Égigérő ​fű 94% 310 csillagozás

„Csak az a gyep! Csak az szép zöld gyep fog nekem hiányozni, semmi más!”
A filmfeldolgozásból Poldi bácsi híres mondatai csengtek a fülemben, amikor megláttam, hogy POKET formában is megjelent ez a történet. Szerencsére sikerült gyorsan megszerezni és most végre elolvasni is. Imádtam! ♥
Tündéri történet tele jósággal, szeretettel. Jól esett ez a léleksímogató történet. Mindenkinek kötelező olvasmány!

Ha valaki Magyarországon meghallja azt a mondatot, hogy: „Csak az a gyep! Csak az a szép zöld gyep fog nekem hiányozni, semmi más.”, akkor 100-ból 99 ember tudni fogja, honnan van az idézet. Annak az egynek meg javaslom, hogy olvassa el ezt a könyvet.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy bármennyire kultikus is Palásthy György filmje, bármennyire bájos is volt Ullman Mónika, és bármennyire szerettük Poldi bácsiékat, Kamilla kisasszonyt és a többieket, a könyv azért természetesen sokkal nagyobb élményt nyújt.)

Kedves Mindenki: Paripa utcán innen és túl!
Holováczék elszántságával és lendületességével kürtölöm világgá, hogy életem egyik legnagyobb felfedezése, amire ma rádöbbentem: milyen jó, hogy ez a film, Az égig érő fű, része lehetett a gyerekkoromnak! De a Kamilla néni (Szenesember ránézésekori) pironkodása mellett jelenthetem ki, hogy sajnos mit sem tudtam arról, hogy ez könyvben már más címet visel. @VERDI küldte meg nekem, és aztán nagy nosztalgikus sóhajok közepette olvastam el, széles mosolygások kíséretében. Imádtam a könyv minden sorát, az első betűtől az utolsóig – más volt több ponton, mint a film, amit annyiszor láttam, hogy most a könyvet olvasva, szinte a szereplők hangjával tudtam csak olvasni…minden ott pergett előttem, a sorok elindították a filmes masinát… láttam magam előtt a Szenesember huncut mosolyát Bertamamához érkezve gyűrűn csimpaszkodva, de feketén maszatosan is, amikor Bőgőmasina lecsúszott hozzá: „Jön a szén, csúszik” bátortalan hangon szólva… Hallottam a lekapcsolhatatlan rádiót, azaz az ágy alatt rejtőző Misut, a „szeretnék szántani, hat ökröt hajtani”-t énekelni; a sóhajtozva virágokat locsoló és folyton lekváros kenyeret kenegető Poldi nénit, ahogy üdvözli Poldit bácsit: Csak hogy megjöttél, drága Poldikám, már el sem tudtam képzelni hol vagy. És erre Poldi bácsi válaszát, amelyben egyetlen kívánsága maradhatott immár: a gyep – „az a szép ződ gyep, az fog nekem hiányozni – a gyep.” – amelyet Dezső bácsi, Misu, Poldi néni titkokkal feszített, jelentőségteljes összenézése kísért valahányszor megemlítette. Imádnivalóak az ürességtől kongó lakásban élő, folyton rohanó, egymást faggató: „kikapcsoltad?-kihúztad?-eloltottad?-elzártad?-bezártad?” stb. fiatalok; és bizony, ma már nagyot néznének a budapesti fiatalok, ha kiderülne, hogy akad még valamely kapualjban lószerszámkészítő, ahová ráadásul még lovak is érkeznek nagy ritkán… Dezső bácsi igazi nagypapapótló, Misunak igazi, titkokkal és kalandokkal teli nyári szünet ez, amelyet beragyog a napsütés, megédesít a málnaszörp, titokzatossá tesz a fű utáni vállalkozás, a piros hajú Síróbaba, de akár a szalmaszál-projekt.
Jót nevettem, hogy 42 év munkaviszony után egy parkőr – kertitörpét kap elismerésül, amit hát kénytelen lemondani, hisz úgysem lenne jó helyen – híján a gyep…
Nagy ötlet, hogy a Paripa utcában élő és dolgozó lószerszámkészítő biciklin jár, akit Rárónak hív…
Láttam, ahogy az utcatáblákat kihelyezők összekeverik a táblákat, és hallottam, a bűvös jelszót: "Szemetesek, szemetet! – bár ez sincs a könyvben, mint ahogy az ominózus bőgősjelenet sem, ahol Ullmann Mónika kisírta az engedélyt, sem a gyeptéglák beszerzése… mégis egyformán élveztem mindkettőt… sosem felejtem el ezeket az élményeket…
Misut pedig külön csókoltatom ott, az oroszlánospadon üldögélve…

Eseményekre:
Janikovszky Éva for ever! (10)
Magyarok előnyben

Ez egy 2012. február 7-i értékelésem, de mivel én ezzel a címmel ismerem, ide is bejegyzem.

