Értékelések 20

dorkabuba>!
Jane Austen: Emma (angol)

Könyv
    A lassan klasszikussá váló Penguin Classics könyv és LibriVox hangoskönyv kettősével ismerkedtem meg az Emmával. Nem olvastam korábban, mert sosem szerettem a filmfeldolgozásokat sem belőle. Nemes egyszerűséggel rémesen idegesített Emma karaktere, nem értettem, miért kell folyton Harrietnek keresnie valami férfit, és hogy mi ez a rengeteg félreértés. Most már egy kicsit jobban értem. Illetve mondjuk úgy, jobban tudom értékelni.
    Az Emma Jane Austen utolsó még életében kiadott regénye, és pont valamiféle haladó szellemiséget érzek benne, és még határozottabb szolid kifigurázást, mint a korábban írtakban. Emma karaktere tulajdonképpen zseniális (csak ne idegesítene annyira.) Az okos, gazdag nő, aki nem(!) akar férjhez menni; azt hiszi magáról, hogy szerelmes (de már a bölcs olvasó is egyértelműen azt látja, hogy nem, aztán maga Emma is rájön); másokat össze akar hozni; és elég makacs egyébként, és néha irigy is. Ott van a szeretnivaló, de mégis kissé kiállhatatlan apukája, a folyton beszélő Miss Bates, a hideg Miss Fairfax, a gyanús Mr. Churchill, a bölcs Mrs. Weston (korábban Miss Taylor) és még jópár szereplő. És összeáll belőlük ez a regény, ami persze nem valami gyorsfolyású. És mivel magát Emmát nem tudtam igazán szeretni, így a sorsa sem kötött le annyira. De mégis az az élet, amit Austen bemutat ebben a regényében is, ámulattal tölt el. Például ahogy a leveleket gyakorlatilag szóról szóra elmondják egymásnak. Ahogy a semmi is hírértékű, és minden kis apró kérdés rejtéllyé válik. A legzseniálisabb pedig Miss Bates minden egyes oldalakon átívelő monológja. Minden egyes alkalommal leesett az állam, hogy hogyan lehet ennyit beszélni a semmiről, levegő vétel nélkül úgy, hogy mégis valaminek érződjön.
    Őszintén szólva rosszabbra számítottam. Nem a kedvencem, de ettől még egyáltalán nem volt rossz.

Filmek
    Megnéztem a Kate Beckinsale-es 1996-os brit feldolgozást, és a helyzet az, hogy szépen feldolgozta a regényt, de nekem ez a nő nem tetszett annyira. Vagy csak még mindig annyira nem szeretem Emma karakterét, hogy mindegy, ki játszotta volna, akkor sem tetszett volna.
Ennek némileg ellentmondani látszik az, hogy a szintén 1996-os, ámde amerikai Gwyneth Paltrow-s feldolgozást viszont már majdhogynem szeretem. Ennek pontosan az az oka, ami miatt sok mindenki nem szereti annyira: kicsit önmaga paródiája. Kifejezetten sok ironikus-szarkasztikus megjegyzés van benne, egy-két helyzetkomikum is előfordul. Ez pedig szerintem sokkal élvezetesebbé teszi az egészet, mint az eredeti mentalitás. Tudom, manapság inkább a szex mindent elad az ökölszabály. De valójában inkább talán a humor ad el mindent. Engem pedig megvett. Kilóra.

8 hozzászólás
edanka87>!
Jane Austen: Emma (angol)

