A ​nagy zuhé 87% 125 csillagozás

Egy kicsit furcsa volt számomra a történet, egy kicsit elvont. Egy eső és esernyő tovább gondolt verziója. Elképzelhető, hogy feltaláló képző vagy csak arra sarkall, hogy gondoljuk egy kicsit bele, hogyan lehetne még komfortosabb életünk. Mást vártam volna.

Sajnos, ez a könyv most nem tetszett. Gyengébbnek éreztem, mint az életbölcsességgel teli, felnőtteknek szóló írásokat. Bár az is lehet, hogy egyszerűen csak többet vártam, vagy nem a megfelelő hangulatban olvastam. Azt el kell ismernem, hogy a gyerekekre jellemző fantázia megtalálható benne. Űrhajósok vagyunk, feltalálók, királylányok, vagy éppen indiánok – gyermekként. Felnőttként pedig egyszerűen csak tesszük a dolgunkat, és bosszankodunk, ha nem jön a busz, és zuhog az eső.

Nem vagyok oda az esőért és a bőrig ázásért, de ez a zuhé most kifejezetten tetszett. Nahát, hogy mennyi minden történhet velünk egy buszmegállóban ácsorogva, ha szabadon merjük engedni a fantáziánkat! Ha pedig már felnőttünk és nem férünk be a kis piros esernyő alá, akkor sincs olyan nagy baj, hiszen Janikovszky Éva segítségével mi is bekukucskálhatunk az esernyő-ablakon és részesei lehetünk egy barátság megszületésének.
Az jutott még eszembe olvasás és kukucskálás közben, hogy gyerekként milyen könnyű volt elhatározni, hogy űrhajósok, királylányok, feltalálók vagy épp indiánok leszünk! Amikor ovis voltam, óvó néni akartam lenni, amikor iskolás lettem, akkor meg persze már inkább tanító néni. Bezzeg amikor megláttam, milyen böhöm nagy tankönyvek sorakoznak a polcokon, rögtön elhatároztam, hogy én inkább író leszek, az olvasást majd másokra hagyom. Amikor Gazdálkodj okosan!-t játszottunk, akkor bankos szerettem volna lenni, máskor meg fodrász, ha a nagymamám megengedte (vagy inkább belefáradt az ellenállásba), hogy én is fésülgethessem őt, hiszen reggelente ő is elkészítette az én frizurámat, és ez így fair. A homokozóban homok-tortát gyártva egyértelműnek tűnt, hogy cukrász leszek, betegségből felgyógyulva pedig nyilván én is a doktor bácsi nyomdokaiba szerettem volna lépni. Mennyi-mennyi lehetőségünk volt még akkor, és milyen könnyű volt hinni bennük! Felnőttként pedig ugyanezt elfelejteni könnyű…

Igazi könyv ez, az igaz barátságról a királylányhajú és az első nemzetközi űrflotta felderítője között, aki másodállásban feltaláló, csak sajnos mindenről, amit feltalál, kiderül, hogy már „rég fel van találva”…
Az Igazi Barátság talán legkülönlegesebb szakaszába pillanthatunk bele csak nagyon rövid időre – a megismerkedés és az egymásért-tevés, egymásért-lenni időszakába – addig enged kukucskálni az ernyő-sátor mögé, amíg várják a buszt…
(rövid időre lepereg előttünk akár két szorosan összetartozó ember (házaspár, -társ) életének modellje: a közös örömök, egymásért való lelkesedés, dicséret, elismerés, bátorítás, és a felfelé ívelő szakasz utáni összeszólalkozás hullámvölgye, majd az egymáshoz visszavezető út keresése, kibékülés, megbékélés, és ezeket még kíséri is az otthonteremtés, annak csinosabbá, lakhatóbbá, kényelmesebbé tétele – pl. vacsorával várja haza azt, aki kedves)

A két szereplő egymáshoz igen őszintén viszonyul – egyik lehetséges üzenet, amit én „meghallottam” és ami a legjobban tetszett: az igazi barát nem féltékeny, hanem kidomborítja a másik tehetségét, segíti azt, amiben a másik tehetséges, mellette áll, mindig, ha kell…

A Réber rajzok ismét magával ragadtak, nagyon tetszik a belső címlapon látható félig kibontott copfos Fehér Szarvas Fia és Mack ahogyan állnak esernyőjük alatt az esőben, a 16. oldalon az esőben ázó két pár láb a száraz szigeten, a 20. oldalon az indiánsátor-belső, és a 32. oldalon látható feltalált BIC ikli RAK éta : Ezüst Villám…

(Nem értem, mit nem értettem én ezen a könyvön alsós koromban…)
                                            

A következő kihívásokra olvastam:
Soron következő könyv a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz. (7)
Magyarok előnyben

Amilyen szokott lenni.

Gyerekkoromban valahogy minden varázslatos volt; a napszakok, hogy a szüleim mindig fönt vannak, este is, reggel is és hogy mindig tudják, hogy mi következik; az ünnepek pláne! és az időjárási jelenségek. Különösen a nyári zivatarokat szerettem, a mikor bőrig áztunk, futottunk, nevettünk a semmin nagyon és aztán anyu végig dörzsölt törülközővel gyorsan.
Nekem ez az idő jut eszembe a gyerekek bőrigázásáról.

Hangulatos történet, de sajnos manapság már nem nagyon lehet felolvasni a gyerekeknek… tudniillik hogyan is magyaráznám el nekik, hogy volt olyan időszak, amikor még nyugodtan fel lehetett ülni az esőben egy idegen teherautójára ha nem jött a busz? :o

Ez nagyon, de nagyon!:))
Ha űrhajós nem is, de indián én is voltam ezerrel, meg feltaláló is, de az egy másik történet.;)
Milyen jó is volt lánynak lenni, aki félig-királylány és félig-befőttesüveg. Talán még most is megvan az valahol.;)

Egy szép barátság kezdete, aminek csak a gyermeki fantázia szab határokat… Mert mint kiderült, a jó szándék és a hajlandóság nem hiányzik. :) Egyedüli probléma a történettel, hogy túl rövid. De hát így is minden benne van, ami kell.

Könnyed kikapcsolódás. Éjfél előtt mi másra vágyna az ember? Annyira azért nem volt érdekes, hogy ne tudjam letenni… de azért mégis tetszett. Annak ellenére, hogy annak idején se indián, se űrhajós nem vágytam lenni, valahogy mégis átjött az örök ifjak amerikás, tudós fizimiskája és a királylány hajzatú amazonok bűbájoló kompromisszumkészsége.