Meggyőző ​érvek 1075 csillagozás

Jane Austen: Meggyőző érvek Jane Austen: Meggyőző érvek Jane Austen: Meggyőző érvek Jane Austen: Meggyőző érvek Jane Austen: Meggyőző érvek Jane Austen: Meggyőző érvek Jane Austen: Meggyőző érvek Jane Austen: Meggyőző érvek Jane Austen: Meggyőző érvek

Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet – csak Anne Elliot nem…

A Meggyõzõ érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.

Tartózkodó érzelem címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1818

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Lazi Könyvkiadó klasszikusai Lazi · Szerelmes Világirodalom Magyar Könyvklub · Lektúra könyvek Kriterion

>!
Lazi, Szeged, 2020
264 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632674315
>!
Palatinus, Budapest, 2017
290 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639578739 · Fordította: Róna Ilona
>!
Zsitva, 2017
290 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639578739 · Fordította: Róna Ilona jogutódja

15 további kiadás


Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Anne Elliot · Wentworth kapitány · Mr. Elliot · Mrs. Musgrove · Sir Walter Elliot

Helyszínek népszerűség szerint

Bath


Kedvencelte 236

Most olvassa 58

Várólistára tette 413

Kívánságlistára tette 260

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

vicomte>!
Jane Austen: Meggyőző érvek

Kedves Miss Austen!

Roppant mód restellem, hogy kénytelen vagyok bevallani önnek, hogy híveinek erős szándéka, valamint jómagam elnéző volta ellenére sem győzött meg meggyőző érveket felvonultató írása.
Sajnálatos módon ebben a regényében is vétett egy sornyi olyan hibát, amelyet az előző általam olvasottban is tapasztaltam, de míg azt betudtam életkorának és a kornak melyben önnek élni rendeltetett, de immár nem siklik el szó nélkül ezek fölött az Ön Nyájas Olvasója.

Kedves Miss Austen!
Kénytelen voltam megállapítani, hogy minden elismerésem ellenére, amellyel respektálom éles elméjét és hasonlóan éles szemét, melyekkel az ön körül felbukkanó embereket felméri és néminemű átformálásokat követve beilleszti a könyveibe, akad önnek néhány módfelett súlyos, s sajna már örök időkre megmaradó hiányossága.
Ezek közül az első az írói eszközök hiánya, amelyek közül a legfájóbb nevezetesen a csapnivaló dramaturgiai érzék.

Drága hölgy!
Önnek is meg kellett volna fogadni azt az intelmet, amely manapság letörölhetetlenül ott villog minden író szeme előtt: ne mondja, mutassa!
Mivel ezzel az eszközzel csupán igen ritkán élt, csupán az elbeszélése alapján kell elfogadnunk bizonyos állításait, amely nagyban csorbítja az olvasó bevonását a történetbe és – valljuk be – unalmassá is teszi a könyvet.

Regényének fordulatai és a drámai csúcspontjai – hogy finom szóljak – a szemöldököm intenzív felvonására késztettek. Először akkor éreztem azt, hogy szüksége lett volna egy jó érzésű szerkesztőre, amikor Louisa balesetét mutatta be. Ön is beláthatja, hogy ezzel beleesett a cselekménybonyolítással hadban álló írók egyik gyakori hibájába: hajánál fogva erőszakolt bele egy fordulatot a történetbe, amely nem illeszkedett ahhoz. De mindez természetesen eltörpül a végkifejlett – a Wentworth kapitány által írt levél – kimódoltságához képest.
Jane, kedvesem, megrázó dologra kell felhívnom a figyelmét, de higgyen nekem: azokat a szavakat csak egy nő vágyálmaiban élő férfi vetné papírra. Hús-vér férfi nem.

