Ez a könyv neked szól, ha imádod a jó burgereket, és mindent tudni akarsz róluk. Végigvesszük a nagy klasszikusokat, belekóstolunk a nemzetek burgereibe, mutatok nektek különleges húsokat és olyan ételeket, amelyekről álmotokban sem gondoltátok volna, hogy burgeresíteni lehet – és mégis! Természetesen az autentikus bucik, izgalmas köretek és a speckó szószok sem maradhattak ki, zárásként pedig bemutatom kedvenc, a témához illő desszertjeimet is.
Nagy burgerkönyv 9 csillagozás

Most olvassa 1
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 18

Kiemelt értékelések


Laikusként nem tudom teljesen megítélni, hogy egy-egy hambi milyen lehet, de az tény, hogy soknál összefutott a nyál a számban.
Párom ebből a szakácskönyvből szokott hambikat csinálni ♥.
A bucikat szinte mind kipróbáltuk már, talán a császárzsemle maradt ki csak,amit savaltam is, hisz az egyik kedvencem. nem hambinak A házi ketchup, majonéz isteni, sokkal finomabb, mint a bolti, az is innen való recept volt :)
Tetszik, hogy a könyv szépen épül fel.
Először a bucik, itt több fajta is le van írva. Mindekk talál magának valót. A burgonyások szerintem legjobbak *-*
Utána a különböző húsok kerülnek sorra, szószok, saláták stb. A végén még néhány egyszerű desszert recept is van, de kizárt, hogy ilyen hambik után én még tudnék enni desszertet >.<
Ezekkel a receptekkel kettő hatalmas problémám van:
1. Miért nem lehet hízás, cholesterin és glükóz szint emelkedés nélkül enni ezeket?
2. Miért nem lehet ingyen hozzájutni ezekhez az összetevőkhöz? XD
Amúgy nagyon nyammi a könyv :D


A Street Kitchen frontembere egyértelműen Fördős Zé, de azért Jancsa Jani is ott van a szeren (ahogyan Szabi is, és a lányok is jönnek fel, lassan, de biztosan). Emberünk amúgy pénzügyes, és tisztességesen lehúzott 10 évet a multivilágban, de aztán győzött a burgerek iránti végtelen szenvedélye, és ma már ebből él. Nemcsak a tévében és a neten alkotja nekünk a kreatívabbnál kreatívabb hambikat (a töltött káposztás változattól letettem a hajamat, pedig engem nem olyan könnyű lenyűgözni gasztrotéren), hanem létrehozta a Bamba Marha Burger Bárt, amely szépen terjeszkedik, és remélem, idén már én is eljutok hozzájuk, mert nagyon sok jó hallottam az ottani finomságokról. Rólam tudni kell, hogy teljesen hidegen hagy az amerikai kaja, a hamburger meg aztán pláne, hosszú évek óta kizárólag a vega változatot vagyok hajlandó megenni, házi buciban elkészítve (húsevő vagyok, de azok a zsíros, fűrészpor ízű kalóriabombák, amelyeket a gyorséttermi láncok kínálnak, számomra ehetetlenek). Szóval Janinak igencsak össze kellett kapnia magát, hogy megkedveljem azt a műfajt, amit ő képvisel, de ez a fiú addig-addig tolta az arcomba a maga laza stílusában a jobbnál jobb recepteket, és beszélt teljes odaadással a hambikról, hogy nagy nehezen csak elhittem, hogy ez egy nagyon érdekes műfaj, amelyből meglepően sok mindent ki lehet hozni ízben és ötletben. Úgyhogy nem hezitáltam sokat, késedelem nélkül beszereztem a könyvét, amelyben lenyűgöző hamburgerreceptek sorjáznak egymás után, remek fotókkal, teljesen Janis lett a végeredmény, a szövegen is istenien szórakoztam, miközben dobtam el az agyam pl. a francia hagymaleves burgeren. Nagyon szerethető szakácskönyv, öröm olvasni, még nagyobb öröm lesz kipróbálni ezeket a finomságokat.
A teljes kritika itt olvasható:
https://jusandcalzone.blog.hu/2019/02/01/konyvajanlo_ja…
Népszerű idézetek




Ha egy sötét sikátorban egy ballonkabátos alak fegyvert fogna rám és megkérdezné, hogy melyik a kedvenc pékárum, akkor rövid habozás után kinyögném, hogy a perec.
27. oldal




A hamburgerkedvelő ember szíve számára a legkedvesebb zöldség tagadhatatlanul a burgonya, vagy kevésbé modoros égtájakon a krumpli. Most viszont nem az olajban sült verzióról fogunk dumálni, hanem egyik új felfedezésemről, a burgonyás hamburgerbuciról, aminek a receptjét legutóbbi makaói utazásom során egy részeg kamionsofőrtől szereztem meg.
29. oldal, Burgonyás hamburgerbuci




Lehet bármilyen szép is egy festmény, ha nincs kerete, nem számít egésznek. Így van ez a burgereknél is, […].
16. oldal




Legyen szó reggeliről, vacsiról, nagy street food öregről vagy éppen tradicionális ételről, én mindenből képes vagyok kihozni a maximumot, ha burgeresítésről van szó.
174. oldal




Ha van olyan téma, amely képes megosztani egy baráti társaságot, az a hamburgerzsömle kérdése.
13. oldal




Ennek a könyvnek a megírását már évek óta tervezgettem. Azt hiszem, az itthoni piacon (de talán a nemzetközin is) egyedülálló minőséget sikerült összehozni vele.
7. oldal




Ez a recept is bizonyítja: csak a képzeletünk szab határt a kreativitásnak, néha pedig az sem!
162. oldal, Pizza burger




Ez idő tájt sikerült otthagyni a multis karrieremet is (ja, ha még nem mondtam volna, lehúztam 10 évet pénzügyön különböző nemzetközi cégeknél is), hogy főállásban tudjam a fentebb említett dolgokat művelni, 30 évesen ezt összehozni, azt gondolom, nem is olyan rossz.
7. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Papp Emese: A Nők Lapja Konyha 100 legjobb süteménye ·
Összehasonlítás - Nagy Mária (szerk.): Gyümölcsös sütik ·
Összehasonlítás - Arnold Zabert – Végh Júlia (szerk.): A sütés iskolája ·
Összehasonlítás - Lexáné Regéczi Márta: Régi magyar édességek ·
Összehasonlítás - Sütemények csökkentett kalóriával ·
Összehasonlítás - Vincze Sára: Csábító házi sütemények 6. ·
Összehasonlítás - Rózsa Klára: Bögrés sütemények ·
Összehasonlítás - Tóthné Pánya Marianna: Házi sütemények – Torták, piték, leveles tészták ·
Összehasonlítás - Justh Szilvia (szerk.): A legfinomabb muffinok ·
Összehasonlítás - Tóthné Pánya Marianna: Házi sütemények – Krémesek, piskóták, kelt tészták ·
Összehasonlítás