Büszkeség ​és balítélet 93% 2653 csillagozás

Létezik nőirodalom és férfiirodalom, ez igaz, de ezt csak a szerző neme határozza meg. Az igazi irodalom nemtől függetlenül szól mindenkinek.
Austen-t főleg nők olvassák, és mivel szerelemről is ír, nem is keveset, elterjedt róla, hogy a Büszkeség és balítélet egy nőknek szóló könyv. Hülyeség. Akarom mondani: balítélet.
Ezt a regényt ugyanúgy élvezheti férfi és nő, Austen nem férfigyűlölő, inkább az érződik a könyvéből, hogy egyenlőnek tartja a két nemet. Szóval az írónő legalább annyira intelligens volt, mint hősnője, Elizabeth Bennett.
Miss Bennett rendkívül vonzó jelenség volt számomra: egyértelműen hasonlított egy bizonyos lányra, egyébként arra a lányra, aki ezt a könyvet a „kezembe nyomta”.
Mr. Darcy-ba – minő meglepetés – nem lettem szerelmes, de természetesen szinte a legelejétől fogva vele szimpatizáltam. Felismertem benne magamat, bár én jobban különbözöm Darcy-tól, mint a könyvet-a-kezembe-nyomó hölgy. Stb. Stb. Bla-bla-bla.

Csak annyit akarok üzenni a férfitársaimnak: olvassátok el ezt a regényt, ha eddig nem tettétek. Tegyétek félre a férfiúi büszkeségetek. :) Az a lány, aki pedig még nem olvasta, magára vessen, és igyekezzen bepótolni, mert nagyon-nagyon jó. :)
(És persze Mr. Bennett a legjobb.)

Kedves Austen kisasszony!

Engedje meg nekem, hogy – meglehet, csupán képletesen szólva – ismét tollat ragadjak, s ily’ módon osszam meg Önnel immár a harmadik – s némi röstelkedéssel vagyok kénytelen bevallani, hogy minden bizonnyal utolsó – elolvasott regénye kapcsán bennem felhorgadó érzéseket és gondolatokat!
Igyekezni fogok, hogy eme megkésett levélben tartsam magam a jó modor és az emelkedett stílus kívánalmaihoz, még akkor is, ha mindazon heves érzelmektől, amelyek keblemben sarjadtak néha bizony nehezemre esik, hogy ne epébe mártsam meg képzeletbeli pennám hegyét.

Mélyen tisztelt hölgy!

Ahogy már előző, Meggyőző érvek hosszú soraival teli levelemben írtam, minden tiszteletem mellett meg kell állapítanom, hogy habár az Ön fogalmazókészsége valóban megjárja – ha megengedi, hogy kölcsönvegyem ama kifejezést, amellyel Mr. Darcy élt, midőn először pillantotta meg a bájos Miss Bennetet –, de ahhoz, hogy én magam igazán élvezzek egy regényt, ez bizony nem elégséges.

Szó se róla, ebben az írásművében már ismét megcsillan az a csípős humorérzék, ami miatt sokan rajonganak Önért, ám váltig állítom, hogy ez is nagyon kevéssé menti a történet első felét, amelyet – ha a jó Mr. Bennet távoli oázishoz hasonló epekedéssel várt sztoikusan gunyoros megjegyzését nem számítjuk – méltán ruházhatnánk fel „az irgalmatlanul unalmas” jelzővel.

Jane, kedvesem, bizony mondom, hogy míg a történet el nem jutott addig a pontig, hogy Lizzy kézhez kapta Mr. Darcy levelét, igen gyakran hiányoltam azokat a bizonyos zombikat*, hogy egy kis lendületet, horrible dictu életet vigyenek az események igencsak bágyadt és álmatag folyásába.

A helyzetet csöppet javította ugyan a parodisztikusan eltúlzott Collins tiszteletes szerepeltetése, akinek végtelenül szervilis jelleme nem csupán a regény egyik – csöppet sem üde és bájos, de legalább kellőképpen utálható – színfoltja volt, de a mozgóképes adaptációk leghálásabb szerepe is. Bevallom, számomra a BBC feldolgozás legszórakoztatóbb része volt az ő ömlengéseit hallgatnom – szigorúan a zseniális magyar szinkronnal. Ki tudja, ezt talán még Ön is nagyra értékelné.
A történet második felében már több a lendület, és némely konfliktus is kibontakozik annyira, hogy ne Mr. Darcy-hoz hasonló méla unalommal és lenézéssel kövessem figyelemmel a vidéki kisnemesség álszent módon képmutató intrikáit, amelyet a rangkórság és anyagiasság motivált.

Drága hölgyem!

Immár három regényének elolvasását követően két dolog maradt számomra homályban.

Először is, honnan fakad a rajongó hölgyek tömegének immár két évszázados meggyőződése, hogy Ön romantikus történeteket ír?