S ezzel el is jutottam az ön írásaiban fellelhető másik súlyos hiányhoz, amely nem más, mint az ön igen hézagos élettapasztalatai.
Az elsők között ismerem el, hogy a korabeli arisztokrácia és felső-középosztály párválasztási rítusairól, és kétszínű, önérdektől hajtott játszmáiról meglehetősen kimerítő tudással rendelkezik, továbbá meglehetősen jó emberismerettel is bír – bár főleg a neurózis válfajaitól szenvedő nők tekintetében. Ám mi a helyzet a férfiakkal? A férfiak világával?

Számomra úgy tűnik, hogy ez önnek maga a terra incognita.
Súlyos baklövés egy sikeres hadihajó kapitányt főhősnek megtenni, és mindeközben annyi ismerettel rendelkezni a hajózásról, hogy tönkreteszi az arcbőrt, s a háborúról, hogy abban meghalni és vagyont szerezni lehet. Mintha az lenne csipetnyit homályos ön előtt, hogy valójában milyen kemény emberré (sőt gyakran kimondottan nem úriemberré ) formálódik valaki egy hadihajó kapitányaként, ha saját erejéből került oda és életben is marad.

Egy ilyen ember – hogy mást ne mondjak – nem fog elsápadni és tehetetlenül bámulni, mert egy ostoba csitri beverte a fejét, és végkép nem fogja egy kimódoltan mesterkélt társalgásból elkapott néhány mondat miatt (levélben!) kiönteni a szívét…

45 hozzászólás
Maminti9 P>!
Jane Austen: Meggyőző érvek

Kosztümbe öltöztetett tömény unalom. Jane Austen Emma című regénye után adtam még egy esélyt az írónőnek. Értem az írásmódját, mely bizonyos korokban (százévekben mérhetően visszafele) élvezetes lehetett. Mondjuk az 1800-as évek végén egy vidéki angol kúrián, amikor összejöttek a család nőtagjai a kandalló mellett, és együtt álmodoztak Jane Austen hősnőivel az ideális férfi eszményképéről, akit Mr. Wenthworth, Mr. Darcy, Mr. X.Y. baronet uraságok testesítenek meg.
Számomra érthetetlen az Austen-kultusz korunkban. Elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki magáénak tudja érezni azt a lassan hömpölygő “cselekmény”-folyamot, mely a 18.-19. századi nemesi rétegek életformáját ábrázolja felszínes tartalom mellett. Jelenleg ennek szellemében Jane Austen könyvklubokat, korabeli táncesteket szerveznek, és komoly rajongó tábora van a mai napig.
Az Emma után kisebb csalódás volt a Meggyőző érvek, mely állítólag az írónő legjobb regénye, hiszen már tisztában voltam vele, hogy nagyjából mire számíthatok.
A két írás között nem sok különbséget találtam, akár az egyik a másiknak a folytatása is lehetne.
Már maga a kezdés sem hozza meg a kedvet a mű tovább olvasásához, hiszen 20-30 oldalban olvashatunk a szövevényes családi, ismerősi, szomszédi, bérlői kapcsolatokról, majd később további lényegtelen szereplők is megjelennek, pl. ilyen – olyan kapitányok, ügyvédek, nevelőnők, viszont legalább róluk is megtudjuk, hogy milyen hajón szolgáltak, milyen az anyagi helyzetük, hogyan és kivel lovagolnak át egyik birtokról a másikra.
A szereplők egyik vacsoráról a másikra lődörögnek, ahol üres, sehova nem tartó párbeszédeket folytatnak, majd hosszas sétákra indulnak, ahol mindig kisebb csoportokra bomlanak és tovább diskurálnak érdektelen dolgaikról. Az Emma olvasása közben minden ilyen eseménykor izgatottan vártam, hogy történik majd valami, ami a cselekményt előre viszi, aztán tudatosult, hogy Jane Austen regényei valójában korrajzok, ahol nincs helye az izgalmas fordulatoknak. Az egyik ilyen kirándulás alkalmával történik a regény egyik fő eseménye, hiszen az írónő is hosszasan taglalja, amikoris az egyik kisasszony elesik, majd elnyúló ápolásra szorul. A cselekmény szempontjából semmi jelentősége nincsen ennek, mégis részletesen tárgyalnak arról, hogy ki, mikor, hol ápolja.
Annak ellenére, hogy a regény folyamatos locsogások sorozata, a főszereplő Anne korábbi jegyesével, Mr. Wenthworth úrral nem vagy csak elvétve vált néhány szót, pedig még mindig szerelmesek egymásba. Mr. Wenthworth érzelmeit is egy levélben közli Anne-nel a regény végén, amit úgy ír meg, hogy a lány tulajdonképpen mellette áll és diskurzust folytat az egyik urasággal. A várva várt vallomás tartalma pedig felületes, klisékkel tarkított, és számomra teljesen érdektelenné vált a megelőző közel 300 oldal után.
Az írónő szemüvegén keresztül a bemutatott társadalmi réteg felületes értékrendje is visszataszító, minden kizárólag a külsőségek körül forog, megvetendőek a rangon aluli házasságok, az alacsony nemesi címek, a csúnya ábrázat, öltözet. Lehet ezek fontosságát akarja azáltal is hangsúlyozni, hogy a valódi érzelmeket nem vagy egyáltalán nem jeleníti meg. A regényben szereplő szerelmesek érzelmei is elnagyoltak, nem valóságosak, nem tudtam velük azonosulni.
Engem egyáltalán nem kapott el a jelen korból elvágyódó érzés, nem szeretnék Jane Austen korában élni, egyetlen klubnak sem a tagja lenni, ami a nevét viseli és egyhamar biztosan nem veszem kezembe az írónő irományait.

