Catharine 71% 292 csillagozás

A Gilmore girls-ben volt egy rész*, amikor Jess amellett érvel, hogy Jane Austen nagyon jóban lett volna Kerouac-kal. Hmm, gondoltam akkor magamban. Most viszont azt kell mondjam, ennek a srácnak igaza volt, és alighanem Rory is jobban tette volna, ha vele jött volna össze, nem azzal a tenyérbemászó szőke kapitalistával. A kötet gyakran töredékes írásaiból is tökéletesen kirajzolódik egy csodásan üde humorú, éles szemű és szarkasztikus írói egyéniség, valamint egy izgalmas pályamodell, ami a kezdeti „balkézzel” odavetett szösszenetektől elvezet minket egészen az első tipikusnak mondható Austen-prózáig, a Catharine-ig. Tanulságos volt látni, hogy a korai Austen első blikkre nem annyira a Büszkeség és balítélet-et juttatja eszünkbe, sokkal inkább John Cleese-t (valahogy így: http://moly.hu/idezetek/76733). Jó volna tudni, a kisasszony külső nyomásra vagy belső késztetésre mozdult el a „normális” társadalomrajz felé a groteszkből – mindenesetre nem állítom, hogy rosszul tette, és azt sem, hogy elveszítettük volna ezzel élénk humorát. Mert a nagyregényekben is ott van mindez az abszurditás, csak a romantikus valószínűség álcája alatt. És hát az is biztos, hogy a kidolgozott nagyregényekben jobban vizsgálhatjuk azt a páratlan éleslátást, amitől Jane Austent minden további nélkül a zsenik közé sorolhatjuk. Szóval: nem csak nőknek szól.

* Nem mintha láttam volna. Egy ismerősöm ismerősének az ismerőse mondta.**
** Jó, hát lehet, hogy mégis láttam…

A Catharine egy igazi kis csemege a Jane Austen rajongóknak. Ahogyan a Szerelem és barátságban, úgy itt is egy csokornyi regénytöredéket, novellát, színdarabvázlatot kapunk, ami természetesen arra nem elegendő, hogy felvegyük a ritmust, vagy elkapjon a hangulat, de arra igen, hogy ezekben a kis szösszenetekben is megvillantsa az írónő a kifinomult stílusát, és a fanyar humorát.

A címadó darab a kötet leghosszabb írása, itt már-már kezdene kialakulni valami történetszerűség, amikor hirtelen félbeszakad. Érdekes lehet belegondolni, hogy vajon végül miért nem folytatta tovább? Elakadt? Nem tartotta túl jónak ahhoz, hogy továbbvigye? Esetleg már nem volt lehetősége/ideje, hogy befejezze?

A többi töredék viszont tényleg csak amolyan ujjgyakorlatféle, unaloműző firkálgatás, vagy barátoknak, családtagoknak szánt kis ajándék. Itt akadt egy-két meghökkentő, illetve kifejezetten vicces darab is, amiben hangsúlyosak az eltúlzott karakterek, az abszurd, kifordított és erősen kisarkított helyzetek.

Édes kis semmiségek, szórakoztató csacskaságok gyűjteménye ez, amiben néhol felbukkan egy (talán) komolyabb(nak szánt) töredék is. Nem ezek Jane Austen legkiemelkedőbb alkotásai, viszont az a már-már abszurd angol humor, amit az ismertebb írásaiban is finoman tetten érhetünk, itt igazán tisztán és erősen jelen van.

Érdekesek voltak ezek a rövid történetek, főleg a levélregény és a Catharine, de egyik sem volt elég hosszú és kidolgozott ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam ezt a gyűjteményt.
Mindenesetre jó, hogy minden fennmaradt szöveget megőriztünk és elolvashatunk Austentól, ezért ez sem maradhatott ki az életműolvasás során. :)

Korai írások, a legrövidebbek nem tetszettek igazán, de néhány parodisztikus-szatirikus történetke megnevettetett.
Austen regényeiben is gyakori az ironikus-szatirikus hangvétel, A klastrom titka c. regény egyenesen paródia, a gótikus-romantikus regények kifigurázása.

Igen, valóban látszik, hogy ezek a szerző korai próbálkozásai, sok a befejezetlen töredék benne, de mégis jó volt újra elmerülni Austen világában. Sok humoros, szatirikus történet volt benne, remek karakterekkel. Voltak önelégült sznobok, beképzelt és ostoba leányzók, úrhatnám középosztálybeli úri társaságok, felszínes ostoba férjvadászok, de még bűnelkövetők is.
Végül is nem bántam, hogy elolvastam és még van pár olvasatlan hasonló könyvem a szerzőtől.

