Az ​elveszett férfi 62 csillagozás

Jane Harper: Az elveszett férfi

A ​középkorú Nathan Bright hónapok óta először találkozik fiatalabbik öccsével, Bubbal a birtokaikat elválasztó kerítésnél, a kietlen ausztrál vidék kellős közepén. Bár a világtól elszigetelt házaik háromórás autóútra vannak egymástól, a fivérek közvetlen szomszédok. Középső testvérük, Cameron holtan hever a lábuknál. Ő tartotta kézben a családi birtok ügyeit, és egy nap valamiért egyedül vágott neki a pusztának, ahol a könyörtelenül tűző nap senkit sem kímél.
Nathan, Bub és Nathan fia visszatérnek Cameronék farmjára, a család többi tagjához: fivérük feleségéhez, lányaihoz és anyjukhoz, valamint régóta velük élő alkalmazottjukhoz és két nemrég leszerződtetett idénymunkásukhoz. Miközben Cameron halálát gyászolják, megkezdődik a gyanakvás, és Nathan azon kapja magát, hogy kénytelen feltárni a titkokat, amelyeket a Bright család jobb szeretne a szőnyeg alatt tudni.

A kegyetlen pusztaságban játszódó regény megrázó történetével és hús-vér karaktereivel ismét… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
GABO, Budapest, 2020
412 oldal · ISBN: 9789634069737 · Fordította: Roboz Gábor
>!
GABO, Budapest, 2020
412 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634069324 · Fordította: Roboz Gábor

Kedvencelte 5

Most olvassa 7

Várólistára tette 97

Kívánságlistára tette 66

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

mate55 P>!
Jane Harper: Az elveszett férfi

„Az emberi kapcsolatok hatalmasak, mint a sivatagok” – Patrick White. A magány, a bánat, és a megváltás makulátlanul megtervezett, lassú tempójú története. Harper elbeszélését egy elhagyatott ausztrál táj kellős közepére helyezte el, amely szinte ugyanolyan idegen, mint a hold felszíne, ahol a hosszú távú elszigeteltség következményei mindig aggodalomra adhatnak okot. Cameron halálának rejtélye egy kibontakozó családi dráma sötét középpontjában áll, amely az olvasókat a végső szívszorító leleplezésig magába szippantja. Ami a válaszokat kereső testvér történetével kezdődik, a veszteség és a felfedezés befolyásoló portréjává válik, amely a bűntudat és megváltás kielégítő befejezésében halmozódik fel. A történet sok szempontból egy utazás a múltba, valamint előrelépés egy olyan csúcspont felé, amely egyszerre váratlan, de mégis teljesen kielégítő. Kivételes készséget mutat a párbeszéd kezelésében; természetes, meggyőző és finoman árulkodó jellegű, de soha nem kifejezetten egyértelmű. Ahogy próbálunk következtetéseket levonni, azzal egyidejűleg egyre mélyebbre sodródunk a szereplők életébe és a sorsukat alakító eseményekbe. Az olvasó helyérzete és figyelme azokra a kapcsolatokra, amelyeket ez a könyörtelen, de egyben csodálatos táj alakít ki sokáig fennmaradnak, miután Stockman sírjának rejtélyére is fény derül.

4 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Jane Harper: Az elveszett férfi

Egy nagyon lassú, megfontolt történet, melyet éppen ezért imádtam, és nem nevezném kriminek, hanem inkább egy pszichothriller beütésű családregénynek, melyben fontosabb szerepet kapnak az érzelmek, az emlékek, a múlt hatása a jelenre, mint maga a nyomozás.

Engem lenyűgözött ez a történetvezetés, magával ragadott az írónő stílusa és megdöbbentett a történet vége, a rejtély megoldása. Napokig gondolkodtam rajta, és még most sem hagy nyugodni. Igaz, hogy még csak az év negyedik hónapjában járunk, de ki merem jelenteni, hogy ez az év egyik legjobb könyve volt.
http://konyvutca.blogspot.com/2020/05/jane-harper-az-el…

