85. legjobb gyermekkönyv kicsiknek könyv a molyok értékelése alapján

Már ​óvodás vagyok 273 csillagozás

Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

„Amikor Dani először ment óvodába, nagyon örült annak, hogy már óvodába mehet, csak még annak nem tudott eléggé örülni, hogy ott is kell maradni.” Mert így van ez, hogy az ember örül is meg nem is. Akkor is így van, ha az ember történetesen még kicsi. Hiszen nagyszerű dolog az – rang és tisztesség! –, hogy valaki már óvodás! Viszont mégiscsak: nincs ott Anyu, csak az óvó néni, idegen a hely, idegenek a gyerekek, és nem lehet hazaszaladni. Hát így kezdődik. De szerencsére felülkerekedik a kiscsoportosban is az „óvodásöntudat” – és ezzel elkezdődik az óvodai élet, a maga mindennapi kis történéseivel, örömeivel és szorongásaival. Janikovszky Éva vidám, okos, nagy gyermekismeretre valló könyvét – amely számos külföldi kiadást is megért – Réber László derűs, színes illusztrációi egészítik ki.

Eredeti megjelenés éve: 1975

Tagok ajánlása: 3 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 2021
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634159001
>!
Móra, Budapest, 2018
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634159001
>!
Móra, Budapest, 2016
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634155690 · Illusztrálta: Réber László

13 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 16

Most olvassa 8

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Gelso>!
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Ez a második könyv, amivel Janikovszky Éva megbőgetett… Nem magam sajnálom, most jó (volt) sírni…
Mosolyogva kezdtem el olvasni, és fel is ötlött bennem, hogy én is ilyeneket fogok felidézni, mint amivel a könyv kezdődik, hogy mi is kikkel, mindig a szokásos emberekkel, futottunk össze korán reggel negyed és fél hét között, amíg kísértem a nagyobbik fiam az óvodába. Sötét volt még, és vékony a holdsarló, amikor megszólalt a kisfiam: „Látod, anya, az én mosolyom is olyan, mint most a holdé…”, minden reggel jött a bolt melletti lépcsőn egy fekete ruhás középkorú nő, aki sosem mosolygott, túléltük a csaholó kutyasort, a legvadabbul ugató vizslát, az orgonasort, ekkor kanyarodott rá a hármas útra a pillangós busz még üresen, (és itt csatlakozott hozzánk később már Esztike;) átmentünk a zebrákon, megszámoltuk az új kocsikat a használtautó-kereskedésben, odaértünk a spárhoz, itt szembejött sietve a fehér ruhás, fekete bajuszos festő, a bolt előtt 3-4 csatlakozásra váró, cigiző dolgozó, mindig köszöntünk egymásnak, bár egyikünk sem ismerte a másikat; néha akadt, aki pénzt vett fel a közeli automatából, mi közben kidobtuk az üvegeket, műanyag palackokat a szelektív gyűjtőbe. Félrerúgtunk pár szem diót, és már oda is értünk az óvodába, aminek járdáját minden reggel sepregette Dodi bácsi az elmaradhatatlan kisrádiójával a nyakában, és jó reggelt helyett, jó éjszakával köszöntött bennünket… így értünk az oviba, egyszerre léptünk be a kerítésen a biciklivel érkező Aranka óvónénivel, és vetkőztettem le elsőként odaérkező kisfiamat finom kávéillat közepette…
Igen, ez természetes, hogy ha valaki már anya, elsőként a gyermekével kapcsolatos emlékek idéződnek fel…