8 hozzászólás
Zsuzsanna_Makai>!
Jane Austen: Meggyőző érvek

Sokkal jobban tetszett, mint amilyenre számítottam.
Fura, h az Elliot családban Anne kivételével mindenki gyagyás volt.
Amit hiányoltam, az a férfi szemszöge. Egy fejezetnyi már elég is lett volna, akár egy bekezdésnyi, hogy elhigyjem, van remény. Így, h kétesélyes volt, párszor elkapott az unalom.
Mindenesetre kellemesen csalódtam a könyvben. Nagyon alacsonyan voltak az elvárásaim…

2 hozzászólás
csakegyluca P>!
Jane Austen: Meggyőző érvek

Már februárban gondolkodtam azon, hogy kéne olvasnom egy kosztümös, régi könyvet. Egyből Jane Austen és a Brontë nővérek jutottak eszembe. Na meg Lousa May Alcott Kisasszonyok sorozata, de ahhoz most annyira nem volt kedvem. Egy beszélgetés keretein belül egy nagyon aranyos tanárnő ajánlott nekem párat a kedvencei közül. De valahogy azokhoz sem tetszettek. Egyik nap viszont elővettük a kedvenc filmemet, a Ház a tónált. Odaértünk ahhoz a részhez, amikor Keanu Reeves megkérdezi:
-Ismeri a Meggyőző érveket?
-Igen. Az a kedvenc könyvem. Ez egy nagyon szép regény- feleli Sandra Bullock.
Bármikor megnéztem ezt a filmet, csábított az érzés, hogy elolvassam. Hát most megtettem. Ezúton is köszönöm Sandra Bullock! ^_^
Anne Elliot és Wentworth kapitány egészen 8 évvel ezelőtt még jegyességben jártak, de a család nem engedte a frigyet. Elváltak útjaik. Az Elliot családnak olyan anyagi problémáik voltak, hogy házukat bérbe adták egy tengerésznek és feleségének. Majd később kiderül, hogy a tengerész rokonai között ott szerepel Wentworth kapitány neve is. 8 hosszú év után Anne és Wentworth kapitány talákozik. De vajon hogy éreznek egymás iránt most? Teljesen elhidegültek egymástól, vagy maradt e még egy kis parázs a szerelmi tűzön?
Jane Austen már régebben belopta magát a szívembe az Értelem és érzelemmel, most sem volt másképp. Ez a várakozás, ami végig kíséri az egész könyvet, olyan izgalomba hozza az olvasót, hogy bármilyen résznél, ami kicsit meginog és szinte már unalmas lesz, legyen az egy párbeszéd, vagy leírás, azt súgja: olvass tovább, meglátod, jó lesz. Így éreztem én is.
Vagy két hónapja fejeztem be a népszerű Netflix sorozat első évadját, a Bridgerton családot, ami családunk egyik kedvence lett. A történések kis részét egy narrátor mondja el, Lady Whistledown nevében. Néhol humorosan is közvetíti gondolatait. Jane Austin is úgy tudott írni, mint Lady Whistledown. Humorosan, lényegretörően, fordulatosan, de mégis az elegancia keretein belül maradt. Szinte hallottam a narrátor hangját.
