyvnek a mondanivalóját. Pláne, ha a könyvben szereplő 8. osztályos diákok tetteit nézzük…
Az biztos, hogy megosztó könyv. De én csak üdvözölni tudom az ilyen írásokat és ajánlani kortól és nemtől függetlenül bárkinek.

>!
Scolar, Budapest, 2011
172 oldal · ISBN: 9789632446011 · Fordította: Weyer Szilvia
18 hozzászólás
csanna>!
Janne Teller: Semmi

Ötévesen állítólag ezt diktáltam az óvónéninek, az ovis ballagási füzetbe is bekerült:

"Én tiszta vagyok, mint az ég.
Én tiszta vagyok, mint a levegő.
Azt nem is látni.
Akkor engem sem látni.
Az a semmi.
Akkor nem is lehet semminek nevezni.
Akkor most megfestem magamat."

Ez a könyv nem csak ezt az emléket hozta ki belőlem és színezte újra, hanem rengeteg érzést, félelmet, vágyat. Párszor még biztosan el fogom olvasni.

7 hozzászólás
eme P>!
Janne Teller: Semmi

Sokáig töprengtem azon, hogy mi is akar ez a regény lenni. Vagy mi is egyáltalán, mivé lesz a befogadás során.
Alapkérdése: mi az élet értelme? Ebben semmi új és semmi eredeti. Sokan, sokféleképpen, sokféle célközönség számára írtak már erről, és ha nem is ír, de előbb utóbb mindenki elgondolkodik róla. Kihez szól a regény? A szerző a gyerekkorból kilépő tizenéveseknek szánta – a tanácstalan, kereső-kutató, kérdéseket feltevő, értelmet kereső, gyakran nihilizmusba süllyedő kamaszoknak. Egyféle morális kérdéseket feszegető tanmese, példázat, allegória. Tizennégy éves főszereplőihez mérten néhol túl naiv és gyerekes, néhol meg túl bölcs, filozofikus. Gyakran hiteltelen és abszurd, még akkor is, ha elfogadom a történet saját, fikciós világát, szándékos kiélezettségét, sarkítottságát. Elbeszélője a nyolc év távlatából visszapillantó, tehát húszas évei elején járó Agnes – hideg, szinte részvétlen, tárgyilagos és távolságtartó, az elbeszélt történésekben sem a legmélyebben érintett személy. Középszerű, ahogy narratívája is az, sőt stílusa, Tandori szavaival: „egyszerűnél is szimplább”. Nem tudok vele nem egyetérteni. Az elbeszélő előadásmódja idegesítően lebutított. Tőmondatok és gyakran értelmetlenségekbe fulladó hármas szócsoportok, fokozások halma. Irritáló. Irritálóbb. Legirritálóbb. A miértjét sem nagyon értem. Ez kellene a mai kamaszolvasónak? Csak ezzel lehetne reagálásra késztetni? Hatást elérni nála? Világsikerré lenni? Eladhatóvá válni? Az összetett mondatokra már nincsenek vevők? Ezt azért nem hinném.

A történet, bevallom, csalódást okozott – valami többet, valami mást vártam volna. Csak fogytak az oldalak, és egyre értetlenebbül álltam az egetrengető világsiker előtt. Borzasztónak sem volt borzasztó – sőt, sok könyvhöz képest mondhatni langyosan izgalmas volt. Végig vártam, hogy történjen valami. Vagy valami másként történjen. Amikor már csak úgy ötöde volt hátra, tudtam, hogy nem, ez a regény nem fog számomra meglepetést okozni. Minden történése kiszámítható. Talán az utolsó mondata lepett meg, de arról majd később.

