A ​remény magvai 21 csillagozás

Jane Goodall: A remény magvai

Jane Goodall gyermekkora óta különleges viszonyt ápol a növényekkel, élete során pedig a grönlandi tundráktól a Namib-sivatagon át a kongói esőerdőkig számtalan érintetlen vadonban járt. Biológusként tudja, hogy a növények jelentik a földi élet alapját. Ezért szól a baljós jelenségekről, így a természeti erőforrások gátlástalan kifosztásáról, a biokalózkodásról és a mértéktelen erdőirtásról is.
Bár a helyzet komor, Goodall szerint reményt adhat, ha minél több ember ráébred: ő maga is tehet valamit a változásért. A remény magvai azok, akik harcolnak az esőerdők pusztítása ellen, vagy a régi kultúrfajták megőrzéséért. És minél többen válnak a remény magvaivá, Goodall könyve annál inkább betölti küldetését.

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Libri, Budapest, 2015
448 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633104415 · Fordította: Szollát György
>!
Libri, Budapest, 2014
ISBN: 9789633105405 · Fordította: Szollát György

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

Spitzbergák


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 39


Kiemelt értékelések

Bori_L P>!
Jane Goodall: A remény magvai

Remek, hogy az elsősorban a csimpánzokkal kapcsolatos kutatásairól ismert Jane Goodall írt egy (második) könyvet a növényekről. Viccen kívül, örülök neki, mert hátha így többen kapják fel a fejüket, és fordítanak nagyobb figyelmet a növényekre, a mezőgazdaságra, és az egészséges táplálkozásra világszerte, és itthon is.

Viszont… most már leírom, még ha virtuálisan meg is leszek kövezve érte: ebben a formában szerintem ez többet árt, mint amennyit használ. Mert ha valaki ilyen tálalásban találkozik először az ipari mezőgazdaság okozta károkkal, az esőerdők pusztításával, a GMO növények dilemmájával, és más, a könyvben felvetett problémákkal – akkor innen egyenes az út az elvakult, kompromisszumképtelen, haladásellenes (igen! utálom ezt a szót, de itt és most merem használni) sötétzöld gondolkodáshoz.

Belőlem elsősorban dühöt váltott ki ez a könyv, de nem azokra haragszom, akikre kéne, hanem magára a könyvre. Nem minden fekete-fehér, és nem lehet egyik pillanatról a másikra átállni egy tök más gazdasági rendszerre, aminek még az alapjait is éppen csak próbálgatjuk. Én tudom, hogy nincs idő (ezt hallom az egyetemen nap mint nap), én tudom, hogy sürgős, hogy küzdeni kell, hogy nem szabad feladni, de nem ez a megoldás: nem az, hogy az emberi zsugoriságra és hatalomvágyra hivatkozva mocskolódunk az ipari óriások ellen, szinte válogatás nélkül használt szidalomszavakkal. Vannak példák felsorolva a jó gyakorlatokra, de miután az értelmetlen és túlfűtött kirohanásokon jól felhúztam magam, nem sikerült a kívánt hatást elérniük. Összességében szerintem nagyon rosszul van összerakva ez a könyv, és nem tudom eldönteni, hogy Jane-t okoljam emiatt, vagy a magyar kiadást.

A fotók szürkében meglehetősen unalmasak és érdektelenek, nyugodtan ki lehetett volna hagyni őket. Jane pózol a kertben, Jane lerajzolta a dohányt, Jane a kutyájával, fa Észak-Amerikában, fa Ausztráliában, fa Afrikában… a könyv egyetlen élvezhető olvasata pedig részemről az, hogy Jane szeretett volna írni még egy memoárt, le szerette volna jegyezni a növényekkel kapcsolatos gondolatait, és a nagyközönség elé tárni. Lehet, hogy ez volt az eredeti elv is, mindenesetre számomra ismeretterjesztőként élvezhetetlen volt, teli van személyes sztorikkal (ami nem feltétlenül baj, csak akkor ne mondjuk, hogy a növényekről szól a könyv), és az új információ-tartalma minimális (nekem – aki nem olyan járatos ezekben a témákban, annak bizonyára több újat ad a könyv). A fordítás most nem olyan kritikán aluli, mint A remény gyümölcseiben, de azért azon még mindig nem sikerült túltenni magunkat, hogy a GMO nem fertőző, mert nem betegség. Ha nem szeretjük a GMO-t (én se szeretem a GMO-t), akkor azt mondjuk, hogy GMO-szennyezett. Ezen kívül, ha valaki lenne olyan kedves megmagyarázni, hogy pontosan mit jelent az, hogy a GMO-tól géntranszfert lehet kapni, annak nagyon örülnék. Mármint oké, létezik olyan, hogy horizontális géntranszfer, de én még nem hallottam olyanról, hogy a kukoricától vagy a szójától valaki peszticideket kezdett termelni gyomrában, vagy zölddé válva fotoszintetizálni kezdett volna.

