Értelem és érzelem:
Valamiért eddig sosem vettem rá magam, hogy Austent olvassak, ez volt az első regényem az írónőtől. Nem bántam meg, hogy kezembe vettem, meggyőzött, hogy a teljes életművét, mind a hat regényét elolvassam.
Rájöttem, hogy szeretem ezt a korszakot, szívesen olvasok róla. A regény elején nagyon kellett figyelnem, nehezen szoktam hozzá a nyelvezetéhez. Nem minden szereplőt tudtam megszeretni, kimondottan voltak olyanok, akik idegesítettek naivságukkal, viselkedésükkel, de spoileres értékelésbe nem szeretnék belemenni.
Bízom benne, hogy a többi regénye is legalább ennyire elnyeri a tetszésem, és szívesen ajánlom majd olvasásra másnak is.
A mansfieldi kastély:
Szerettem Jane Austen ezen regényét is. Ez volt a második az Értelem és érzelem után, amit tőle olvastam. Talán azért tetszett jobban, mert mostanra már megszoktam a stílusát, a nyelvezetét, de maga a történet is jobban lekötött, mint az előző regény. Több értékelésben is olvastam, hogy hosszúnak, vontatottnak találták, számomra viszont pörgős volt, izgalmas, lekötött, engem magával ragadt.
Igaz itt is volt olyan szereplő, akit, ha tehetem, jól megfogom és megrázom.
A történet kissé meseszerű, a szó jó értelmében: Fanny, a szegény unokahúg a jómódú nagybácsi családjához kerül a Mansfiledi kastélyba, ahol nyomon követhetjük fiatal életet és boldogulását, ami bizony nem könnyű. Várom, hogy nekifogjak a következő Austen regénynek, pedig nem igazán jellemző rám, hogy egy írótól ilyen gyors egymásutániságban olvasok.
Meggyőző érvek:
Eddig ez a kedvenc Austen regényem – az Értelem és érzelem, valamint a Mansfieldi kastélyt olvastam eddig. Talán jókor kapott el a könyv, kellemes kis olvasmány volt, annak ellenére, hogy nem vagyok a lányregények híve. Az események gyors egymásutánisága jellemző, nincsenek bonyolult, hosszadalmas leírások, lényegretörő.
Természetesen itt is győzedelmeskedik a szerelem, a jó (kitartásával, hűségével), mint a mesékben, elnyeri méltó jutalmát. Szerettem Anne Elliot személyiségét, végig szurkoltam neki.
Büszkeség és balítélet:
Nos, ez a regény nálam még a Meggyőző érveket is felülmúlta. Most már hivatalosan is ez a kedvenc Austen regényem, bár még kettő hátra van.
Fordulatos, izgalmas, végig lekötött, és az írónő csípős humora szerintem eddig ebben mutatkozott meg leginkább. Kedvenc szereplőm Mr. Bennet volt, jókat derültem beszólásain. Mr Darcyt is nagyon megkedveltem, viszont Elizabeth karaktere csalódást okozott, mikor a pemberleyi birtok láttán elmélázott azon, hogy ennek mind ő lehetne az úrnője…
Emma:
A regény eleje számomra nem volt annyira eseménydús. Nem untatott, de túl aprólékosnak, néhol indokolatlannak találtam a sok körülírást. Nagyon részletesen ecseteli a szereplők mindennapjait, itt a kevesebb néha több elv jól érvényesült volna.
Mr Woodhouse nagyon bosszantott a folyamatos aggodalmaival, szűnni nem akaró sopánkodása nagyon zavaró volt. Főként mikor jött a zabkásájával, pffffff……
Emma jelleme sem nyűgözött le azzal, ahogy játszotta a kerítőnőt, ahogy bemártotta Janet, vagy ahogy Mr Knightlyval viselkedett.
Austen ebben a regényében sem rejti véka alá véleményét az emberi butasággal szemben.
A klastrom titka:
Meglepett ez a könyv. Utolsónak olvastam, teljesen más volt, mint amihez szokva voltam az írónőtől. Olyan más stílusban írta mint az eddigieket, hogy csak pislogtam, mintha nem is Austen könyvet olvasnék. Lehet, hogy emiatt, de az eleje nekem nagyon nehezen indult be. Aztán ahogy az események kicsit felgyorsultak, én is belerázódtam, összességében tetszett a történet.
