The ​Trick is to Keep Breathing 7 csillagozás

Janice Galloway: The Trick is to Keep Breathing Janice Galloway: The Trick is to Keep Breathing Janice Galloway: The Trick is to Keep Breathing Janice Galloway: The Trick is to Keep Breathing Janice Galloway: The Trick is to Keep Breathing

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Janice ​Galloway's The Trick Is to Keep Breathing opens with a woman watching herself from the corner of a darkened room. Immediately, Janice Galloway sweeps us inside her heroine's confused psychology. Alone in her flat, the woman (ironically named "Joy") sits quietly in the dark, nervously checking the clock, jumping at the shrill ring of the telephone. We learn through a series of flashbacks that the twin deaths of her married lover and her mother have brought her to this state of intense neurosis: „I don't feel as if I'm really here at all”. Fragmented sentences and an irregular typography help to capture her deepening sense of dislocation and bewilderment.

With such a depressing subject matter at hand, it would be easy for Galloway's prose to become irritatingly introverted. With her sharp wit, however, Galloway skilfully prevents her narrative from sliding into egotism and self-pity. There is a host of minor characters to provide comic relief--the overweight, awkward… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1989

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vintage Classics Vintage

>!
Vintage, London, 1997
240 oldal · ISBN: 9780749391737
>!
Dalkey Archive Press, Funks Grove, Illinois, 1995
236 oldal · ISBN: 9781564780812
>!
Dalkey Archive Press, Funks Grove, Illinois, 1994
236 oldal · ISBN: 9781564780461

1 további kiadás


Kedvencelte 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

entropic P>!
Janice Galloway: The Trick is to Keep Breathing

Nem milyen érdekes a mások depressziója?*

Hah, csak viccelek. Mások depressziója általában kicsit sem érdekes és/vagy marhára lehangoló, attól függően, hogy én hogy vagyok éppen, amikor a másokéval találkozok.

Ha rosszul, akkor a másoké kicsit sem érdekes, mert az enyém úgyis érdekesebb és fájdalmasabb és más-sosem-érzett-ilyenebb, és különben is, ki nem szarja le az egészet.
Ha jól, akkor meg a francnak kell ide nekem a mások depije, az élet szép, menjünk görkorizni a napsütésbe bele.

Még jó, hogy vannak ilyen írók, mint Janice Galloway, akik határozottan érdekessé/tanulságossá/felkavaróvá/megélhetővé tudják tenni valaki más depresszióját. (Függetlenül attól, hogy én hogy vagyok éppen.)

Úgy ezer éve terveztem elolvasni ezt a regényt, kizárólag a címe miatt, mert arra ezer év alatt sem vettem a fáradságot, hogy megnézzem, miről is szól. A címe viszont mindig is lenyűgözött – azt képzeltem, ez valami ironikusan önsegítő cím lehet, tudjátok, mintha valaki azt felelné arra a kétségbeesett kérdésre, hogy mégis hogyan kellene élni, hogy: ááá, tök egyszerű, annyi a trükk, hogy lélegezni kell.

Mint kiderült, nem jártam messze az igazságtól, mert a regény gyászoló/neurotikus/depressziós/egzisztencialista válságban lévő főszereplője, a kicsit sem boldog Joy épp azon ügyködik (hát na – azzal a nagy depressziós vehemenciával és lelkesedéssel, képzelhetitek), hogy (újra) kitalálja, hogyan kéne élni (és minek), miután egy(-két) tragédia a padlóra küldte.

Joy változatos módszerekhez folyamodik: depigyógyszerekhez és altatókhoz; alkoholhoz; viszonylag random viszonyokhoz férfiakkal; terápiás jellegű süteménysütéshez vasárnaponként; bulimiához, mert néha a legtöbb, mi remélhető, hogy legalább az élet egy területén mi irányítsunk; elvileg professzionális pszichiátriai kezeléshez; meg Cosmopolitan-féle magazinokhoz, amelyek segítőkészen azt tanácsolják, hogy öleld a kebledre a káoszt, mert az majd jó lesz.

Kell spoiler-címkét tennem arra, ha leírom, hogy ez az összes előbbi hasztalan?

És az már túl Cosmósan hangzik-e, ha azt írom, hogy A Megoldás (ha van) Benned Rejlik?