Folyamatosan kerestem azt az idézetet, amit Sandra Bullock is felolvasott a könyvből a film során. Úgy láttam, hogy az elején lehetett, hiszen arrafelé nyitotta ki. De nem találtam. Emiatt kicsit szomorú lettem, de kárpótoltak a gyönyörű tájak és a cselekmények.
Az írónő megmutatta azt, hogyan olvassam el mégegyszer ugyanazt az oldalt, csak hogy felfogjam mi történt. Az egyik pillanatban még minden a legnagyobb rendben, ám ha ki hagysz a szemeddel akár egy mondatot is, nagy bajt teszel. Igen, én kicsit előre haladtam alig két sorral és máris történt valami. Így újra elolvastam és abban megegyeztem magammal, hogy Austen egy zseni.
A szereplők nagyon a szívemhez nőttek. Főleg Anne. Hasonló tulajdonságokat fedeztem fel benne és bennem. Tetszett hogy várt, nem kapkodott, udvarias volt, szerény, mindeközben okos. A legnagyobb bajban, amikor a nők ájuldozni kezdtek egy hirtelen történt tragédia miatt, ő mindvégig a földön maradt, tartotta magát, és a legjobbat próbálta kitalálni. Sok próbát ki kellett szegénynek állnia, de mindig a helyes úton maradt. Ezt szeretem benne. Nem engedett a csábításnak, hanem előbb utána járt mindennek és csak azután döntött. Mérlegelt és döntött.

Wentworth kapitány nem lett a kedvenc férfi főszereplőm, de azért ő sem semmi. Titokzatossága felért akármilyen kedves megjegyzéssel. Kiszámíthatatlan és egyben kiszámítható természete elbűvölő.
Összességében szórakoztató, romantikus, kedves kis könyv. Szerettem, hogy Jane Austen olyan témákat is feldobott, olyan kérdéseket válaszolt meg, amit akkoriban szerintem egyik író sem mert volna. Csak ő olyan merész, hogy ezeket közölje egy regény formájában. Noha nem éri fel az Értelem és érzelmet, így is megkedveltem. Csak ajánlom.
További: https://csakegyluca.blogspot.com/2021/04/jane-austin-me…

4 hozzászólás
csgabi P>!
Jane Austen: Meggyőző érvek

Vagy én nőttem ki a lányregényekből, vagy ez valóban csupán közepes regény. Azt hittem, belepusztulok, olyan szinten volt lassú, vontatott, egyszerűen alig történt benne valami, arra is tízoldalakat kellett várni. Az események lassan csordogáltak, mint egy visszafelé folyó (még csak nem is patak, hanem) ér.
A lassú könyvekkel alapvetően nem lenne bajom, de amikor értelmetlen az olvasás, mert érzem, hogy amit 50 oldalon keresztül olvasok, le lehetne írni 25 oldalban is… az már nem mókás. Tetszett Anne. Szimpatikus, kedves lány, a szívembe zártam már a történet elején. Úgy látszik, januárban szinte csak olyan könyv kerül a kezembe, ahol a főhősnő hagyja, hogy a családja irányítsa az életét, és nem áll a sarkára. Szerencsére Anne – Laxness papkisasszonyával ellentétben – boldogságra lelt a történet végén.

