Intimitáskerülés 4 csillagozás

Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala
Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés

Civilizációnk a látszat kultusza. Olyannak mutatkozunk, amilyenek vágyainktól, félelmeinktől, és a tömegkultúra sugallataitól vezérelve lenni szeretnénk. Igyekezetünkben elszakadunk saját belső világunktól, és másnak sem engedjük, hogy álarcaink mögé pillantson. Életünkben nincs helye valós érzelmi nyitottságnak, mert az sebezhetővé tenne minket. Pedig valódi Énünkhöz épp csak annyira kerülhetünk közel, amennyire a másik embert szívünkbe engedjük.

>!
Casparus, Budapest, 2012
360 oldal · ISBN: 9789638940537 · Fordította: Lazányi Krisztina

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

Zyta88>!
Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala

Bajban vagyok ezzel a könyvvel. Az alapgondolat valószínűleg igaz és jól rávilágít a problémára – az intimitáskerülők megragadtak az eltávolodás fázisában és nem jutottak tovább a függetlenedés és a szabad együttműködés irányába gyermekkori traumák miatt. Az írók azt állítják, ezek mind kora gyermekkori (3 éves kor előtti) traumák, de szerintem későbbiek is közrejátszhatnak (bár lehet a gyökértraumának korainak kell lenni). Az intimitáskerülés leküzdéséhez ezeknek a sebeknek a begyógyítása szükséges: a fájdalmas érzések megélése, és az akkori szükségletek kielégítése. Idáig még egyet is értünk, de amikor azt írták, hogyan kell kielégíteni az akkori szükségleteket (pl: a születés újraeljátszása, egy felnőtt ember csecsemőként ringatása, vagy kérd meg a barátodat, hogy egy cumisüvegből etessen…), na ezeket már nettó hülyeségnek éreztem. Más könyvekben olyat olvastam, hogy pl. képzeletben öleld át gyermekkori önmagad, az teljesen más, de az itteni javaslatok már sokkoltak.
Volt sok felesleges rész is (pl. a társadalmi vonatkozások nagy része – 4-5-ös fejezetek), és rengeteg, de rengeteg önismétlés. A nyelvezet is elég nehézkes volt, nem volt egy könnyen emészthető olvasmány, pedig elég sokat olvasok pszichológia témában. Ugyanakkor voltak hasznos gondolatok (lásd idézeteim), de ezek is többnyire csak azért voltak hasznosak, mert összegezték, amiket már máshol hallottam. Kicsit megbántam, hogy elolvastam.


Népszerű idézetek

Zyta88>!

A BELSŐ GYERMEK ALAPTÖRVÉNYE

1. Jogod van érezni valamennyi érzelmedet. Nem létezik „helytelen” érzelem. Megtanulhatod, hogyan használd az érzelmeidet szükségleteid kielégítésére.
2. Jogod van bármit akarni. Nyílt kérésekkel aktívan tehetsz azért, amit akarsz.
3. Jogod van látni és hallani, és senki nem kérdőjelezheti meg azt, amit láttál és hallottál.
4. Jogod van játszani és jól érezni magad, amikor csak szeretnéd. Eldöntheted, mikor, hol és kivel szeretnél játszani.
5. Jogod van elmondani az igazságot úgy, ahogy látod. Meghallgathatod, mások hogyan látják a helyzetet, majd eldöntheted, számodra mi az igazság!
6. Jogod van meghúzni a határaidat! Így nagyobb biztonságban érzed majd magad.
7. Jogod van a saját gondolataidhoz, érzelmeidhez, tetteidhez és a testedhez. Nem kell felelősséget vállalnod semmiért, ami nem a tiéd.
8. Jogod van hibázni. Valójában nem létezik „rossz” hiba. A tévedések mindig hasznosak, mivel tanulunk belőlük.
9. Jogod van a magánéletedhez, ugyanakkor kötelességed tiszteletben tartani mások magánéletét. Tudatosan ne sértsd meg mások magánszféráját!
10. Jogod van hozzá, hogy nehézségeid és konfliktusaid legyenek. Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy szeressenek.

206. oldal

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala

Zyta88>!

Két személyiség találkozása olyan, mint két kémiai vegyület kapcsolódása: ha reakcióba lépnek egymással, mindketten átalakulnak.

Carl Jung

223. oldal

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala

Vladi>!

Ha nem élted meg a pszichológiai születést, az egység iránti vágy magával hozza az intenzív érzést, hogy mások bekebelezhetnek, ami a halálhoz, vagy megcsonkításhoz hasonló élmény lehet. Az ezzel ellentétes, elkülönülés iránti vágy ugyanakkor erős félelmet kelthet az egzisztenciális elidegenedéstől, magánytól és elhagyatottságtól.

62. oldal

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala

Zyta88>!