Hát na. Galloway csodásan érzékelteti Joy depressziójának különböző fázisait és ugrál ide-oda a megoldási kísérletek között, és az egész rém szívfacsaró és felkavaró, ugyanakkor borzasztó vicces is – azt figyeltem meg (természetesen kizárólag az irodalomban, hol máshol), hogy a kellőképpen (öhm, túlzottan?) agyas emberek még a saját depressziójukat is képesek kívülállóként figyelni, és bár nyakig benne vannak, mégis képesek borzasztó-és-felszabadító sötét humorral viszonyulni a saját nyomorukhoz. És ez a Joy is ilyen – egy okos, önsajnáló és -pusztító, egy halom rossz döntést hozó, tökéletlen, szarkasztikus, tehetetlen, humoros nőci, aki közben végig tudja, hogy van változás, kell lennie. Csak még nem ezen a héten. Még nem ma este. Még nem.

Asszem, ennél többet fölösleges is remélni, ennél látványosabb dolgokban fölösleges is bízni. Ha van is optimista végkifejlet (persze mi az optimista? Én a Joy-féle alakokkal kapcsolatban se azt nem tudom elképzelni, hogy véget vetnek az egésznek [ahhoz túl erős a kíváncsiság], se azt, hogy a végén unikornisháton elvágtatnak a szivárványos jövőbe [ahhoz túl éles a szem]), akkor az tényleg annyi, hogy: lesz változás. Csak még nem ma.

* Bár tudom, hogy a két fogalom nem felcserélhető, ebben az értékelésben kicsit felcserélhető módon beszélek a klinikai depresszióról meg a hétköznapi nyomiságról/depiről. Pusztán stilisztikai okokból. Elvégre ez nem egy pszicho-tankönyv, ez a regény, és én sem pszicho-értékelést írok, hanem csak simát.


Újra, 2021.

Múltkor szóba került egy beszélgetésben ez a regény (persze én hoztam szóba), úgyhogy akkor már újra kellett olvasnom, hogy megnézzem, jól emlékszem-e.
Igen, jól.
Sőt – még jobb volt ilyenkor olvasni, amikor én is többé-kevésbé úgy érzem magam, mint ez a rém-boldog Joy.
Kap is még egy csillagot.

8 hozzászólás
Banditaa P>!
Janice Galloway: The Trick is to Keep Breathing

„What will I do while I'm lasting, Marianne? What will I do?”

Még az egyetemen olvastam ezt a könyvet, de ez a két mondat gyakran megfordult a fejemben azóta, amikor valamilyen veszteség ért. Mert hát mindig jönnek a közhelyek, hogy „az idő minden sebet begyógyít” meg „majd idővel jobb lesz”. De addig mégis mit csináljon az ember? Na, ez az, amire nincsenek közhelyek.
Szerencsére Janice Galloway se ír le kliséket, ez nem egy magazin segítő rovata (bár abból is látunk bőven a könyvben), ahol két mondatban megoldják mindenki problémáját. Itt egy egész könyvön át nem sikerül megoldani őket, pedig vannak segítőkész barátok, rosszabb esetben meg pszichiáterek, akik talán még Joynál is tanácstalanabbnak tűnnek.
A könyv végén felcsillan valami nagyon kicsi, halvány remény, optimista olvasók megkönnyebbülten rakhatják le a könyvet, hogy nahát, minden rendben lesz ezután. De az én agyamban ott motoszkál, hogy olyan, de olyan messze van még Joy a boldog végtől…
A szöveg töredezettsége és a különleges tipográfia legalább annyira része a könyvnek, mint maga a szöveg, ami pedig zseniális. Itt az ideje levennem a másik Galloway könyvemet a polcról és azt is elolvasni.