Ó, igen, és még valami. Hogy miért sikerült ilyen gyorsan elolvasnom? Mert alig vártam, hogy végre a végére érjek, nem tetszett a könyv. :-( Sajnos néhol, elég sok helyen, elég felületesen is olvastam, egyszerűen képtelen voltam belemélyedni. :-(

7 hozzászólás
Erzsebeth P>!
Jane Austen: Meggyőző érvek

Amennyire szerettem még gimnazista koromban az Értelem és érzelmet, A Klastrom titkát vagy a Büszkeség és balítéletet, nos ezt annyira nem.
Vagy csak igen megváltoztam azóta.
Még csak romantikusnak sem találom. Sem a hangulatát, sem magát a kort, sem a történetet.
A karakterábrázolás és Austen iróniája persze nagyszerű, de számomra csalódás, kiábrándulás vagy felébredés volt.

Mintha egy dohos szobában széthúztam volna egy poros függönyt és egy fakó rózsamintás kanapén ülve avas csokoládét ettem volna.

Lehet, hogy Charlotte Brontë-nak van igaza: Jane Austen történeteiben kevés a szív és a szenvedély.

14 hozzászólás
blueviolet P>!
Jane Austen: Meggyőző érvek

Elképzelhető, hogy nem most kellett volna olvasnom ezt a könyvet, és romantikusabb pillanataimban jobban tudnám értékelni, de jelenleg annak örülök, hogy egyáltalán képes voltam a végére érni.
Most népszerűtlen leszek, de Jane Austennal kapcsolatban egy ideje van bennem egy érzés, hogy ha egy könyvét olvastam, olvastam az összeset. Mert hát mi is történik ezekben a könyvekben? Vacsora közben beszélgetnek a semmiről, lovagolnak egyik birtokról a másikra, vendégeskednek, uzsonnázgatnak, lepihennek, leveleket írnak a semmiről, hosszas sétákra indulnak, hogy újra legyen alkalmuk beszélgetni a semmiről, és persze bálozgatnak. Ez utóbbi jelen történetből valamiért kimaradt. Volt helyette viszont baleset, aminek a cselekmény szempontjából semmilyen fontosságot nem tulajdoníthatunk, de azért oldalak tucatjain keresztül olvashatjuk, hogy ki, mikor, hol és hogyan ápolta a szerencsétlen lányt.
A hajóskapitányt sem tudtam igazán hová tenni, aki a baleset bekövetkeztekor három dolgot csinált: állt, nézett és sápadt. Pedig azt gondolná az ember, hogy egy hadihajón is történnek balesetek, vagy előfordulnak olyan szituációk, ahol férfias helytállást kell tanúsítani.
A korrajzhoz, az iróniához és a finom humorhoz nagyon ért Jane Austen, ez tagadhatatlan, de inkább nem erőltetem tovább ezt a „barátságot”.

4 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Jane Austen: Meggyőző érvek

Jane Austen világa számomra olyan, mint egy menedék. Ha nagyon megunom azt, ami körülvesz, csak előveszem egy könyvét, és máris angol kisasszonyok, kapitányok és lordok között találom magam, ahol az apró mozdulatok többet mondanak, mint a hangosan kimondott szavak.
Uppercrosst és Kellynch-et pedig különösen megszerettem, az összes átlagos és különös figurájával együtt. Természetesen Anne lett a nagy kedvencem, nehéz őt nem kedvelni. Wentworth kapitány pedig megérintette a szívem… A könyv vége felé található levelétől teljesen elaléltam. :)

16 hozzászólás
Olympia_Chavez P>!
Jane Austen: Meggyőző érvek

Miről ismerszik meg a jó(l) író? Talán részben arról, hogy amikor az olvasó fel-alá korzózva vizslatja könyveit és sorra kipöckölgeti őket, mondván nincs kedve, hangulata, agya, türelme hozzá, hogy kitapasztalja mit kaphat másoktól, addig 100 százalékos magabiztossággal nyúl egy Austen kötet után, tudván, hogy elégedetten, lányos bazsalygással és hevesen dobogó szívvel fogja falni és végül letenni azt.

