A ​szeretet foglya 3 csillagozás

Árpádházi Szent Erzsébet
Jan Dobraczyński: A szeretet foglya Jan Dobraczyński: A szeretet foglya

Dobracyznskinak ​sajátos, egyéni útja van a szentekhez. Ebben a művében Árpádházi Szent Erzsébetet, a magyar királylányt, majd türingiai hercegnét, a feleséget, anyát, a ferences harmadrend tagját, a betegek és szegények odaadó ápolóját mutatja be.
Erzsébet élete tele van nemcsak jócselekedettel, hanem csodákkal is. Ezeket az író teljesen valóságosan, magától értetődően ábrázolja. Az az Erzsébet, akit művészi módon elénk állít, korának gyermeke, de egyszersmind korából messzire előre – a mába – mutató egyéniség. Egészen emberi, aki ugyanakkor mély és megélt hittel kötődik Istenhez.
Ahhoz, hogy hiteles képet rajzoljon meg szent Erzsébetről, az író hosszabb időt töltött az eredeti történelmi helyszíneken, így Eisenachban, Erfurtban, Weimarban, és többször ellátogatott a wartburgi várba is. Mély megrendüléssel állt meg Szent Erzsébet sírjánál, a marburgi templomban. Regényírás közben igyekezett úgy bemutatni Erzsébet életének eseményeit, s bennük a csodákat is, hogy az a… (tovább)

>!
Ecclesia, Budapest, 1985
416 oldal · ISBN: 9633634687 · Fordította: Balássy Péter
>!
Ecclesia, Budapest, 1983
416 oldal · ISBN: 9633638054 · Fordította: Balássy Péter

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 2

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kisanna>!
Jan Dobraczyński: A szeretet foglya

Jan Dobraczyński: A szeretet foglya Árpádházi Szent Erzsébet

Csodálatosan mutatja be a könyv a középkor világát, Erzsébet életének fontos pillanatait. Őt pedig nagyon tiszteletre méltó, és szerethető asszonyként ábrázolja. Az egész élete, gondolkodása, alázata példa lehet a mai embereknek is. Szent Erzsébet tényleg gyakorolta a szeretetet és az irgalmasságot, nem elvonultan élt egy kolostorban, vagy könyvet írt, hanem betegeket ápolt, kórházakat hozott létre, ítélkezés nélkül befogadott és meghallgatott mindenkit.


Népszerű idézetek

Kisanna>!

Mit ér az az irgalom, amely nem segít valamennyi rászorulón?

294. oldal

Jan Dobraczyński: A szeretet foglya Árpádházi Szent Erzsébet

Kisanna>!

Ő feltűrte ruhájának ujját, durva vászonkötényt kötött maga elé, és reggeltől estig meg nem állt kezében a munka. Takarított, főzött, cserélte a kötéseket, megmosdatta a fekvő betegeket, etette a gyengéket, megfürdette és szórakoztatta a gyermekeket. Azt tette amit tennie kellett, mindig olyan munkát keresett magának, amit más nem szívesen végzett el.

332-333. oldal

Jan Dobraczyński: A szeretet foglya Árpádházi Szent Erzsébet


Hasonló könyvek címkék alapján

Henryk Maria Malak: Egy elfelejtett szív
Csikász Lajos: Megátkozottak
Hunyady József: Aranyhorda
Urbánszki László: A lándzsa nemesei
Louis de Wohl: Assziszi Szent Ferenc
Gárdonyi Géza: Isten rabjai
Fehér Tibor: Lidérckirály
Benkő László: A másik ösvény
Benkő László: A hatalom ereje
Benkő László: Ármány hálójában