Ez sajnos meglehetősen vérszegény volt és a csalódásomat csak erősítette, hogy egészen mást vártam, lévén, hogy Evanovich Szingli fejvadász (Stephanie Plum) meg Fox és O’Hare sorozata is nagyon közel áll a szívemhez. Ráadásul ez a menő borító meg az alapsztori baromira felcsigázott, végül is nem túl sok kincskeresős sztorival találkozni könyvben, pláne olyannal, ahol nő a kincsvadász. Ami lehet, hogy nem véletlen, mert itt is az volt az érzésem, hogy sokkal jobban működött volna filmben, végig kicsit olyan volt, mintha egy forgatókönyvet olvasnék. Tudjátok, az a tipikus könnyed, pörgős, kincskeresős sztori, ami leköt arra a másfél órára, amíg a moziban ülsz, de kifelé menet már szinte el is felejtetted az egészet.
Gabriella Rose biztosítási csalásokra és kincsek felkutatására specializálódott magánnyomozó, azt mondjuk nem egészen értettem, hogy jön össze ez a kettő, jó lett volna, ha ez kicsit jobban ki van fejtve. Szülőfalujában hurrikán pusztított, ezért sokan elvesztették a házukat és a megélhetésüket, köztük a családja is. A nagyija egy szellemmel diskurálva – ezzel nem tudtam mit kezdeni, inkább hagyjuk – tudomást szerez egy lehetséges kincsről, ennek ered a nyomába Gabriella, csak hát a térkép a volt férje házában van elrejtve, így kénytelen őt is bevonni.
Az első nagy fájdalmam, hogy ugyan könnyed volt ennek is a stílusa, de a megszokott humort, amitől végigvigyorgom a szerző könyveit egyáltalán nem sikerült felfedeznem. A szereplőkhöz sem tudtam kötődni, pedig vártam valamféle vicces évődést, odamondogatást “Gabóca” és Rafer közt, de olyan semmilyen volt a kémiájuk. Pedig tudom, hogy Evanovich tud ennél sokkal jobbat. Kicsit elgondolkodtam, hogy nem-e velem van a baj, hogy jobban tudok azonosulni az esetlen szomszéd lány karakterekkel, mint egy ilyen vagány csajjal, de nem hiszem, hogy ez volt a gond. off Ugyan végtelenül akciódús volt a kötet, minden percben történt valami, sokszor kerültek veszélybe a szereplők, számomra mégis teljesen semleges maradt az egész, a legkevésbé sem tudott izgatni, kit nyírnak ki vagy kit nem, meglesz-e a kincs vagy nem. A mellékszereplők is sótlanok voltak és velük kapcsolatban erkölcsi aggályaim is felmerültek. Az egyik drogbáró rosszabb, mint a másik, mert látjuk, ahogy embereket öl, a másikról csak tudjuk, hogy terjeszti a szert, ami szintén embereket ölhet, de mivel ezt nem látjuk, ezért homokba dugjuk a fejünket? Persze lehetnek helyzetek, amikor olyanokkal is együtt kell működni, akikkel nem akarnánk, de itt azt éreztem, hogy teljesen szemet hunyunk Pepéék dolgai felett. Erre csak ráerősített a végén a szobor. spoiler spoiler Azt sem nagyon tudtam hová tenni, hogy a szereplők olyan durva dolgokra kényszerülnek, ami nem része a mindennapi életüknek és ezen minden átmenet nélkül túllépnek. Rafer búvárboltot üzemeltető civil, de szeme se rebben a fegyverektől, simán hajigál gránátokat spoiler
Azt szerettem, hogy egzotikus helyszíneken jártunk: a perui dzsungel, a viharos Vibora folyó, a kis sziget, ahol a két öreg kincsvadász élt. Összességében viszont nem igazán tudott hatással lenni rám, minden téren hiányérzetem volt és értetlenül állok az előtt, hogy annyi jó könyv után Evanovich ezt rakta le az asztalra. Egy kezdő szerző esetén még egész jónak titulálnám, mert a kincsvadászos rész meg az akciók korrekten össze vannak rakva, csak a kidolgozottság hiányzik karakterek meg érzelmek terén. Az egész olyan steril. Evanovich tudna ennél jobbat. Ettől függetlenül örülök, hogy ismét megjelent tőle valami magyarul és biztos el fogom olvasni a folytatást is, ha kijön, de ez nem az, amire angolul is lecsapok.