De ​szép ez az élet! 171 csillagozás

Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

A fenti megállapításnak, amit – szíves beleegyezésével – ötéves unokámtól, Verustól vettem kölcsön, az ő hangszerelésében egyértelműen lelkes, ujjongó csengése volt.
Ám, mint tudjuk, ugyanez a kijelentés más hanglejtéssel talán gyakrabban hangzik el, elsősorban a felnőttek, a nyugdíjas korúak ajkáról, s így éppen ellenkező értelmet nyer. Úgy lefelé konyul.
Hogy kinek van igaza? Szerintem mindkét nézet jogos, az élet ugyanis hol derűs, hol meg borús.
Egy biztos: egyetlen életünk van, ne hagyjuk hát, hogy eluralkodjék rajtunk a rosszkedv. Tessék elhinni, hogy mindennek van humoros oldala is. Csak meg kell találni.
Erre tettem kísérletet a kötetbe gyűjtött, rövid írásaimmal. Önök majd eldöntik, milyen sikerrel.
Janikovszky Éva

Eredeti megjelenés éve: 2001

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 2013
126 oldal · ISBN: 9789631190991 · Illusztrálta: Réber László
>!
Móra, Budapest, 2012
124 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631190908 · Illusztrálta: Réber László
>!
Móra, Budapest, 2008
124 oldal · ISBN: 9789631185157 · Illusztrálta: Réber László

5 további kiadás


Enciklopédia 4


Kedvencelte 14

Most olvassa 5

Várólistára tette 43

Kívánságlistára tette 35


Kiemelt értékelések

Ibanez P>!
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

„Öregségemre – bocs', idős koromra – megadatott nekem az az öröm, hogy nem romlik a memóriám. Ugyanis már fiatal koromban is rossz volt.”

Jópofa kis történetek nyugdíjas szemszögből. Panelház, változások, csak az idős néni nem érti meg, miért is megy így a világ „elfelé”…. A fiatalabb korosztály valószínűleg nem értené, hiszen aki nem a régi rendszerben nőtt fel, az már nem találkozott bizonyos dolgokkal, de nekem teljesen bejöttek ezek a sztorizgatások és bizony én is öregszem, úgyhogy látom, hogy merre tartok :-D Főleg a memóriával kapcsolatos problémák…

A legjobban talán a bevásárlási hercehurca tetszett, ahogy mindenhol kiselőadást tartva próbálja a szépet-soványat-tetszetőst-neki kellőt beszerezni, sikertelenül, míg végül egy nála fiatalabbtól tanulja meg, hogy a kevés szöveg hatásosabb :-D

„Szaporodnak a cetlik, a listák, a tennivalókra vonatkozó feljegyzések. Magam úgy vagyok vele, hogy még éjjel is, ha fölébredek, azon töröm a fejem, hogy kit, mit felejtettem el. S eszembe is jut. Ilyenkor – mivel tudom, hogy az ember reggel csak arra emlékszik, hogy az éjjel valami fontos jutott az eszébe, csak azt nem tudja, hogy mi – nem vagyok rest, kikecmergek az ágyból, odaimbolygok az íróasztalhoz, és a sötétben egy cetlire firkantom a nagyon fontosat. Mindig felkiáltójelle. Mondjuk: Jani! Ez másnap reggel olvasható Julinak, Jolinak, Lalinak, Lolinak. Hát ennyit a megbízható írásbeliségről.”

„Életem nagyobbik felét hiánygazdaságban éltem le. Ez annyit jelent, hogy fiatal koromban, felnőtt koromban szegényes volt az árukínálat, nem volt választék, sőt időnként ezt-azt nem is lehetett kapni. De azért volt cipő a Cipőboltban, ruha a Ruhaboltban, édesség az Édességboltban, illatszer az Illatszerboltban és dohányáru a Dohányboltban. Ezeket a beszélő cégneveket jól kitalálták, végül is szóból ért a magyar ember. Ha italra vágyik, betér az Italboltba, ha pedig megéhezik (no, ez kicsit nehezebb), egy Vendéglátóipari Üzemegységbe.”

„Amit szeretek, amiben jól érzem magam, azt megtartom, ha kiment a divatból, akkor is. Majd visszajön. Teóriám szerint minden visszajön előbb-utóbb, csak sokáig kell élni.”

Jagika P>!
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

Hát én bizony többször is elszomorodtam a könyvet olvasván… Mennyire érezhetők a generációs különbségek, mennyire kevés törődést és szeretetet kapnak az idősek! A címben emiatt inkább iróniát éreztem, a sorokban meg olykor fáradt beletörődést. Egyik-másik novellában persze az élet szeretete és szépsége is megcsillant…

Csoszi>!
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

Kifejezetten jól esett most Janikovszky Éva rövid írásait olvasgatnom, melyek tele vannak humorral, életbölcsességgel. Úgy érzem, feltöltődtem velük erre a hétre. Bár az ezredfordulón íródott, sok dolog még most is aktuális. Mintha nem változott volna semmi…

>!
Móra, Budapest, 2003
126 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631177947 · Illusztrálta: Réber László
Trudiz >!
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

Hihetetlenül bölcs, őszinte és humoros ismét.
Janikovszky Éva örök. Nem lehet nem szeretni. Most az élettapasztalat, a megélt sok pozitív és negatív emlék lépett színre, mindez tetszetősen. Ironikus szellemű, nagyon kedvelhető, igaz. Így szívtam be a szavait.

mezei P>!
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

Janikovszky Évát nem lehet nem szeretni.
Janikovszky Éva írásaiból csak úgy árad a derű, a bölcsesség, egyszerre ríkat és nevettet meg.
Janikovszky Évát olvasva talán még én is elhiszem: „De szép ez az élet!”