Röfipingvin P>!
Janice Galloway: The Trick is to Keep Breathing

Rendben, hogy az a trükk, hogy csak lélegezz, ám van olyan, amikor annak is elfelejted a mikéntjét. És amíg Te nem felejted el, csak olvasod, ahogy mások elfelejtik, addig talán soha nem is fogod megérteni. De valahol kívánom, hogy soha ne felejtsd el a hogyanját és így soha ne is értsd meg. Vagy nem tudom. Tudod mit, rád bízom.

barukirii>!
Janice Galloway: The Trick is to Keep Breathing

Ez tipikusan az a könyv, ami után azt mondja az ember, hogy oké, most kell valami könnyű olvasmány, el kell szakadnom. Sok hasonló témájú könyvet olvasok, de nem mindegyiket érzem ilyen valóságosnak. A szöveg töredezett, olykor csak úgy félbeszakad, mint ahogy Joy élete is megakadt. Nincs igazi happy end, igazi lezárás, és amikor azt hisszük, hogy igen, ettől és ezután minden rendbe jön majd, újra meg újra kiábrándulunk.


Népszerű idézetek

Banditaa P>!

Work is not a problem. I work in a school.
I teach children.
I teach them :
1. routine
2. when to keep their mouths shut
3. how to put up with boredom and unfairness
4. how to sublimate anger politely
5. not to go into teaching

That isn't true. And then again, it is. I am never sure what it is I do.

Banditaa P>!

So I walked back to the house. I didn't stumble once. No matter how often I think I can't stand it any more, I always do. There is no alternative. I don't fall, I don't foam at the mouth, faint, collapse or die. It's the same for all of us. You can't get out of the inside of your own head. Something keeps you going. Something always does.

entropic P>!

I was tasteful because I wanted people's approval. Good girls reap rewards.
[where good = neat, acting in a credit-worthy manner]
I knew the routine. Like everybody, I wanted to be loved.

82. oldal

entropic P>!

Sometimes things get worse before they get better.

Sometimes they just get worse. Sometimes all that happens is passing time.

196. oldal

Banditaa P>!

There are split seconds in the morning between waking and sleep when you know nothing. Not just things missing like where or who you are, but nothing. The fact of being alive has no substance. No awareness of skin and bone, the trap inside the skull. For these split seconds you hover in the sky like Icarus. Then you remember.

entropic P>!

I know things have to change but not this week. Not tonight.

Not yet.

157. oldal

entropic P>!

Other people. Other people interest me. How they manage. There are several possibilities.

1. They are just as confused as me but they aren't letting on.
2. They don't know they don't know what the point is.
3. They don't understand they don't know what the point is.
4. They don't mind they don't know what the point is.
5. They don't even know there are any questions.

The first is too paranoid. Paranoia is a joke. I will not be a joke. Rejected on the ground of unpalatability. The second unlikely: it rests on the unpleasant assumption that other people can't work out what I can work out. Since modesty is a becoming trait in a woman, I reject the second. The third is interesting and enviable but gets things no further forward. One can hardly unknow something, ie I am in no position to alter the facts. The fifth makes me lonely and is rejected on the same modesty clause as postulation 2 (see above).
That leaves me with the fourth.

The difference is minding. I mind the resultant moral dilemma of having no answers. I never forget the fucking questions. They're always there, accusing me of having no answers yet. If there are no answers there is no point: a terror of absurdity. Logic will force me to do things where desire hasn't a chance.

198. oldal

>!

I read somewhere the trick is to keep breathing, make out it’s not unnatural at all. They say it comes with practice.

235. oldal (Vintage, 1997)

entropic P>!

I can't think how I fell into this unProtestant habit. I used to be so conscientious. I used to be so good all the time.
[where good = productive/hardworking/wouldn't say boo]
I was a good student: straight passes down the line. First year probationer taking home reams of paper, planning courses and schemes for kids that weren't my own. People made jokes, I was so eager to please. That's how good I used to be.
[where good = value for money]

81. oldal

entropic P>!

Superficially everything looks fine but underneath is another story. I never wash out the bin or scour the sink. The grease beneath the cooker turns my stomach but doesn't stop me sweeping more under there: dried up breadcrumbs and frozen peas, flakes of onion skin. The trick is not to look.

92. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jennette McCurdy: I'm Glad My Mom Died
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant Is Completely Fine
Julie Shackman: A Secret Scottish Escape
Muriel Spark: The Prime of Miss Jean Brodie
Lisa Hobman: Dreaming Under An Island Skye
A. L. Kennedy: Looking for the Possible Dance
Lewis Grassic Gibbon: A Scots Quair
James Kelman: The Busconductor Hines
Douglas Stuart: Shuggie Bain (angol)
Jeffrey Eugenides: The Virgin Suicides