Janikovszkival nem voltunk barátok. Az én gyerekkoromban egyszerűen nem olvastam ilyet, később pedig még a jobb könyvei sem tetszettek igazán. Aztán kijött ez a POKET és nagyon sok minden megváltozott.
A történetben találkozunk Misuval, aki Dezső bácsinál tölti megérdemelt nyári szünetét, és így pont ott lehet az utolsó napokon, mielőtt még Poldi bácsi nyugdíjba vonul. özben pedig egy másik fiatalt is láthatunk a házak között: Sírós babát, aki kammilla néni zárja be a házba, óvva mindentől is. Közben pedig a titkok, azok a drága titkok elkezdenek szaparodni, mint a gaz abban a drága szép fűben!
Nagyon tetszett a hangulata a kötetenek: a gangos folyosó, a személyek, akik anyira karakterisztikusak voltak, és láttuk a kis lakásokat, ahogyan teljesen átalakulnak a benne lakók ízlése szerint. Ez a kötet megragadja az ismert érzéseket, és kicsit megforgatja bennünk, és ez nem csak a helyszínre, de a szereplőkre, eseményekre is igaz, és emiatt annyira szerethető ez a kötet.
Másrészről nagyon vicces is, sokszor szürreális, de közben kicsit valós is. Kellemes a humora, mely néhol az eltúlzott dolgokból ered (például Kamilla asszony túlzásaiból), és a végén együtt örülünk a karakterrel: sikerült, megcsinlták, és titkok már is el is tűntek.
Ami picit furcsa volt, hogy egyes elemeiben azért elavult. Régi, gyerekeknek mondott butaságokat már nemmondják, így egy konfliktus szál gyakorlatilag ezzel a modern fejjel mondhatni furcsa, nem mindennapi. Ha viszont ezeket nem nézzük, az alap történet nagyon jól öregedett, és jól érthető maradt.
Alapvetően tetszett ez a zöld, mégis nagyon pesti élmény. Kellemes könyv, amely nem csak a barátság fontosságáról, de az érzelmek kezeléséről, egymásra figyelésről az előítéletekeltörléséről szól. Na és persze arról, milyen változatos a világ, és mi akik benne vagyunk. Hát mégis… lehet nem szeretni ezt a könyvet?

♡
Rossz lenne, ha nem lenne.

Címzett: Központi Gratuláció- Dicséret- és Elismerésbejelentő Hivatal (GRADICSEL)
Ügyintéző: Kamilla kisasszony

Tisztelt Cím!

Ezúton szeretném bejelenteni Önöknek, mint legfőbb illetékeseknek, hogy elolvastam Janikovszky Éva Égigérő fű c. könyvét (korábban Málnaszörp és szalmaszál címmel jelent meg), és szeretném minden elismerésemet kifejezni ezen könyv iránt. Kiemelném, hogy az Önök létezéséről is ebből a műből értesültem, ezért külön köszönet jár az írónőnek.
Kérem tájékoztassanak ügyfélfogadási rendjükről, mert mindenképpen személyes tiszteletemet szeretném tenni Önöknél!

Tisztelettel:

Egy Megvidámodott Olvasó

Ui.: Segítségüket kérem Szeged Bolyai utca Paripa utcának való átnevezésének ügyében. Ne legyen többé titok, hogy a 19. számú ház rejti azt a sok titkot, amelyekről fent nevezett könyvben szó esik és minden bizonnyal segítenek megértetni a NAGY TITKOT is velünk: hogyan érdemes élni.

Kimondani Leírni is durva, hogy milyen régen fordult meg utoljára Janikovszky-könyv a kezemben. (Mármint kifejezetten gyermek-, illetve kiskamasz-kompatibilis. A lemez két oldala már inkább tizennégy éven felülieknek ajánlott, mivel teljesen más világ és a túltolt görbe tükör-effektus miatt nem is éreztem annyira. Vagy csak éppen rossz passzban talált meg, már rég volt ahhoz, hogy kristálytisztán vissza tudjak emlékezni rá – így is óriási volt a rácsodálkozásom, jé, én ezt is olvastam. Ennyire volt maradandó. Hmm…) Habár nem faltam őket – és szégyen ide meg oda, nem is ismerem az összeset –, általános iskola harmadik osztályában letaroltuk értük az iskolai könyvtárat és örültünk akkor is, ha fiú, akkor is, ha lány lett, megtudtuk, kire ütött a gyerek és gondolatban újra együtt indultunk iskolába a szereplőkkel.