Szóval ha valaki nem Jane miatt, hanem informálódás céljából olvasgatná ezt a könyvet, akkor légyszi-légyszi inkább Diamondot olvasson a témában, vagy a TVE honlapját, esetleg a CriticalBiomass honlapját, ezek sokkal hasznosabbak.

27 hozzászólás
szélcsengő>!
Jane Goodall: A remény magvai

Jane Goodallt jó ideje kedvelem és tisztelem. Bár apránként gyűjtögetem a könyveit, még nem olvastam tőle semmit, magam sem tudom, hogy miért! Munkásságát jórészt cikkekből, dokumentumfilmekből ismerem. Kicsit vicces is, hogy a híres csimpánzkutatótól az első általam olvasott könyv a növények világáról szól.
Már az első oldalaktól magával ragadott a könyv hangulata, nem zavart az anekdotázás, a családi történetek, sőt, csak közelebb hozta őt magát, így könnyebb megérteni, hogyan vált azzá, aki.
Olvasás közben némileg szégyenkezve, de rá kellett jönnöm, hogy nem tartottam eddig túl sokra a növényeket. Persze tudom, hogy növények és fotoszintézis nélkül az állatvilág sem fejlődhetett volna ki, és most is létezésünk alapját jelentik, de mégis inkább bolygónk csinos díszleteként tekintettem a növényekre, eddig!
Örülök, hogy nem egy száraz szakkönyv, mert így nem csak tényeket, információkat kapunk a növényekről, pusztuló környezetünkről, de sikerült azt a szeretetet és alázatot is közvetítenie az olvasók felé, amit ő érez az élővilág iránt.

lauranne>!
Jane Goodall: A remény magvai

Újra meg újra el kell mesélnünk magunknak ezeket a történeteket, valamint meg kell osztanunk őket másokkal, életben kell tartanunk a reményt – és tovább kell küzdenünk. A Földért. A gyermekeinkért és az ő gyermekeikért. – idézet a könyvből.

Elvarázsolt, elszomorított, feldühített, reményt adott; kiszedtem az uborkahéjat a szemetesből, és kivittem a komposztba.

Hiranneth>!
Jane Goodall: A remény magvai

Nem tudom, hányadán is állok ezzel a könyvvel. (Hm, mintha mostanában egyre több ilyen lenne…). Egyrészt sok dologban egyetértek az írónővel, és örültem, hogy leírta, főleg a növényekre kihegyezve most a hangsúlyt. Mert még én is hajlamos vagyok arra, hogy felületesen gondolkodjak róluk, pedig növénybiológusként illik tudnom, milyen fontosak is nekünk, de mivel nem olyan látványos sokszor az életük, mint az állatoké, nem figyelünk annyira rájuk. Leginkább semennyire, max csak akkor, ha kirohasztottuk az otthoni cserepeseinket.
Másrészt pedig pont ellentétes állásponton voltam. Nem lehet kapásból mindenre azt mondani, hogy az nem jó, sőt mi több természet ellenes, és károsító, csak mert más, mint a hagyományos. Legalább annyi adattal tudnék szolgálni a GMO mellett, mint amennyivel ő ellenne, és aztán ki tudja, melyikünket is igazol a jövő? De szerintem semmi sem lehet csak jó, vagy csak rossz. Ahogy írta, a növények se rosszak, csak az ember képes rosszra használni. A tudomány sem rossz, csak az ember képes úgy használni, felelőtlenül, hogy az káros is lehet.
Mert nagyon szép elgondolás az, hogy majd gyorsan átnyargalunk egy tudatosabb, és a természetre nézve kevésbé káros gazdálkodási módra, de legyünk realisták. Nagyon messze állunk mi még attól, hogy ezt így csináljuk, hiába tartunk is attól, hogy közben a bolygónk teljesen leamortizálódik alattunk.
Egyik oldalnak sem kellene foggal-körömmel ragaszkodnia a saját elképzeléséhez, hanem kompromisszumra kellene jutni, de ez nem erőssége a fajunknak, úgy érzem.
Azért voltak nagyon érdekes részei is, de sokszor úgy éreztem, jobb lett volna, ha nagyobb légvételűre hagyják a könyvet, vagy sorozatot csinálnak belőle, mert így csak bele-bele kaptunk egy-egy témába.

