Hangok ​a távolból 2 csillagozás

Jankovics Marcell: Hangok a távolból

Aki ​nem szereti a szomorú könyvet, ne is pillantson e sorokba. Mert ez a könyv szomorú. Írtam: ex lacrimis hominus. A háború után sokat bolyongtam a nagy világban. Oázist kerestem, melyet meghagyott a süllyedő mult, vagy amelyet kezd kiültetni a – hála az Úrnak – titkos jövő. Mentem nyugtalanul jöttem még nyugtalanabbul. Mások sz utazásaikról fényképet hoznak haza, festői tájakról, romantikus romokról, pompás templomokról, nyüzsgő utcákról. Levétetik önmagukat bástyák párkányán, paloták kapujában, exotikus emberek csoportjában. Ezek a képek ugyanazt jelentik, mint az autogramm, melyeket a globe-trotter odalop falakra vagy kirakott albumokba: itt voltam, igazán itt voltam…
Én is csak ilyen fényképeket hoztam haza, nem feledhetetlen vidékekről, – nem csodaszép monumentumokról, nem magamról – csak pillanatnyi fényképeket készítettem emberi lelkekről. Itthon kifejlesztettem: egyik élesebb, másik homályosabb – ahogy éppen belesütött a nap, vagy leszállóban volt a nagy alkonyat…… (tovább)

Tartalomjegyzék


Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 2


Népszerű idézetek

Coffee I>!

Nem szabad csodagyerekeket nevelni. Nagy korlátoltságunkban örülünk annak, ha gyermekeink időelőtt okosabbak nálunk. Mondom, badarság! Meg kell hosszabbítani a gyerekséget és a gyerekességet. Ez a hosszú élet titka. Szeretem azokat az érett, nagy embereket, kik kacagva futnak a labda után. Kik rangosan és szürkülő fejjel nem szégyenkeznek gyerekes tréfákban résztvenni. Kik örülnek karácsonyra öt-hat évtizeddel vállukon, kik számolgatják, hányszor alusznak még a gyertyagyujtásig, pedig tudják, hogy nem a kis Jézus hoz nekik valamit, hanem asszonyuk, vagy unokájuk… Tapsolni jókedvben, gyerekesen , – uram, ez a fontos. Elcsenni apró jó falatot, melyet megtiltott az udvari tanácsos orvosprofesszor. Fájdalomokozás nélkül incselkedni a kór- és kortársakkal. E mellett mindig együttérezni a gyerekekkel, megérteni őket, mert eltöröljük a korkülönbséget. Ez az élet egyetlen, igazi meghosszabbítása: meghosszabbítani a gyerekkort…

Kapcsolódó szócikkek: gyerekkor
Vitéz_Viki>!

Ahogy a nyirettyű elábrándozta a dalt a parányi hangfogóba, hogy onnan a világot átfogó erő elreppentse 300 kilométernyire, abba az árva szobába, abba az árva szívbe, – György újra fölkapta a kagylót, beleparancsolta: Még három percet, még hatot, még tizenötöt kérlek! – és belebúgta, mintha vadgerle búgását utánozná:
– Sándor, hallod? – Ugy-e hallod és hallgatod! – Majd odasúgta a Magyarynak:
– A Rákóczy-nótát, – a Csinom Palkót! – Vörösbort ittam az este! – a Hiszekegyet! – Mindent, mit odaát nem szabad vagy nem lehet már hallani…
A prímás bánatos mosollyal húzta, – bele a telefonkagylóba – áhítatosan, mintha isten-tiszteletre muzsikálna… Mikor elremegett az utolsó hegedűszó, György újra hallgatózott. Arca kiderült. – Sándor, köszönöm! Ugy-e maradsz! Igen? Az élet még szívesen lát!
[…]
– Dear George, – jegyezze föl: telefonszámom Piccadilly, 32-6-29. Otthon vagyok szeptember 1-től mindennap este 7 óra után. Hívjon föl egyszer így, de épp így, mint most erdélyi barátjukat. Írni akarok egy nemzet érzéseiről… E hívásuk után talán még jobban megtalálom a méltó és igaz szavakat…

12., 13., 17. oldal, 1. elbeszélés - Hangok a távolból...