Kókuszka>!
Jane Harper: Az elveszett férfi

Egy különleges hangulatú családi dráma az ausztrál homokdűnék kietlen, könyörtelen forróságában. Az elszigeteltség, kilátástalanság, a kemény küzdelem a fennmaradásért, a Bright család jelene és múltja lassan, újabb és újabb sérelmeket, traumákat hord felszínre, mint maga a szél és a homok. A középső fiú halála felbolygatja a felszín alatt megbúvó fájdalmakat, rossz döntéseket, elhallgatásokat, a családon belüli erőszak ismétlődését, a kiszolgáltatottságot. A karakterek jellemét fokozatosan ismerjük meg, velük együtt a történet is egyre fordulatosabbá válik.

robinson P>!
Jane Harper: Az elveszett férfi

A könyv hangulata pontosan hozza az Aszály feszültségét. A szereplők tipikus kisemberek. A történetben nincsenek extra csavarok, mégis magával ragadja az olvasót. Előre szólok, ez inkább egy többgenerációs családregény, mint igazi krimi. Annak viszont pazar. Azt adja, amit ígér. Élveztem ezt a veszélyes túrát a forró ausztrál sivatagban.

https://gaboolvas.blogspot.com/2020/04/az-elveszett-ferfi.html

1 hozzászólás
smetalin>!
Jane Harper: Az elveszett férfi

Ez valami megagigantikusan jól megírt könyv! Semmi sallang, semmi lazaság, elcsatangolás . Perzselő nap, 46 fok árnyékban, ami nincs, csak egy sírkő és egy férfi akiről szépen csendben lefejt az írónő mindent. Ott marad ő nekünk csupasz valójában.
Eszméletlenül jól vezeti a történetet a tesón keresztül, aki visszafejti mi is történt az öccsével és miért. Megismerhetjük menet közben a családot is, minden látszat lehull.
Visszatért az írónő az ő jól ismert lassú stílusához, ami mégsem fullad unalomba, végig tartja a tempót és a feszültséget bennünk olvasókban.
Kérek még!

16 hozzászólás
Kapusi_Farmosi_Dóra P>!
Jane Harper: Az elveszett férfi

Minden családban lappang néhány titok. Vannak köztük apróságok (nem, nem én törtem el a nagyitól örökölt porcelán kávéscsészét), és egészen elképesztően szörnyűek. Utóbbihoz nem szeretnék példát írni, azt hiszem nap, mint nap találkozunk olyan történetekkel, mi is zajlik a négy fal között egy látszólag tökéletes családnál. Valahogy így volt ez a Brightéknál is, ahol a három fivér, Nathan, Cameron és Bub egy bántalmazó apa és egy elnyomott anya gyermekeiként nőnek fel. Amikor a sivatagban holtan találják Cameront többféle teória kap szárnyra: gyilkosság, öngyilkosság vagy netán a véletlen kegyetlen játéka? A végére minden kiderül, az odáig vezető utat Harper remekül tálalta.

Egy ilyen regényhez nem is lehetne jobb szemszöget találni, mint az egyik testvérét, jelen esetben Nathanét, aki teljesen elszigetelten él, szinte száműzöttként éli mindennapjait birtokán. Öccse halála okán érdekesen módon ő lesz az, aki lépésről-lépésre kezd el visszatérni az életbe. Elkezdi felgöngyölíteni a történteket, szép lassan megismerjük a család történetét, a családtagok közti dinamikát, kibomlanak előttünk a miértek és hogyanok, miközben Nathan egyre szimpatikusabb karakterré válik. Amikor azt írom, hogy szép lassan, azt a szó legszorosabb értelmében kell érteni. Harper egy, már csak a táj természeti adottságaiból is fakadó, abszolút pozitív lomhaságot vitt a cselekménybe.

Megfontoltan csordogálnak a történések, bukkannak elő azok a bizonyos csontvázak a szekrényből, miközben olyan, sajnos mindennapos kérdéseket villant fel, mint: családon belüli erőszak, nemi erőszak, elszigetelődés, elszakadás a társadalomtól, egy kis közösség kiközösítő ereje. Majd mindezt megfűszerezi az igazi ausztrál életérzéssel, a folytonos vöröses porral, az eső nélküli áradásokkal, a kiszolgáltatottsággal. Legalábbis én elhiszem neki, hogy ilyen lehet.

