Tűzön, ​vízen, árnyékban 23 csillagozás

Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban

Egyiküket a mocsok szülte, Tharr kolostorának pokla. Kiontott vérrel és fekete kéjjel áldoz az Úrnőnek, akit még Tharr birodalmában is irtózva emlegetnek – ő a ragály hintője, a romlás papnője, Orwella korbácsos rimája.

Másikuk hajdanvolt Nemes Ház sarja, a dicsőséges múlt leánya. Kellemmel, bűbájjal, etikettel vív a családok hatalmi harcában – egy Császár-sziget úrnője, intrikák vergődő rabja, halálos pengéjű gyerek-feleség.

Az egyik túl sok titkot ismer, a másik nem eleget – közöttük háromezer esztendő. Tűzön, vízen és árnyékban folyik a hajsza, az orzóvihar szívében és szellemkutyák csaholásával kísérve, miközben – akár a tenger mélye – felkavarodik a múlt és jelen iszapja.

A titkot azonban, hogy ők ketten miféle árat fizetnek a győzelemért, egy titokzatos fejék őrzi csupán – és ez a könyv.

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Delta Vision, Budapest, 2010
506 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639890749

Kedvencelte 3

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

Noro>!
Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban

Ez a könyv alighanem az évtized magus-regénye. Ami annál meglepőbb, ugyanis Boomen, amikor Toronban játszódó történetet ír, hajlamos visszahúzódni a saját magán-világába, amit rajta kívül csak a legelvetemültebb rajongók értenek. A TVÁ azonban nem egy ilyen regény. Bár ez is a szerző kedvenc birodalmában játszódik, sokkal inkább hangulatokra és érzésekre épül, mint lexikális tudásra. Igaz, hogy legtöbb szereplője ijesztő mértékben nyakon lett öntve a kyr ábécé kiejthetetlen betűkészletével, de ezt az egyet kivételesen nézzük el neki, mert ez egy szép, igényes és olvasmányos történet.

Ha Toron, a régi dicsőségen élősködő, dekadens szörnyisten birodalma kerül terítékre, akkor természetesen antihősökre kell számítanunk. Örömmel jelenthetem, hogy a Morgena könnyei óta talán először e toroniak érdekes és figyelemre méltó figurák. Pedig a szerző nem adja alább, hanem Ynev abszolút sátánjának, Orwella istennőnek egy hű papnőjét állítja a középpontba. Orwelláról a magus-irodalomban úgy szokás beszélni, mint az önmagáért való gonosz és a céltalan pusztítás istennőjéről, ezúttal azonban azt is elolvashatjuk, mit gondolnak erről maguk a hívek. Ők itt egyfajta „anarchistákként” gondolnak magukra, akiknek el kell pusztítani a régi rendet, hogy létrejöhessen rajta valami új. Persze nem tudják, hogy ez az új rend milyen lenne, és nem is törődnek vele – ebben az értelemben vitathatatlanul fanatikusok. De a maguk szemszögéből igenis valamiért harcolnak, nem csak valami ellen, és ez közelebb hozza őket az olvasóhoz. Azt is megtudjuk, hogy hősnőnket miféle élet sodorta a pusztítás kebelére, milyen sors volt az, aminél még ez az állandó harc az egész világgal is jobb lehet. Itt kifejezetten segített, hogy Toronban játszódik a történet: a vérmágiára és rabszolgaságra épülő birodalom elveit megtagadni és ezek rombolására felesküdni nem is tűnik olyan perverz filozófiának. Sokkal nehezebb lenne elmagyarázni, miként szegődik valaki Orwella hívének egy emberibb elvekre épülő országban.

Antihősökről beszéltem, a történet másik szálán ugyanis egy elvhű nemes kisasszonyt kísérhetünk nyomon. Ő a szerző Ladyr-novelláihoz kötődik, az abban a ciklusban főszereplő boszorkányok közeli rokona, akit egy császár-szigetre adtak feleségül. (Ezek az úszó sziget-támaszpontok pedig a Morgena könnyeiből lehetnek ismerősek a veterán olvasóknak.) A kishölgy egy családi viszály miatt keveredik olyan kalandokba, amelyek során ha meg nem is kérdőjelezi, de mindenképpen átértékeli magában a toroni kultúra alapigazságait. Itt megjelennek az ókyr világ jellegzetes, kissé elszállt ikonjai: a több ezer éves, mágikus óceánjárók és a náluk is öregebb, beszélő páncélruhák is. De még ezek is kimondottan hangulatos és stílusos formában épülnek be az izgalmas eseményekbe. Történik mindez a hetedkor hajnalán, 3500 évvel orwellánus papnőnk kalandjai előtt. (Vagy mégsem? Apró jelek ugyanis arra utalnak, hogy mindez csupán spoiler Esetleg az utolsó fejezetben látott, mesés árnyszínház előadása jár közelebb a valósághoz?)