Meglehet, én jómagam a cinikus férfiak mintapéldánya vagyok, de ezek a történetek meglátásom szerint igen kevéssé szólnak a szerelemről, sokkal inkább a nők szűkös lehetőségeiről, amelyek közül a társadalmilag leginkább (avagy kizárólag) elfogadott az volt, hogy valamiként nyélbe üssenek egy jó házasságot, amelynek köszönhetően anyagi biztonságban élhessék le az életüket.
Ám ez az egész életművét belengő anyagiasság szinte már sértő, s elismerem, hogy dühöngő rinocéroszként tapodott férfiúi önérzetemen azzal, hogy az egyébként független és értelmes Lizzy Bennet szíve véglegesen akkor olvad meg Mr. Darcy iránt, amikor megpillantja annak Pemberlyben magasodó pompás és előkelő kastélyát.
Ha párhuzamot keresek, talán megérti, hogy miért ötlött fel bennem az a tréfás kérdés, hogy a nők vajh’ milyen belső értékeket becsülnek leginkább?**

Ha írását a saját korának kór- és korképeként fogom fel, akkor a napnál is világosabb, hogy az önhöz hasonló társadalmi státuszú hölgyek számára a házasság volt az életcél, amely a sikertelenség esetén rájuk váró valós alternatívákat figyelembe véve messze nem megvetendő törekvés, de az Ön ideje óta jókorát fordult már a világ, és erősen átértékelődött a nők szerepe.

Értetlenségem másik tárgya, hogy mi oka volt, hogy ily' kecsesen kerülgeti a valódi konfliktusok ábrázolását. A regényei olvasása során mindig vártam, hogy valamely szituációból végre dráma bontakozik ki, de sajnos néhány parázs szópárbajnál többet nem kaptam…
Tudom, hogy az Ön korában nem volt igazán szalonképes dolog a Shakespeare drámáit olvasni, de meggyőződésem, hogy jót tett volna a regényeinek, ha ezt-azt eltanul a vén lókötőtől.

Maradok tisztelettel, őszinte híve:
vicomte

* Ha eddig megkímélték volna a hírtől, egy férfitársam (aki nyilván hasonló kínokat élt át, mint én) megírta a regényének rothadó élőhalottakkal izgalmasabbá formált verzióját. De bevallom, ezek után ez a változat sem bír fölcsigázni.

** A válasz: bőrkárpit, légkondicionáló és szervokormány

Nemrég néztem meg a BBC-s feldolgozást, és ez persze meghozta a kedvem az újraolvasáshoz.
Kellemes kikapcsolódás volt néhány napra visszatérni Jane Austen világába, és végigkövetni a Bennet család történetét.
Továbbra is szeretem a történetet, valahogy képtelen vagyok megunni, mindegy hányszor olvasom újra.
A szereplők közül változatlanul Elizabeth, Mr. Darcy és Mr. Bennet a kedvenceim, Jane és Bingley szerintem kissé naívak és könnyen befolyásolhatóak.
Wickhamet leginkább a behízelgő modora miatt utáltam, és egy picit zavaró volt, hogy Elizabeth olyan könnyen elhitte minden szavát.
Nagyon szeretek erről a korszakról olvasni, de nem hiszem, hogy szívesen éltem volna akkor.

Figyelem! Klasszikusokat és történelmi romantikusokat kerülő személy értékelése következik. :))
Nagyon ritkán olvasok ilyen történeteket. Általában unalmasnak, vontatottnak érzem őket, a nyelvezetről nem is beszélve.
Be kell vallanom, hogy ez viszont tetszett. :)

Bővebben:
http://olvasokorut.blogspot.nl/2016/12/jane-austen-busz…

Már az első mondatnál hangosan felnevettem, és onnantól oldalanként legalább egyszer. Hihetetlen szellemes, csipkelődő humor, miközben a tehetetlen várakozásról és tönkrement életekről (is) szól. A nők mérhetetlen kiszolgáltatottságáról, a szokások és illemszabályok börtönéről. A romantikus, hepiendes történet csak egy máz annak az életformának a kritikai leírásán, ami az „angol vidéki élet”. Elképesztő visszafogott, korlátozott világ. És mivel a szerző (akármilyen nehéz is elhinni, amilyen mainak érezzük a szemléletét és a mondatait) a saját korától írt, tökéletesen hiteles.

Hát mit is lehetne még írni erről a mesterműről…Nagyjából azt, amit nőnemű élőlények már 1813-tól, v. előtt és azóta is sikítoznak: „Ide nekem egy Mr. Darcyt!” :)

Még főiskolás koromban olvastam a könyvet, de nem sok mindenre emlékeztem belőle, csak arra, hogy tetszett. Szóval régóta érett az újrázás. Az igazat megvallva kissé félve kezdtem neki, mert a mostanában olvasott egy-két klasszikus csalódást jelentett a vontatott stílusa miatt. Felesleges volt aggódnom, ugyanis ez egy nagyon élvezetes, olvasmányos írás. A főszereplőket megkedveltem. Lizzy, Mr. Darcy, Jane és Mr. Bingley szerethető karakterek. Azonban az abszolút kedvenc Mr. Bennet, aki sztoikus nyugalommal viseli a sors által mért „csapásokat”. Majd' minden megszólalásán nevettem. Lizzy anyja a közönségessége miatt, a húgai pedig léhaságuk miatt nem lopták magukat a szívembe. Mr. Collins is rengeteg derűs percet szerzett, bár őt nem kedveltem. Hihetetlenül ostoba fickó, aki annyira dicsőíti jótevőjét, Lady Catherine-t, hogy az már nevetséges.
Ez a könyv egy remekül megírt regény, amely arra ösztönöz, hogy Jane Austen többi művével is megismerkedjek.

