Jessie ​Lamb testamentuma 163 csillagozás

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Asszonyok és lányok milliói halnak meg, amikor egy terhes nőket támadó vírus elszabadul, és az emberiség sorsa is kockán forog. Isten keze, vagy a tudósok hibája? Az emberi sötétség és pusztítás gyümölcse?
Jessie Lamb egy hétköznapi kamaszlány különleges körülmények között: miközben világa összeomlik, idealizmusa és bátorsága arra sarkallja, hogy megtegye a szükséges, hősies lépést, és hozzájáruljon az emberiség megmentéséhez. Vajon Jessie valóban hős? Vagy, ahogy az apja tart tőle, könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét?
A Jessie Lamb testamentuma a közeljövő, biológiai terrorizmus által visszavonhatatlanul megváltozott világát mutatja meg, és egy rendkívüli fiatal lány döntésének folyamatát, aki a gyermekkorból kilépve azért küzd, hogy az élete – és talán a halála – értelmet nyerjen.
A Jessie Lamb testamentuma 2012-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat és jelölték a Man Booker-díjra.

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tagok ajánlása: 18 éves kortól

>!
Ad Astra, Budapest, 2013
ISBN: 9786155229312 · Fordította: Béresi Csilla
>!
Ad Astra, Budapest, 2013
324 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229305 · Fordította: Béresi Csilla

Enciklopédia 1


Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 169

Kívánságlistára tette 120

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
Nita_Könyvgalaxis P
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Az utolsó ember kapcsolja le a villanyt.

Érezted már magad sodródó tollpehelynek? Annyira jelentéktelennek, hogy a szél egyszer csak felkap, felsodor, ide-oda rángat, mégsem változik ettől semmi?
A 16 éves Jessie Lamb így érzi magát abban a világban, ahol a remény szép lassan megfogyatkozik. A regény egyik legnagyobb erőssége pont abban rejlik, hogy hitelesen képes ábrázolni egy kamaszlány lelki világát. Képes bemutatni azt, mennyire képlékeny ilyenkor még az ember, miként keresi mindenhol az élete értelmét, és hogy a felnőttek világa mennyire elborzasztó lehet.

Engem mélyen meg tudott érinteni a regény, pedig már nem vagyok 16 éves. Úgy vélem, Jessie olyan dilemmákkal, érzésekkel szembesül, amelyek végigkísérik az embert az útján. Nem tudom, képes lennék-e olyan erős lenni, mint ő. Mert egyértelmű, hogy nálam ez a lány egy olyan hősnő, akinek bár nincs köpenye, mégis megteszi azt, amit csak kevesen merünk: saját kezébe veszi sorsát.

5 hozzászólás
>!
Bori_L P
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Hát. Először is szeretném egy kicsit helyre tenni a dolgokat. Ez állítólag egy sci-fi (még Clarke-díjat is kapott, szegény szerintem forog a sírjában erősen), és mint olyantól, elvártam volna, hogy ne egy Wikipédiáról összeollózott féligazságokból álló, teljesen hiteltelen háttértörtenet kerekítsen hozzá az író, még ha YA-könyvnek is szánja. Pedig látszólag pontosan ez történt. És ezen annyira mérhetetlenül felhúztam magam, hogy legalább itt szeretnék tisztázni néhány dolgot.

Mi bajom van a könyvvel?
1. A borító színvilága, de ez megánprobléma.

2. A háttér ezer sebből vérzik. Például olyan nincs, hogy egy betegség mindenkit megfertőz. Mindig lesz, aki nem kapja el, vagy rezisztens. Főleg, hogy állítólag a reptereken terjedt a fertőzés, miközben a Föld népességének egy elég jelentős százaléka nemhogy reptérrel nem kerül kapcsolatba, de olyannal se, aki arra járt. De, ám legyen, a kórokozó képes megfertőzni mind a hétmilliárd embert a Földön.

3. A kórokozó mibenlétével kapcsolatban mindenki jobban járt volna, ha az írónő utánanéz egy kicsit a dolognak, vagy meghagyja annyiban, ami a hátoldalon is van: terhes nőket támadó vírus. Ehhez képest lett egy Creutzfeld-Jacobs&AIDS kombó betegség. A CJ egy prionbetegség, ami az agyat támadja, miközben az AIDS egy HIV- vírus által okozott autoimmun megbetegedés (és olyan nincs, hogy AIDS-vírus!!). A kettő kombinálása körülbelül olyan, mintha egy tengeri sünnek és egy földi gilisztának akarnák életképes utódot nemzeni. De hát legyen, valami rosszindulatú, ámde igencsak zseniális elme megoldotta.

