„Az én nevemről a kedves olvasónak – ha egyáltalán valami – hát a gyerekkönyvek jutnak az eszébe. Kinek az, amit írtam, kinek az, amit ugyan nem én írtam, de nagyon tetszett neki. Előfordult gyakran, hogy aranyos gyerekverseimhez gratuláltak, sőt az is, hogy remek rajzaimat dicsérték. (Ez utóbbit továbbítottam Réber Lászlónak.) De hogy mindannak, amit életem során csináltam, valami köze van a gyerekekhez, nos, ezt mindenki tudja, aki egy jó szóval illetett.
Ezt a könyvet viszont felnőtteknek írtam. Az itt-ott megjelent, felnőtteknek szóló írásaim kedves olvasóinak ösztönzésére. Valóban érdekli Önöket, hogy mit írtam felnőtteknek? Én összegyűjtöttem, fogadják szeretettel.”
Felnőtteknek írtam 190 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1997
Enciklopédia 22
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 11
Most olvassa 4
Várólistára tette 41
Kívánságlistára tette 20

Kiemelt értékelések


Néha nagy szükség van az ilyen olvasmányokra. Bölcsesség, derű és önirónia süt minden sorából. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy végig mosolyogva olvastam ezt a könyvet. A gyerekeken túl JÉ (mert ő is így hívta magát a könyvben) nagyon könnyen teremt kapcsolatot a felnőttekkel is. Ennek a könyvnek a történetei arról tanúskodnak, hogy nem akármilyen társadalmi életet élt. Ez a könyve legalább akkora örömöt okozott most nekem, mint gyerekkoromban a Kire ütött ez a gyerek?


Nagyon jól szórakoztam ezen a köteten. Rövid kis írások, felnőtteknek, felnőttekről.
Nagyon jó stílus, humoros, tényleg szórakoztató. Évtizedes bontásban szerepelnek az írások. Annak ellenére, hogy a kötet eleje a 70-és, 80-ás években született írások a korra jellemző gondolatokkal, minden további nélkül ráhúzható a mai világra is.
Nagyon élveztem a kötet végén szereplő, öniróniával teli szösszeneteket az öregedésről.


2020/53. munkahelyi könyvtár
Janikovszky Évát a gyerekkönyveivel ismertem meg, ezekben sorra írta a kategória kiemelkedő műveit. Ez a könyve más, ezért különleges: a felnőtteknek szól.
Novella-, vagy inkább karcolatválogatásokat kapunk, időrendben és tartalmilag is csoportosítva. Legjobban az eleje tetszett, a „lemez két oldala” novellái nagyon jók. De persze később is örülhettem, pl. a gyerekkönyves nemzetközi találkozók írásának hangulata is mennyire igazi!
A könyv a vége felé a nosztalgiából inkább a mélabú irányába hajlott el, a középkor után az öregedés következik, és életrajzi elemekkel tűzdelt záróregényt kapunk.
Kár, hogy már nincs közöttünk az írónő, a legnagyobbak közé tartozott.


Némelyik írás már ismerős volt, mivel ezek szerepeltek Janikovszky Éva korábban megjelent köteteiben is, de ez nem okozott problémát, hiszen ezúttal is üdítően hatottak rám. Az évtizedenkénti elrendezés, csoportosítás új volt, de egyben remek ötlet is.
Mint az írónő minden könyvénél, ennél is le kell írnom, hogy nagyon-nagyon szeretem a stílusát, humorát, hangját és világlátását, szeretettel tekint kicsikre és nagyokra egyaránt. Micsoda szerencsénk van, hogy nemcsak gyerekkönyveket írt, hanem felnőttekhez is szólt, felnőtt-gyerekek számára is volt mesélni-, mondani- és tanítani valója!


Ebbe a kötetben van összegyűjtve azon írása az írónének amit felnőtteknek írt. Némely részt már olvastam, ismerős volt, találkoztam már korábban ezen történetekkel. Hűen ábrázolja adott kor jelllegzetességét, kedvenceit. Ezért is jó egy kicsit megállni és visszaemlékezni. Több korszakot megfigyelünk. Vannak a 70-es, 80-as és 90-es évek. Lassan jöhetne a folyatása 00-ás, 10-es évek


Úgy érzem, ez a könyv kevésbé kötött le, mint az eddig olvasottak. Először is meglepett az ismétlés: az első harmadban egy másik – általam már ismert, és kedvelt – könyvből vett részeket olvashatunk. Ez a 70-es éveket tükrözi, majd fejezetenként haladunk előre az időben. A 80-as évekből a Mosoly országa tetszett, mert annyira igaz. Tényleg elég egy kedves gesztus mások felé, hogy szebbé tegyük a napjukat. Kár, hogy erről elfeledkezünk.
Országunk külfölddel való összehasonlítása – ami a mentalitást illeti – elgondolkodtatott. A külföldi kongresszus emlékei, és a nyaralós novella kevésbé kötött le.
Érdekesek, és humorosak voltak viszont a következő fejezetben az étkezéssel kapcsolatos sorok. A szerző arra is kitért pár oldalnyi gondolatban, hogyan is tudunk spórolni. Ez a rész nem mellőzi az iróniát. A legjobban a Levonulóban címet kapott fejezet történetei, gondolatai tetszettek. Janikovszky öregedéssel, az idő múlásával kapcsolatos történetei közel állnak a szívemhez. Ezeket szeretem olvasni, s ebben a könyvében is voltak ilyenek. Elszomorító, hogy egy élet emlékeinek gyűjtögetése egy dobozban, egy idő után, valaki másnak már csak kacat lesz. Vagy mégsem? Én szívesen nézegetném ilyen dobozok tartalmát, ha lenne a családunkban. Sajnos nincsen…
S a végére egy leszűrt mondani való, gondolat Janikovszkytól, ami nagyon tetszik: A boldogság az összefércelt örömökből születik.


