Hollófészek 2 csillagozás

Hogyan lett király Hunyadi Mátyás
Jankó Olga: Hollófészek

Az ​Erdélybe betörő török csapatok vezére, Mezid bég kiadta a parancsot: az ütközetben meg kell ölni Hunyadi Jánost. A hír eljutott a magyarokig, és egy székely vitéz, Kemény Simon felajánlotta, hogy páncélt cserél Hunyadival. Az ütközetben a törökök már a diadalt ünnepelték, mert úgy hitték, hogy a rettegett magyar fővezér elesett, de akkor megjelent Hunyadi a csapata élén, és kiverte az ellenséget Erdélyből.
Kemény Simon után két kis árva maradt: Anti és Orsi. Amikor a törökök megtámadják a falujukat, elvesztik az édesanyjukat is, és Hunyadi örökbe fogadja őket.
Attól kezdve az árvák Vajdahunyadon élnek, életük összefonódik a Hunyadi család és a gyermek Mátyás sorsával. Együtt nőnek fel, kalandok sorát élik át Budán és Nándorfehérváron. Megelevenednek a korabeli csaták, a huszita seregek története, a nagyurak ármánykodásai, ugyanakkor a felcseperedő fiatalok szerelmének is tanúi lehetünk. A két fiatal sorsát mindaddig végigkísérhetjük, amíg sikerül elérni, hogy a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Aposztróf, Budapest, 2013
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155056451

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Hunyadi László


Kedvencelte 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Lyanna P>!
Jankó Olga: Hollófészek

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás

Kiváló ifjúsági regény. Nagyvonalakban végigvezeti a Hunyadi család életét 1442-től egészen Mátyás királlyá választásáig. Jelen lehetünk a nándorfehérvári diadalnál. Megismerhetünk egy rendkivül éles eszű és nagytudású gyermeket akiből korának legkiemelkedőbb uralkodója válik. Nagyon tetszett.

justareadergirl>!
Jankó Olga: Hollófészek

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás

Az egyik legjobb, legérdekesebb, legélethűbb Jankó Olga könyv, kiváló ifjúsági regény, még a csatajeleneteknél is jelen lehetünk.:)


Népszerű idézetek

csgabi P>!

Ábris szép, hosszú fürtjeit egy-kettőre lenyisszantotta. Csak a közepén hagyta meg a haját, és abból török kontyot kötött.

96. oldal

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás

csgabi P>!

– Ez a kápolna – magyarázta Anna. – Az ott fent, az ajtó felett a Hunyadiak címere.
Orsi felbámult. Lovagi sisakot látott, rajta koronát, és a korona tetején egy madár ült, csőrében gyűrű.
– Milyen madár ez? – kérdezte.
– Buta vagy. Hát sohase hallottad, hogy a Hunyadiak madara a holló?

34. oldal

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás

csgabi P>!

– A pápát értesíteni a történtekről most előbbre való, mint az újlaki apát. Rómába menet útba ejthetitek Assisit is. Felkeresheted Szent Ferenc sírját – biztatta Ábris.
Ez az érv hatott. Megállapodtak, hogy nem vesztegetik az időt, másnap reggel mind az öten útnak indulnak.

160. oldal

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás

csgabi P>!

A furcsa vetélkedőnek az lett a vége, hogy megegyeztek: Ábris megy a Duna-partra, a Hunyadi vitézekhez, Orsi meg ki a szőlőkbe. Most már csak azért imádkoztak, hogy felhős legyen az éjszaka, mert a hold világa elárulhatná őket.

148. oldal

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás

csgabi P>!

Most már Podjebrád is mosolygott. Széles, elhízott arcán szétterült a megelégedett vigyor. Párnás kezét nyújtotta.
– Akkor hát áll az alku?
Mátyás belecsapott a felé tartott tenyérbe.
– Részemről igen.

177. oldal

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás

csgabi P>!

Pillanatok alatt szélvihar kerekedett, és olyan sötét lett, hogy alig látták egymás arcát. A koromfekete égbolton vakítóan fehér villámok cikáztak végig, és fülsiketítő csattanások követték egymást.

91. oldal

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás

csgabi P>!

A kapuk tárva-nyitva. A király, félve a zendüléstől, az előző este a palota udvarán fejét vétette Hunyadi Lászlónak, és az éjszaka sötétjében elszökött Bécsbe. Mátyást és Vitéz Jánost magával vitte.

149. oldal

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás

Kapcsolódó szócikkek: Bécs · Hunyadi László
csgabi P>!

Már farkasszemet nézett egymással a Cillei és a Hunyadi tábor, és majdnem testvérharc tört ki közöttük, amikor László jobb belátásra tért. A királyt csak nem csukhatja ki a várból! És a királlyal együtt bevonult Ulrik gróf is.

135. oldal

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás

csgabi P>!

Anti egy gyorslábú őzet üldözött. Már emelte is a gerelyt, amikor hirtelen egy hatalmas barna medve egyenesedett fel előtte, és támadni készült.

52. oldal

Jankó Olga: Hollófészek Hogyan lett király Hunyadi Mátyás


Hasonló könyvek címkék alapján

Hegedüs Géza: Az erdőntúli veszedelem
Örsi Ferenc: A Tenkes kapitánya
Benkő László: Táltosidők
Donászy Ferenc: Szigetvár és Eger hősei
Bárány Tamás: Rákóczi zászlai
Szombathy Viktor: Két kard, két oroszlán
Salamon Ferenc: Bátor Márkó
Dénes Gizella: Két fehér galamb
Értavy Baráth Kata: A háromfejű sárkány
Bán Mór: A Holló háborúja