47. legjobb gyermekkönyv könyv a molyok értékelése alapján

Már ​óvodás vagyok 192 csillagozás

Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

„Amikor Dani először ment óvodába, nagyon örült annak, hogy már óvodába mehet, csak még annak nem tudott eléggé örülni, hogy ott is kell maradni.” Mert így van ez, hogy az ember örül is meg nem is. Akkor is így van, ha az ember történetesen még kicsi. Hiszen nagyszerű dolog az – rang és tisztesség! –, hogy valaki már óvodás! Viszont mégiscsak: nincs ott Anyu, csak az óvó néni, idegen a hely, idegenek a gyerekek, és nem lehet hazaszaladni. Hát így kezdődik. De szerencsére felülkerekedik a kiscsoportosban is az „óvodásöntudat” – és ezzel elkezdődik az óvodai élet, a maga mindennapi kis történéseivel, örömeivel és szorongásaival. Janikovszky Éva vidám, okos, nagy gyermekismeretre valló könyvét – amely számos külföldi kiadást is megért – Réber László derűs, színes illusztrációi egészítik ki.

Eredeti megjelenés éve: 1975

Tagok ajánlása: 3 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 2016
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634155690 · Illusztrálta: Réber László
>!
Móra, Budapest, 2015
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631199857 · Illusztrálta: Réber László
>!
Móra, Budapest, 2014
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631196467 · Illusztrálta: Réber László

10 további kiadás


Kedvencelte 8

Most olvassa 3

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

>!
Gelso P
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Ez a második könyv, amivel Janikovszky Éva megbőgetett… Nem magam sajnálom, most jó (volt) sírni…
Mosolyogva kezdtem el olvasni, és fel is ötlött bennem, hogy én is ilyeneket fogok felidézni, mint amivel a könyv kezdődik, hogy mi is kikkel, mindig a szokásos emberekkel, futottunk össze korán reggel negyed és fél hét között, amíg kísértem a nagyobbik fiam az óvodába. Sötét volt még, és vékony a holdsarló, amikor megszólalt a kisfiam: „Látod, anya, az én mosolyom is olyan, mint most a holdé…”, minden reggel jött a bolt melletti lépcsőn egy fekete ruhás középkorú nő, aki sosem mosolygott, túléltük a csaholó kutyasort, a legvadabbul ugató vizslát, az orgonasort, ekkor kanyarodott rá a hármas útra a pillangós busz még üresen, (és itt csatlakozott hozzánk később már Esztike;) átmentünk a zebrákon, megszámoltuk az új kocsikat a használtautó-kereskedésben, odaértünk a spárhoz, itt szembejött sietve a fehér ruhás, fekete bajuszos festő, a bolt előtt 3-4 csatlakozásra váró, cigiző dolgozó, mindig köszöntünk egymásnak, bár egyikünk sem ismerte a másikat; néha akadt, aki pénzt vett fel a közeli automatából, mi közben kidobtuk az üvegeket, műanyag palackokat a szelektív gyűjtőbe. Félrerúgtunk pár szem diót, és már oda is értünk az óvodába, aminek járdáját minden reggel sepregette Dodi bácsi az elmaradhatatlan kisrádiójával a nyakában, és jó reggelt helyett, jó éjszakával köszöntött bennünket… így értünk az oviba, egyszerre léptünk be a kerítésen a biciklivel érkező Aranka óvónénivel, és vetkőztettem le elsőként odaérkező kisfiamat finom kávéillat közepette…
Igen, ez természetes, hogy ha valaki már anya, elsőként a gyermekével kapcsolatos emlékek idéződnek fel…