Legszívesebben száz csillagot adtam volna rá. A Büszkeség és balítélet mindig megdobogtatja a szívemet, mr. Darcytől pedig teljesen elolvad. Őszinte leszek, még sosem olvastam el ezt a könyvet, mégis szinte kívülről tudom az egészet. A Jane Austen kéziratot, Jane Asten könyvklubbot és a Jane Austen emlekiratait viszont már olvastam és ott is szerettem belé magába Jane Austenbe és a stílusába. Elképesztő, hogy abban a korban mennyivel bővebben fejezték ki magukat az emberek és mégis milyen érthetően. Három emberrel nem tudtam csupán megbarátkozni, akik nem mások mint: Mrs. Benett, Wickem és Lydia. Elképesztően ostobán viselkedtek. Lyzzi, Jane, Mr. Darcy és Bingley viszont nagyon a szívemhez nőtt. A jövőben még biztos a kezebe veszem ezt a könyvet :)

Miss Jane,

Semmi esetre sem akartam zaklatni, esetleg megzavarni tökéletes nyugalmában oly módon, hogy e levelet megírom. Elnézését kérem vérmes, emellett pedig eleve halott reményeim abbéli megnyilatkozásáért, hogy vágyaim netovábbjának azt könyvelném el, ha ez az apró üzenet eljutna kegyedhez. Semmi sem tehetne boldogabbá, efelől biztosíthatom, habár azt hiszem, fent említett óhajaimat úgyszólván félre kell tennem abban a tudatban, hogy kívánságom messzemenően és teljességgel lehetetlen. Ennek ellenére engedje meg, hogy legalább szerény véleményemet kifejtsem egy könyvről, amely az Ön fantasztikus elméjének szüleménye.

Kegyed műve olyan hatással volt rám, mint semelyik másik az olvasmányaim között, tökéletességének hiteles lefestése céljából csak keresem a szavakat, legnagyobb sajnálatomra azonban nem találom, s ha penna lenne kezemben, minden bizonnyal írni sem tudnék, emiatt csak érzelmeim hevességét nevezhetem meg mint okot. Engedje meg, kérem, hogy újból és újból kegyed bocsánatát kérjem, amiért ily' bőszen utat engedek gondolataimnak, sajnos azonban magamnak megálljt parancsolni jelenlegi feldúlt lélekállapotomban nem tudok, és ha őszinte szeretnék maradni kegyeddel, be kell valljam, e témával kapcsolatban pedig nem is akarok.

Megtaláltam a végzetemet. Ezt Önnek köszönhetem, s biztosíthatom, hálám üldözni fogja, amíg csak ezen a földön élek.

Végtelen tisztelettel maradok adósa az örökkévalóságig,
egy nagy rajongója

I. M. Á. D. T. A. M! 2 nap alatt befaltam, alig bírtam letenni.
Ez a könyv jó, ahogy van: az első könyvben főleg Mr. Bennet szövegét imádtam, a második könyvben pedig sok-sok Mr. Darcy van, a harmadik könyv pedig… *fangirl sóhaj* Rengeteg (és még így is kevés) Mr. Darcy.

Vágott verzió! Arról nem beszélek, hogy miként találtam rá, miért olvastam el és hogyan viszonyul a családom az új Büszkeség és balítélet mániámhoz – ezt mind-mind leírtam a blog Bővebben részében.

A történet szépen felépített és csavaros sztori, bár romantikus-klasszikus révén várható a happy end a végén. Mindegyik szereplő, mindegyik család izgalmas, háttértörténetük jól kidolgozott és mindenki találhat kedvenc karaktert. Többet is, ahogy én. Meglepődtem, hogy ennyire élveztem a történetet, bevallom: nem vártam! Nem vártam, hogy jobb lehet, mint a filmek.

Kedvencek: A legjobban Mr. Bennet iróniáját szerettem és azt, ahogy az egész életéhez áll: kihozza a maximumot abból, ami neki jutott. Nagyon szerettem még a Mr. és Mrs. Gardiner házaspárt, főleg a kirándulásuk Lizzy-vel tetszett nagyon, bár az kinek nem?!

♥ Love_Love_Love ♥: Mr. Darcy… háza!
Na, jó… Imádom a magas, sötét tónusú férfiakat – pláne ha nem beszélnek sokat, – akik szeretnek olvasni és saját házi könyvtáruk van. Nagyon jó szövege van!

http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2014/08/jane-austen…