Geri99>!
Jane Goodall: A remény magvai

Szakmabeliként úgy indultam neki ennek a könyvnek, hogy gyakorlatilag „kötelező”, hogy tetsszen. Nos, egy kissé csalódtam. Igaz, ez az első Goodall-könyvem.
Az igazság az, hogy a könyv gyakorlatilag anekdoták, példasztorik fűzére. Amivel nem is lenne semmi baj, csak nagyon csapong közöttük és sok ki sincs rendesen fejtve – lehet különben, hogy nem én vagyok a célközönség, de sok extrém történet tényleg többet érdemelt volna egy 8 soros bekezdésnél. Igaz, így még több fért bele, de akkor inkább szóljon kevesebbről a könyv. Pont ez utóbbi a problémám: az összes fejezetről lehetett volna külön könyvet írni (egy kis történelem, egy kis biológia, egy kis GMO, egy kis kertészet stb stb), valahogy túl sokat markol szerintem. Nem is tudtam úgy egy szuszra elolvasni, mint vártam.
De hogy pozitívumot is mondjak: gondolatébresztőnek, laikusoknak kezdő olvasmánynak megfelelő lehet a könyv, azért mégiscsak olyan személy (tudós!) írta, aki évtizedekig élt az afrikai esőerdőben, szóval csak tud a témáról valamit.

Smici P>!
Jane Goodall: A remény magvai

Nemrég olvastam Peter Wohlleben – A fák titkos élete c. könyvét, így önkéntelenül is ahhoz a könyvhöz próbálom mérni Jane Goodall növényekről szóló kötetét. Volt szerencsém Jane Goodallal személyesen is találkozni, és minden tiszteletem a munkássága előtt. Azonban ebben a könyvben sok mindent másképp lehetett és kellett is volna csinálni.
Önmagában nekem nincs bajom azzal, hogy különféle sztorikat kapok tálalva a növényekről, túlnyomórészt sikersztorikat. Azzal sincs bajom, hogy érzésem szerint kicsit kevés plusz infót ad egyes növényekről, növénytársulásokról. Ezzel szemben azonban úgy éreztem, hogy többet is ki lehetett volna hozni a témából, több olyan történet kellett volna, mely végveszélybe került növények utolsó, 24. órában történő megmentéséről szól, ahogy az olvasható állati példákkal a „Nálatok vannak még állatok” c. kötetében. Továbbá érzésem szerint kevesebb családi sztorit kellett volna leírni. A legnagyobb szívfájdalmam azonban az volt, hogy a képek nem feltétlenül megfelelően lettek kiválasztva, és mindennek tetejébe ráadásul fekete-fehérek is.
Örültem ennek a könyvnek, de voltak hiányérzeteim is, ezért nagyon lehúzni se szeretném. Na meg mégiscsak egy dedikált példányt olvastam. :)

Sylvasoft>!
Jane Goodall: A remény magvai

Kicsit vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Nehezen rázódtam bele az olvasásába, mert a fejezeten belüli, hirtelen témaváltások kissé zavartak. Nem is kissé, hanem nagyon. Erőteljesen gondolkodtam rajta, hogy leteszem a könyvet és ennyi volt. Az oldalak lassan fogytak, és a fekete-fehér fotók (amiknek a minősége borzalmas, a képek teljességgel élvezhetetlenek) pedig csak rátettek egy lapáttal. De úgy voltam vele, ha már elkezdtem, akkor valahogy átküzdöm magam rajta. És végül sikerült megszokni Goodall csapongó stílusát, és talán a történetek is kezdtek egyre érdekesebbé válni. Nem volt rossz a könyv, ismeretterjesztőnek egyszer olvasható, de őszinte leszek. Én jobbat, többet vártam.

Fannus1>!
Jane Goodall: A remény magvai

(A könyv első felénél járok,még nem jutottam el a GMO-t és hatását taglaló részhez,de mégis…)
le kell írnom,hogy a könyv csodálatos!!

