Jane Goodallt a magyar olvasók ismerhetik már, hiszen az emberszabású majmok viselkedésének kutatásáról, tanzániai csimpánzmentő akcióiról több dokumentumfilm és publikáció látott napvilágot. Az Amíg élek, remélek c. könyve megrendítő memoár, melyben Goodall saját – mindennaposnak nem nevezhető – életéről és lelki utazásairól ír. Jane-t már kisgyermekként elbűvölte minden élőlény. A dzsungel könyve és a Tarzan-regények a kislány alapolvasmányai közé tartoztak. Az egyetemen a híres paleontológus, Louis Leakey mellett kapott munkát, majd az ő tanácsára vonult el az őserdőbe, és Gombében folytatta megfigyeléseit a csimpánzok körében. Beszámolóit a tudományos világ nagy érdeklődéssel fogadta.
Amíg élek, remélek 44 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1999
Enciklopédia 1
Kedvencelte 10
Most olvassa 2
Várólistára tette 61
Kívánságlistára tette 85

Kiemelt értékelések


Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
@Goofry értékelése irányította figyelmemet erre a könyvre, a hozzá tartozó idézetek pedig csak megerősítettek elhatározásomban, hogy elolvassam ezt a könyvet de izibe. Magamhoz is kacsmartam a könyvet, de sok egyéb kötelezményem miatt csak most sikerült elolvasnom.. utazott velem Egerbe, és utazott Csíkszépvízre is, de a Jane Goodallal való közös utazásra mégis javarészt itthon került sor.
És nem bántam meg, hogy engedtem a kísértésnek: kivételes egyéniség írása ez a könyv, jó volt vele együtt boncolgatni lelki megállóit, közben elmélázni és számot vetni a sajátjaimmal…
Kivételes egyéniségnek tartom, mert munkájának nemcsak a tudományos oldalát tartotta fontosnak, hanem annak humán oldalát is szem előtt tartotta mindig. Szerintem ez nagyon fontos, különben a „küldetés” nem ér célba. Bármi, amiben ügyködünk, ha nincs lelki, szellemi megalapozottsága, akkor csak egy üres erőlködés marad, gyökértelenül, hajtások nélkül.
És így van ez az életünkkel is: meg kell állni időnként, kiüresíteni magunkat, elgondolkodni a miérteken és a hogyanokon. Javasolni tudom, hogy ünnep- vagy pihenőnapon mozduljunk ki a természetbe, persze ha lehet, ne csak kocsival: csak két lábon, esetleg még két keréken találhatjuk meg azokat a „csodahelyeket”, ahol a kellemes testedzés mellé egy lélekfelüdülés is járhat. A Való Világ nem a médiában, nem a városokban, hanem a természet lágy ölén köszönt ránk harmóniával, békességgel. Sokat Mindent elveszít az emberiség, ha ez elpusztul…
Szóval, még most fogd fel: Mindenki számít. Mindenkinek megvan a maga szerepe. Mindenki képes változtatni a dolgokon.


Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
A négy csillagot csupán azért adom meg, mert csodálom Jane Goodall gigászi munkáját és erőfeszítéseit, amit az állatvilág megmentés érdekében tesz. Mint memoárral elégedetlen vagyok ezzel a könyvvel. Egy történet általában elerőtlenedik, ha két szűrőn kell átmennie, és az emlékeket egy bértollnok önti formába. Tipikus bulvár könyv (még akkor is, ha nem tartalmaz az ég világon semmilyen pikáns jelenetet, nem erre célzok), kapunk egy kis morzsát Jane Goodall életéről, de nem enged közel magához, csak a felszínt kapirgálja. A kötet végén lévő pozitív propagandát a könyv szempontjából feleslegesnek éreztem (noha megértem a miértjét), hisz az más megjelent műveiben már szerepelt ezekkel a szavakkal (igaz ez ki is van hangsúlyozva). Jó dolog, hogy megvallotta azt a néhány öntudatlan vétkét, amit fiatal korában az állatok rovására tett (pl. a rókavadászaton való egyszeri részvételét és ami aztán elborzasztotta). Sok kedves gyerekkori emlékét elbeszéli, de kíváncsi lettem volna azokra a dolgokra is, amikre utalt, de nem fejtette ki bővebben. A szülei válására, hogyan nevelte a saját gyerekét a dzsungelben, milyen ott az élet, a két házasságáról, hogy miért vált el az első férjétől, az afrikai mindennapokról (nem csak az extrém eseményekről). Tudom ezek túlságosan intim kérdések, de ha már egyszer memoár….


Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
Hallod-e!?
Valamicskét mindenki tehet a természet és a fenntartható fejlődés érdekében!
J. Goodall életútját végigjárva sokszorosan megtette a magáét. Nem átallja könyvein keresztül folyvást belénk plántálni, érvényre juttatni és megszólaltatni bennünk a melódiát: cselekedd meg te is a magadét!
Jól is van ez így!
Nagy kedvencem ezen női kéz és lélek által lefektetett írás: mert diplomatikus, mert fontos és meglévő problémát feszeget, mert humánummal átitatott, mert Jane úgy ír saját benső érzékeny lelki folyamatairól nyíltan és őszintén, hogy az egy szépfekvésű életregény kompozícióját adja, mert nem tör pálcát világnézeti megközelítések fölött… sőt!, mert empatikus bűbájjal, ugyanakkor szilárd határozottságú eltökéltséggel száll a síkra soraiból ama régi nóta, és ahogyan írása, hát épp úgy fekszem én is, megadva magam, elfogódottan, e kedves viselkedés kutató hölgy irányába –
Most mit nem értesz?
Odavagyokérte!


Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
Mindig is nagy érdeklődéssel követtem Jane Goodall munkásságát, ebben a könyvben pedig betekintést is nyerhettünk a gondolataiba, hitébe, abba, hogyan is látja ő a világot.
Nagyon izgalmas és szórakoztató olvasmány volt átélni egy gyerek fejlődését egy olyan tudóssá, aki megváltoztatta a zoológiai ismereteinket illetve azt, hogyan is látjuk a csimpánzok világát.


Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
Találkoztam már a szerzővel, az előadásán is rendkívül szimpatikus volt. Nagyszerű, hogy ilyen kötelék volt a nagymamája és közte, nem beszélve a viszonyáról az édesanyjával. A könyv első felében szurkoltam nekik: „életeden át tartson erőd”! Az állatkísérletekben feláldozott állatok életkörülményeinek jobbá tétele résznél, potyogtak a könnyeim. Miközben a www.janegoodall.hu -s bögrémből ittam a vizet.
Erre a könyvre csak úgy ráakadtam a könyvtárban, – köszönöm az égieknek.


Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
Egy csodálatos életművet létrehozó asszony életbölcsessége egy könyvbe sűrítve. Csodálatos, magával ragadó, elgondolkoztató olvasmány. Hozzám nagyon közel áll Jane Goodall keresztény hiten alapuló, de a természeti vallásokat is magába ölelő vallásossága, az abban való hite, hogy mindannyian ugyanannak a teremtőnek a munkái vagyunk, emberek, állatok, és az egész minket körülvevő világ.
Olyan könyv, aminek az elolvasása után biztosan mondhatom: kevesebb lennék nélküle. Tanítás, biztatás, példamutatás, de mindet egyszerűen, magától értetődően, mellőzve minden okoskodást és gőgöt. És, bár Jane Goodall nem író, de élvezetes, olvasmányos stílusban tárja elénk a rendkívül mély mondanivalóját, patetikusság nélkül. Csodálatos. Még gyakran fogom fellapozni, mikor szükségem lesz egy kis megerősítésre, iránymutatásra. Öt csillag, nem lehet kevesebbet adni rá.


Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
Imádom a nénit, csodálatos és nagyon okos embernek tartom, és szerintem fantasztikus, hogy mennyi mindent ért el, és milyen sokat tett a csimpánzokért meg a természetért. Nehéz is elvonatkoztatni ettől értékelés közben. Úgy érzem, hogy a könyv a Jane életéről szóló dokumentumfilmmel együtt adott teljes élményt, többször is úgy voltam vele, hogy valamiről szívesen olvastam volna még, és ilyenkor a filmes emlékeimhez fordultam kiegészítésért. Az elején nekem picit sok volt a vallásosság, de egyébként tetszik az, ahogy Jane Goodall a világra tekint, tényleg olyan harmónia árad belőle. Mindenképpen megérte elolvasni és egy kicsit jobban megismerni Jane-t, jól esett a zöld lelkületemnek; néha megmelengette a szívemet, néha pedig összetörte. Még mindig sajnálom, hogy tavasszal nem mentem el az előadására, de hát fiatal voltam és kellett a pénz a könyvfesztiválra. :P Szerintem fantasztikus, hogy ebben a korban is ilyen aktív, nem is beszélve az alapítványáról. A csimpánzbabás képektől meg elájultam, szerintem a kismajmok simán cukibbak az emberbabáknál. Most megint úgy kedvet kaptam hozzá, hogy valami világmegváltó dolgot csináljak vagy megmentsem a Földet… :D


Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
Jane Goodall kivételes személyiség. Gyermekkorától egészen majdcsak napjainkig, a Jane Goodall Intézet megalakulásáig olvashatunk életéről, az őt ért személyiségformáló hatásokról, emberekről és állatokról, akiket szeretett, és mindenről, amiben hisz és amit remél.
Nagyon pozitív egyéniség, sok megpróbáltatáson keresztülment, és igen, alkalmanként meg is tört, de mégsem adta fel! Érték komoly veszteségek, boldogító pillanatok, de mindig a maga feje után ment, saját útját követte. Rendületlenül hisz abban, amit csinál, hogy annak van értelme, hisz a természetben és az emberekben.
Ha van egy könyv, amit jó szívvel ajánlok az embereknek úgy általánosságában, akkor ez az!


Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
Egy önéletrajzra számítottam és az volt benne a legkevesebb. Persze kiderül jó pár dolog Jane Goodall életéről, de nagyon sok más is van a könyvben. Aki nem szereti a filozófiát, vallásos gondolatokat, azoknak nem ajánlott. De ezek mellett nagyon sok kiderül Jane személyes hitéről, reményeiről is. Nem ismerem a jelenlegi gondolatait, de e könyv írásakor nagyon optimistának tűnt az emberségről alkotott véleményével. Én ennyire nem bízom a jövőben.


Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
Első könyvem Jane Goodall-tól. Eddig is nagy tisztelettel tekintettem rá, de önéletírását elolvasva személyes példaképemmé is vált. Nem csak az állatokért és a környezetünkért folytatott harca miatt, elsősorban lelki erejéért, erkölcsi szilárdságáért és azért a mérhetetlen nyugalmáért amivel életének megpróbáltatásai ellenére is kitartóan küzd céljaiért.
Nem hittem, hogy egy életrajzi jellegű könyv ennyit adhat lelkiekben, bemutatva egy fordulatos, áldozatokkal teli élet szépségét!
Népszerű idézetek




Míg a természet szépsége gazdagítja az emberi lelket, a mesterségesen létrehozott világ olyan gyakran tűnik csúfnak és a lélek számára sivárnak!
80. oldal, 6. fejezet, A változások évtizede (Athenaeum, 2000)
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás




Mindenki számít.
Mindenkinek megvan a maga szerepe.
Mindenki képes változtatni a dolgokon.
Néhány szó a Jane Goodall Intézet az emberekért, az állatokért és a környezetért végzett tevékenységéről. - 243.o. (Mottó)
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás




…az emberek olyanok, akár a teafilter: nem tudhatjuk, milyen erősek, amíg forró vízbe nem dobjuk őket.
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás




Ha belekezdesz valamibe, tedd a tőled telhető legjobban.
36. oldal
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás




Milyen szomorú, hogy sokan azt gondolják, a tudomány és a vallás kölcsönösen kizárják egymást.
157. oldal
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás




Számomra az ember legsúlyosabb bűne a kegyetlenség. Ha elfogadjuk, hogy egy élőlénynek vannak érzései, amik között a fájdalom is szerepel, s ha ennek tudatában mégis szándékosan bántjuk őt, minden esetben bűnösök vagyunk. Legyen szó akár emberről, akár állatról, ha megtesszük, magunkat aljasítjuk le vele.
193. oldal
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás




S már rég megtanultam Rustytól meg a sok macskámtól, tengeri malacomtól, aranyhörcsögömtől, hogy az állatoknak igenis van jellemük, tudnak meggondoltan cselekedni és megoldani feladatokat, s van lelkük is, és vannak érzelmeik.Így természetesen minden tétovázás nélkül elfogadtam, hogy mindezekkel rendelkeznek a csimpánzok is.
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás




Az időtlen erdő békéje és lakóinak egyszerű, céltudatos élete helyett belesodródtam a materialista nyugati társadalom kisszerű, és pusztító – de még mennyire pusztító – harcába, amelyet a mindennapokért kell megvívnia.
80. oldal
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás




Amint múlt az idő, úgy kerültem egyre közelebb az állatokhoz, a természethez, s ezáltal saját magamhoz is. Egyre inkább éreztem a harmóniát magam és a mindenhol jelenlevő szellemi hatalom között. Azoknak akik már tapasztalták azt az örömöt, amit a természettel kettesben töltött órák jelentenek, nem érdemes többet mondanom. Akik pedig még nem éltek át hasonlót, azoknak inkább nem is magyarázom, mert szavaim nem képesek visszaadni azt a szépséget, és szinte misztikus örökkévalóság-érzetet, ami oly váratlanul nyilall az ember szívébe.
70. oldal
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás




Bár a szépség mindig ott volt körülöttem Gombében is, csak ritkán eszméltem rá igazán. Olyan váratlan pillanatokban, mint például ha elkaptam a természet hajnali újjáéledését, vagy ha egy óriás fa susogó, zöldes-barnás, sötét árnyékot vető lombjai közé néztem, és megláttam egy darabka kék eget. Vagy máskor, ha sötétedéskor rátettem a kezem egy fa törzsére, és éreztem, hogy még meleg, miközben a korai hold fénye már ott villódzott a mindig nyugtalan, finoman sóhajtozó Tanganyika-tavon.
70. oldal
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek 92% Lelki utazás
Hasonló könyvek címkék alapján
- David Attenborough: Egy élet a bolygónkon 97% ·
Összehasonlítás - Gerald Durrell: Életem értelme 92% ·
Összehasonlítás - Carlo Carretto: Én, Ferenc ·
Összehasonlítás - Eric Chaline: Ötven állat, amely megváltoztatta a történelmet 85% ·
Összehasonlítás - David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei 95% ·
Összehasonlítás - David Attenborough: Az élet erőpróbái 97% ·
Összehasonlítás - Peter Wohlleben: Erdei kalauz 90% ·
Összehasonlítás - Frank Schätzing: Raj 89% ·
Összehasonlítás - John Stott: Korunk égető kérdései ·
Összehasonlítás - Ferenc pápa: Földanyánk ·
Összehasonlítás