4. De azt már senki nem magyarázza be nekem, hogy a teherbe ejtett nők immunrendszere leáll! Ha ez így lenne, akkor az emberiség nagyjából az első generáció után kihalt volna (vagy létre sem jön, nézőpont kérdése). A terhes nők úgy hullanának, mint a legyek, mindenféle AIDS meg CJ-kór nélkül. Olyan egyszerűen nincs, hogy egy szerv vagy szervrendszer magától leáll. Vagyis de, de akkor az illető elég záros határidőn belül meghal, és nincs ideje kihordani egy magzatot.

Még oldalakon keresztül tudnám sorolni a biológiai logikátlanságokat és eget rengető hülyeségeket a könyvben (birkákba emberi magzatot ültetni? Ne hülyéskedjünk már…), de azt már végképp senki nem olvasná el. A lényeg, hogy nálam ez a feleslegesen és hiteltelenül erőltetett és felépített keretsztorival annyit sikerült elérni, hogy a többin is felidegesítettem magam.

Amiért mégis két csillagot adok rá, az az, hogy szerintem sikerült több-kevésbé hitelesen ábrázolni egy mai tizenéves lány lelkivilágát. Jessie bizonytalankodásai, hullámzó hangulatváltásai eléggé hitelesnek hatottak, bár főleg a végefelé kissé túlzónak éreztem őket. A témafelvetés is érdekes, de sokkal-sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, főleg ha egy kicsit több szó esik a feminista mozgalmakról és a Csipkerózsika-projekt visszhangjáról. Kár, hogy nem ez volt a történet központi témája, mert pont a háttértörténet hiteltelensége miatt Jessie önsajnálatát kevésbé tudtam megérteni és átérezni.

6 hozzászólás
>!
Bíró_Júlia P
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Érdekes sci-fi lehetne ez, csak kéne a sci. Valami, BÁRMI tudományos, túl azon, hogy Jessie imádott apukája tudós, aki tudományos dolgokat csinál fehér köpenyben és távoli-egzotikus népekről nyög be kultúrbonbonokat.
Mondjuk ki lehetett volna bontani egy kicsit a járvány hátterét spoiler , a terjedését spoiler, a lefolyását spoiler , vagy mondjuk pár címszavasnál részletesebb verziót arról, mi mindennel is próbálkoznak az érintettek a túlélés érdekében.
Vagy álljunk csak meg.. igen, miért ne tegyük, hát végül is miért is kéne ezt az eccerű mezei olvasónak tudnia, ha a szerzőt sem érdekli… ha már itt vagyunk, emeljük tehát be Jane Rogerst is a Robert Merle nyomdokain terepgyalogló egyedek közé. Le a háttérrel, előre a főhősért, hát nem? spoiler
Aha. Yeah.

Ugyanakkor, ha már felhúzták nekik ezt az ad absurdumba hajló díszletet, a kamasz szereplők abszolúte hitelesen mozognak előtte (nekem ne mondja senki, hogy ha mindenki hülye, pont az élettapasztalat nélküli, koruknál fogva végletekben gondolkozó srácok kéne legyenek a helikopter, mert akkor az illető nem emlékszik a saját kamaszkorára). Örömmel láttam viszont Jessie-ben kedvenc Jarle Kleppemet lányban és pepitában, úgy is mint a világban zajló folyamatokat megérteni igyekvő, tudatosságra törekvő ifjoncot, aki igazán nem tehet róla, hogy nincs túl sok valódi megértenivaló körülötte. Más kérdés, hogy bármivel is próbálkozna, a hülyeség és az önzés különböző mintázattal lefestett falaiba ütközik, és bizony a könyv utolsó 30-40 oldalán emiatt kénytelenek vagyunk még kétszer-háromszor végigzongorázni ugyanazt a gondolatmenetet. Pedig akkor, a sztori fordulataiból adódóan már bátran történhetne is valami… de hát na, ha a szerzői döntés az, hogy a sci-fi kocka feminista állatvédő szóval idióta olvasónak csont, próbálja inkább megérteni, mi megy végbe a magukra hagyott spoiler fiatal lányok lelkében,akkor ennyi. Át kell vészelni.