Hálás vagyok, hogy olvashatom.
Goodall erős, okos, érzékeny nő, aki szenvedélyesen végzi munkáját.Számomra motiváló ilyen emberek társaságában lenni vagy olvasni gondolataikat. Inspirál. Ne felejtsük el, hogy 83 éves és olyan lelkesedés árad soraiból, mint egy- a világot épp felfedező- gyerekből.

A könyv egyszerre memoár az életéről, himnusz a növényekről, ami történelmileg is nyújt érdekességet az egykori botanikusokról.
Úgy éreztem, hogy szívesen ülnék esténként mellette, hogy hallgassam a történeteit. Igen, minden rövid fejezet egy „mese” és nem is kell vele gyorsan haladni.Türelem. A növények sem rohannak sehova.

Bíztam benne, de beigazolódott, hogy nem szakkönyvet írt a szerző. A célja nem is ez volt, hanem hogy a laikusok is végre észrevegyék, milyen lenyűgözőek a növények.Történetük van,melyek az emberek mindennapjait némán végigstatisztálják.

Kíváncsian várom a végét.

Betti_Földes>!
Jane Goodall: A remény magvai

Lebilincselő körkép a növények varázslatos világáról, az emberek és a növények kapcsolatáról egy fantasztikus kutató személyiségével átitatva. Tanulságos olvasmány mindazoknak, akik a növényeket szeretnék egy izgalmas szempontból megismerni, azoknak is, akik elvesztették a jövőbe vetett reményüket, akik megkopott ábrándjaikat szeretnék egy éles prizmán keresztül átszűrni, hogy újra ragyoghassanak.

hullámos_bog P>!
Jane Goodall: A remény magvai

Nagy lelkesedéssel fogtam neki ennek a könyvnek, mert a növények iránti szeretetemben nyilvánul meg leginkább a környezetvédő énem. Vegyes érzelmekkel raktam le. Ez a könyv inkább Jane munkásságát, jártasságát mutatja be, kapcsolatrendszerét világszerte. Akármilyen jó témával is indult egy-egy fejezet, a vége majdnem mindig az lett, hogy a csoportja mit tett, ami persze nem hátrány, szuper, hogy ennyi mindent tesznek… Másrészt pedig élvezetes olvasmány egy-egy fejezet, de azért magamba zuhantam egy napra, amikor azt vázolta, hogy alapnövények mekkora kárt tesznek a Földön, pl pamut, gabonafélék, stb. Szélsőséges gondolkodás megindításához remek, aztán ezek után vidáman folytatja, hogy de milyen jó, hogy… És felsorol nem éppen alapnövényeket. Érdekes a káros növényekről szóló fejezet, illetve, hogy sosem egyedül a növény káros, hanem amit az ember tesz vele/általa.
Mindent egybevetve ajánlom ezt a könyvet, legalább a kétharmada izgalmas és érdekes. Óvni kell a sokszínűséget a növényvilágban is.


Népszerű idézetek

lauranne>!

A legenda szerint Európába a dohányt elsőként Ramón Panea hozta át, aki elkísérte Kolumbuszt második útjára. A növény neve azonban Franciaország portugáliai nagykövete, Jean Nicot nevéből származik, aki gyógyszernek küldött néhány levelet a francia udvarba, később pedig tubákként népszerűsítette a dohányt. Egy másik történet arról tudósít, hogy az angol udvarnál Sir Walter Raleigh volt a szószólója e „gyom” elfüstölésének. Azt beszélték, hogy amikor először pipára gyújtott, a szobájába belépő inasa meglátta füstbe burkolózott urát, mire kirohant egy vödör vízért, és nyakon öntötte vele a dohányzót. Mindemellett a pipázás hamarosan divat lett az udvarban – még Erzsébet királynőt is rábeszélték, hogy próbálja ki.

221. oldal

Kapcsolódó szócikkek: dohány · dohányzás
lauranne>!

„A dodomai borban megtalálható mindaz a finomság és könnyedség, ami egy támadó orrszarvúban.”

225. oldal

Sylvasoft>!

Pár percig a fára összpontosítottam minden figyelmemet, aztán mintha éreztem volna egy üzenet érkezését – egy olyasféle gondolatét, amely türelemre, kitartásra ösztönzött. Ne várjam, hogy a világ képes gyorsan változni. Csak folytatnom kell, amit elkezdtem, megtenni, amit megtehetek, és a reményt soha föl nem adni.

70-71. oldal, 3 fejezet, A fák

lauranne>!