A Meggyőző érvek posztumusz kötet, az utolsó megjelent kisasszony regény, amit joggal mondanak Austen legkiforrottabb, legérettebb művének. Mindamellett, hogy megkapjuk a szokásos miliőt és történetet, a kiemelkedő és vonzó karaktereket, jóval nagyobb mértékben kapunk a kort bíráló humoros kritikából és szarkasztikus megnyilvánulásokból. S mivel ilyen tekintetben komolyra fordította a szót kedvenc hölgyünk, némiképp érthető, hogy a tökéletességig formált Anne-ből már kivonta a Lizzy Bennetre még jellemző ítélkezést és a regény mondanivalójával összhangban, a megcsendülő kritikát is önmaga, érett felnőtt, véleményformáló szerzőként veti papírra. Ez a desztilláció még ha szükséges és érthető jelenség is, sajnos szoborszerűvé alakítja hősnőnket, akivel jóval nehezebb azonosulni, mint bármely más Austen kisasszonnyal.

No de, ennyit a történet komoly oldaláról, hisz nem csak ezért olvassuk az írónő műveit. Itt van nekünk hajdani szerelmespárunk Anne Elliot és Wentworth kapitány, akik egy felbontott jegyességet követően, nyolc év után találkoznak ismét. Mondanom sem kell, tengerárkokat megtöltő mély érzelmek, kétségek és vívódások közepette, amitől az olvasó 250 oldalon keresztül pattanásig feszített húrként falja a sorokat és nyüszít édes kínjában, hogy aztán végre megtörje a csendet egy őszinte vallomás. A recept ugyanaz, a díszlet a vidéki nemességgel, felszínes ostoba urakkal és hölgyekkel és kivételes hőseinkkel sem változott Longbourn óta, mégis működik. És hiszem, hogy sokadjára is működni fog, hisz, nem bugyuta szerelmes regényt olvasunk, hanem Jane Austent. Aki elfogulatlan érzékenységével, humorával, bölcsességével és a részleteket megvilágító leírásaival szeretett „levelezőtársunk” marad a viktoriánus Angliából.

1 hozzászólás
AniTiger P>!
Jane Austen: Meggyőző érvek

Csodaszép tájakon játszódik (Kellynch kastély, Bath, Lyme, Uppercross), de a középpontban mégis a családok és a családi kapcsolatok voltak. Elég lassú történetről van szó, ami kapcsolati és utazási szinten nagyon eseménydús volt! Könnyen olvasható, érdekes és nekem tetszettek a benne lévő beszélgetések. A Büszkeség és balítélet lényegesen élvezetesebb, mert többször és látványosabban konfrontálódnak a főszereplők. Ettől függetlenül Jane Austen nagyon jól és jókat is, szóval mindenképpen folytatom az ismerkedést az írásaival.

A film: Elsőre nem tetszett a casting, de aztán imádtam a színészeket. Harville nagyon dögös lett, Mr. Elliot egy patkányképű p.cs és ehhez méltóan lép be a bath-i szalonba. A film első ~70 perce fantasztikus, majd az utolsó cirka huszonpár perc nemes egyszerűen sz.r volt… Tömény borzalom… és még az is, hogy majd 30 másodpercig várhatja a néző, hogy összeérjen a szájuk.. bah…

Kedvenc szereplők: Anne. Croft admirális és Mrs. Croft (a homokfutózás a kedvencem velük – 1. rész, 10. fejezet). Harville kapitány (szépen öntötte szavakba a lelkét, 2. rész, 11. fejezet). Wentworth kapitány – Lehet nemet mondani az ilyen leveleket író férfiaknak? NEM! ♡♡♡

Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/03/jane-austen…

>!
Európa / Madách, Budapest / Pozsony, 1980
258 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630718995 · Fordította: Róna Ilona

Népszerű idézetek

zakkant>!