A fordítás sajnálatos módon hulladék, pedig sokat dobhatott volna rajta – néhol, ahol sikerült elfogni a hangulatot, ez meg is történik. Ámde. Az egy dolog, hogy a wannabe-tudományos megnevezések fordítása még teljesen laikus szemmel is sántít, de bizony vannak itt alany-állítmány egyeztetési problémák is. Szóval a fordítót és a szerkesztőt így együtt boldogan elinvitálnám egy kellemes, gyertyafényes vacsorára, hogy leadási határidőktől és munkahelyi stresszhelyzetektől mentesen megcsinálják ezt a melót most már tényleg, így pár évvel a kiadás után.

A borító meg tényleg álomszép.

31 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

A Workshop Lexicon így ír a Másodfokú idióta sztoriról:
„Olyan történet, melyben egy egész, kitalált társadalom csak azért működik, mert minden egyes ember szükségszerűen idióta.”
Az első közel száz oldal folyamán meg voltam arról győződve, hogy a Jessie Lamb testamentuma tulajdonképpen egy másodfokú idióta sztori. Aztán rájöttem, hogy elképzelhető, Jane Rogers csupán a valóságról ír (a határvonal nagyon-nagyon vékony).
Persze a későbbiekben sem múlt el ez a gondolatom (ha részletesebben kell olvasnom valamely őrült szervezetről (van belőlük bőven: vallási szekta, feministák, állatvédők, kamaszlázadás), akkor biztosan félbehagyom), de közben lassan utat találtak hozzám a Jessie személyi drámáján keresztül felvetett gondolatok: legfőképpen életről és halálról, az élet értelméről (értelmetlenségéről?), na és persze a szabadság határairól. A többi felvetett téma annyira felszínesen (vagy még rosszabb: bután és idegesítően) volt taglalva, hogy a közvetlen mondanivaló helyett inkább áttértem az asszociációkra.
A zavarba ejtően lazán kezelt tudományról nem emlékeznék meg (biológus nem vagyok, de azért még én is szerettem volna az arcomat kaparni néha), mint ahogyan a főszereplő érzelemvilágára sem fektetnék túl nagy hangsúlyt: nem voltam ugyanis soha tinilány, bár ettől függetlenül nekem hitelesnek tűnt a jelleme (még ha az írónő folyton azon is dolgozott, hogy megutáltassa velem), reakciói pedig életszerűnek érződtek. Kár, hogy mindez a téma elég hamar kifulladt, és így a végére nem maradt más, csak ugyanannak a néhány szólamnak az ismételgetése.
Az izgalmas, sőt, kemény alapfelvetést (az általa elindított gondolatokról nem is szólva) ennél ütősebben is meg lehetett volna írni, így ugyanis nem sok dicsérendő maradt. Illetve mégis: rajongok a borítóért.

>!
luthienlovemagic IP
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Már régóta érdekelt ez a könyv, egyrészt a gyönyörű borító, másrészt a fülszövege miatt, ami felkeltette az érdeklődésemet. A Hősök vagyunk, avagy olvasási maraton! második könyveként olvastam el, mondván, hogy ez biztos nekem való lesz, mert disztópia és sci-fi meg a téma is nyerő. Na, aztán persze ez nem egészen lett így. Elkezdtem olvasni, és nem igazán úgy haladtam vele, ahogy szerettem volna. Ennek egyik oka a fordítás, amiről elöljáróban annyit, hogy nem éppen a legjobb, a másik a sci-fi vonal. Ott volt, ott volt, próbálkozott, de a “sci” valahogy nem igazán akart megjelenni, csak hellyel-közzel.

Viszont azért van, ami megmenti a könyvet: a téma és a cselekmény meg részben a karakterek is. Ami viszont még ezeknél is jobb a mondani való és a hangulat. Ez a két dolog majdnem feledtette velem, hogy ez alapvetően nem egy jó könyv, de ez így nem pontos, mert van benne jó is, inkább fele más érzéseim vannak. A fentebb leírtakból is látszik, hogy nem egyszerű értékelni ezt a könyvet. Visszatérve a hangulatra: érfelvágós. Kegyetlen és felkavaró. Nem egyhamar fogom újraolvasni.