Nézzük, mi vezet eddig a bizonyos mondatig…
Pierre Anthon, a nyolcadikos, hippikolónián felnőtt gyerek egyszer csak rájön: az életnek semmi értelme, mert az életben semminek semmi értelme. Egyféle prófétaként kezdi hirdetni meggyőződését, kivonul a közösségből, felmászik egy fára, és „ördögi” rejtekéből a tudás előbb kissé éretlen, majd egyre érettebb gyümölcseivel bombázza osztálytársait. Persze nem indokol, nem magyaráz – ritka kivételektől eltekintve inkább csak kijelent, kinyilatkoztat. A közösség pedig azonnal reagál – mert nem tűri az ellenvéleményt, a tőle eltérőt, a másságot. És mert nem akar látni. A Perre Anthon meggyőzésére tett kísérletek, az erőszaktól a meggyőzésig, mind-mind arra irányulnak, hogy visszatérítsék őt a közösségbe, illetve hogy meggyőzzék önmagukat eddig biztosnak tudott, most önmaguk számára is kétségessé vált igazukról.
Van-e joga valakinek megkérdőjelezni azt, amiben hiszünk…? De mi is az, amiben hiszünk? Ez még fontosabb kérdés. És elkezd alakulni a Fontos Dolgok Halma. Tárgyak és tárgyakká változott érzések – emberi kapcsolatok, hitek… Áldozati oltár, amelyre a kis közösség tagjai felsorakoztatják azt, ami a legfontosabb számukra. De ki dönti el, mi a legfontosabb? Egy ember – egy a közösség által elfogadott szabályrendszer alapján. Nem te, más dönti el, mi az életed értelme, és miről kell lemondanod ahhoz, hogy bebizonyíthassátok ti, közösen, hogy van értelme. Az ember meg hajlamos arra, hogy gonoszságból kérjen áldozatokat, amelyeket később nem akar és nem is tudna kiváltani. Nem, itt nem Isten teszi próbára a hívőt – és így, természetesen, ne várj csodát sem. Dac és bosszú vezérel itt mindenkit, és valami kétségbeesettségbe hajló hit abban, hogy mindennek így kell lennie, mert egyébként… egyébként semmi sincs.

A legyek urától eltérően, a nyolcadikosok csapata nem egy lakatlan szigeten, hanem otthon, városukban, közösségükben és mégis a semmi kellős közepén szembesül az élet elemi kérdéseivel. A felnőttek sehol – nincs ráfigyelés, nincs tanács, nincs útmutatás, nincs gondoskodás – és mégis, hiányukban is jelen vannak: a gyerekek gondolkodásában, tetteiben, értékrendszerükben. Abban, ahogy, ha nem is fogadják el, de nem tudnak elmenni a másként gondolkodók mellett, ahogy tárgyakban próbálják felhalmozni az élet értelmét, ahogy dolgokba vetítik ki az értéket, ahogy kiárusítják azokat – végül önmagukat. Jó lenne azt mondani: vélt önmagukat. De nem, a regény nem ad lehetőséget ilyesfajta következtetések levonására.
Agnes visszapillantva nem alkott összefüggéseket, nem indokol, nem magyaráz, nem értelmez. Osztálytársai vázlatok maradnak, akárcsak tetteik sablonos váza. Mintha üres volna ő maga és elbeszélése – és bennem sem tud érzést felkelteni – legalábbis együttérzést nem.

Az elbeszélő picit mintha moralizálásba hajló, de számomra egyelőre értelmezhetetlen tanulságot von le a regény végén – tudom, hogy az élet értelmével nem szabad játszani.
Nem szabad játszani vele mint gondolattal? Nem szabad megkérdőjelezni létét? Nem szabad játszani vele mint tárggyal – amivé végül a regény szereplői degradálták? Nem szabad áldozatként követelni – de hogyan is lehetne, ha nem is tudjuk, mi az? Mert végül sikerült bizonyítani a gyerekeknek, hogy van az életnek értelme? Vagy az az értelme, hogy nem szabad játszani az értelmével, amiről nem tudjuk, hogy mi az, de létezik, bár ezt nem tudjuk bizonyítani…? Tiszta 22-es csapdája. Yossarian a fán. Semmi sincs rajta, meztelen. El kell tüntetni…

2 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Janne Teller: Semmi

"Az egyik nap olyan volt, mint a másik. És bár hét közben nem győztük várni a hétvégét, a végén mindig csalódtunk. Aztán hétfő lett megint, és kezdődött elölről az egész. Ez az élet, semmi több. Kezdtük megérteni, miről is beszél Pierre Anthon. És hogy a felnőttek miért úgy néznek ki, ahogy. És akkor is, ha megfogadtuk, hogy mi sose fogunk rájuk hasonlítani, pontosan ez lesz a helyzet. Pedig még a tizenötöt se töltöttük be.
Tizenhárom, tizennégy, felnőtt. Halott."

„Ugye milyen sokkoló? ”
Kérdezem magamtól már vagy századszor, mert csak ülök itt az éjszaka közepén, a város java alszik, és úgy érzem minden mindegy….