Nem figyelhetek tovább némán. Mindenképpen szólnom kell kegyedhez, a rendelkezésemre álló eszközökkel. Átjárja lelkem. Gyötrelem és remény viaskodnak benne. Ne mondja, hogy túl késő, hogy oly drága érzései mindörökre kihűltek. Ismét felkínálom magamat, a szívem még inkább kegyedé, mint akkor, amikor 8 és fél évvel ezelőtt összetörte. Ne merje azt mondani, hogy a férfi hamarabb felejt, mint a nő, hogy a szerelmének korábban vége. Senkit sem szerettem, csak kegyedet. Igazságtalan voltam talán, gyenge és megbántott, de állhatatlan soha…

Kapcsolódó szócikkek: Wentworth kapitány
zsofigirl>!

Lelke arra a csendre és magányra áhítozott, amelyben csak mások társaságában lehet részünk.

Nita_Könyvgalaxis>!

Az egyik ember szokásai éppúgy jók, mint a másikéi, de mind a magunkét szeretjük a legjobban.

Ulpius Kiadó, 134-135. o.

1 hozzászólás
tasiorsi>!

– Nemigen van az arcnak olyan hibája – felelt Anne –, amelyet el ne feledtethetne az emberrel a megnyerő modor.

Első könyv, Ötödik fejezet

Pixelhiba>!

– Egyetlen nő sem tudná feledni, akit igazán szeretett.
Harville kapitány elmosolyodott, mintha azt mondaná: „Igazán, ilyen hűséget tulajdonít a női nemnek?”. Anne pedig ugyancsak mosolyogva válaszolt a néma kérdésre:
– Úgy van. Mi bizony nem feledjük el olyan könnyen a férfiakat, mint azok bennünket. De ez inkább végzetünk talán, mint érdemünk. Mit tehetnénk? Mi otthon élünk, bezárva nyugalmas környezetünkbe, érzelmeink prédájául. A férfiak viszont erőfeszítésre kényszerülnek. Van hivatásuk, kedvteléseik, valamiféle hivatásos intéznivalójuk, ami hamarosan a külvilágba szólítja őket, és a folytonos elfoglaltság közepette, a változások során elhalványulnak az érzelmek.

237. oldal, Budapest: Európa, 1980

tasiorsi>!

Megesik néha, hogy egy nő huszonkilenc évesen szebb, mint volt tíz évvel azelőtt; általánosságban szólván, ha betegség, vagy gond közbe nem jön, ez az az életkor, amikor még teljében van szépsége s a vonzereje.

Első könyv, Első fejezet

2 hozzászólás
AniTiger P>!

Helyét a szívében soha nem foglalta el más, soha nem is képzelte, hogy találhat hozzá hasonlót.

247. oldal, Második rész - 11. fejezet (Európa, 1980)

zsofigirl>!

… a költészet végzetes is lehet, mert aki teljesen megérti, nem mindig élvezheti veszélytelenül; csak erősen érző lelkek tudják méltóképpen értékelni, ám éppen az erősen érző lelkeknek csak módjával ajánlatos ízlelgetniük.

105. oldal

1 hozzászólás
Knefkati>!

– Úgy van. Mi bizony nem feledjük el olyan könnyen a férfiakat, mint ők bennünket. De ez inkább végzetünk talán, mint érdemünk.

237. oldal

zsofigirl>!

Nem vagyunk már kamaszok, hogy akadékoskodjunk, indulatoskodjunk, minden pillanatban valami félreértés áldozatává váljunk, felelőtlenül játszva önnön boldogságunkkal.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Charlotte Brontë: Villette
Charlotte Brontë: A lowoodi árva
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
Thomas Hardy: Távol a világ zajától
Frances Hodgson Burnett: A titkos kert
Ken Follett: A katedrális
Winston Graham: Ross Poldark
Charles Dickens: David Copperfield I–II.
Elizabeth Gaskell: Szívem szíved kereste
Dickens Károly: Copperfield Dávid élete és viszontagságai