De aztán más is megtörtént, amikor a piros hajú kislány felbukkant a könyvben, ill. ott bujkált a harmadik oldalon, és a szomorkodó Daninak azt a feladatot adta az óvónénije, hogy próbálja őt megvigasztalni… Dani egyből megfeledkezett szomorúságáról, és közeledett a kislányhoz…
Én lettem az a kislány hirtelen…
Nos, hát én sem szerettem óvodába elmenni, én is az anyukámmal szerettem volna menni, de volt nekem egy Danim Petim, egy göndör, tejfelszőke, búzavirágszemű Petim, aki játszani hívott, mellém ült a szőnyegen meseolvasáskor, daltanuláskor, vagy ha pl. dugóból készítettünk kiskakasokat; édesen foglalta nekem a helyet a reggelinél, ebédnél, a kis 6 személyes asztalkánál, kis pufók kezével befelé döntve a kis piros széket. Ámulva néztem, hogy tudja megenni a szilvalevest vagy a piszkeszószt, és mindig nekiadtam a pohár tejemet, vajas-mézes, vagy vajas-lekváros kenyeremet… Ő mellém ült, amikor vártuk a Télapót a csoportszobában, és bizonygatta, hogy ne féljek tőle, mert ő megvéd engem – bár én akkor még nem bíztam a szavában, mert az óvónéni ölében kötöttem ki, aki az ő anyukája volt… Később aztán együtt mondtuk a verset az anyák napi ünnepségen, jókat játszottunk kint az udvaron a fűzfa hűs árnya alatt. A következő években pedig már nem szaladtam el a Mikulás elől, hanem az ő kezét szorítva mondtam a verset együtt vele. Az óvodavizsgán ő volt a párom a táncban, fényképek is vannak ezekről…
Általánosba is egy osztályba kerültünk. A suliban elsőben ő gyűjtötte a legtöbb bélyeget, és a papírt a papírgyűjtésen. Minden évben farsangkor neki volt a legötletesebb jelmeze. Pl. a sárkány jelmezéhez negyedikben az egész osztály gyűjtötte az iskola tejes ill. kakaós dobozok fém fedőfóliáit…:-)
Másodikban ő játszotta a Kis Bicebócát amikor előadtuk azt az öregek napközijében, és ő lett a vegyes őrs őrsvezető helyettese… Ő volt az osztály jókedvre-derítője, csupa mosoly, csupa jókedv, csupa jószándék gyerek. Érdekes, hogy sosem ültem mellette.
Elsőáldozáskor vele készült közös fénykép.
Rajgyűléseken egymás mellett készítettünk ajándékokat a testvérosztálynak…nyaranta eljártunk egymáshoz pl. Gazdálkodj okosan-t játszani…
Közel volt hozzájuk a rét, a kiserdő, irigykedve hallgattuk, a beszámolóját a véletlenül talált, befogadott őzikéről, mókuskáról, nagybátyja kiscsacsijáról.
Hetedikben izgatottan vártuk kishúga érkezését, nyolcadikban együtt jártunk tánciskolába, ballagáson eltört a vadi új szandálom csatja, ő próbálta valahogy helyrehozni annyira, hogy el tudjak menni a többiekkel, ill. elballagtathassam az osztályfőnököt…
A későbbi iskolák idején ritkábban, de találkoztunk pl. a falu közös ünnepségein, vagy együtt izgultunk kései mandulaműtétén. Elterveztük, hogy egymás esküvői tanúi leszünk…de 2002-ben már nélküle mentem férjhez, azóta csak minden november elsején látogatok a sírjához, de valahányszor eszembe ötlenek ezek az emlékek, fájdalommal telek meg… és sírok, mint most is…
Nyugodj békében, O. Peti…

(Ne haragudjatok, muszáj volt mindezt megírnom.)

                                    _
A könyvet a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz olvastam (6).
                                    __
Megjegyz.: Vegyes olvasás volt ám ez, sokan közreműködtek abban, hogy elolvashassam… a könyvet, a nagyobbik fiam úszótársának anyukája hozta el nekem a szülői házukból, aki, és most figyeljetek! a fent említett „szembejött sietve a fehér ruhás, fekete bajuszos festő” felesége! – ez mostanság derült ki…
Egyedül kezdtem olvasni, aztán csatlakozott a kicsi fiam, ő inkább a képeket nézegette, és olvasás közben igyekeztünk közösen beazonosítani a rajzokat a gyerekek nevével: vajon a rajzon lévő gyerkőcök közül melyik lehet Dani, Pöszke, Ágika, Zsoltika, Misu, éreztem, odafigyelt pár részre, hiszen ilyenek történhetnek vele is a bölcsiben; a nagy meg eleinte kényszeredetten hallgatott, mert inkább tévét nézett volna, aztán meg jókat nevetett a pincén, meg a nevek összekeveredésén a parkban.
Kedvenc részeim: az eleje, ahogyan elkezdődik a könyv, a Pöszkével való megismerkedés, a kulcsos sztori, meg a kazánfűtő bácsi a pincében, a rugdosós Zsoltika és a végén a tavaszkeresés.