Azt hiszem ezek a könyvek miatt érdemes olvasni.
Mert tartalmilag mindannyiunknak ugyan azt nyújtják, de érzelmileg milliónyi verzió kerül a felszínre.
Valaki kedveli, és azt mondja minden igaz ami le van írva.
Valaki kiakad rajta, borzalmasnak, hülyeségnek gondolja.
És vannak azon emberek, akik olyannak fogadják el a kötet mondanivalóját, ahogy le van írva, elgondolkodnak rajta, pro és kontra érveket állítanak fel, el is hiszik és nem is, de a legfőképpen megcáfolják.

Ami a személyes élményemet érinti természetesen sokkoló volt a számomra.
Az, hogy ez a történet gyermeki szempontból lett megírva nem jelent semmit.
Ugyanis maga a történés, ami ezt a mély érzést előhozza, nem pedig az, hogy tömegérzelmekkel játszunk, hogy gyermeki oldalról közelítjük meg, a már önmagában is kegyetlen témát.
Persze sokunknak evvel nagyobb a hatás, de ez is egy „vadászat”, hogy a mondanivaló kibelezett formája még jobban üssön, hisz „ártatlan” lelkekről van szó.

Nem az égett bele a lelkembe kik tették, hanem, hogy honnan indult a történet, mivel járt, tehát a megtett ösvény, és, hogy mivé vált.

Elemezhetném oldalakon keresztül, de teljesen feleslegesnek érzem.
Már oly sokan kifejtettétek a véleményeteket, vagy teszitek majd meg, miután volt bátorságotok elolvasni ezt a csepp kötetet.

Számomra három nagyon fontos érték képződött olvasás után.

Az első, hogy bár értem és némiképp igaznak vélem, amit üzen az írónő. Mégis képes vagyok megcáfolni. Mert bár az egyéni értelem elenyésző, de mégis az egyén adja meg majd a tömegek alapját. És mi ez a maszlag, amit leírok? Csak a sokkolás utáni bénultságomban való döcögős nyilatkoztatás. Hogy számomra az élet értelme a kutatás, a gyógyítás, az ismeretlen felfedezése.
Hogy kinek és minek?
Neked és nekem, meg mindenkinek.
Az, hogy élünk, és remélünk.
Hogy valamiért megszületünk és egy életet le kell élnünk, és ha már ezt tesszük fedezzük fel a hol és a miértekre a választ.

A második, hogy szeretek élni.
Szeretek remélni és hinni.
Az, hogy ennek van e értelme, vagy sem, nem fontos.

A harmadik pedig és talán ez határozza meg létem egy alap pillérét.
Ami igazán fontos az életemben, annak más számára nincs ára, de nekem az életet jelenti.
Ezért, bármily nagy összeg is ütné a markom, ha elveszteném, már nem élnék, tehát a pénznek sem lenne semmi értelme.
Ami igazán fontos a számomra, NEM eladó és soha nem is lesz az.

De azt hiszem, pont ezért szeretem a kis méretű könyveket.
Hisz száz valahány oldallal is lehet eredményt elérni, és gondolkodásra késztetni az olvasót.

Valamint hallottam bizonyos országokban kötelező olvasmány lett a kötetből.
Ez mind szép és jó, de ahhoz, hogy egy ilyen könyv „érték” legyen, ahhoz egy olyan oktatási színvonal is kell, és olyan oktató is, aki a diákot gondolkodásra készteti, és nem engedi elburjánzani a „merész” ötleteket. Ugyanis nem csak pozitív eredménye lehet, hanem bőven negatív is.

De addig is szívből ajánlom minden fiatal felnőttnek, és korosztálytól függetlenül az idősebbeknek.
Végtelen érdekes, tanulságos, és élvezetes.