Valódi énjük elvesztésére az intimitáskerülők gyakran azzal válaszolnak, hogy még inkább feltupírozzák hamis énjüket, hátha úgy néz majd ki, mint az igazi. Belül úgy érzik, darabokra hullottak, és félnek megkockáztatni az intim kapcsolatokkal járó érzelmi közelséget, amely felszínre hozhatná a régi érzéseket. Nincs idejük és energiájuk odafigyelni a másikra, de ha mégis megkísérelnek kialakítani egy intim kapcsolatot, félnek az esetleges súlyosabb következményektől, például, hogy elhagyják vagy elutasítják őket. Az intimitáskerülők sokszor tökéletességfüggők, vagy legalább megpróbálnak tökéletesnek mutatkozni. Gyermekként ez volt az egyetlen lehetséges módja, hogy kivívják maximalista szüleik elismerését.

161. oldal

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala

Zyta88>!

Az egészséges határok meghúzásának másik útja, ha hatékony megállapodásokat kötsz és meg is tartod őket. Az intimitáskerülők általában mindkét csapdába beleesnek: először belemennek egy olyan megállapodásba, amit nem tudnak betartani, csak azért, hogy jó színben tűnjenek fel a másik előtt; utána viszont nem tartják be az egyezséget, mivel nem akarják, hogy mások irányítsák őket. Amikor felrúgnak egy szerződést, többnyire a másikra vagy a körülményekre fogjűk a történteket és nem vállalnak felelősséget a tetteikért.

180. oldal

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala

Zyta88>!

Az intimitáskerülők többnyire túlzottan ragaszkodnak hamis énjükhöz. Egyfolytában azon igyekeznek, hogy környezetük elfogadhatónak és veszélytelennek találja őket, mivel így talán kielégülhetnek fejlődési szükségleteik. Abban reménykednek, hogy ha az elvárásokhoz idomulnak, megkapják a tiszteletet, szeretetet és elismerést, amire mindig is vágytak. Ez persze nem így működik. Csak annyit érnek el, hogy egy taposómalomban élnek, ahol folyamatosan mások kedvére tesznek, de belül üresnek érzik magukat.

192. oldal

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala

Vladi>!

Intimitáskerülő és társfüggő mintákkal bíró partnerek, akik cserélgetik a szerepeket

Ez a kombináció szintén nagyon elterjedt. A társfüggő fél üldözi az intimitáskerülőt, aki menekül az intimitás elől. Egy ponton a társfüggő partner belefárad az üldözésbe, feladja az intimitás keresését és visszahúzódik. Ettől működésbe lép az intimitáskerülő partner elhagyatottságtól való félelme, ezért szerepet vált és ő lesz az üldöző vagy társfüggő a kapcsolatban. Az a fél, aki kezdetben a társfüggő szerepet vitte, ezen a ponton eltelik bosszúvággyal és elhatározza, hogy nem akar többé intim viszonyba kerülni a másikkal, tehát ő is szerepet vált. Ezt a folyamatos szerepcserét nevezzük „az intimitás táncának”, amely elegendő drámával és káosszal tölti meg a kapcsolatot ahhoz, hogy mindkét felállásban megakadályozza az intimitás megszületését. A tánc egy pontján azonban gyakran előfordul, hogy az egyik fél kilép a játékból, és olyan párkapcsolatot keres, ahol mindkét fél megélheti intimitáskerülő oldalát.

272. oldal

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala

Vladi>!

A drámaháromszög a hatalmi játszmákból merít új erőt, melyek úgy lettek kitalálva, hogy megfélemlítsék a gyengébbnek tartott szereplőt. A leggyakoribb hatalmi játszmák:
– megszégyenítés
– dühkitörések ("fájdalomfüggő" viselkedés)
– korábbi sérelmek felemlegetése
– az okok felhánytorgatása a megoldás keresése helyett
– vádaskodás
– pozícióval való visszaélés
– címkézés és gúnyolódás
– kilépés a konfliktus közepén
– a konfliktusban vállalt felelősség hárítása
– mártír szerep
– mások irányítása szex vagy pénz felhasználásával

76. oldal

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala

Zyta88>!

Az ellentétek vonzása gyakran előforduló minta a párkapcsolatokban, melynek eredményeként a rendellenesen működő kapcsolatban két félember reméli, hogy teljessé válhat.

41. oldal

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala

Zyta88>!

Az igazi szeretet abból az egységből tud megszületni, melyben a másik érdeke ugyanolyan fontos, mint a sajátom.

211. oldal

Janae B. Weinhold – Barry K. Weinhold: Intimitáskerülés Kiút az elköteleződési válságból – A társfüggőség másik oldala


Hasonló könyvek címkék alapján

Gary Chapman: A szerelem pszichológiája
Gary Chapman: Egymásra hangolva
Jorge Bucay: Az autodependencia útja
Eckhart Tolle – Wayne W. Dyer: Miért fontos, hogy rendkívüliek legyünk?
Nemes Ödön: Párbeszélgetés
Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig
Menis Yousry: Rejtett emlékeink nyomában
Paul Hauck: Föl a fejjel!
Robert Maurer: Kaizen
Corinne Sweet: Nyugalomnapló