De aztán más is megtörtént, amikor a piros hajú kislány felbukkant a könyvben, ill. ott bujkált a harmadik oldalon, és a szomorkodó Daninak azt a feladatot adta az óvónénije, hogy próbálja őt megvigasztalni… Dani egyből megfeledkezett szomorúságáról, és közeledett a kislányhoz…
Én lettem az a kislány hirtelen…
Nos, hát én sem szerettem óvodába elmenni, én is az anyukámmal szerettem volna menni, de volt nekem egy Danim Petim, egy göndör, tejfelszőke, búzavirágszemű Petim, aki játszani hívott, mellém ült a szőnyegen meseolvasáskor, daltanuláskor, vagy ha pl. dugóból készítettünk kiskakasokat; édesen foglalta nekem a helyet a reggelinél, ebédnél, a kis 6 személyes asztalkánál, kis pufók kezével befelé döntve a kis piros széket. Ámulva néztem, hogy tudja megenni a szilvalevest vagy a piszkeszószt, és mindig nekiadtam a pohár tejemet, vajas-mézes, vagy vajas-lekváros kenyeremet… Ő mellém ült, amikor vártuk a Télapót a csoportszobában, és bizonygatta, hogy ne féljek tőle, mert ő megvéd engem – bár én akkor még nem bíztam a szavában, mert az óvónéni ölében kötöttem ki, aki az ő anyukája volt… Később aztán együtt mondtuk a verset az anyák napi ünnepségen, jókat játszottunk kint az udvaron a fűzfa hűs árnya alatt. A következő években pedig már nem szaladtam el a Mikulás elől, hanem az ő kezét szorítva mondtam a verset együtt vele. Az óvodavizsgán ő volt a párom a táncban, fényképek is vannak ezekről…
Általánosba is egy osztályba kerültünk. A suliban elsőben ő gyűjtötte a legtöbb bélyeget, és a papírt a papírgyűjtésen. Minden évben farsangkor neki volt a legötletesebb jelmeze. Pl. a sárkány jelmezéhez negyedikben az egész osztály gyűjtötte az iskola tejes ill. kakaós dobozok fém fedőfóliáit…:-)
Másodikban ő játszotta a Kis Bicebócát amikor előadtuk azt az öregek napközijében, és ő lett a vegyes őrs őrsvezető helyettese… Ő volt az osztály jókedvre-derítője, csupa mosoly, csupa jókedv, csupa jószándék gyerek. Érdekes, hogy sosem ültem mellette.
Elsőáldozáskor vele készült közös fénykép.
Rajgyűléseken egymás mellett készítettünk ajándékokat a testvérosztálynak…nyaranta eljártunk egymáshoz pl. Gazdálkodj okosan-t játszani…
Közel volt hozzájuk a rét, a kiserdő, irigykedve hallgattuk, a beszámolóját a véletlenül talált, befogadott őzikéről, mókuskáról, nagybátyja kiscsacsijáról.
Hetedikben izgatottan vártuk kishúga érkezését, nyolcadikban együtt jártunk tánciskolába, ballagáson eltört a vadi új szandálom csatja, ő próbálta valahogy helyrehozni annyira, hogy el tudjak menni a többiekkel, ill. elballagtathassam az osztályfőnököt…
A későbbi iskolák idején ritkábban, de találkoztunk pl. a falu közös ünnepségein, vagy együtt izgultunk kései mandulaműtétén. Elterveztük, hogy egymás esküvői tanúi leszünk…de 2002-ben már nélküle mentem férjhez, azóta csak minden november elsején látogatok a sírjához, de valahányszor eszembe ötlenek ezek az emlékek, fájdalommal telek meg… és sírok, mint most is…
Nyugodj békében, O. Peti…

(Ne haragudjatok, muszáj volt mindezt megírnom.)

                                    _
A könyvet a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz olvastam (6).
                                    __
Megjegyz.: Vegyes olvasás volt ám ez, sokan közreműködtek abban, hogy elolvashassam… a könyvet, a nagyobbik fiam úszótársának anyukája hozta el nekem a szülői házukból, aki, és most figyeljetek! a fent említett „szembejött sietve a fehér ruhás, fekete bajuszos festő” felesége! – ez mostanság derült ki…
Egyedül kezdtem olvasni, aztán csatlakozott a kicsi fiam, ő inkább a képeket nézegette, és olvasás közben igyekeztünk közösen beazonosítani a rajzokat a gyerekek nevével: vajon a rajzon lévő gyerkőcök közül melyik lehet Dani, Pöszke, Ágika, Zsoltika, Misu, éreztem, odafigyelt pár részre, hiszen ilyenek történhetnek vele is a bölcsiben; a nagy meg eleinte kényszeredetten hallgatott, mert inkább tévét nézett volna, aztán meg jókat nevetett a pincén, meg a nevek összekeveredésén a parkban.
Kedvenc részeim: az eleje, ahogyan elkezdődik a könyv, a Pöszkével való megismerkedés, a kulcsos sztori, meg a kazánfűtő bácsi a pincében, a rugdosós Zsoltika és a végén a tavaszkeresés.

27 hozzászólás
>!
Csoszi
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Igazi Janikovszky-féle könyv, ami kimaradt a gyerekkoromból. Most felnőttként pótoltam, és nagyon tetszett. A gyerekek és az óvónénik szeretnivalóak.