27 hozzászólás
konyvolvaso >!
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Az óvodáskorú gyerekeknek és szülőknek szól a kötet. Segíti bemutatni mi vár a gyerekekre az óvodában, milyen jó dolgokat találnak és milyen nehézségekkel fognak megküzdeni. Nagyon kedves a hangvétele, csupa jóra nevel és inkább a barátságot támogatja mint az ellenségeskedést. Mindig kitalál valami olyan módszert amivel a nehezen kezelhető gyerekeknek elmagyarázza mi a helyes, járható út. Réber László rajzai különösen jól illusztrálják Janikovszky Éva könyveit.
Óvoda előtt érdmes átnézni a gyerekekkel ezt a könyvet, hogy már tudjanak készülni rá és ne ott érjék a meglepetések mikor ott kell maradni vagy osztozni a játékokon a pajtásokkal.

Csoszi>!
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Igazi Janikovszky-féle könyv, ami kimaradt a gyerekkoromból. Most felnőttként pótoltam, és nagyon tetszett. A gyerekek és az óvónénik szeretnivalóak.

clarisssa P>!
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Juj, ezt már megmondom: én sajnos már nem vagyok óvodás, de most nagyon jólesett pár napra visszatérni Janikovszky Évával a kiscsoportba. Természetesen annak idején én is óvó néni akartam lenni, meg nagy és fölnőtt, aztán ahogy tényleg nagy és fölnőtt lettem, rá kellett jönnöm, hogy óvódásnak lenni volt a legjobb dolog a világon…
Nagyon örültem, hogy végre megismerhettem Juzsó nénit! Nagyon tetszett, ahogy a gyerekekkel bánt(ak), játszott(ak) velük, tanítgatta('k) és szeretgette('k) őket. Meg persze a gyerekek is nagyon tetszettek, aranyosak, okosak, barátságosak voltak. És persze hogy megnőttek a könyv végére! Alig várom, hogy már iskolások legyenek, hiszen akkor újra találkozhatok velük.

>!
Móra, Budapest, 2010
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631187311 · Illusztrálta: Réber László
mandris>!
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Azóta vadásztunk a könyvre, hogy nyáron a rádióban hallottunk belőle egy-két történetet és egyrészt nagyon szórakoztatónak, másrészt nagyon találónak éreztük, két óvodás fiú szüleiként. A többi történet is kivétel nélkül kedves, ugyanakkor nem mentes a konfliktusoktól – amilyenek óvodások között is elő tudnak fordulni – és a tanulságoktól sem. Ez a könyv is felkerült a legjobbak listájára.

gabiica P>!
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Imádom Janikovszky Éva stílusát! Magával ragadó, bármiről is ír, azt mindig nagy élvezettel olvasom. Imádnivaló, kellemes élmény volt!

Kriszta I>!
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Én erre még hat csillagot is adnék, úgy ahogy van, imádnivaló! :) A mesék tündériek, Réber László rajzait meg szerintem senkinek sem kell bemutatni.
Ez a könyv nekem felüdülés volt, lubickoltam a mesékben, végig mosolyogtam, amíg Lillának olvastam. Most komolyan, ilyenek kellenek a kisgyerekeknek! Janikovszky Éva történeteiből árad a humor és a gyerekek szeretete. Kis óvodások mindennapjairól, csínytevéséről, gyermeki bájáról mesél, akikre jóságos óvónénik vigyáznak. A humor a gyerekek logikájából és ártatlanságából fakad, amiről a gyerekes szülők mesélni tudnának (és mesélnek is a Gyerekszájban :))
Még az olyan félelmetes dologból, mint a zsákos bácsi is, aki leviszi a rossz gyereket a pincébe a patkányok közé, felhőtlenül jókedvű csoportos mulatság lesz az ovisok közt, teljesen más szemszögből nézhetünk rá a mesén keresztül.
Az én kedvencem Ágika lett, aki mindig azt mondja, ha nem tetszik neki valami: – Juj, ezt már megmondom! (a kis árulkodós :D)

1 hozzászólás
Mariann_Czenema P>!
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

„Mert szerencsére, annyi mindenről lehet beszélgetni” – írta Janikovszky Éva ebben a kedves kötetében, ami második, de gyanítom, sokadik olvasás után is mosolyt csalt a számra.
Olyan jól ismerte a gyerekeket, annyira egyszerűen, de nagyszerűen pár megszólalással sikerült karaktert ábrázolnia, mégpedig olyat, akikben ráismerek akár a saját mukláimra is.