3 hozzászólás
vicomte P>!
Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban

A fülszöveg, bár látszólag sok mindent elárul, de valójában pont a lényeget takarja el.
Azt, hogy ez egy jó könyv.
Azt, hogy ebben csak nyomokban fedezhető fel benne a Boomenre túlságosan is jellemző pózolás és dagályosság.
Azt, hogy bár tényleg a két nő körül bonyolódik a cselekmény, de semmi olyan nagyszabású és rejtélyes dolog nem jellemző rájuk, mint amit a fülszöveg sejtet.
Azt, hogy egyszerűen csak két olyan jól kidolgozott és hihetőre formált női karakterről szól a könyv, akik egy férfijogú társadalomban is boldogulnak a saját eszközeikkel.
Azt, hogy hiába a közel 500 oldal a két főszereplő sorsának bemutatása magával ragadja, sodorja az olvasót.
Azt, hogy a Morgena könnyeivel indult kísérlet – amelyben a toroni társadalom hétköznapjait is bemutatta az író –, itt ért célegyenesbe.
Azt, hogy a rabszolgaként felnövő Kaat sorsa jó választ ad arra, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki Orwella hívévé váljon.
Azt, hogy Alyssya, a fiatal nemesasszony, történetén keresztül bepillantást nyerünk a toroni nemesi családok nem világformáló, de a számukra életbevágóan fontos, és nagy téteket mozgató intrikáiba.
Azt, hogy még mindig van kilátás arra, hogy a magus könyvek, ne csupán logó alá írt franchise termékek, hanem a fantasy irodalomban pironkodás nélkül vállalható művek legyenek.

1 hozzászólás
Leonidas>!
Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban

Teljesen mást vártam, mint amit kaptam. Sogron lángjaihoz hasonlóan Nemes Házak közötti háborút, esetleg Morgena és Sogron intrikával és titkos csatározásokkal teli történetének folytatását vártam. Ehelyett két szinte mindenben különböző lány kalandos történetét olvashattam. Intrika mondjuk akad itt is, de teljesen más formában, mint Boomen előző regényeiben.
Új szemszögből ismerhetjük meg Toront, egy kyr nemesasszony(Alyssya), és egy orwellánus papnő(Kaat) szemszögéből. A két történet végig nagyon izgalmas, bár Alyssya története valahogy jobban tetszett.Talán a helyszínek és a szereplők voltak érdekesebbek ,és persze a kyr lány is sokkal szimpatikusabb volt.
A Tűzön, vízen, árnyékban a Garmacor vére mellett az utóbbi idők legjobb M* regénye. Érdemes elolvasni.

Marcus P>!
Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban

Egy Boomen-könyvtől egy csak félig-meddig érthető katyvaszt vártam, ráadásul az engem nem igazán lázba hozó Toronban, és mindez megfejelve a MAGUS történetének egyik leggázabb fülszövegével. Erre meg nem kiderül, hogy a MAGUS egyik legjobb regénye lett belőle?
Boomentől szokatlanul könnyed stílusú kalandregény ez, a fülszöveggel ellentétben szinte intrika nélkül, ami helyett van viszont több kedvelhető szereplő, életszagú főhősök, és egy olyan háttér, amiből közelebb érzem magamhoz Toront, mint bármelyik eddigi regényből. A két lány fejezeteinek váltogatása és a visszaemlékezések miatt hiába az 500 oldalas vastagság, egy pillanatra sincsen üresjárat, és a tempó a végére még fokozódik is – mindezt az íróra és az egész MAGUS irodalomra jellemző jelzőburjánzás nélkül. Úgyhogy dicséret illeti a szerkesztőt is, reméljük a jövőben hasonlóan pozitív eredményeket hoz majd ez az együttműködés.
(Egy apró problémám azért akad: nem esett le, hogy a két nő történetének mi köze egymáshoz. De mivel mindkettő önmagában is megállta a helyét, ezért ezt nem tekintem súlyos hibának.)

blackett>!
Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban

Oké, fogalmam sincs, mi volt ez, de részleteiben igen jó volt. Egészében már nem, főleg mert a két történetszál nem és nem áll össze egésszé, akárhogy is próbálja összemozaikozni az olvasó. Viszont a kötet maga egy könnyűirodalmi raftingtúra a kyr és toroni kultúrkör vad vizein (helyenként szó szerint), egy pillanatig sem hallottam kockacsörgést, ráadásul úgy rémlik, hogy még a Bechdel-teszten is átmegy, szóval meg lehet bocsátani neki a hiányosságait. Örülök, hogy akadnak ilyen meglepetések a logó alatt.

talisen>!
Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban

Ez egy egészen jól sikerült könyv. Tetszett, hogy két, többé-kevésbé független történet fut nagyjából együtt és az író ügyesen váltott a szálak között, így az éppen olvasott fejezet mellett mindig ott motoszkált a gondolataim között, hogy a másik szálon mire lehet számítani a folytatásban.

Tograh_Silur>!
Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban

Az egyik ha nem a legjobb Ynevi mese, minden fantasyrajongónak kötelező olvasmány.


Hasonló könyvek címkék alapján

Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság
Marie Lu: The Young Elites – Az ifjú kiválasztottak
Brent Weeks: Túl az árnyakon
Kameron Hurley: A Tükörbirodalom
Dale Avery: A renegát
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal
Wayne Chapman: Észak lángjai
John J. Sherwood: Abbitkirálynő
Wayne Chapman: Két hold