No igen, csak hát azóta eltelt 12-13 év, én pedig rengeteget változtam, ilyen és ehhez hasonló könyveket perpillanat utód hiányában legfeljebb bűnös élvezet címszó alatt forgatok, ha éppen kedvem tartja. Ez a kötet az azonos című film miatt volt csak ismerős, azt régen többször is láttam, de kicsit – és most ne nevessen senki túl hangosan – mindig is ijesztőnek tartottam. (Van egy olyan hangulata, ami inkább instant depresszióba sodor, mintsem felhőtlenül szórakoztat, de ez egyéni szocprobléma, én a Micimackótól is teljes mértékben be tudok fordulni, az olyan drogos tripek pedig, mint a Szezám utca meg a Fosterék háza képzeletbeli barátoknak, nos minimum egy kis üldözési mániát idéznek elő nálam.) Egy kis borús hangulat a könyvből is áradt számomra, különösen a fekete özvegy Kamilla néni spoiler és a nyugdíjas házaspár szerepléséből kifolyólag – kölcsönöztek egy olyan réteget a történetnek, ami nekem inkább erősen karcolgatta szívemet, nem pedig felderítette.

Elég sokat ingadoztam a négy, valamint a négy és fél között, végül aztán előbbi mellett voksoltam, lévén lassan huszonkét éves fejjel már nem akkora élmény – különösen egyedül nem –, ráadásul meglehetősen más fénytörésbe is kerülnek a dolgok, mint gyerekfejjel történt volna. (Legalábbis biztos vagyok benne, hogy alsó tagozatosként még maradéktalanul bejött volna és nem kezdek el azon gondolkodni, mennyire bejött az élet Ullmann Mónikának* és hogy mennyire félelmetes és megszállott tud lenni egy kis közösség minden tagja egy ügy nyélbe ütésének érdekében. De voltak még ilyenek, csak azokra nem szeretnék kitérni, mert frissek a sebek, szaggassuk őket majd később…) Janikovszky sikerének és megbecsültségének titka viszont teljesen világos: egyszerűen, érthetően és gördülékenyen ír, bár az én szemem és lelkem már hozzászokott a kilométeres körmondatokhoz – na, ezekből itt nincs, cserébe viszont van egy jó történet, ami felnőttként is szerethető – amennyiben nincs előéletünk a filmmel –, erkölcsi tanulsággal szolgál és biztosít pár kellemes órát. A világot nem váltja meg, de jól esik (amennyiben nem gondolkodjuk túl) és kész.

*Bocs, de ezt muszáj volt elsütnöm. Szép dolog, hogy még mindig foglalkoztatott és nem merült feledésbe a neve, bár ez az indulás… off

Gyerekként imádtam a filmet. Ma is emlékszem Poldi bácsi mondására ("Csak az a szép zöld gyep…!) A könyv már hosszú évek óta a polcomon várakozik, és szégyen, nem szégyen, csak most tudtam sort keríteni az olvasásra. Kedves történet humorral fűszerezve. A szereplők szerethetőek. Jó szívvel ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Kedves kis történet. Olyan jól megvan egymás mellett idős és fiatal, gazdag és szegény, nyugdíjas vagy aktív dolgozó. Mennyire jó hogy azon dolgoznak, hogy hogyan tudnának segíteni egymásnak amiben csak tudnak.Kiderül, hogy a szemléletünket alakíthatja az, hogy kikkel kerülünk munkánk során kapcsolatba vagy milyen jellegű feladatot végzünk. Amikor a jót kell meglátni a rossz helyett akkor rögtön jó lett a hölgy a környezetével is.
Ez még mindig gyerekeknek való olvasmány de egy picit nagyobbaknak.

Gyerekkoromban többször is láttam ebből a könyvből készült filmet, de az eredeti mű egészen eddig kimaradt. Amikor Poketként megjelent, nem is volt kérdés, hogy ezt is beszerezzem és végre elolvassam. Tökéletes vasárnapi, pihentető olvasmány volt.
Egy változatos kis lakóközösséget ismerhetünk meg, akiknek több tagja valami titokzatos feladatra készül Poldi bácsi nyugdíjba vonulása alkalmából.
Közben a jószándékú kisebb-nagyobb lakók több tagjuknak segítenek – a könyv vége egy tipikus minden jó, ha a vége jó befejezés. Kedves történet, újra fogom nemsokára nézni a filmet is! Ma talán még aktuálisabb a mondanivalója, a közösség erejéről, a kedvesség hatásáiról, amikor elidegenedtünk egymástól…