A Spitzbergák Nemzetközi Magbunker (Svalbard Global Seed Vault), a modern idők egyik legfigyelemreméltóbb magbankja a norvégiai Svalbard- (Spitzbergák) szigetcsoport távol eső szigetének homokkőhegyébe vájt üregrendszer.
Ezt a „fagyott édenkertet” azért hozták létre, hogy minden ország élelmiszernövényeinek a magvait megőrizzék egy biztonságos, természetes hűtésű helyen, amely az elektromos szolgáltatás kiesésekor is hideg marad a sziklák mélyén az örök fagy birodalmában. A mínusz 18 fokos tárolási hőmérséklet ugyanis ebben az esetben is legföljebb a környező permafrost (örök fagy) hőmérsékletéig emelkedhet az üregekben, azaz kb. mínusz 3,5 C-ig. Az üregeket olyan helyen alakították ki, hogy 200 éven át akkor is fagyosak maradjanak, ha a legerőteljesebb globális felmelegedéssel számolunk.

139-140. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Spitzbergák
lauranne>!

Amikor a Jane Goodall Institute elindította ifjúsági programját Lugufuban, a kongói menekülteknek fölállított nagy tanzániai táborban, legelsőként a veteményeskerttel kezdtük. Az volt a célunk, hogy olyan tevékenységbe próbáljuk bevonni a fiatalokat, ami értelmet adhat az életüknek, mivel a táborlakók gyakran a reményt nélkülözik leginkább.

316. oldal

lauranne>!

A teljes kiőrlésű búza vitaminokban és ásványi anyagokban is gazdag. Csak a szerencsétlen gluténérzékenyek vannak megfosztva a búza jótéteményeitől. Viszont a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy még ők is ihatnak skót whiskyt, amely erjesztett búzából készül – feltéve, hogy megfelelően van lepárolva.

251. oldal

lauranne>!

Mindent egybevetve meg kell állapítani, hogy az orchideáknak meglehetősen érdekfeszítő a „szexuális élete”.

145. oldal

lauranne>!

A tea históriáját Kínában rejtély övezi. A legenda szerint Kr. e. 2700 körül „fedezte fel” Shen Nung kínai uralkodó, egyben gyógyfüves orvos, akit többek között „isteni arató”, „isteni gazda” vagy „isteni gyógyító” néven is említenek. A történet úgy szól, hogy Shen Nung nagyon ügyelt a tisztaságra, és csak forralt vizet ivott. A legenda szerint egy napon ledőlt szunyókálni egy fa alá, maga mellett egy csésze frissen forralt vízzel. A csészéjébe hullt egy teacserjelevél, ám ő így is megitta a vizet, és mindent átható jó érzés öntötte el. Ettől a pillanattól ismerjük a teát.
Noha ma is megszámlálhatatlanul sok embernek szerez örömet egy csésze tea, sajnos a főzet valószínűleg különféle vegyszerekkel szennyezett, hacsak nem biotermesztésű márkát isznak. Ennek oka, hogy a legtöbb ültetvényen gyakori permetezéssel védekeznek a kártevők és a gyomok ellen.

292-293. oldal

lauranne>!

A vízi jácint egy mutatós, lilásrózsaszín virágú, úszó hínárnövény, amely Dél-Amerikában őshonos, de Európa mellett az összes többi földrészre, még Új-Zélandra is behurcolták, illetve betelepítették. Ez is indákkal szaporodik, vegetatívan, és az egyik leggyorsabban terjeszkedő növényként ismerik – két hét alatt kétszeresére nő a telep nagysága. Képes eltorlaszolni a folyóvizeket, elborítani a tavakat, és oxigénhiányt előidézni a vízben, elpusztítva így a halakat, teknősöket és más vízi élőlényeket. A II. világháborúban szándékosan telepítettek be vízi jácinttal tavakat, hogy bolondját járassák a japán pilótákkal, akik így azt hitték, landolhatnak a sima, zöld mezőn. Utóbb a kormányoknak rengeteg pénzt kellett költeniük arra, hogy visszaszorítsák a vízi jácintot.

41. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

David Attenborough: Élet a Földön
Peter Wohlleben: A fák titkos élete
Herman Ottó: Erdők, rétek, nádasok
Stefano Mancuso – Alessandra Viola: A fák titkos nyelve
Bill Laws: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet
Sara Oldfield: A világ legnagyobb botanikus kertjei
Surányi Dezső: Gyümölcsöző sokféleség
James Gourier: Európai fák
Gerald Durrell – Lee Durrell: Az amatőr természetbúvár
Joy Adamson: Shaba királynője