Coffee I>!

A derű a népek boldogságának, reménységeinek, életkedvének, jövőbeli erejének egyetlen megoldása.

24. oldal

Arwen_Undómiel>!

Az előre kitervelés lecsiszolja a gyönyörűségek üde hamvát.

116. oldal, A ma melankóliája

Arwen_Undómiel>!

– Ugyan, mit akar Buonaparte Napoleontól hallani, mikor az ön korszakában mindenki Napoleonnak tartja magát. Ha összeadnám számukat, több új Napoleon telnék ki, mint amennyi gránátosom volt összevéve Arcole hídjától Waterloo-ig. Mit akar tőlem a világháborúról hallani? Hiszen az én háborúim ehhez képest csak lovagtornák voltak. Én majd két évtizedig háborúskodtam és vezetésem alatt csak másfél millió férfiú halt 《hősi halált》. Az önök háborújában vezéreik, kik az én marsalljaim saruit sem oldhatnák meg, csekély huszonhárom millió férfiút tüntettek el a családi hajlék tűzhelyétől, a műhelyekből, az ekevas mellől. Én értettem a mesterségemet, az önök vezérei nem. Én nyíltan megmondtam, miért megyünk a tűzbe, és aki jött velem, az jött. Az önök nagyjai és bölcsei parancsaik oktalanságát azzal akarták szépíteni, hogy minden katasztrófára ráfogták: a népek fölszabadításáért, a jobb jövőért történt! No, most itt van a 《jobb jövőjük》, a vigasztalan jelen formájában, – itt van a szabadságuk: szegénységük és szellemi hóbortjaik formájában.

244. oldal, Interview

Arwen_Undómiel>!

– Ismétlődött Kain és Ábel története. Ismertem egy derék, pompás ifjút, apollói termettel,leonidási bátorsággal, nazareti jósággal. Ezt is agyonütötte édes testvére…
Ijedten néztem rá.
– Igen, így volt, éppen így. Ezt az ifjút idealizmusnak hívták. Agyonverte testvére, a materializmus. Meghalt. Vége.
– Volt más ismerősöm is. Ismertem egy gyönyörű leányt. Tökéletesnek tartottam, – mint, nos… – Megvakarta homloka közepét – és folytatta: – nos, a neveket könnyen fölcserélem. Ha jól emlékszem, Wordsworth dalol ilyen leányról: 《She was a phantom of delight… to be a moment's ornament…》. Földreszállott angyal, gyönyörűség jelenése, Tündér Ilona, kit az egek küldtek alá, hogy ékesítse életünket… Hittem benne, mint a trubadúr, a poéta, a lelke választottjában. S nem volt földreszállott angyal. Engedett boldog-boldogtalan csábításainak, ha mézes szóval, ha pénzzel, terrorral közeledett hozzá. Elzüllött, meghalt, – nem is tudom, hol, – talán Párizsban a Hospice de la Salpêtrière kórházi ágyán, – talán Moszkvában az egykori Petrovka kollektív kórházában, – vagy talán Dublinban, az utcán…
Most már igazán kíváncsian hallgattam, mi lesz az ő szerelmi csalódásának vége.
– Tudja, dear Sir, – ki volt ez a szépséges leány? A szabadság. Elpazarolta magát, Párizsban éppúgy, mint a moszkoviták földjén, vagy Erin szigetén…

121-122. oldal, A ma melankóliája

Arwen_Undómiel>!