https://csakegypercre.blog.hu/2020/07/12/jane_harper_az…

maya75>!
Jane Harper: Az elveszett férfi

Annyira imádom az atmoszférát, amit Harper megteremt. A sorait olvasva mindig Ausztráliába vágyom, pedig sem ebben a könyvben, sem pedig az Aszályban nem épp Ausztrália legvonzóbb részét ismerhetjük meg: perzselő napsütés, fojtogató hőség, por, európai fejjel szinte elképzelhetetlen távolságok… Mégis jó lenne ott élni a szereplők között, látni a birtokot, a sivatagot, közelebbről megismerni az idénymunkásokat és segíteni kideríteni a titkokat.
Nem rövid ez a könyv, és szándékosan lassan is olvastam, de még így is úgy érzem, túl hamar vége lett, és egyelőre nem is tudom elképzelni, hogy másba fogjak bele…

theodora P>!
Jane Harper: Az elveszett férfi

Nincsenek nagy fordulatok a regényben, inkább lassan építkezik, fokozatosan bontja ki a karaktereket, megismerjük múltjuk fontos eseményeit. A könyv végére pedig ott állunk – sajnos – egy cseppet sem egyedi esettel, ahol az elhallgatás és az ismétlődő minták okoztak sérüléseket. Öngyilkosság, bosszú, manipuláció és agresszió – kemény témák, évtizedes problémák bomlanak ki a szemünk előtt.
A könyv vége érdekes megoldást tartogat, felvillantja a szereplők továbblépésének lehetőségét.
Hamar beszippantott ez a regény, Jane Harper ismét alkotott. Erős atmoszféra, érdekes szereplők, ügyesen adagolt információk tartották fenn az érdeklődésemet a könyv végééig.

Nefi P>!
Jane Harper: Az elveszett férfi

Tehát ma meglepődtem, hogy be sem jelöltem a könyvet. Egy kedves, jó barátomtól kaptam ajándékba, köszönöm ezúton is neki. Megkaptam és befaltam, kb. egy délután volt.
Nekem bejön Jane Harper stílusa, bár a második könyvét nem olvastam, de ez megint jól esett, mint az Aszály annak idején. Lassan épül fel a könyv, de mindennek van jelentősége, és a végére csodálatosan összeáll minden, igazából nem minden az, aminek látszik, és a kirakat mögött gyakran sok a takargatnivaló. Köszönöm Jane, ismét egy jó csavarral zártad a sztorit. Gratulálok :)

eeucrw>!
Jane Harper: Az elveszett férfi

Harper regényének nyitójelenetében egy férfi az ausztrál sivatag közel 45 fokos hőségében vergődik. Már félőrült a szomjúságtól, a homok olyan a felhólyagosodott bőrének, mint a smirgli. Csak az agyának primitív, ösztönös része nem adta még fel teljesen, hajszolja előre. Egy halvány árnyéksáv a cél, amelyet egy elhagyatott sírkő vet, ám ha el is éri, nem vár ott rá semmilyen megváltás. Viszont olyan 10 kilométerre áll egy autó, a tank tele benzinnel, a csomagtartó vízzel és élelemmel. Csak hát a szerencsétlen pont az ellenkező irányba kúszik.

A neve Cameron Bright, ő (és két testvére) az egyik hatalmas helyi földbirtok tulajdonosa. A halála után a rokonok kénytelen-kelletlen összesereglenek a régi családi házban, hogy meggyászolják és eltemessék, illetve kiderítsék, mégis mi történhetett vele. Mert azt, hogy öngyilkos lett, pláne olyan abszurd körülmények között, nyilván senki sem hiszi el. Ahogy közelednek a megoldáshoz, és a szikkadt, vörös föld alól sorra kerülnek elő a múltbéli titkok, egyre egyértelműbbé válik, hogy Cameron halála még mindig a legkisebb szar, ami az elmúlt évtizedekben a Bright-családdal történt.

Harper 2016-ban bukkant fel a kortárs bűnügyi irodalomban, és remek debütregényével (Aszály) zajos sikert aratott. Műveit leginkább a sodró narratíva, logikus, jól felépített nyomozás és feszítő hangulat jellemzi. Harper egyik nagy előnye a többi szerzővel szemben egy sajátos alapmotívum, a cselekményeinek helyszínt adó földrajzi terület: Ausztrália. Annak is főként a kisvárosi környezetei, zárt, belterjes közösségei és elhagyatott vidékei.