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2020/02/jane-austen-cat…

„Nem volt idegen számomra Jane Austen munkássága, hiszen én is olvastam már tőle a sokak által kedvelt Büszkeség és balítélet című könyvet, amely által Mr. Darcy nők egész hadának szívét nyerte el. A maga nemében igazán különleges élmény volt, így nem taszítottam el magamtól a további kötetek megismerésének lehetőségét. Ennek köszönhetően egy cseppet sem berzenkedtem, mikor megérkezett hozzám a Catharine, sőt, kíváncsian tekintettem rá. Balzsamként hatott a lelkemnek eme finom hölgy tolla alatt megszülető gondolatok és apró leírások stílusa. Egyszerűen imádom azt a könnyed bájt, ami minden egyes szó körül kering, púderillatú felhőbe csomagolva a tartalmat. Kifinomultság. Ez hiányzik a mai általános emberből. E kis könyvben több olyan mű is helyet kapott, amit élvezettel olvastam el, ám akadtak mellette olyanok is, amiket egyáltalán nem tudtam hova tenni. Megkezdett töredékek, soha be nem fejezett karcolatok, amik még mielőtt valamit is tudtak volna adni, lezárásra kerültek. Biztos vagyok benne, hogy az igazi rajongók számára minden egyes tollvonás fontos jelentőséggel bír, így mindegyik kis szövegben megtalálják a kellő tartalmat, ám én, mint laikus-Austen-ismerő, hamar túllendültem ezeken, örök homályba taszítva az olvasás emlékét. Nem hagytak bennem nyomot. Ugyanakkor ha arra a pár műre koncentrálok, amelyekre a szerző már a kezdetek kezdetén is kicsit több időt szánt, így kialakulhatott belőle valamiféle eseménylánc, máris boldogsággal telik meg a lelkem, hiszen ezek elhozták még a számomra is a megfelelő tartalmi alapot.
Nem mondanám, hogy ez a kis könyv feleslegesen lett volna kiadva, sem azt, hogy pár kezdeti karcolatot ki lehetett volna belőle hagyni. Ez a legmegfelelőbb keretek között lett megvalósítva azok számára, akik már találkoztak a szerző munkásságával és az valamilyen jellegű nyomot hagyott bennük. A szerzőtől való első olvasásnak semmiféleképp nem ajánlanám, ez inkább kiegészítés, betekintés egy nagyszerű elme bohókás gondolatai közé.”

Hát nem szeretnék abban a korban élni. Nem igazán tetszettek ezek a kis irományok, talán a hangulat a címadó novellánál jött át, a legjobban pedig az első írás tetszett, abban is a humor.

Mivel az írónő másik novelláskötetét már olvastam, így ezúttal nem lepett meg az irónikus fogalmazás. Kifejezetten jól szórakoztam, mert már tudtam, hogy semmit nem kell komolyan venni. A címadó kisregény viszont már átmenet, kötelít az írónő jól ismert stílusához. Nagyon szerettem mindegyik történetet, de talán az Anglia történelmén mosolyogtam a legtöbbet. Engem jókedvre derített.

Ez meg mi a csuda volt?
A felénél tartottam a könyvnek amikor megkérdőjeleztem saját elmém épségét (mondjuk amilyen fáradt vagyok…) volt, hogy kétszer olvastam el a mondatokat, mert nem hittem a szememnek. Először csak azt gondoltam biztos fordítási hibák sorozata, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem, ez bizony egy abszurd novelláskötetszerű valami.
A végére már elengedtem a dolgot és nevetni is tudtam rajta.
Nagyon szeretem Austen fő műveiben a megcsillanó humort és társadalomkritikát, de pont azért mert olyan jól rejtegeti és csak egy-egy kiszólása van. Na ezekben a szösszenetekben viszont jól kiélte magát és beolvasott kora társadalmának.
Nem ez a humor amit keresek, főleg nem tőle, fura volt olvasni.

Néhány idézet:
„Fitzroy nem helyeselte a frigyet az ifjú pár zsenge kora miatt, lévén Rebecca csupán harminchat esztendős volt, Roger kapitány pedig nemrég múlt hatvanhárom. Hogy legyőzzék az anyai ellenkezést, megállapodtak abban, hogy várnak még egy ideig, míg mindketten idősebbek nem lesznek”

„Ön bájos, elragadó, gyönyörű hölgy, ijesztő kancsalsága, zsíros hajfürtjei és púpos háta ellenére, mely tulajdonságok félelmetesebbek, mint amit a képzelet lefesthet, vagy a toll leírhat!”

„Másnap reggel aztán Charlotte-nak eszébe jutott, hogy kétszer is eljegyezte magát. Ahogy azonban e meggondolatlan tette felötlött benne, olyannyira a lelkére vette, hogy eltökélte, elkövet egy még nagyobbat. Így hát belevetette magát a mély folyóba…”

Volt itt minden: pikírt labdapasszolgatások két „szívbéli barátnő” levelezésében; egy rövid, velős bölcselet; történelmi tabló „Egy részlehajló, előítéletes és tudatlan történész tollából”…
Mindez kellemesen átitatva Austen ironikus humorával.
Két vaskosabb olvasmány között remek csemegének bizonyult.