Pride ​and Prejudice 93% 264 csillagozás

Tavaly már olvastam, talán most ezért nem kötött le annyira..
Persze továbbra is szeretem a könyvet és a BBC feldolgozást is, de most elég nehezen rázódtam bele a hangulatába.
Elizabeth és Mr. Darcy is kedvelhető szereplők, egyikőjük sem tökéletes, de a könyv végére mindketten leküzdik a hibáikat.
Nagy kedvencem még Mr. Bennet, akit leginkább a humoráért és a gondolkodásmódjáért lehet kedvelni.

Én most roppant büszke vagyok magamra, mert sikerült angolul végigrágni magam ezen a regényen, holott volt némi balítéletem, mert a film első fél órája után fejvesztve menekültem 10 éve. Nem bírtam ugyanis tovább elviselni a kedves mama fejhangú sipítozását. Szóval ez a történet teljesen új volt nekem (az amúgy is jelentős Jane Austen lemaradásom részeként).

Az első 100 oldalba majdnem belepistultam, aztán sokkal jobb lett a helyzet, és bár voltak mélyrepülések (Mr. Darcy-t áldja meg az ég a szókincséért), nagyon jól tudtam haladni, nem akasztott meg az olvasásban, ha épp egy kissé archaikus szóra bukkantam.
Bevallom, néha elolvastam magyarul is, de csak tudományos célzattal – érdekelt ugyanis, hogy a fordító hogy fordította le magyarra. Azok a részek, amiket így is elolvastam, magukért beszélnek, egyszer már csak emiatt az élmény miatt is el fogom olvasni magyarul is. (Hozzáteszem, nem kevés meló lehetett kibogarászni a 10 soros angol mondatokban többször felbukkanó he/she/him/her közül, hogy melyik épp kire vonatkozik. A magyarban nagyon jó lett!)

A történet nagyon megfogott, sokkal jobban, mint az Értelem és érzelemé, a szereplők nagy részét is megszerettem. Az agykontrollos Jane-t, a szókimondó, okos és maga felett autoritást el nem ismerő Elizát, a megkeseredésében is ironikus papát, és persze a két agglegényt, akik persze eleget is tesznek az első mondatban támasztott elvárásnak spoiler. Róluk nem is áradozok, pedig lehetne…

A drága mamát azt hiszem, messzire elkerülném a lányai helyében, ha tehetném, bár biztos megtett mindent értük, ami csak a módjában állt. Azonosulni nem tudok azzal, ahogy viselkedett, amikor súlyos témák után, levegővétel nélkül vált egy olyan félmondatra, hogy legalább a hosszú ujj a divat és hogy XY ház milyen csodálatos, mert ennyi meg ennyi ablaka van… A papának mag jók a megjegyzései, de mint férj, háááát, hagy némi kívánnivalót maga után…

Ha csak egy gondolatot lehetne írni róla: nekem ez a regény Eliza korszakát megelőző felnőtté válásáról szól. És ebben benne van a női egyenrangúság felé vezető út kezdete is.

Összességében nagyon tetszett, az írónő stílusa is, a könyv hangulata is. Már csak a filmet szeretném megnézni, de még nem tudom, melyik feldolgozás legyen az.

Hogy ôszinte legyek; magyarul jobban tetszett. Továbbra is úgy gondolom, h a maguk módján, de csak Elizabeth és az apja voltak reálisak, és épeszüek a családban. És továbbra is úgy tartom, h mázli, h nem akkor kellett Angliában élnem.
Eddig még mindig ezt tartom a legjobb JA könyvnek.

Nem erről volt szó.
Arról volt szó, hogy ez Jane Austen egyik legjobb könyve, egy bájosan romantikus történet a világirodalom legvonzóbbnak kikiáltott férfialakjával és olyan hősnővel, akinek személyisége a mai modern időkben is követendő példa. Hogy szeretni fogom, mint a Persuasiont, és amúgy is nem véletlenül van fent az 1001 könyv… listán. Ehhez képest az első 200 oldal annyira nyögvenyelősen ment, hogy mindenféle kifogást találtam ki, hogy ne kelljen olvasnom (egyszer inkább elmentem mosogatni!!). Lizzy-ben kb. annyi élet van, mint anno az évfolyamomban a hétfő reggeli tömbösített fizkém gyakorlatok után, és továbbra sem tudom, mely kívánatos jellemvonások hiányát fájlaljam a férjemben, mivel a tökéletes Mr. Darcy azon kívül, hogy visszavesz az arcából, sok különleges tulajdonságot nem vonultat fel. Az utolsó 150 oldal még érdekelt is, de túl sok volt a „ki kivel mikor nem futott össze véletlenül”, ez izgalomkeltésnek kevés. Elmaradt a nagy egymásraborulás, amit azért megérdemeltem volna, ha már átállítottam az agyam lányregény üzemmódba, helyette csak egy lugasban sétálós „na jó, végül is jó arc vagy, hozzádmegyek”-et kaptam.
A kedves humora és Mr Bennet ellenére (aki messze a kedvencem volt), a Persuasiont is figyelembe véve az állás Jane Austen-NannyOgg: 1-1.