Nagyon szeretem Janikovszky gyerekekről/gyerekeknek szóló műveit, de a felnőtt változat nem tetszett. Gyaníthatóan azért nem, mert aki a 70-es, 80-as években volt felnőtt, teljesen másmilyen volt, mint aki manapság. Ezek a felnőttek, akiknek a könyv szól, mai szemmel rettentő földhözragadtak, anyagiasak, pletykásak és szorongóak. Értem én, hogy aki a második világháború után volt gyerek, azt a nevelést kapja, hogy mindent gyűjteni kell, hátha még jó lesz valamire, mert bármikor beüthet a szükség, jöhet az éhség és társai. A keresztanyám és az anyám is így nőtt fel, és az ilyen könyvekkel talán jobban megértem, miért kell a számomra teljesen használhatatlannak tűnő kétéves újságot is gyűjteniük, míg a végén már kiönti őket a sok kacat a lakásból. De nevetni nem tudok ezen, nem is szórakoztat. Mára annyi maradt, hogy én is diadalnak könyvelem el, ha sikerül valamit olcsóbban vennem, de mondjuk novellát már nem írnék róla. Eltűntek a szakszervezetek, az elvtársak, a bizalmik és a többiek is. Van persze helyettük más, de lényeg az, hogy ma egy felnőtt már másképp működik, más hozza lázba. Vagy egyszerűen én maradtam lélekben gyerek, és ezért nem vonz az, amit felnőtteknek írtak?


Csokorba szedett írások a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évekből. Igazából egy fejezet tetszett maradéktalanul, az pedig a nyolcvanas évek és az útitörténetek. Ezeket nagyon érdekes volt olvasni, milyen egy nemzetközi gyermekkönyv kongresszuson kelet-európainak lenni ésatöbbi. A Világgá megyek a kedvenc.
A hetvenes években írtak tetszettek a legkevésbé. Túlzásokra épültek, de valahogy nem találta el a megfelelő mennyiséget. A többi írása is kicsit hullámzott, ám tele volt gyöngyszem mondatokkal, pl. mikor a patchworköt az összefércelt örömökhöz hasonlítja, amely tán boldogságot is kitesz.
Hangulatuk van az írásainak, ami hamar körbeölel. És bár ez a kötet nem szippantott maradéktalanul be, mégis jó érzés, hogy olvastam.
Népszerű idézetek




Vajon az összefércelt örömöket lehet-e boldogságnak nevezni? Miért ne…
170. oldal, Másfél flekk a boldogságról




Mert valljuk be: egyre feledékenyebbek vagyunk. És ebből következik a legfontosabb tanács:
ha már elfelejtjük, hogy bevettük-e az orvosságot,
hogy hol hagytuk a szemüvegünket,
hogy megsóztuk-e a húst,
és miért nyitottuk ki a frizsidert, akkor
felejtsük el sérelmeinket is!
Bőrünk ugyan ettől sem lesz feszes és fiatalos, hajunk sem lesz dús és selymesen csillogó, de még mindig miénk a döntés, hogy néhány év múlva derűs idős hölgy, vagy házsártos öregasszony válik-e belőlünk.
168. oldal (Helyzetgyakorlatok kezdő öregeknek)




Más népek reggeliző szokásaitól eltérően, a gyümölcslé fogyasztását párlat formájában jobban kedveljük, mint dzsúzként.
107. oldal - Mit és hol eszünk-iszunk?




Míg az ember boldog, nem elmélkedik a boldogság mibenlétéről. Nevet, a párjába karol, és megy. Vagy mérgelődik, dühöng, kibékül és megöleli. Szóval él. Amikor boldogtalan, akkor elméleteket gyárt. Például olyasmit, hogy más talán egész életében öt percig sem volt boldog, akkor mit akarok én, aki harminc évet szerelemben, boldogságban éltem? Jól hangzik, csak sajnos nem igaz. Mert a boldogságot nem lehet bespájzolni. A boldogságot (no, adjuk alább: az örömöt) újra meg kell keresni, és meg kell találni. A visszahozhatatlan boldogság emlékképei fájnak. Én rájuk csuktam a kamraajtót. Tíz évig nem nyitottam ki a fényképekkel, levelekkel, úti emlékekkel teli fiókokat.
169-170. oldal (Másfél flekk a boldogságról)




Marci azt mondta, hogy ő jobban örülne, ha nem szimbolikust kapna karácsonyra, hanem videojátékot, amivel le lehet lőni a repülőt meg az ufót, és fel lehet robbantani a csillagokat, mert a karácsony a szeretet ünnepe, és akkor örömet kell szerezni a gyerekeknek.
137. oldal (Szimbolikus karácsony)
Említett könyvek
- Ákos Károly (szerk.): Új magyar lexikon I-VII.
- Kis Csaba: Amerikai Egyesült Államok
- Révai kis lexikona
Hasonló könyvek címkék alapján
- Tóth Edu: Kutatás az ébrenlétben 95% ·
Összehasonlítás - Békés Pál: Csikágó 95% ·
Összehasonlítás - Nagy Lajos: Képtelen természetrajz 89% ·
Összehasonlítás - Goda Gábor: Családi kör ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem 86% ·
Összehasonlítás - Moldova György: A beszélő disznó 86% ·
Összehasonlítás - Szobotka Tibor: A tenger és az eb ·
Összehasonlítás - Bajor Andor: Április bolondja ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): Az utolsó szó jogán 81% ·
Összehasonlítás - Gyurkovics Tibor: Üdv a tolvajnak! ·
Összehasonlítás