Ájlávjú 90% 171 csillagozás

Keserédes, magyar valóság az ezredfordulóról, Janikovszky Éva szemüvegén át.
Ez egészen más mint a gyerekkönyvei, de stílusa változatlan és humora is át-át csillan a sorok között.
Érdekes volt olvasni az írónő ironikus, helyenként vicces, máskor meg igen szomorú történeteit a magyar nyugdíjas létről. Bár az írónő lehetőségei szerintem szélesebb körűek mint az átlag magyar nyugdíjasoké (értem ezalatt, hogy lehetősége van Amerikában vagy Európai országokban tölteni a nyarat vagy telet és talán az életkörülményei is jobbak) mégis a hétköznapi valóságot, a szűkölködést, az idősebb korúak nehézségeit és szokásait nagyon élesen tudja ábrázolni. Kicsi történelem, kicsi kortörténet, kicsi fricska itt-ott a rendszernek és egy nagy adag önirónia, ez utóbbi tetszett a leginkább, bátran leírja a „hülyeségeit” amiken már nem tud, nem akar változtatni.
Ami még nagyon tetszett, az a fiatalabb korosztályhoz való hozzáállása: tiszteljük egymást és egymás élethelyzeteit, még akkor is, ha mi másként éltünk, másként csináltuk!

Továbbra is szeretem az egyéniségét, a humorát, a bölcseleteit, mindent. Sokadik olvasmány, a megszokott, kedvelt módon közölve.
Nekem nagyon bejön. A valóság közvetítése által mindannyian közel érezhetjük magunkat az írónőhöz, mert mindezt oly tisztán, természetesen és szerényen adja át olvasóinak.

Janikovszky Éva írásait gyerekként nagyon szerettem, különösen a Velem mindig történik valami történeteit olvastam előszeretettel. Aztán az általános(? középsuliban szerintem nem került elő) iskola befejezése óta nem igazán keresztezték útjaink egymást, míg pár nappal ezelőtt egy beszélgetésünk során @verone „Éva nénit” idézte, majd ezt a kötetet ajánlotta, úgyhogy hamar le is csaptam rá. Rövidke terjedelmével pont ideális olvasmány volt a kissé sűrű szombatra.
Mivel rég olvastam már Janikovszky írást, így a hasonlítgatástól eltekintenék. Egy biztos, a humor az továbbra is a helyén van, jókat derültem Éva néni megjegyzésein. Ugyanakkor érezhető, hogy ezt már nyugdíjasként, életpályája vége felé írta, ugyanis sugárzik egy élet tapasztalata a történetekből, hol burkoltan, hol kevésbé elrejtve majd mindegyikben van valami jó tanács az olvasóknak.
A kötet két részre oszlik, az első felében kicsit ad hoc jelleggel szerepelnek írások, míg a második rész az évszakok, ill. az érkező 2000. év körül forognak.
A könyvet elégedetten csuktam be és ezek után biztos kézbe veszem majd az írónő egyéb írásait, na és ideje újraolvasni a régi kedvenceket is.

A várt, “Janikovszkyévás” szarkazmus, nyugdíjas humor minden írásból kiköszön. Hogyan éltek 20-25 évvel ezelőtt az emberek, főleg az idősek, mi foglalkoztatta őket? Kritikusan nézte az amerikai csöpögős filmeket, mesélt kedvenc kalapjairól, lódenkabátjáról, elmesélte milyen egy szimpatikus idős hölgy jelleme, áradozott családjáról.

Azért nem átlagos nyugdíjas volt Ő, hiszen évente többször utazott külföldre barátaihoz, és értelmiségiként magasabb színvonalon élt a többséghez képest. De rövid észrevételeit, tárcáit a kisnyugdíjasok nevében is írta.
A vége felé kicsit belefáradtam a panaszos sorokba.

Annyira előttem van az arca, ahogyan beszél kicsit mély hangján, és mosolygós szemeivel.

