„Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok. Ha én felnőtt volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék, fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen, a fogmosó pohárban csíráztatnám a datolyamagot, megennék egy-egy nagy tábla csokit minden ebéd előtt, és valószínűleg kézzel fognám a legyeket. Persze csak akkor, ha addig megtanulnék legyet fogni.”
Ha én felnőtt volnék 425 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1965
Tagok ajánlása: 3 éves kortól
Fordítások
Éva Janikovszky: Moi, si j'étais grand · Éva Janikovszky: If I were a Grown-up · Éva Janikovszky: Grosse dürfen alles · Éva Janikovszky: Si yo fuera mayor…Enciklopédia 2
Kedvencelte 42
Most olvassa 4
Várólistára tette 37
Kívánságlistára tette 45
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni.
Ez a mondat hűen tükrözi a gyerekkoromat mert én is pontosan így gondoltam akkoriban :D
Ez volt a legeslegelső könyv amit önszántamból elolvastam. Akkor még icipici tökmag voltam és nem igazán volt a szenvedélyem az olvasás de mégis akármikor képes voltam kézbe venni és elolvasni. „Szomorúan” konstatálom, hogy amiket megfogadtam régen a könyv olvasása közben, miszerint ha én felnőtt volnék miket tennék meg, nem tartom be. Lassan elérem a nagykorúságot, mégsem leszek olyan felnőtt, mint amiről álmodoztam. (egy hatalmas, öntörvényű, örök gyerek, aki sosem nő fel igazán) :)
Tényleg addig kell örülni, amíg gyerekek vagyunk, és önfeledten szőhetünk álmokat, még ha nem is valósul meg teljesen, akkor is :)


Ha ebéd előtt eszem csokoládét, mindig ez a könyv jut eszembe.♥️
Féltem újraolvasni, hátha útközben savanyú uborka lettem, de örömmel konstatáltam, hogy még mindig jobban hasonlítok arra a felnőttre, akit gyerekkoromban elképzeltem, mint azokra, akikre egyáltalán nem akartam hallgatni, mikor azt mondták, mossam meg a kezem, vegyem fel a pulóverem, és ne rágjam a körmöm, mert nézni is rossz.


Most nézem, hogy ezt az olvasásomat teljesen elfelejtettem felvinni. (Ilyen, ha az ember közben nincsen netközelben. :D)
Sokan dicsérik Janikovszky Éva munkásságát, gondoltam, egy kicsit bővítem az ismereteimet, ami valljuk be, nem valami sok. :) A mű címe nagyon tetszett, kifejezetten kíváncsi voltam, hogy mégis mit is csinálna J.É. szerint egy gyerek, ha felnőtt lenne.
Őszintén? Imádtam! Tökéletesen visszaadta, amit anno gyerekként gondoltam. Sőt, még olyan dolgokat is, amire nem is emlékeztem, hogy másként gondoltam. Nem tudom, hogy az írónő hogyan csinálta, de én sajnos már nem tudok ennyire gyerekfejjel gondolkodni, pedig annak is megvan a maga varázsa. :) Jó lenne néha még egy kicsit gyereknek lenni, és teljesen máshogy látni a világot, mert bizony ez a könyv is megmutatja, hogy kicsik a gyerekek, de nem buták. Hogy ők még mindig sokkal egyszerűbbnek látnak, nem bonyolítják túl a problémákat.
Felüdülés volt a lelkemnek egy hosszú munkanap után, miközben a kávémra vártam. :D


Nem tudom, hogy miért alakult úgy, hogy ez a könyv csak felnőtt fejjel talált meg, mindenesetre így is nagyon-nagyon élveztem. Rengeteg gyerekkori emlék és élmény ugrott be olvasás közben, a nagyobb fagyi adag kikunyerálásától kezdve a gumicsizmás nyarakon és az iskolai bújócskákon át a sok-sok „ha én felnőtt leszek” gondolatokig… :)
Köszönöm, Éva néni!


De sokszor is mondtuk mi is régen, ha én felnőtt volnék. Mennyi mindent megcsinálhatnék akkor, amit most nem szabad. Közben rájövünk, annyira nem is egyszerű. Kedves, bájos, humoros könyv, amilyet már megszoktunk Janikovszky Évától.


Na jó, ez tényleg vicces volt.
Ez a könyv arról szólt, hogy egy gyerek elképzeli, milyen lesz majd felnőttként és mennyire rendetlen, szabályokat nem követő felnőtt lesz belőle (csak halkan jegyezném meg, hogy én tényleg minden macskát megsimogatok, szóval valahol én is leragadtam egy gyermeki szinten).
Nagyon vicces volt ez az elképzelés, hogy bármit megtehet, és annyira elrugaszkodott, hogy az már vicces volt. Elképzeljük ezeket a dolgokat, és csak nevetni tudunk, hiszen annyira szürreális, de közben elgondolkozunk azon, hogy lehet, kiskorunkban nekünk is volt hasonló álmunk, vagy elképzelésünk.
Aranyos és igazán vicces mese.
Népszerű idézetek




Ha én felnőtt volnék és megnősülnék, olyan lakásban laknék, ahol labdázhatok a szobában, tölgyfát nevelhetek cserépben, aranyhalat tarthatok a fürdőkádban, és soha semmit sem kell kidobni, mert mindennek akad hely, amit hazahozok, akár lehullott vadgesztenye, akár rozsdás vasszög, akár összecsomózott spárga, akár eldobott villamosjegy, akár beteg sündisznócska.




A mi gyerekeink mindig annyit rosszalkodhatnak majd, mint én meg a lány, akit feleségül veszek, de nem többet, mert az nem igazság.




Ha majd FELNŐTT leszek, akkor
maszatos kézzel ülök asztalhoz, és
mindig rövid ujjú trikóban járok, és
nem nézek a lábam elé, inkább orra esek, és
tövig rágom minden körmömet, és
szerteszét dobálom a játékaimat.
A többiről nem is beszélve, mert még nagyon sok minden van.
Jaj de jó lesz, ha már FELNŐTT LESZEK !
CSAK EGYET NEM ÉRTEK !!
Az én APUKÁM és ANYUKÁM már FELNŐTT !!
Miért mossa meg mégis a kezét,
miért veszi fel mégis a pulóverét,
miért néz mégis a lába elé,
miért nem rágja mégsem a körmét,
miért rakja el mégis rendben a holmiját ?
MEG FOGOM TŐLÜK KÉRDEZNI EGYSZER !!!




Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni.
(első mondat)
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Fodor Ákos: Képtelenkönyv 93% ·
Összehasonlítás - Vibók Ildi: Sibi újabb meséi 92% ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Fából vaskarika 85% ·
Összehasonlítás - May Szilvia: A Fásli Utcai Állatkórház 94% ·
Összehasonlítás - Farkasházi Réka: Életmesék 96% ·
Összehasonlítás - Acsai Roland: Csipkerózsika 95% ·
Összehasonlítás - Palásthy Ágnes: Elrabolták a siklót 93% ·
Összehasonlítás - Acsai Roland: A vihar 95% ·
Összehasonlítás - Michael Bond: Paddington folytatja 91% ·
Összehasonlítás - Anti Saar: Így mennek nálunk a dolgok 91% ·
Összehasonlítás