>!
clarisssa P
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Juj, ezt már megmondom: én sajnos már nem vagyok óvodás, de most nagyon jólesett pár napra visszatérni Janikovszky Évával a kiscsoportba. Természetesen annak idején én is óvó néni akartam lenni, meg nagy és fölnőtt, aztán ahogy tényleg nagy és fölnőtt lettem, rá kellett jönnöm, hogy óvódásnak lenni volt a legjobb dolog a világon…
Nagyon örültem, hogy végre megismerhettem Juzsó nénit! Nagyon tetszett, ahogy a gyerekekkel bánt(ak), játszott(ak) velük, tanítgatta('k) és szeretgette('k) őket. Meg persze a gyerekek is nagyon tetszettek, aranyosak, okosak, barátságosak voltak. És persze hogy megnőttek a könyv végére! Alig várom, hogy már iskolások legyenek, hiszen akkor újra találkozhatok velük.

>!
Móra, Budapest, 2010
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631187311 · Illusztrálta: Réber László
>!
Kriszta IP
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Én erre még hat csillagot is adnék, úgy ahogy van, imádnivaló! :) A mesék tündériek, Réber László rajzait meg szerintem senkinek sem kell bemutatni.
Ez a könyv nekem felüdülés volt, lubickoltam a mesékben, végig mosolyogtam, amíg Lillának olvastam. Most komolyan, ilyenek kellenek a kisgyerekeknek! Janikovszky Éva történeteiből árad a humor és a gyerekek szeretete. Kis óvodások mindennapjairól, csínytevéséről, gyermeki bájáról mesél, akikre jóságos óvónénik vigyáznak. A humor a gyerekek logikájából és ártatlanságából fakad, amiről a gyerekes szülők mesélni tudnának (és mesélnek is a Gyerekszájban :))
Még az olyan félelmetes dologból, mint a zsákos bácsi is, aki leviszi a rossz gyereket a pincébe a patkányok közé, felhőtlenül jókedvű csoportos mulatság lesz az ovisok közt, teljesen más szemszögből nézhetünk rá a mesén keresztül.
Az én kedvencem Ágika lett, aki mindig azt mondja, ha nem tetszik neki valami: – Juj, ezt már megmondom! (a kis árulkodós :D)

1 hozzászólás
>!
Zsuzsanna_Makai
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Nekem konkrétan az a rész tetszett a legjobban, amikor keresték a tavaszt.

>!
tschilla
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Az oviba készülő kisfiamnak vettem ezt a könyvet. Aranyos, de felolvasás közben végig azt éreztem, hogy ez inkább felnőtteknek, vagy legalábbis nagyobb gyerekeknek szól. Engem szórakoztatott, de szerintem a kisfiam csak úgy becsületből hallgatta, nem hiszem, hogy különösebben lebilincselték volna a történetek. De mindegy is, én értékelek, és nekem tetszett, szóval 5 csillag.

>!
Hollóhát
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Anyukámnak hála az évek során már túl sok ovis történetet hallgattam végig (óvónéni) . Mindenkiről el kell mesélnie mindent, kinek folyt az orra, ki mázolta össze a wécét… Tulajdonképpen a fél város 6 év alatti lakosságáról tudok ilyen kompromitáló információkat. De szerencsére a sok nehézség mellett ehhez hasonló, végtelenül aranyos epizódok is akadnak bőven. És akkor rájön az ember, hogy ovis történetetekből sosem elég.

>!
encus625 P
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Nem szerettem óvodába járni. Nem is túl sok emlékem van ebből az időből. Janikovszky Éva óvodájába járni viszont nagyon jó lehet, mindenféle remek játékokat találnak ki a gyerekek.

>!
Móra, Budapest, 2010
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631187311 · Illusztrálta: Réber László
>!
Kek P
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Bár kiscsoportosoknak és középsősöknek van ajánlva ez a könyv, s én ugyan kétszer jártam a nagycsoportot (ó, mint megtudtam a Már iskolás vagyokból: egész pöszkés vonás), mégsem találkoztam eddig e könyvvel. Na jó, akkor a nagyobb csoportot már kipipálhatom, az egyenruhámhoz én sem kaptam később sem papucsot, sem biciklit, sem lovat, de már tudom milyen járó szobor a büspök, hogy nemcsak a férfiak szorulnak ellátásra, hanem néha a nők is…, de a férfiak azért még inkább, ha kicsit betegek. S hiába nőttem meg azóta egészen tanító nénis nagyságra, kezem-lábam azért mégis csak szívernős méretű maradt. A szívem meg, hát ki tudja? Talán elég nagy egy ilyen szívmelengető könyvecske élvezéséhez.

>!
hencsa06
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok

Aranyos történetek a már megszokott kedvelt stílusban.