Az elmúlt pár napban nem nagyon volt kedvem az olvasáshoz. Amúgy máshoz sem, de ez teljesen lényegtelen. Amikor eljutottam a könyvtárba, rövid, szórakoztató könyveket kerestem. Már az első szösszenetek megmosolyogtattak. Természetesen akadtak benne gyengébb történetek is, emiatt a levonás.

Néha negédességbe csapó kedvességgel átitatott történetek. Nagyrészük arról szól, ami mindenkire vár, az öregedésről, a nyugdíjról, a romló egészségről és feledékenységről. De benne van az is, hogy hogyan legyünk menő öreglányok, hogy utazni kell, nem szabad bezárkózni, és azt is láthatjuk, hogy mit bír egy-egy idős, nyögve ugyan, de büszkén. Az 1990-es, 2000-es évekről szóló részek pedig igazi korrajzok. Az abszolút kedvenc a vállalati buli leírása, melyet az én korosztályom még szülein keresztül tökéletesen átélt (Mivel jógyerek voltam, engem néha el is vittek ilyen helyre. Vagy csak nem volt kire bízni…)

A könyv a maga korában aktuális volt de azóta már elég sok idő eltelt. Azóta sok minden változott, mások a szokások, megváltozott a világ.
Mai korosztályát már más érdekli, másként tartjuk a kapcsolatot a távolbaszakadt rokonokkal, barátokkal. Van online csevegés az interneten és emailen vagy egyéb online kommunikációs rendszeren tartjuk a kapcsolatot szeretteinkkel. A posta szerepe átalakult, már nagyon kevés üdvözlőlapot küldünk ezen keresztül és bélyeget sem használunk már sokat.
Az úti beszámoló helyett teszünk fel mobillal készült képeket a közösségi oldalunkra, hogy másoknak is megmutassuk merre járunk. Nincs már videós élménybeszámoló, mert lassan már a videó is kiment a használatból.
Érdekes egy idős szemével látni mi az ami foglalkoztatja, mi az ami érdekli de egy aktualizáltabbra is szükség lenne.

Ez a könyv is nagyon jó volt az írónőtől. Szeretem as stílusát , a könnyedségét ahogy az életről , az élet nehézségeiről ír. Legyen az gyerekkönyv vagy felnőtteknek szánt mese…
Fölvidít , megmosolyogtat.

Ez a könyv nem volt más, mint egy… merülés. Belefeledkezni egy mérhetetlen életbölcsességgel rendelkező írónő soraiba. Mert belefeledkezni azt lehet. Sőt kell is. És mosolyogni. Sokat. Tiszta szívből. Mert Janikovszky Éva ezt teszi…kihozza az emberek, az olvasói szívéből a legjobbat. Történetei jótékony hatással bírnak mindazokra, akiket megérint. Általa sütkérezni lehet az emberi értékekben, amelyeket a rohanó világunkban elfeledettnek hittünk, vagy csak épphogy megvannak. A világ történéseit Janikovszky Éva szűrőjén keresztül látni – humorral, derűvel, finom iróniával – a legjobb dolog, ha valaki jó napot akar magának!

A legutolsó, még olvasatlan kötet volt ez számomra Janikovszky Éva életművéből, amit egyszerre próbáltam „felfalni” és halogatni is, tudva, hogy ha ez is „elfogy”, már csak az újraolvasás marad ezután. Felnőtt fejjel szerettem meg és avattam kedvenccé az írónőt, akiről régen nem is tudtam, hogy a gyerekkönyvek mellett felnőtteknek szánt írásai is vannak. Ebben a könyvben is szeretettel és imádni való, kedves humorral, öniróniával, mégis őszintén ír mindennapjairól, emlékeiről, sőt, tulajdonképpen az öregedésről, a kor elfogadásáról is.
Nem tudok mást írni, csak azt: Janikovszky Éva, Ájlávjú! Köszönöm az összes írást, az általuk okozott kellemes perceket, mosolyokat és könnyeket. Köszönet mindegyikért!