Bővebben:
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.hu/2017/10/a-dontes…

9 hozzászólás
>!
pat P
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Elkerülendő a részletekbe és cselekményleírásba vesző, a történet felfedezni vélt logikátlansága, zavaros idővonala és biológiai háttere által kiváltott intenzív puffogást, fogadjuk el, hogy a végletekig és helyenként irreálisan sarkított szituáció csupán a gondolati tartalmak kibontását lehetővé tevő háttérként funkcionál.
Ennek az alapfeltevésnek a birtokában is megterhelő volt szembesülni néhány dologgal. Azzal, hogy az emberek gondolkodása és döntései – úgy egyénenként, mint csoportban – milyen rettenetesen irracionálisak tudnak lenni (látszólag). Azzal, hogy bizonyos emberek értékrendje, gondolkodási mintái mennyire eltérhetnek az enyémektől, és milyen nehéz azt elfogadni. Azzal, hogy ennek következtében mennyire nehéz, vagy lehetetlen lehet empatikusan elképzelni, mit éreznek, gondolnak más emberek egy adott helyzetben. Azzal, hogy milyen eredménytelen lehet a kommunikáció ilyen esetekben.
És legfőképpen azzal, hogy a kamaszok gondolkodása mennyire, de mennyire más, furcsa, érthetetlen és ijesztő mondjuk az én nézőpontomból, vagy a szülők nézőpontjából (gondolom). Nagyon tehetetlen érzés lehet, ha semmilyen eszköz nincs a kezedben a gyereked viselkedésének befolyásolására – ha engeded, az a baj, ha tiltod, az még nagyobb baj, ha elmagyarázod, nem hallja meg. Gyorsan meg is sajnáltam Rómeó és Júlia szüleit, például.
És ugye semmilyen harcos környezetvédőnek nem fog eszébe jutni, milyen frappáns megoldás lenne valami ilyesmi a bioszféra gondjainak megoldására? És ugye bármennyire is átírná egy egy ilyen végleges és kényszerítő helyzet a biológiai-orvosi kutatások etikai szabályait, Csipkerózsika-program akkor sem lehetne? (16 éves alanyokkal, szülői beleegyezés nélkül!!!!)
(A csillagozás még nem végleges, gondolkodás alatt.)

21 hozzászólás
>!
Veron P
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Hiába hagytam időt, hogy beérjen a dolog, csak nem tudok dűlőre jutni, hogy mennyire is tartsam ezt a könyvet… Már az olvasás előtt sem tudtam, hogy mit várhatok tőle, és utólag sem tudom, hogy mit gondoljak. A téma miatt olvastam el, érdekesnek tartottam a járványt, hogy nem lehetnek gyerekek, hogy hogyan hathat ez a társadalomra, és érdekes kísérletnek gondoltam azt is, hogy ezt egy fiatal, tizenéves lány szemén keresztül írja le. A témát még mindig érdekesnek tartom, de ezen kívül kb minden mástól le tudtam volna kaparni a falat…

Kezdve Jessievel, aki egy idegesítő, buta rinyapina volt a szememben, aki a nagy áldozat, aki majd megmenti a világot(?), mert majd ő önzetlen lesz és az életét adja egy gyerekért, miközben magasról tesz a szüleire, az egész környezetére, és könnyedén továbbsiklik ha egy barátnőjét megerőszakolják… most komolyan… ha nálam is vmi ilyesmit jelentett a tinikor, utólag is írok egy bocsánatkérő levelet a szüleimnek…. sztem az lett volna a nagyobb teljesítmény, ha ott ahol van, jobbá teszi a dolgokat maga körül… sőt, a gonosz hangom azt mondja, h neki az az egyszerűbb, ha így áldozza fel magát, csipkerózsikaként fekszik pár hónapot, aztán a következményekkel majd megint törődhet más… (és tényleg az egy szépújvilág, ahol nincsen többé anyák napja?)
attól is hányingert kapok, hogy teljesen normálisnak kezel mindenki egy csipkerózsika programot, ahol 16 éveseken kísérleteznek, ráadásul szülői beleegyezés nélkül… persze, egy gyerek nem a szülő tulajdona, de legyünk őszinték, hány idióta gondolata van egy fiatalnak? bizonyos dolgokban talán nem is baj, ha nem dönthetünk egyedül 18 éves korunkig… egyeseknek meg talán még azután sem kéne
szintén sikítófrászt kaptam attól, hogy egy oldalon sőt talán egy mondatban használta az AIDS-vírust és a Creutzfeldt Jakob kórt; ami nonszensz, plusz az első nem is létezik… hirtelen elkezdtem megérteni a mikro tanárainkat, akik agyvérzést kaptak, hogy minden baktériumot bacinak neveztünk, utólag is mi kérünk bocsánatot és nem, nem érdekel, hogy nem ez a lényeg, egy sci-fi-ben szerintem ne írjanak ekkora baromságot, akkor inkább ezt is fedje jótékony homály, mint úgyis oly sok mindent ebben a sztoriban…
de a legjobban az apát szerettem volna felpofozni, aki 16 évig oltja a gyerekét a tudományával, aztán meglepődik, hogy figyeltek rá… mégis mit várt?
és nem, nem érdekel, hogy azok a reakciók amiktől idegrohamot kapok, nagyon is reálisak lehetnek:P