Kicsibogár P>!
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

Janikovszky Éva úgy tud ítéletet mondani a körülötte lévő világról, és benne az emberekről hogy az nem bántó, és tele van optimizmussal. Minden élethelyzetben szükség van erre a realistán-derűs optimizmusra és empátiára, de most különösen. Épp ezért esett nekem nagyon jól.

konyvolvaso >!
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

Szerző visszaemlékezése a régi szép időkre, bennem is előhozta az emlékeket. Vidámain mutatja be a mai korszakot egy idősebb generáció szemével. Ma már több minden nem aktuális vagy javult egyes termékek ellátottság7a vagy már felváltotta másk az aktuális korszak jelen vívmánya. Így már szóba került a mobiltelefon ami legtöbbünk zsebében vagy táskájában van és visszük magunkkal.
Feltételesen szabad vzenni több mindent. Lehetne aktualizálni napjainknak megfelelően, hogy aki még később fogja olvasni az is tisztában legyen arról.hogy mégis milyen korszak van, mi jellemzi az embereket.

clarisssa P>!
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

Valóban szép ez az élet, de ha választhatok, akkor rám inkább Mosolyogni tessék! :)

>!
Móra, Budapest, 2006
124 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631182150 · Illusztrálta: Réber László
Boritek70 P>!
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!

Olvastam már Janikovszky Évától olyat, ami sokkal inkább tetszett. Ebbe beleszaladtam, és mivel semmit sem tudtam róla, gondoltam elolvassuk a gyerekekkel. Aztán rájöttem, hogy nem igazán az ő korosztályuknak szól. De ha már túl voltam az első két fejezeten, befejeztem magam. Az ezredforduló és környéke mindennapjai egy nyugdíjas szemével. Rövid történetek, szemelvények a mindennapokból. Némelyik bájos, némelyik vicces, némelyik kicsit tükröt tart, némelyik kicsit közömbös volt. Ha csak pár perc van olvasgatni, egy-egy kis történet kikapcsolhat, megmosolyogtathat.


Népszerű idézetek

Sisyll>!

Ne hallgassuk meg az éjféli híreket. Aludjunk jól, álmodjunk szépeket!

31. oldal

4 hozzászólás
Miamona>!

Kis törődés, figyelem, mosoly. Manapság ez a hiánycikk.

66. oldal (Móra Könyvkiadó, 2003)

Sisyll>!

Bizony itt a karácsony. Ha gazdag ajándékokra nem is telik, de csöngjenek a telefonok, nyíljanak az ajtók. Kis törődés, figyelem, mosoly. Manapság ez a hiánycikk.

66. oldal, A bőség kosara

8 hozzászólás
mezei P>!

Azt talán mondanom sem kell, hogy rossz memóriámnak köszönhetően a magyar és világirodalom megannyi remekét a friss élmény elragadtatásával olvasom végig, ki tudja, hanyadszor.

12. oldal

tataijucc>!

Még egy előnye van az én rossz memóriámnak. Elfelejtem a rosszat. Elfelejtem a csalódást, a sérelmet, a rosszindulatot, a betegséget, a fájdalmat. Talán azért, mert ritkán mesélem el. Nem hagyom, hogy sztorivá kerekedjék. Kihajítom, mihelyt hagyja magát.

15. oldal

3 hozzászólás
Sisyll>!

Öregségemre – bocs, idős koromra – megadatott nekem az az öröm, hogy nem romlik a memóriám. Ugyanis már fiatal koromban is rossz volt.

11. oldal

fülcimpa>!

Én ugyanis nagyon intenzíven várok. Ha várok, nem tudok se írni, se olvasni, se zenét hallgatni, se tévét nézni.
Ugye, emlékeznek rá, mit mondott A kisherceg -ben a róka, aki díszbe öltöztette a szívét, mikor a kis herceget várta:
„Ha például négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabba leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság.”
Ezt mondta a róka, és ugyanígy érzek én, ha látogatót várok, mondjuk négy órára. Négy előtt néhány perccel az ablakhoz megyek, kinézek, aztán lesem a kaputelefon hangját. Negyed ötkor megigazítom a foteleket, lesimítom az asztalterítőt. Fél ötkor behozom a kávéscsészéket, ellenőrzöm, hogy meleg-e még a kávé. Háromnegyed ötkor kiveszem a kávétejszínt a hűtőből, és telitöltöm a cukortartót.
Aztán, öt óra előtt néhány perccel elszakad a cérna. Díszbe öltöztetett szívemről lepotyognak a díszek, mint a kidobott karácsonyfáról az üres szaloncukor papírok. Hát mit képzel ez, meddig fogom várni? Azt hiszi, nincs más dolgom, mint hogy őrá várjak? Így fortyogok magamban, míg meg nem szólal a kaputelefon csöngője.

93-94. oldal Móra Könyvkiadó, 2005

Tiger205>!

Az én gyerekkoromban – vagy hetven éve – még komolyan vették a felnőttek azt a mondást, hogy úgy tanul a gyerek, ha kérdez. És igyekeztek is válaszolni.

(első mondat)

1 hozzászólás
Miamona>!

Teóriám szerint minden visszajön előbb-utóbb, csak sokáig kell élni.

77. oldal (Móra Könyvkiadó, 2003)


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
Gábor Andor: Szokj le róla!
Karinthy Frigyes: Nem nekem köszöntek
Laár András: Laár Pour L'art
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Aziz Nesin: Fordítások és ferdítések
James Thurber: A fehér szarvas
Tömörkény István: Értetlenek az emberek
Dolák-Saly Róbert: Agyatlantisz
Dolák-Saly Róbert – Szászi Móni: Boborján