Természetesen nagy kedvenc!♥

2 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Janne Teller: Semmi

Janne Teller írt valamit a Semmiről. Arról a közegről, ami úgy veszi körül létezésünk minden apró rezdülését, saját, csökönyösen dédelgetett spoiler külön bejáratú kis világunkat, mintha valóban semmivé akarná tenni mindazt, amit mi az életünknek gondolunk. Amiről úgy gondoljuk, hogy az márpedig VALAMI spoiler.
Teller tudja, hogy ha nem is tudatosan, de mégis folyton ott motoszkál bennünk a kérdés, vajon érdemes-e holnap újra felkelni, folytatni, tovább nyűglődni és nap, mint nap mérlegre tenni cselekedeteinket: volt-e értelme? Ráadásul azt súgja a fülünkbe, hogy ez a Semmi bennünk gyökerezik és átkozottul csábító tud lenni. Saját kérdéseinkben bizonytalanítja el a válaszainkat, észrevétlenül rombolja szét reményteli álmainkat és megkérdőjelez mindent, amit jobb pillanatainkban sziklaszilárdnak érzünk. Most akkor, van-e értelme ennek a nyüves létezésnek, vagy sem? Ez bizony izgalmas kérdés. Szóval ennyi az egész, erről szól a Semmi.
Az írás pedig döbbenetes, a hatása olyan, mint egy övön aluli ütésnek: váratlanul érkezik, megmagyarázhatatlanul teremt maga körül vákuumot és csak sok-sok térdhajlítás után, apró kortyokban, lassan enged újra levegőhöz jutni. A hatás hátterében valószínűleg a gyermek-szemszög állhat… De mindegy is. Ha elolvasod, nem csodálkozol sem betiltáson, sem kötelezővé tételen, nem csodálkozol már semmin… Egyszerűen csak gondolkodsz rajta. Szerintem még hetekig, hónapokig, ha nem egy életen át. Ez egy frontális ütközés. Számomra ez a tipikus „kötelezően szabadon választott” kategória.

Ja, és feltétlenül olvasd el @n értékelését: https://moly.hu/ertekelesek/1434620. Mindent elmond spoiler.

bhannaa P>!
Janne Teller: Semmi

“Semminek sincs értelme.
Ezt régóta tudom.
Ezért semmit sem érdemes csinálni.
Erre most jöttem rá”

Nos elég nehéz egy ilyen nagy mondanivalóval bíró könyv után “megszólalni”. Nagyon érdekes megrázó történet volt egy közösségről, egy osztályról akik próbálták bebizonyítani az egyik osztálytársuknak-Anthon Pierrenek- hogy igen is van értelme az életnek. Nos, mint megtudhatjuk nincs semmi értelme. Hiszen ha belegondolunk miért élünk? Miért kelünk fel mindennap? Miért tanulunk? Hogy egyszer majd elkezdjünk dolgozni? Mi lesz ha már nem dolgozunk, és meghalunk? Akkor mi értelme volt az életnek? Semmik leszünk. Semmiből semmi. Mint láthattunk Anthon nyert, hiszen ő már az elejétől fogva látta hogy semminek sincs értelme. Miközben olvastam a könyvet, nagyon sok dolog jutott eszembe. Például ha összeszedném az én kis Fontos Dolgok Halmazát, akkor mit látnék benne? Mi olyan fontos számomra, amit a világért sem adnék el?
Nos nagyon sokaknak egyszerű rá a válasz. A szeretet, a hit, olyan dolgok amiket nem lehet kézben fogni. Viszont sokan nem gondolnak bele, hogy ezeket is nagyon egyszerűen el lehet adni mint az a könyvből is kiderült. Nem gondolunk bele, hogy egy-egy árulással, a saját hitünk megkérdőjelezésével már semmit sem érnek ezek a dolgok.
Például Henrik elárulta az édesapját azzal, hogy a kígyót beadta a Fontos Dolgok Halmazába és utánna eladta. Tehát a kézenfoghatatlan dolgokat is egyszerűen el lehet adni, és így már semmi értelmük. Sokáig gondolkodtam én valójában ki is vagyok ebben a könyvben? Kinek a helyzetébe élem magam bele a legjobban?
Elise-be? Sofie-ba? Agnes-éba? Anthon-éba?
Anthon. Anthon-nak volt a legtöbb értelme még is semmivé lett. Kimondta a véleményét, elindított egy olyan lavinát amit már sehogyan sem lehetett megállítani mégis a végén semmi lett.
Nagyon szeretem az ilyen regényeket, amik után megkérdőjelezek mindent. Órákig tudnék erről a történetről beszélni, és az értelmét, mondanivalóját keresni.
Ez a könyv volt az amit kerestem.
Minden és semmi egyben.