Gonosz hangulatomban még az is felmerült bennem, hogy ha csak a nemlesztöbbgyerek-problémát, a tini szereplőket és a disztópiás hangulatot nézem, akkor a partials még jobb is, mert legalább nem mutatja magát többnek, mint ami. Ha igazságos akarok lenni, akkor ez persze nem igaz, de mégis jobban örültem volna, ha nincs AIDS-vírus, és a felvetett kérdéseket inkább megírta volna egy nagyon jó könyvben. Akkor talán a díjat is jobban megérdemelte volna.

13 hozzászólás
>!
Rémálom
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Elgondolkodtató könyv arról, hogy ha a világ összeomlik – és ezt vehetjük apró, személyes szinten, nem csak globálisan – hogyan képesek az emberek megbirkózni ezzel, hogyan képesek egy célt, bármilyen irreális kitűzni maguk elé, és felé menni minden áron.

Vajon tényleg egy ember is megváltoztatja a világot? Elég-e ehhez a gyermeki naivitás, amikor talán még létezik annyi varázslat bennünk, hogy ha leugrunk a szakadék széléről, inkább repülünk, mint a biztos halálba zuhanunk? Ezt minden olvasónak magának kell eldöntenie.

Imádtam, köszönöm, @ButterFly93, ennél tökéletesebb karácsonyi ajándékot nem választhattál volna. :)

3 hozzászólás
>!
Kkatja P
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Ó, testvéreim a földön, minek kellett ez és pláne mi is volt ez? Young adults köntösbe öltöztetett fura disztópiaregény, valamiféle homályos jövőkép kivetítéssel? Ahol nincs számunkra túlélés, ezért a kis 16 éves főhősünk elhatározza, hogy majd ő tesz ez ellen az – elkerülhetetlen – vég ellen és feláldozza önmagát, hátrahagyva hisztérikus szülőket, szomorú, de lelkes barátokat és szerelmes fiúkát. Na persze…
Valami érdekes kettősséget éreztem. Én is a szabad választás és felelősségvállalás párti vagyok teljes mértékben, de lehet hogy itt a 16 éves fiatal lány zavart, aki nem igazán tudta, hogy miért is ez az áldozat, (Lamb-bárány) amit ő vállal az emberiségért, mert semmilyen megnyugtató válasz nem derül ki a könyvből. Mi van akkor, ha sikerül, sem arra, hogy van-e más út vagy lehetőség. Így kicsit komolytalan volt a dilemma.
A borítója miatt kapja a hármast, mert most nem tudott megvenni az önfeláldozás efajta csimborasszója. :P

>!
Ad Astra, Budapest, 2013
324 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229305 · Fordította: Béresi Csilla
2 hozzászólás
>!
Shanara
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Amikor a borítóra vetettem az első pillantásom, már akkor tudtam, hogy nem lesz egyszerű olvasmány, de éreztem, hogy nem szabad kihagynom. A szöveg szépirodalmi stílusú megfogalmazása és a történet, amelyet Jessie szemszögéből ismerünk meg és követünk végig, könnyen magával ragadja az olvasóját. Azt vettem észre magamon, hogy a nagyon is komoly és súlyos téma ellenére is peregnek az oldalak és leköt a cselekmény. Nem olyan történet ez, amit azért olvas az ember, hogy kikapcsolódjon, kézbe véve és belemélyedve inkább érzések és gondolatok sokaságát ébreszti az olvasóban és a befejezését követően még napokig nem is ereszti el. Sokat gondolkoztam azon, hogy mennyire tetszik nekem ez a könyv. Egy részről fantasztikus műnek tartom, amely nagyon hitelesen adja vissza a nem is olyan távoli jövőt és egy kamaszlány vívódását. Más részről a hangulata miatt meggondolom, hogy mikor veszem le a polcról. Bármennyire is szerettem volna, de a főszereplővel nem tudtam azonosulni, mert én teljesen másként gondolkozom, én önzőbb vagyok, mint Jessie és jobban ragaszkodok az élethez. A sajátomhoz. Az a gondolat is megfordult bennem, hogy vajon Jessie az elhatározása mellett belegondolt-e a távolabbra mutató következményekbe. Szerintem nem.
A borító nagyon jól kifejezi a könyv mondanivalóját, mert az ugrás, az elrugaszkodás pontosan olyan, mint Jessie döntése: van egy pont, ahonnan még visszafordulhatsz, de azon túl már nincs semmi kapaszkodód és hiába gondolod meg magad, már nincs visszaút.
Nagyon felkavart ez a regény, gondolkodásra és mérlegelésre késztetett. Szerintem ezt másokkal is meg fogja tenni és ezzel megosztja majd az olvasóit. Minden kavargó gondolatom és háborgó érzésem ellenére úgy gondolom, hogy nagyon érdemes elolvasni ezt a regényt, megismerni ezt a világot, a kialakult társadalmi helyzetet, Jessie gondolatait és vívódását, még akkor is, ha a végső döntésével nem értünk egyet. Különleges, megragadó, felzaklató, megbotránkoztató történet, amely mindenkinek mást fog jelenteni és más oldalát fogja megmutatni. Számomra nagyon különleges és meghatározó élményt jelentett.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/06/jane-rogers-jess…