Népszerű idézetek

>!
poggi IP

Amikor Dani először ment óvodába, nagyon örült annak, hogy már óvodába mehet, csak még annak nem tudott eléggé örülni, hogy ott is kell maradni.

(első mondat)

>!
Gelso P

Dani akkor megsajnálta az óvó nénit, és elhatározta, hogy ő szeretni fogja. Mert az biztosan egy óvó néninek is rossz, ha nem szeretik, és még meg is mondják.

8. oldal

>!
andy332488

– Tudod mit? – árult el neki egy nagy titkot Zsolti. – Ha nagy leszek, én is doktor néni leszek.
– Talán doktor bácsi? – csodálkozott Juzsó néni.
– Azoknak is ugyanilyen táskájuk van? – kérdezte Zsoltika.
– Ugyanilyen – nyugtatta meg Juzsó néni.
– Hát jó, akkor doktor bácsi leszek – egyezett bele Zsolti.

51. oldal

>!
Morn

– Nem akarod megvárni, amíg nem félek? – kérdezte a doktor nénitől.

43. oldal, A doktor néni táskája (Móra, 1975)

>!
Galóca

Dani megint elgondolkozott. Anyu is jár dolgozni, apu is jár dolgozni, sőt nagymama és nagypapa is jár dolgozni. De arra még sose gondolt, hogy az óvónénik is dolgoznak. Hogy Jutka néni is dolgozik az oviban. Hiszen ugyanazt csinálja, amit ők!

14. oldal

>!
krlany I+SMP

A legnagyobbra Zsoltika tátotta a száját, meg is dicsérte a doktor néni, azt mondta, a fókák is megirigyelhetnék az Állatkertben.

40. oldal

4 hozzászólás
>!
clarisssa P

A doktor néni eltette a tűt meg az orvosságot.
– Nagyon rendesen viselkedtetek – dicsérte meg őket. – Még a nagycsoportosokkal is előfordul, hogy sírnak, mert félnek az injekciótól.
– Ezt a szúrást hívják úgy? – kérdezte Dani.
– Ezt – mondta a doktor néni. – És azért kapjátok, hogy ne legyetek betegek.
– És nem leszünk? – kérdezte Eszter.
– Hát remélem, hogy nem. De ha mégis megbetegednétek, akkor hamarabb meggyógyultok.
– Más orvosságot nem adsz? – kérdezte Eszter.
– Nem. Sétáljatok sokat, és ne hagyjátok magatokat összepuszilni, mert most sokan betegek, influenzásak.
– Te se hagyod? – kérdezte Ágika kicsit csalódottan, mert a doktor néni már összecsukta a táskáját. – Pedig én adtam volna neked egy puszit!
– Tedd el tavaszig! – nevetett rá a doktor néni. – Majd visszajövök érte!

44. oldal, A doktor néni táskája

>!
andy332488

Dani megint elgondolkozott. Anyu is jár dolgozni, apu is jár dolgozni, sőt nagymama és nagypapa is jár dolgozni. De arra még sose gondolt, hogy az óvónénik is dolgoznak. Hogy Jutka néni is dolgozik az oviban. Hiszen ugyanazt csinálja, amit ők.
– Te ide dolgozni jársz? – kérdezte.
– Persze – nevetett Jutka néni, de azt is egészen halkan. – Nekem ez a munkám.
– Neked az munka, hogy sétálsz meg játszol velünk? Anyukám akkor sétált, meg játszott velem, amikor nem dolgozott.
– Nekem az munka – mondta Jutka néni –, mégpedig olyan munka, amit szeretek csinálni. Tudod évekig tanultam, hogy jól tudjak veletek játszani, és vigyázni tudjak rátok, és megtaníthassalak benneteket énekelni meg rajzolni meg számolni meg bábozni meg mesét mondani.
– És verset is? – kérdezte Dani.
– Verset is – bólintott Jutka néni. – És sok mindent. Hogy okosak legyetek, mire iskolába mentek.

14. oldal

>!
Gelso P

Dani most már nagyon örült, hogy Jutka néni nem találta ki, hogy ő éppen rossz akart lenni. És már azt sem bánta, hogy a többi gyereket is jónak tartja, nemcsak őt. És megint úgy érezte, szereti az óvó nénit. De sose fogja neki megmondani, mint az Ágika.

15. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lászlóffy Aladár: Bukfencóra
Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Fodor Ákos: Képtelenkönyv
Varró Dániel: Akinek a lába hatos / Akinek a foga kijött / Akinek a kedve dacos
Aino Havukainen – Sami Toivonen: Tatu és Patu elszabadul
William Steig: Shrek
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli!
M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba
Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) visszatér (bár el se ment)