[…] Gépiesen befordultam az utcába, melyben az anya eltűnt kisfiával, kivel 《katonadolog》 esett. Ott ült a gyerek a ház küszöbén és játszott, valamivel, amit én nem láttam, csak ő, mert a gyerek többet lát, mint én annyi, végefogyhatatlan élmények után. Ráhajoltam.
– Megismersz?
Fölvetette ragyogó szemét. Bizalmasan, mintha igen régi ismerősök volnánk. Nevetett:
– Igen… Katonadolog volt…
Apró, szurtos tenyerébe nyomtam a kis zacskót a kukoricaszemekkel.
– Fiam, ne ezt mondd. Jegyezd meg, hogy azért nem sírtál, mert magyar vagy…
A kis fiú fölállt. Arca fölragyogott. Szépen, világosan utánam mondta:
– Igen, – nem sírtam, mert magyar vagyok…
– Jól van fiam. Valamit mondtál, amit ma még nem értesz. Ebben a szóban benne van minden. Benne van az, ami minden. Benne van az, hogy mindent ezért az egy szóért…
Így találkoztam, nem az ismeretlen katonával, mint mindenki hitte, aki ott körülöttem ácsorgott a galambok körül. Találkoztam az idők – ismeretlen magyarjával…

292. oldal, Le soldat inconnu

Arwen_Undómiel>!

Két szép és derék teremtés nem maradhat együtt, mert a végzet elválasztja és újra elválasztja azt, ami összevaló, azokat, akik összevalók.

170. oldal, Az asszony tragédiája (Vénusz története.)

Arwen_Undómiel>!

Ragyogó januárius. Az a fagyos meleg, mely egytestvér a tavaszi napsugárral, hiszen ugyanaz a bátorság, ugyanaz a jóság, akarat és ambició sugárzik mindkettőjükből, ami csak az egészséges fiatalság erénye. Ugy-e, – azt hiszik – pongyolaságból vagy az 《újszerű》 divatos kereséséből írtam le a paradoxont, a 《fagyos meleg》 lehetetlen fogalmát. Nem, én ismerem ezt a meleget. Mikor a talaj ropog a fagytól, de ebben a roppanásban benne van az élet hangos ígérete, mert a halál mindig néma. Mikor a fákon a zöld levelek helyett fehér gyöngyök csillannak és a hó tépett patyolata dereng, a télnek kinyílott akácfürtei. Ez körös-körül a fehér virágzás illuziója. Mikor a fény azon a bűvös nyelven, melyet csak a választottak értenek meg, szuggesztív erővel rezgi: élet! élet! Hát ez a fagyis meleg. A verőfényes januárius ennek a csodának édesapja.

230. oldal, A hangok temetője

Arwen_Undómiel>!

– […] A mai állapotokról szívesen elmondom, hogy hihetetlenül silányak. Igen, silányak azért, mert a mai államférfiak gyöngék. Abból a fikcióból indulnak ki, hogy az egész emberiség sorsát a szívükön hordják és ebben a keretben kell biztosítaniok saját nemzetük boldogságát, – pedig kizárólag a saját maguk boldogulását akarják biztosítani kíméletlen erőszakkal és ravaszsággal, hogy mellettük az én 《principem》 naiv és jámbor kispolgár. Természetesen nekem könnyű a mai világról véleményt mondani… Az okos államférfiú saját korának sohasem mondja el véleményét. Aki igazán saját nemzete halhatatlanságán dolgozik, okosan hallgat, mert akik megértik, irígységből elgáncsolják, akik meg nem értik, korlátoltságából elgáncsolják. A tudós és fudatlan magyarázók pedig jelszót csinálnak minden gondolatából, pedig a jelszó éppen olyan, mint az egyformára szabott uniformis: egyiknek szűk, a másiknak bő. Az önök korának államférfiai mind csak a saját halhatatlanságukon dolgoznak – és ezért nem tudnak alkotni.

240-241. oldal, Interview


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Gárdonyi Géza: Messze van odáig!
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai
Kosztolányi Dezső: Kínai kancsó
Hajnóczy Péter: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai
Kosztolányi Dezső: Alakok
Fejes Endre: A hazudós
Lázár Ervin: Csillagmajor
Kádár Erzsébet: Harminc szőlőskosár
Szabó Magda: Alvók futása