Népszerű idézetek

>!
Fleur_Rouge_Cerise

XX. századra az ország csaknem az összes fáját elvesztette, ami irtózatos talajerózióhoz vezetett. A kínaiak ekkor elhatározták, hogy évente mindenki elültet három fát. Mostanra 45 milliárdnál tartanak, és az erdők zöldellnek a sivatagok helyén!

45. oldal

>!
Nita_Könyvgalaxis P

Vagy mi lesz azután, hogy lejár a CD? Miután meghallgattad a zenét. Tudod, ott van az a csönd a végén, az a tartósított némaság. Valami folytatódik, ha nem is a dal.

320. oldal

>!
Nita_Könyvgalaxis P

A halál azt jelenti, hogy a sötét eltömíti szemed, szád, füled, és bezár a magányodba.

247-248. oldal

>!
Nita_Könyvgalaxis P

Mikor beüt a baj, az ember általában semmit sem érez. Az érzések áthullanak rajta, akár a kő, ő meg olyan, mint egy üres cső.

215. oldal

>!
mandarina

A felnőttek néha borzasztóan szánalmasak, az ember könnyen elveszti a türelmét velük szemben. Mert normál körülmények között megesik, hogy az egyik pillanatban még holtkomoly vagy, de aztán nevetsz valami viccesen, és felderül a kedved. A felnőttek ezzel szemben olyan nehézkesek, mintha köveket cipelnének a nyakukban.

199. oldal

>!
Fleur_Rouge_Cerise

– Szerintem az a követendő út, hogy életben maradjunk – nevette el magát. – Vagy megtalálják a kór ellenszerét, aminek nagy a valószínűsége, hiszen máris van oltóanyaguk – vagy ha nem, akkor lassan elöregszik, és eltűnik az emberiség. Ez esetben… ugyan mit veszítünk… de őszintén? Hisz az emberi fajnak előbb-utóbb úgyis ki kell pusztulnia.
– De hogyan tudjuk ezt elviselni?
– Aki ma él a Földön, az még bőven kiélvezheti az életet. Aki pedig nem született meg, soha nem tudja meg, mit veszített. Talán valami jobb jön a helyünkbe.

181. oldal

>!
efenera

– Nos, valami rosszra előbb-utóbb számítani lehetett. Az emberiség annyira tönkretette a világot.

>!
ilovemycoffee

– Emberi létünkhöz hozzátartozik, hogy nem tudjuk, miért vagyunk itt a Földön.

283. oldal

>!
Fleur_Rouge_Cerise

– A tudás jó dolog.
– Azt hiszed? Mint például az atommaghasadás? Einstein azt mondta, ha tudta volna, mire megy ki a játék, inkább suszternek áll.

47. oldal

>!
mandarina

A legszívesebben benyúltam volna a mellkasomba, hogy alaposan megszorongassam a szívemet, hogy addig szorítsam, amíg már annyira fáj, hogy nem is érzem.

218. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás I-II.
Mary Doria Russell: Verebecske
Chris Beckett: Dark Eden
Jeff Noon: Vurt
Geoff Ryman: Levegő
Colin Greenland: Take Back Plenty
Gwyneth Jones: Bold As Love
Richard Morgan: Black Man
Pat Cadigan: Fools
Rachel Pollack: Unquenchable Fire