Eftímea P>!
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Kissé régi hozzáállásban tálalja a kicsiknek az ovis életet, de nagyon szépen. Ma már nem minden aktuális, de a lényeg ugyan az maradt.

Rini P>!
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Elkapott a nosztalgia ma délután.
Egy szűk órára visszajött a gyerekkor. Most pedig ideje venni egy mély lélegzetet és visszamenni a csúnya gonosz felnőtt életbe.

Ott pedig nem úgy működik, hogy „mindenkinek olyan fűnyírója van, amilyet kitalál magának.”

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

poggi IP>!

Amikor Dani először ment óvodába, nagyon örült annak, hogy már óvodába mehet, csak még annak nem tudott eléggé örülni, hogy ott is kell maradni.

(első mondat)

Gelso>!

Dani akkor megsajnálta az óvó nénit, és elhatározta, hogy ő szeretni fogja. Mert az biztosan egy óvó néninek is rossz, ha nem szeretik, és még meg is mondják.

8. oldal

Morn>!

– Nem akarod megvárni, amíg nem félek? – kérdezte a doktor nénitől.

43. oldal, A doktor néni táskája (Móra, 1975)

andy332488>!

– Tudod mit? – árult el neki egy nagy titkot Zsolti. – Ha nagy leszek, én is doktor néni leszek.
– Talán doktor bácsi? – csodálkozott Juzsó néni.
– Azoknak is ugyanilyen táskájuk van? – kérdezte Zsoltika.
– Ugyanilyen – nyugtatta meg Juzsó néni.
– Hát jó, akkor doktor bácsi leszek – egyezett bele Zsolti.

51. oldal

clarisssa P>!

A doktor néni eltette a tűt meg az orvosságot.
– Nagyon rendesen viselkedtetek – dicsérte meg őket. – Még a nagycsoportosokkal is előfordul, hogy sírnak, mert félnek az injekciótól.
– Ezt a szúrást hívják úgy? – kérdezte Dani.
– Ezt – mondta a doktor néni. – És azért kapjátok, hogy ne legyetek betegek.
– És nem leszünk? – kérdezte Eszter.
– Hát remélem, hogy nem. De ha mégis megbetegednétek, akkor hamarabb meggyógyultok.
– Más orvosságot nem adsz? – kérdezte Eszter.
– Nem. Sétáljatok sokat, és ne hagyjátok magatokat összepuszilni, mert most sokan betegek, influenzásak.
– Te se hagyod? – kérdezte Ágika kicsit csalódottan, mert a doktor néni már összecsukta a táskáját. – Pedig én adtam volna neked egy puszit!
– Tedd el tavaszig! – nevetett rá a doktor néni. – Majd visszajövök érte!

44. oldal, A doktor néni táskája

Kek P>!

– Rossz voltál? – kérdezte gyanakodva Zsákos Gábor Bácsi.
– Hát voltam már rossz, és biztosan leszek is, tessék nyugodtan elvinni – ígérte Pöszke, és nagyon szépen nézett rá.

38. oldal

1 hozzászólás
Galóca>!

Dani megint elgondolkozott. Anyu is jár dolgozni, apu is jár dolgozni, sőt nagymama és nagypapa is jár dolgozni. De arra még sose gondolt, hogy az óvónénik is dolgoznak. Hogy Jutka néni is dolgozik az oviban. Hiszen ugyanazt csinálja, amit ők!

14. oldal

krlany IP>!

Dani kicsit sajnálta, hogy Gáborka nem ül rá a fűnyíróra, mert a parkban láttak már olyan fűnyírót is, amin egy fiú nyargalászott, mint valami kis traktoron, és csak úgy repült a levágott fű, amerre ment. De hát mindenkinek olyan fűnyírója van, amilyet kitalál magának.

18. oldal

krlany IP>!

A legnagyobbra Zsoltika tátotta a száját, meg is dicsérte a doktor néni, azt mondta, a fókák is megirigyelhetnék az Állatkertben.

40. oldal

4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Vig Balázs: Todó kitálal az oviról
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!
Fodor Ákos: Képtelenkönyv
Inotai G. András: Kakukli
Fodor Sándor: Csipike, az óriás törpe
Karinthy Frigyes: Fából vaskarika
Lászlóffy Aladár: Bukfencóra
Eric Carle: A telhetetlen hernyócska
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli!
Acsai Roland: Csipkerózsika