Életem ​ártatlan örömei 88% 38 csillagozás

Előre figyelmeztetek mindenkit: csak és kizárólag akkor érdemes kézbe venni ezt a könyvet, ha meg tudtok barátkozni egy – saját bevallása szerint – becsületes (szerintem túlontúl, szinte irreálisan becsületes – és naiv), békeszerető és istenfélő drummerrel, aki Amerika dél-nyugati vidékeinek eldugott kis városait, tanyáit járva minden igényt kielégítő, praktikus ruhaneműt árul. És aki egy furcsa találkozás következtében társul fogad egy kissé lomha, eléggé lerobbant állapotban leledző, éhenkórász, de nagyon karakteres nőstény oroszlánt. Tévedtek, ha azt gondoljátok, hogy a semmiből csak úgy megjelenő, és a társaságát hősünkre erőszakoló oroszlán a legnehezebben elfogadható jelenség a regény sztereotipikusan amerikás miliőjében. Ó nem, korántsem. Ha megismerkedtek Nat Jessellel (ő lenne az a bizonyos drummer), az oroszlán már csak hétköznapi banalitásnak tűnik. Mert Nat Jessel annyira kilóg a normalitásból, hogy az már szinte felfoghatatlan – magányos farkas, nem törekszik karrierre, pénzre, még a várost is kerüli, ha teheti. Közben meg véget nem érő útjain végleges letelepedésről álmodik – fent, a hegyekben, a maga építette, kis tóparti gerendaházában. Nat furcsa, és rendkívüli módon elégedett, mindene megvan, amire szüksége lehet: egy autója, egy háza, eledele, ruhája. Kell ennél több? Nat nyugodt és kiegyensúlyozott, mindig, mindenhol talál magának valamit, amire jó érzéssel, jó lélekkel nézhet. Életfilozófiája a „normális” ember szemében lusta és kicsit együgyű. Mégis, miközben a kereskedelmi ügynökök szokványos és kevésbé szokványos kalandokkal tarkított utazásain végigkísérjük, egyre szimpatikusabbá válik ez a filozófia, melyet ráadásul egészen egyedül gondolt ki, hisz, mint mondja: „mindig csak egy láthatárra vágyom, a sajátomra”. És ezzel is nagyon elégedett.
Nat Jesselt és oroszlánját nem lehet nem szeretni. És még nem szóltam az elbeszélői hangról. Arról a kedvesen és kópésan humoros, finoman, cinkosan az olvasóval összekacsintó, (ön)ironikus hangról, amelyen Nat cseverészve elmeséli mindazt, ami netán érdekelhetne bennünket. A banalitás és szappanopera határán mozgó kis könnyed sztoriból ez a humoros-ironikus hang varázsol remekül szórakoztató regényt. Na meg persze Eileen – a sárga oroszlán.

Egy könyv Csehszlovákiából, 1977-ből, és az USÁban játszódik. Próbáltam utánanézni a szerzőnek, de még cseh oldalakon sem találtam róla sok információt. Azt sehol sem említik, hogy élt volna Amerikában, csak egy kis ideig UK-ben. Meg lehet írni egy ilyen utazós regényt egy ismeretlen országról úgy, hogy hiteles legyen? Engem nem győzött meg. Azt sem tudtam igazán behatárolni, hogy mikor játszódik a történet, talán a ’60-as években, az egyedüli támpontom az volt, hogy már tévéznek az emberek. Smíd próbálja kerülni a konkrétumokat, inkább sok tájleírással pótolja az ismerethiányt. Korabeli olvasói sem álltak ilyen szempontból jobban, szóval akkor ez nem volt probléma.
Persze ez egy szórakoztató történet, meg régi is, nem fair ezeket számon kérni rajta. De legalább jól szórakoztam volna… Az alapsztori ígéretes, egy kereskedelmi utazó összeszed egy elkóborolt cirkuszi oroszlánt, és együtt folytatják útjukat, ebből sok érdekes sztori kisülhetett volna. Ezzel szemben az összes kis eset nagyjából azon alapszik, hogy főhősünk bajba kerül, vagy éppen csak nem sikerül elsóznia az áruját, és akkor deus ex machina megjelenik az oroszlán, és mindenki összefossa magát. A köztes időt a Virginiáról (nem az állam, egy lány) való elmélkedés tölti ki.
Összességében szentimentális, kissé didaktikus, és meglehetősen kiszámítható történet, amit a csehszlovák úttörők biztos kacagva olvastak annak idején erről az ismeretlen országról, de hol vannak már a csehszlovák úttörők…

Valójában ez a könyv már nagyon régen része az életemnek. Időről időre újra előveszem, amikor csak nyugalomra, önfeledt szórakozásra vágyom. Újra és újra olvasva sem unom meg soha Nat Jessel józan bölcsességét, látásmódjának egyszerű őszinteségét. Imádom, ahogy végigvezet Amerika eldugott tájain, ahol legfeljebb a prémvadászokkal, alkalmi munkákból élő csavargókkal futhat össze az ember (és az oroszlán), minden egyes olvasás alkalmával lenyűgöz a rendkívül szemléletesen, de soha nem unalmasan leírt táj.

Nat és Eileen párosa mindig kijózanít, amikor nagyon összecsapni látszanak a fejem fölött a hullámok. Jan Šmíd finom humora, amivel átszövi a páros kalandjait, üdítően hat ebben a durva, hangos, egymástól elidegendő és elidegenítő világban.

Eiline az oroszlán, a szerető és a gépkocsi… Annyira megható, hogy mindent, amit szeret ezen a világon, Eiline-nek nevez… Nekem nagyon tetszett… 5-ből 6 pont!

Nagyon jól szórakoztam rajta. Semmi igazán kiemelhető nincs benne, de az egész úgy ahogy van, élvezetes – a barátkozás az oroszlánnal, Haskették, a boltosok, a kocsmárosok, még az országúti zsiványok is.

Nagyon élveztem ezt a könyvet – egy teljesen atipikus hős, egy szemlélődő, nem tolakodó-taposó férfi, aki meg tud elégedni azzal a kevéssel, amije van, illetve egy nőstény oroszlán útitárs – nekem nagyon bejött:)
Egy lassú folyású, furcsa történet, egy elképzelt Amerikáról és egy érdekes, furcsa befejezéssel:)

Gyönyörű leírások, szerethető karakter(ek) és nyugodt, bizalmas hangulat. Én is szívesen élnék Nat gerendaházikójában…
Olyan ez a könyv, mint a párás erdei reggeleken, a kunyhó teraszán ülve kávézás, amikor csak nézed a felkelő napot és az ébredező természetet.

Györnyörű világ és szeretnivaló főhős. Csodás olvasmány, az a fajta, melytől kedvem kerekedik jobbá válni… aztán persze maradok, amilyen vagyok :D

Jókat mosolyogtam rajta. Olvastatja magát! Utazáshoz ideális!

Kellemes emlékeket idéz bennem: diófa alatt lazulni délután a nyugágyban, elmosolyogni az életen, úgy szeretni és elfogadni mindent, ahogy van. Olyan tipikus chill out könyv :)