A ​tükör előtt 73% 69 csillagozás

Valószínű a legtöbben ismerjük azt az érzést, amikor kamaszként a tükör elé állunk és tűzetesebben megvizsgáljuk magunkat. Az is biztos, hogy többen is úgy vélekedtünk akkor, hogy bár vannak jó tulajdonságaink, az arcunkon ezek nem látszanak. Juliska, Petike sokkal szebb, mert…De mi van akkor, ha egy kamaszfiú egyik évről a másikra megnő, viszont a lelke még nem érett utána? Nos, erről is szól ez a kötet.

Érdekes volt, de sajnos számomra a felejthető kategória..

Ez lehet 6 csillagos is. A kamaszkor dilemmáit hihetetlenül valóságosan ábrázolja. Közben persze a humor ott lebeg a sorok között, az a humor, amely a sanyarú valóságot -már felnőttfejjel visszanézve- mutatja be. Szeretem!

Elfogult vagyok, de legalább bevallom ;-)
Szokásos sok csillag, önfeledt nevetés, és pici visszaemlékezés. Nekem leginkább az a hihetetlenül őszinte öngúny tetszik minden Janikovszky kamaszkönyvben, a lázadás verbális módja. Kikapcsolt, megnevetetett, elfeledtette velem, h én is szenvedek – ezért nem győzök elég hálás lenni sosem.
(Azt vettem észre, h az utóbbi évben mindig csak Éva néni segít, ha komolyan padlón vagyok. Mert igaza van, szép az élet. Szép nehéz :-D)

Csodálatos, ahogy Janikovszky érti, megfogja, felemeli a kamaszokat – itt például a kiskamaszokat, akik „tavaly még normálisak voltak”, most meg sehogy se akar összeállni, amit a tükör előtt látnak, és ezt bizony folyton-folyvást ki is hangosítják a hülye felnőttek, ha önmagában még nem lenne elég nehéz ilyenkor a bőrünkben lenni és elfogadni, hogy „Kati ránk se néz”. Remek, cinkos szöveg, mint mindig.

Hanem hogy Kárpári Tibor illusztrációja „feleleveníti és egyben tovább is gondolja Réber László rajzi világát” azt cáfolnám. Sőt, tiltakozom! Amúgy is egyre nehezebb meggyőzni egy mai kamaszt, hogy ez bizony oltári jó olvasmány lesz számára, mert anya és apa meg a nagymama és nagypapa is nagyon szerette 20-30-40 éve Janikovszky Éva nénit. De hogy ez a kutyaorrú fiú nem lendíti meg egy mai tini kölcsönzési kedvét, az hétszentség. Ha már kénytelenek voltunk újragondolni, inkább léptünk volna el radikálisan az eredeti rajzolótól – mert a nyomába érni úgysem lehet, teljesen felesleges megpróbálni.

Most mit mondjak? Tetszett és kész! :) Pláne vonatra várva sötét este lámpaoszlop alatt olvasva… Még így is ment – szerencsére nem volt benne semmi extra, meglepő. Csak amit egy kamasz szövegel. A rajzok meg jók, olyan pocsékok, mint ezen „észre nem vett” lakli kamasz.

Indokolatlannak érzem az alacsony százalékot, amelyen a könyv áll molyon (jelenleg 70%). Szerintem teljesen jól visszaadja, hogyan gondolkoznak a kamaszok a hirtelen megnyúlás és változás éveiben. Annyira nem volt még rég, hogy ne emlékeznék rá, milyen esetlennek és pocséknak érzi magát az ember. off :)

A könyv valóban elég vékonyka, ha összeadnánk a szövegezett sorokat, körülbelül három oldal jönne ki belőle, ráadásul A/5-ös méretben és nagy betűmérettel, de ez nincsen másképp a többi Janikovszky-könyv esetében sem, legalábbis azoknál, amelyeket eddig olvastam. Az illusztrációknál én is hiányoltam Réber László megszokott világát, ebben igazat tudok adni a fanyalgóknak, de azért nem annyira borzasztóak ebben sem a rajzok, hogy ne adjak rá négy csillagot. A humora pedig teljesen rendben van, janikovszkys.

Ohhh, mintha a kamaszfiaim hallanám! Kicsit tartottam Kárpáti Tibor rajzaitól, de jól illik Janikovszky Évához :)) Tökéletes jellemábrázolás :))

„Pocsék vagyok, fantasztikusan pocsék.” Így kezdődik ez a rövid könyvecske, és ugyan melyikünk ne mondott volna ilyesmit kamaszkorában? Egy fantasztikusan kamasz fantasztikusan hiteles és számára fantasztikusan fájó monológja ez, még ha fölnőtt olvasók számára már fantasztikusan humorosak is ezek a mondatok.
Fantasztikus, hogy Janikovszky Éva a gyerekeknek és felnőtteknek szánt írásai mellett a kamaszokról sem feledkezett meg és képes velük is együtt érezni. És végezetül, az is fantasztikus, hogy az elsőre belőlem viszolygást kiváltó rajzokat végül ilyen szöveg illusztrációjaként mégis el tudtam fogadni.

A rajzok nagyon nem tetszettek, de szerencsére nem ezen múlott, hogy megszeressem. Nem annyira mese, hiszen a tinédzserek mindennapos gondjairól szól. Nehéz szembesülni a tükör nyújtotta képpel, mindazzal a változással, ami ennek a kornak a sajátossága. Az írónő nagyon szemléletesen adja vissza ezeket az érzéseket. Egy belső monológot olvashatunk, mely annyira találó, hogy nehéz nem újraélni ezeket a borzalmakat. Nem könnyű korszak, mégis megvan a maga bája. Jó volt külső szemlélőként derülni rajta, és megérteni, hogy főleg rajtunk múlik, mit is látunk a tükörben. Rövid és nagyon találó történet.

Egy kamasz monológja. Megismerkedünk a kamaszkorban tapasztalható változásokkal, őket ért hatásokkal a kamaszok szemével.