2 hozzászólás
Kikiriki>!
Janne Teller: Semmi

„ – Ha könnyű meghalni, az azért van, mert semmi jelentősége a halálnak – kiabálta. – És ha nincs értelme a halálnak, az azért van, mert az életnek sincs értelme. ”

Különös olvasmány. Szerettem. Voltak benne megrázó jelenetek, amelyek említésére most is megborzongok. A szereplők közül legjobban Pierre Antonra hasonlítanám magam. Sajnos nagyon sok dologban egyet értettem vele. Pedig a könyvtárosnő eleve úgy adta kezembe a könyvet, hogy az első 40 oldalt szenvedjem át, mert nagyon idegesítő lesz a szilvafán ülő fiúcska. Na, hát, én nem értettem vele egyet, mert az a fiúcska olyan, mint én, csak én nem vállalom fel ilyen nyíltan a nézeteimet. :D

Ijesztő, mire lehetnek képesek a gyerekek. Ijesztő lehet ilyen besatuzott helyzetben lenned, amikor meg kell tenned valamit, illetve oda kell adnod valamit, ami számodra a legfontosabb. Hihetetlen, milyen határokat léptek át benne…
Annyira beteges volt néhol, hogy az már zseniális.

gabona P>!
Janne Teller: Semmi

Nagy levegő és… hú, kifúj. Megvan az érzés, amikor felcsapod az éppen olvasásra kiválasztott könyved és már az első oldalak annyira megfognak, hogy szinte egy levegővel, azonnal végig is akarod olvasni? Amikor már az első fejezetekből tudod, hogy ez bizony a te könyved és instant kedvenc lesz? Hogy hiába alig kétszáz oldal, olvasnád még, amíg csak elméd-szemed bírja, mert annyira sodor magával, hogy érezhetően fájni fog, ha vége lesz? Ááá, egyszerűen képtelen vagyok nem szuperlatívuszokban beszélni erről a könyvről.

Habár részemről ez igen csak célzott olvasás volt (hála a gyakori találkozásoknak – csak mióta itt vagyok, rendszeresen visszaköszönt már a frissben –, a biztató ajánlásoknak és a nem utolsó sorban apró bogarat fejem hátsó szegletébe ültető történetnek), ilyenkor pedig megvan az esélye a csalódásnak (alaptételem, hogy ha nagyon is várok valamit, fel kell szabadítani egy apró teret annak, hogy mégis félrecsúszik), gyakorlatilag befaltam ezt a kis csodát. Amúgy is nagyon szeretem az ilyen könyveket, valamiért vonz a kamaszkori nihilizmus, pláne ekkora mélységgel megírva. Viszont mérhetetlenül fájdalmas, ez tény. Olvasás közben rendre csak pislogtam a lapokon felbukkanó kegyetlenségen, mégis hajtott egyfajta furcsa perverzió, miszerint én ezt csak még jobban akarom egyre tovább és tovább – ó, bárcsak ne érne véget, varázsolj nekünk valami szépet ha négy-ötszáz oldal lenne, akár virrasztanék is miatta, de csak ennyi. Mégis, ebben az alig kettőszáz oldalban annyi minden benne van, hogy egy borzasztó tréfával élve azt kell mondjam: nem semmi.

A meghasonlott nyolcadikos fiú egy nap kijelenti, hogy az életben semminek nincs értelme, aztán kisétál az osztályteremből. Bolond ez?! Csak gyerek. Belül talán ő sem hiszi el, amit mondott és azon a nyomorult szilvafán ülve is szüntelen kutatja az élet valódi értelmét. Így tesznek elvetemült osztálytársai is, nem gondolva bele abba, hogy akár tragédia is lehet spoiler a vége – mindenki megfosztja önmagát valami fontostól, odalesz identitásának egy darabja. Megéri? Te mit adnál oda magadból, hogy bebizonyítsd erről vagy arról, hogy fontos része az életnek és elengedhetetlen a létezéshez?

Sokat töprengtem, miközben próbáltam emésztgetni az olvasottakat és valami épkézláb véleményt megfogalmazni. Vajon mit tehetnék még hozzá az itt leírtakhoz? Előttem már több százan megtették így vagy úgy, a plusz egyedik vélemény mit számítana már? (Tudom, semmit, haha…) Az utószóban Bárány Tibor mindent tökéletesen leírt, ha eddig nem tettétek volna, inkább azt olvassátok! (Megjegyzem, írt egyet Tandori Dezső is, deee… azt inkább hagyjuk, már elnézést.) Egy nem véletlenül világhírnévre szert tett, viszont alanyi jogon is tökéletesen működő könyv ez, aminek megérdemelt helye van nem csak a Fontos Dolgok Halmán, de kedvenceim és gyakran újraolvasandó könyveim között is. Páratlan élmény, ami után garantáltan másképp érzed magad (talán megkönnyebbülök majd, amennyiben lassan, de biztosan leér a gyomrom a torkomból, ahova sikeresen beszorult), másképp látod a világot, a körülötted lévő gyerekeket. Vajon ők mit gondolnak? Fontos nekik az identitás, vagy csak a szívek és lájkok? Érdemes a többség akaratának engedelmeskedni, vagy első lépésként megteszi az önmagunkkal való harc is? Ki lesz majd az osztályból, aki egy nap bedobja a bombát és felnyitja a szemeket? Mintha csak kérdések lennének és sehol egy válasz…