Kb. 16-dik alkalomra sem tudom megunni ezt a történetet :-) Imádom Austent, és bár már nem ez a kedvencem tőle, még mindig nagyon közel áll a szívemhez. Gyanítom, hogy közrejátszik benne Mr. Darcy egyénisége. Még mindig a kedvenc férfi főszereplőm.

Ez volt a második, (és egyben megjelenés szerinti sorrendet is követő) olvasásom Austentól. Az első után nagyrészt semlegesek voltak az érzéseim, de kissé azért csalódtam is, és kíváncsi voltam, később még közelebb kerülök-e valamelyik könyvéhez. Továbbra sem történt ez meg, de még mindig nem adom fel! :D
Nem tudok ennél több csillagot adni neki, pedig a könyv elejétől kezdve nagyjából végig azt éreztem, ez már közelebb állhat ahhoz, ami olyan elismertté, tulajdonképpen egy szerzői zsenivé emelte az írónőt. Még több volt a szellemesség, a sajátságos humor benne, amit nagyon értékeltem most is, és nekem külön örömet okoz minden ilyen finom kis párbeszéd-részlet azáltal, hogy az egyik kedvenc szerzőm egyik ismertetőjele vagy minek hívják ezeket a szövegeket, amiket mindenhova odatesznek? :D, hogy a stílusa Austent és Wodehouse-t idézi off. Tehát biztosan nem véletlenül ez a legolvasottabb, és talán legkedveltebb regénye, mindazonáltal a varázs, amit nagyon vártam tőle, hozzám nem ért el. Ugyanolyan okai vannak, mint a korábbi találkozásunkkor, amit egy szóba össze tudok tömöríteni: untam. Sajnos nem tudott lekötni, csak rövidebb időszakokra, és határozottan úgy éreztem, hogy túl lett nyújtva a regény; érzésem szerint feleilyen hosszú is éppen elég lett volna, és nem csak azért, mert engem nagyrészt untatott, hanem azért is, mert most is úgy éreztem, hogy alig van cselekménye.
Hamarosan sorra kerítem Jane Austen harmadik regényét, mert rendíthetetlen vagyok! :D Mr. Darcyról talán már túl sokat hallottam, mire végre eljutottam odáig, hogy elolvassam a könyvet, amiben létrejött – talán az írónő egy olyan regényével, amiről még semmit sem tudok, több szerencsém lesz.

Ezelőtt évekkel (vagy 8, nagyjából) olvastam már magyarul, akkor nagy hévvel vetettem bele magam, de nem tetszett. Nem igazán, és nem értettem, hogy miért van mindenki elolvadva Mr Darcytól.
Aztán hét éve (na jó, hat és fél) titkos mikulásoztunk, és az én mikulásom ezt adta nekem Karácsonyra. Tartogattam, ült a polcomon, vártam, hogy bölcsebb legyek, mert hát ugye esélyt, azt lehet adni meg érdemes is még egyszer. Hogy majd megtaláljuk a közös hangot, a könyv meg én. De nem találtuk meg, és nem is értem, hol hibádzik a dolog.
Bevallom, a flmet nem láttam. Egyiket sem. Talán ez hiányzik. Vagy elromlott a fantáziamotorom, hiszen régen ez olyan jól ment, még unalmas könyveket is tudtam olvasni, nemhogy olyat, ami ennyi lányok szerint nagyon jó!
Majd egyszer, egy szép nyári héten, amikor szabadon kóborolhatok, és nem lesz semmi lelki nyomás, újra megpróbálom. Magyarul az utolsó sikertelen nyelvvizsga körüli időben olvastam, most, angolul, meg a korona elleni bezártságban.

Egyszerűen csak imádom és kész.

Ehhez a csodálatos könyvhöz írtam értékelést a magyar nyelvűhoz.
https://moly.hu/konyvek/jane-austen-buszkeseg-es-balitelet/en-es-a-konyv/konnyufanni

Angolul elolvasni, nagyon más volt mint amikor magyarul olvastam.
Aki jól tud angolul, annak érdemes elolvasni eredeti nyelven is. Annak is aki profi az angol nyelvben, annak is tuti hogy lesz új angol szó amiről nem tudja hogy mi a jelentése.
Angolul olvasni ezt a könyvet. Erősebb lett a „imádatom” ez a csodálatos könyv iránt. :)

Egyszer már olvastam 15-16 éves koromban, és nem hagyott mély nyomot bennem. Ezt zsenge koromnak tudtam be inkább, és most újra elővettem, miután az ismerősi körömben többen is egyik kedvencükként tartják számon a könyvet is, és a 95-ös filmadaptációt is. Be kell vallanom, most sem hagyott bennem mély nyomot.
A történet nem fogott meg, a karaktereket bár kedveltem, nem bírtam igazán megszeretni. A történet túl lassan hömpölygött, és a motivációk is eléggé egysíkúak voltak számomra.
Az írónő stílusát viszont nagyon szerettem, a gyengéd irónia és humor ami fűszerezte, nagyon kellemes volt. A szókincse lenyűgözött.
Ez nem az én könyvem volt és nem az én világom, valószínűleg nem is fogok több hasonlót olvasni, mert nem köt le, de mégsem negatív érzelmekkel zártam be, mert így is élveztem az utazást a gyönyörű angol tájakon.