Árnyékok ​illata 4 csillagozás

Janković Nóra: Árnyékok illata

Janković Nóra női sorsokat varázsol elénk, fordulatos, lebilincselő regényének olyan nők a hősei, akik akár a barátnőink is lehetnének. És Nóra, az újságíró nemcsak szórakoztat, hanem reményt is ad az olvasóinak: a történetünket mi alakíthatjuk, még a hepiend is rajtunk múlik… / Fejő Éva regény- és újságíró/

Az elsőkönyves szerzők rendszerint az egész világot akarják hálóba fogni és felcsillantani, mint a halász a foglyul ejtett zsákmányát. Janković Nóra nem törekszik erre; mindössze egy magán-univerzum ezernyi szövevényének felmutatására tesz kísérletet. Regénye a lektűr, vagyis a szórakoztató regény műfajába tartozik, ám ez csak a látszat. Szereplői itt járnak közöttünk, itt élnek velünk. Azon se csodálkozzunk, ha némelyikben magunkra ismerünk. Nem kell ennél több ahhoz, hogy érdeklődéssel merüljünk fel a frappánsan megszerkesztett, izgalmas regény és szerzője világában /Kiss Péntek József író, tanár, rendező/

>!
366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9788097152727

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
Amethyst
Janković Nóra: Árnyékok illata

Olvasmányos történet egy elsőkötetes szerzőtől. A könyv utolsó sorai után egy határozott, összetéveszthetetlen hiányérzet fogalmazódott meg bennem, hogy ennyi nem elég, még! Még több ilyet! Aki egyszer ráérez az ízére, nehezen teszi le a könyvet, pár nap alatt könnyűszerrel kiolvasható. Tetszett a színes szereplőgárda, továbbá nagy hangsúlyt fektettek az olyan tipikus női jellemvonások ábrázolásába, melyek gyakran vezetnek csalódásokhoz, meggondolatlan döntésekhez és visszafordíthatatlan következményekhez. Ami nem igazán nyerte el a tetszésemet a történetben:
– Annak ellenére, hogy a szereplők személyisége hiteles, jól összerakott, egyes cselekedeteik irreálisan gyerekesek, mintha szánt szándékkal rohannának fejjel a falnak. Értem én, hogy a női balsorsok és az ebből fakadó nyavalygások, depressziós megnyilvánulások a mű egy alappillére, mégis huszonéves fejemmel nehezemre esik elhinni, hogy a negyven felé közelítő nők tényleg hajlamosak ennyire naivan viselkedni.
– A meseszerűség. A lezárása számomra túlságosan mesébe illőre sikeredett, a végére már nehezemre esett beleképzelnem magam a történet világába, véleményem szerint túlságosan elszállt a valóságtól. De persze pont ez teszi széppé, meghatóvá.
A negatívumok ellenére elégedett vagyok azzal, amit a könyv nyújtani tudott. A gyakran tragikus szituációk és életképek ellenére számtalanszor megmosolyogtatott, és egyes szereplőkkel rendkívül könnyű azonosulni. Egy délutáni teához és szárazsüteményhez melegen ajánlott darab.


Népszerű idézetek

>!
Amethyst

– Adél, de hát csak egyszer élünk. Hidd el, öregkorodban bánni fogod.
– Mondd, Péter, miért van az, hogy minden férfi ezzel érvel?
– Tényleg?! – lepődött meg. – Talán ugyanattól az ősanyától származunk. A génjeinkben van.
– Mint a vadászösztön.
– Mint a vadászösztön – hirtelen ugyanolyan felszabadultan nevettek fel, mint a régi időkben.

150. oldal

>!
Amethyst

Rágták, rágták, már fájt az állkapcsuk, miközben igyekeztek jó képet vágni hozzá, reménykedve, hátha a háziasszonyt valami sürgős teendő elszólítja a konyhába, és ők jól bevált szokásukhoz híven, gyorsan szalvétába tekerik a maradékot, és zsupsz… Hát igen, a női táskák rejtelmei.

87-88. oldal

>!
Amethyst

Akkor talán ő is rájön végre, hogy mindaddig nem ismerhetjük meg a mellettünk lévő másik ember igazi valóját, amíg érzelmeinken, emlékeinken keresztül látjuk őt. Szerelem? Gyűlölet? Szánalom? Megvetés? Harag? Mindegy, bármelyik is az, látásunkat elhomályosítják, és képtelenek vagyunk tisztán látni a másikat pőre, gyarló emberi mivoltában.

43. oldal

>!
Amethyst

Szorongva lépett be a mocskos lépcsőházba. A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert – fogadta a falra festett „bölcsesség”.

169. oldal

>!
Amethyst

– Hát, nem mindenki lehet bombázó! – válaszolta Adél bókolva. – Meg Pista már egyszer megégette magát. Ismered az exét? Nem? Látnod kellene! 90-60-90-es. Az a fajta nő, akiről minden pasinak ugyanaz jut az eszébe. És mi lett a vége? Válás. Állítólag borzalmasan hisztis volt. Én azt hiszem, hosszú távon már nem csupán a külső számít. Aztán lehet, hogy ezzel csak mi nők áltatjuk magunkat.

36. oldal

>!
Amethyst

Az egyik lúzer, a másik anyámasszony katonája, a harmadik, ha tehetné, önmagával kelne frigyre, a maradék meg csak dugni akar. Csak azt tudnám, hol vannak a normális férfiak?

37. oldal

>!
Amethyst

Ne ostorozd magad, csak két ember tud megmenteni egy kapcsolatot, ha egyformán, tiszta szívből akarják. Mert még érzik a szeretetet, a kötődést, ezer szállal, csak valami miatt félresiklott a kapcsolatuk, életük vonatja külön sínpáron futott egy ideig, de sem nálunk, sem nálatok nem ez volt a helyzet.

267. oldal

>!
Amethyst

Ez van. Néha be kell látnunk, hogy a legésszerűbb, amit tehetünk, ha feladjuk. A baj ott kezdődik, ha az ember ezt nem akarja elfogadni, makacskodik, és megpróbál széllel szemben pisilni.

275. oldal

>!
Amethyst

Közben nem gondolt arra, hogy az ember életében lehetnek olyan hatalmas traumák, melyeket el lehet ugyan mondani, szavakba lehet önteni, még ha nehezen is, még ha közben egy része belepusztul is, de igazi mélységükben megosztani képtelenség. Az ember ugyanis csak a saját megélt bánatához, szenvedéséhez, bűntudatához, boldogságához és öröméhez tudja mérni, mert azt tapasztalta meg, ki-ki vérmérséklete szerint, langyosan, forrón, vagy éppen izzón, de soha nem úgy, pont azon az érzelemhőfokon, mint ahogyan a másik.

277. oldal

>!
Amethyst

Csak Taminak vett egy nagy tábla csokit, és egy plüssfigurát, egy sárga-fekete csíkos mackót. Lepkeszárnyakkal. „Hm. Az evolúció csodája vagy nem, de aranyos. Mint…”

313. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Abbi Waxman: Új örömök kertje
Kerstin Gier: Az álmok első könyve
On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Katarina Mazetti: Pingvinélet
Helen Fielding: Bridget Jones naplója 3. – Bolondulásig
Susan Mallery: A három nővér
Vi Keeland: A beosztott
Livia Norton: A Tét
Okváth Anna: Más állapotok
Fényes Niki: Széllel szemben