>!
Scolar, Budapest, 2020
182 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632442952 · Fordította: Weyer Szilvia
1 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Janne Teller: Semmi

Tandori utószava után elég nehéz bármit is mondani még.
Ez olyan könyv, amelynek a szereplői félnek. A félelem hajszolja őket a lemondásba, az erőszakba, az árulásba. Meg a provokációba.
Mert Pierre is fél, hiszen különben megelégedne a magának kivívott semmivel, és nem lenne szüksége rá, hogy üvöltözzön. Neki a saját igaza a legfontosabb.
Meg tudom érteni, ha valaki ettől a könyvtől is megijed, és racionális kibúvókat keres alóla.

Részletek a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/20/janne_tell…

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

MrBones>!

– Miért tesz mindenki úgy, mintha minden, ami nem fontos, nagyon fontos lenne, miközben baromira el vannak foglalva azzal, hogy úgy csináljanak, mintha a valóban fontos dolgok egyáltalán nem lennének fontosak?

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pierre Anthon
Melia>!

Semminek sincs értelme.
Ezt régóta tudom.
Ezért semmit sem érdemes csinálni.
Erre most jöttem rá.

(első mondatok)

2 hozzászólás
Futtetenne I>!

Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe.
És azért, mert elveszíteni és kapni valamit, egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk.

167. oldal (Scolar, 2011)

1 hozzászólás
Futtetenne I>!

(…) hogy mi fontos, és minek van értelme, az relatív és ezért nem fontos.

140. oldal

esőember>!

– Azért járunk iskolába, hogy utána dolgozhassunk, és azért dolgozunk, hogy utána szabadságra mehessünk. De akkor miért nem kezdjük rögtön a szabadsággal? – kiabálta, s egy szilvamagot köpött felénk.

54. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pierre Anthon
esőember>!

– Ha nyolcvanéves korotokig éltek, akkor addigra már harminc évet végigaludtatok, jó kilenc évig jártatok iskolába és írtatok leckét, és majd' tizennégy évet töltöttetek munkával. Mivel már hat év elment a kisgyerekkorra és a játékra, s mivel még tizenkét évre lesz szükség ahhoz, hogy takarítsatok, főzzetek és gyereket neveljetek, legfeljebb kilenc évetek marad arra, hogy éljetek is.

24. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pierre Anthon
esőember>!

Az egyik nap olyan volt, mint a másik. És bár hét közben nem győztük várni a hétvégét, a végén mindig csalódtunk. Aztán hétfő lett megint, és kezdődött elölről az egész. Ez az élet, semmi több. Kezdtük megérteni, miről is beszél Pierre Anthon. És hogy a felnőttek miért úgy néznek ki, ahogy. És akkor is, ha megfogadtuk, hogy mi sose fogunk rájuk hasonlítani, pontosan ez lesz a helyzet. Pedig még a tizenötöt se töltöttük be.
Tizenhárom, tizennégy, felnőtt. Halott.

149. oldal

esőember>!

– Minden mindegy! – harsogta egyik nap. – Mert minden csak azért kezdődik el, hogy egyszer véget érjen. Születésetek pillanatában haldokolni kezdtek. És így van ez mindennel.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pierre Anthon
_lia I>!

Sok mindent szeretek még csinálni, csak csinálni nem akarok már semmit.

180. oldal, Tandori Dezső utószava

esőember>!

Tavasz, nyár, ősz, tél, öröm, bánat, szerelem, gyűlölet, születés, élet, halál.
Minden mindegy.
Mindegy. Egy. Semmi.

154. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J. D. Salinger: Rozsban a fogó
J. D. Salinger: Zabhegyező
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Nicola Yoon: Minden, minden
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Colleen Hoover: Without Merit – Merit nélkül
Karen M. McManus: Tartsd meg a titkot
John Green: Alaska nyomában
Stephenie Meyer: Midnight Sun – Éjféli nap
Marni Bates: Láthatósági mellény lúzereknek