Nagyon szeretem Jane Austen könyveit. Ez a negyedik, amit eddig olvastam, és nem csalódtam. Mindegyik kötete picit más és más, de mégis fellelhető benne az írónő egyedi stílusa a remekül kidolgozott karakterekben, az események összekuszálódásában, az árnyalt érzelmekben.
Olyan érdekes, hogy Jane Austen minden férfi főszereplője olyan, akibe rögtön bele tudnék szeretni, sőt, bele is szerettem, most éppen Mr. Knightley-ba. Nagyon szimpatikus volt már az első perctől kedve: kedves, odaadó, gondoskodó, egyenes, nyitott, őszinte férfi, aki nem fél kimondani, amit gondol, nem köntörfalaz. Határozottan képviseli álláspontját, felvállalja (általában igen határozott) véleményét, mindemellett jól látja az embereket, jó emberismerő.
Emma személye kicsit megosztó volt. Aranyos, bájos, kicsit naiv, szerethető, de voltak tulajdonságai, amivel nehezebben tudtam azonosulni. Pl.: elvárja, hogy egy társaság elismerje, csodálja, dicsérje, körül rajongja, és ha ezt nem kapja meg, vagy rajta kívül más is részesül ebben, akkor azt zokon veszi, megsértődik, féltékennyé válik az illetőre spoiler. Amit a fejébe vesz, azt véghez viszi, és közben nem figyel a környezete jelzéseire, hogy biztosan jó lesz-e úgy, ahogyan elgondolta. Szerintem túl sokat gondol magáról, túl igaznak hiszi a meggyőződéseit a társas életről, az emberi jellemekről, viselkedésről. Pozitívumként azért kiemelném, hogy minderre a végén rálátása is volt.
Tetszettek a párbeszédek Mr. Knightley és Emma között. Ahogyan ellentétes nézeteiket ütköztették a férfiak és nők kapcsolatáról, a házasságról. Kicsit nekem egyébként Mr. Knightley olyan volt, mintha Emma lelkiismerete lett volna.
A két főszereplő mellett más, izgalmas karakterek is megjelennek: a titokzatos Jane Fairfax, akinek személye csak lassan bontakozik ki. Miss Bates, az elképesztően hosszú, folyton félbehagyott körmondatokkal, amivel megpróbálja értelmesen kifejezni magát. Az önelégült Mrs. Ellen, aki azt hiszi, ő a legszerencsésebb ember a világon azzal, hogy Mr. Eltonhoz ment férjhez, és hogy ez feljogosítja őt arra, hogy másokat lenézzen és kevesebbnek értékeljen önmagánál. A folyton és indokolatlanul aggodalmaskodó Mr. Woodhouse, az idegesítő lamentálásával.
Elképesztő az az intenzitás, amivel az akkori kor emberei egymás magánéletét figyelték Highburyben. Értem én, hogy nem sok szórakozási lehetőség volt abban az időben, de elég nehéz lehet így élni, hogy gyakorlatilag az ember minden lépését figyelik.
Jó kis bonyodalmak kerekednek a félreértésekből, de ettől lesz mulatságos és szórakoztató a történet.
Mindig jó érzéssel tölt el arról olvasni (vagy a valóságban azt látni), ahogyan két ember érzelmileg egymásra talál, és ahogyan lassan, fokozatosan ráébrednek egymás iránti vonzalmukra. Milyen érdekes, hogy sokszor azt hisszük (mint Emma is), könnyen olvasunk a másik ember szívében, megnyilvánulásaiban, és közben még a sajátunkban sem igazodunk ki.
A könyv egyetlen hátránya maga a kiadás… Nem tudom, ez a kiadó kiknek készítette ezt a nyomtatást, de olyan apróbetűs, hogy alig tudtam vele haladni. Mindez rengeteget rontott az olvasási élményen.

Luca87 I>!
Jane Austen: Emma (angol)

Jane Austentől a Büszkeség és balítéletet olvastam még tiniként, és annyira nem tetszett, hogy azóta sem kaptam kedvet az írónő egyetlen művéhez sem. Csakhogy február környékén közelebbi kapcsolatba kerültem Austennel, kb. három hónapon át a mindennapjaim része volt, és nagyon megkedveltem. Véletlenül éppen ebben az időszakban, még a karantén előtt láttam az Emma új feldolgozásának előzetesét a moziban, és mivel azt ígérték, nagyon humoros lesz, elhatároztam, hogy elolvasom a könyvet.

Valóban humoros, szórakoztató, noha a főszereplő enyhén bosszantó spoiler. Az egyetlen problémám az volt, hogy az írónő iszonyatosan bő lére eresztett mindent, legfeljebb feleekkora terjedelemben is el lehetett volna mesélni ezt a történetet, csak úgy még egy kicsit szórakoztatóbb lett volna.

Ebben a regényben is teljesen viccesnek találtam a XVII-XVIII. századi angol szegénységet: azért egy hodály méretű ház meg néhány alkalmazott belefér a szűk költségvetésbe, de szomorkodunk, hogy nekünk milyen rosszul megy a sorunk, és a környezetünk is lesajnál. A másik, ami meglepő volt számomra, az, mennyire más tempóban élték az életüket az akkori emberek. spoiler

Nos, nem rossz, nem rossz, de továbbra sem hiszem, hogy elolvasom Austen többi művét. Egyszerűen nem nekem írt. Van ilyen. De az Emmából készült új filmet mindenképpen megnézem.

Liddie>!
Jane Austen: Emma (angol)

Az új filmadaptáció annyira tetszett, hogy úgy gondoltam, ezt érdemes lenne elolvasni könyvben. Nem tévettem. Bár a Büszkeség és balítélettel sokszor próbálkoztam, sokféleképpen, az Emma nekem sokkal-sokkal jobban tetszett. A világ felépítés a megszokott Austen-féle, de a szereplők jobban belopták magukat a szívembe. Sokkal kerekebbnek éreztem és felbátorított, hogy próbálkozzak több Jane Austen könyvvel. Mindig élvezet beleszeretni egy kitalált szereplőbe, Austen pedig mindig képes rá, hogy beleszerettessen egy kitalált szereplőbe. Nekem sokat adott, jó olvasási élménnyel gazdagodtam.