Olyan markáns írói védjegy ez, mint Nesbø Norvégiája vagy Indriðason Izlandja. Ám míg az északi íróknál tél van, csend, hó és halál, Harper világában pokoli hőség, felperzselt földek és fullasztó szárazság. Az elveszett férfi a szigetország különösen kegyetlen szubtrópusi térségében játszódik. Az emberek egymástól messze, óriási, kies területeken élnek, a kíméletlen nyarak és sivár telek egyhangúságát pedig csak a tájon végigcsörtető viharok és az időnként megáradó folyók szakítják meg. Amelyek egyébként nem sokat számítanak, a szomjas föld szinte azonnal, nagy nyelésekkel magába szív minden csepp folyadékot.

Az elveszett férfi műfajilag egyrészt nyakatekert, nyomozó nélküli (az amatőr detektívszerepet Cameron egyik testvére, a főszereplő Nathan tölti be) whodunit krimi. A központi kérdése: ki, miért, de legfőképpen hogyan ölte meg Cameron Bright-ot. Mivel vette rá, hogy a kocsi megbízható menedékét maga mögött hagyva, nekivágjon a biztos halált jelentő útnak.

Másrészt, bár Harper megint csak jó ötletekkel, odafigyeléssel és precíz logikával építi fel bűntényét, láthatóan továbbra is leginkább az emberek érdeklik, hogy a különféle lélektani indítóokok, szélsőséges környezeti viszonyok vagy borzalmas élethelyzetek milyen hatással lehetnek rájuk. Például az, amikor egy agresszív, bántalmazó apa ámokfutása családot, földet, üzletet, jelent és jövőt, tehát lényegében mindent és mindenkit megmételyez maga körül.

Már Harper korábbi könyveinél is érződött, hogy a történetei némi átdolgozással akár nyomozás nélkül is megállnák a helyüket, és ezúttal még közelebb merészkedett hozzá, hogy a művére ne csak szimplán bűnügyi regényként, hanem erős karakterdrámával és emocionális hullámvasúttal bíró, komplex családtörténetként tekintsünk. Remélem ezt a műfajilag változatos irányt viszi tovább, és nem válik egy újabb beskatulyázható, önismétlő krimiíróvá.


Népszerű idézetek

mate55 P>!

A magasból, messziről, a porrétegben lévő nyomok egy kört formáztak.

(első mondat)

robinson P>!

Kemény évek voltak ezek: azok is, amikor még nős volt, és azok is, amikor már nem. És amióta Jacqui elhagyta, azt tapasztalta, hogy egyedül néha tényleg jobban érzi magát.

shadowhunter1975 P>!

Érzi még úgy valamelyikőtök, hogy legszívesebben belegyalogolna a semmibe?

113. oldal

robinson P>!

– Furcsa az a hely – mondta Ludlow. – Egy sír a semmi közepén. Soha nem láttam még ilyesmit.

robinson P>!

– Szerinted jó döntés volt?
– Azt hiszem, igen. Ebben a helyzetben nincs igazán jó döntés.

robinson P>!

– Miért pazarolta volna erre az energiáját?
– Mondjuk mert a hőség kisütötte az agyát.

pribrgre P>!

Valahol a kerítéstől északra volt egy birtok, és délre egy másik. Közvetlen szomszédságban, egymástól háromórás távolságra.

Petiko >!

Néha, akár véletlenül, akár valamilyen szándéknak köszönhetően, valahogy a legjobban alakulnak a dolgok. És amikor az ember jó helyen köt ki, nem mindig érdemes felásni az odavezető utat. Érted mire gondolok?

374. oldal

Adrienn_Kiss_6>!

Még mindig meglepte Nathant, mennyi mindent lehet közölni egy töredékmásodpercnyi csenddel.

218. oldal

XX73>!

Te is tudod, milyen kemény errefelé az élet. Mindannyian igyekszünk a lehető legjobban átvészelni. De hidd el, egyetlen olyan embert se látsz itt, aki ne hazudna magának valamiről.


Hasonló könyvek címkék alapján

Lois Duncan: Stranger with my Face – A másik ÉN
Guillaume Musso: Egy párizsi apartman
Stephen King: A remény rabjai
J. D. Robb: Halálos ünnep
Arnaldur Indriðason: Távoli hangok
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Mary Higgins Clark – Carol Higgins Clark: A gonosztól megmentettél
Tess Gerritsen: A bűnös
Salla Simukka: Ébenfekete
Guillaume Musso: Holnap