Fény ​a szívemben 82% 135 csillagozás

Kicsit vegyes érzéseim vannak a történettel kapcsolatban. Az eleje nagyon tetszett, a szereplők is szimpatikusak voltak. Viszont kábé a könyv felénél történt valami, amit egyszerűen nem tudtam hova tenni. Volt egy nagyon durva idézet, és ott már kezdtem sejteni, hogy mi fog történni. Szerintem ez a krimi szál felesleges volt benne, mivel a műfaja elsősorban ifjúsági romantikus, és aztán hirtelen átcsapott thrillerbe, ami elég hirtelen jött.
Ezt leszámítva élveztem a könyv olvasását. :)

Elég szokatlan volt számomra a történet viszonylag sötét hangulata, nem megszokott a szerzőtől ez a stílus. A történet egy nyári szünetben kezdődik, amikor is közelebbről összeismerkedik a két 15-16 éves fiatal, és hamar kialakul egy szoros barátság közöttük.
Ezen a nyáron tragédia éri Catherine családját, az apukája meghal, és pont ezen a napon Elliott anyja megjelenik és kényszeríti a fiát, hogy hazamenjen vele a nagyvárosba. A srác hiába tiltakozik, nem maradhat, még elbúcsúzni sem.
A regénynek ezt az első szakaszát jobban szerettem, mert nagyon tetszett a folyamat, ahogy Elliott érzései egyre mélyebbek, már itt meglátszott, mennyire védelmező típus, és függetlenül a körülményektől, egyre jobban beleszeret a lányba, akit mindenkinél szebbnek és kedvesebbnek lát.
Két év után találkoznak újra, és Elliottnak a nulláról kell indulnia, és mindent be kell vetnie, hogy megkapja a második esélyt a lánytól. Catherine már nem ugyanaz, akit akkor itthagyott, rengeteg titok veszi körül, megszakította a kapcsolatot a barátaival, és minden szabad idejét a panziójukban tölti, amit a saját házukból alakítottak át, és senki semmilyen körülmények között nem léphet be oda a vendégek kivételével. Állandóan robotol, bevásárol, főz, takarít, a gondolatai csak ekörül forognak. A regény második felének főszereplője egyértelműen a Juniper, így hívják a panziót. Mindenki aki itt felbukkan, különleges és ijesztő. A szerző mindent megtesz azért, hogy beparázz, nyikorognak a lépcsők, susognak a vezetékek, az ajtók előtt lépteket hallani, állandóan süvít a huzat a réseken, és még sorolhatnám. Egy idő után ez nekem nagyon sok volt, egyrészt mert állandósultak az ismétlések, ugyanazokkal a szavakkal. Másrészt konkrétan mennyiségileg elegem volt már a különböző hangleírásokból. Valahogy be is lassul a történet, sokszor éreztem, hogy ezeket az oldalakat kihúznám, ha a szerkesztő helyében lennék.
Minden spoiler nélkül: nagyon oda kell figyelni a részletekre, különben akkorát koppansz a végén, mint én, aki semmit sem találtam ki a nagy titokból.
Történik a városban egy eltűnési ügy, és egyből Elliott lesz a gyanúsított. Alibivel is hadilábon áll, és a származása miatt is alapból elítélik. Egész jól érzékeltette a szerző ezeket az előítéleteket, hiába volt még az előző nap ünnepelt focista sztár, aki megmentette a csapatot, másnapra már ezt elfelejti a közösség. Hozzájön még egy kis dühkezelési probléma, és hirtelen alig állnak mellette.
A váltott szemszög megnyugtató volt számomra, így teljesebb képet kaptam mindkét fél érzéseiről. spoiler
Mindkét főszereplő karaktert koraérettnek éreztem, főleg Elliott-ot. A fotós hobbi jó ötlet, bár elég sablonos, ez sok ponton közös témát eredményezett, előrevitte a barátságot. Catherine-nél a folyamatos túlterheltséget éreztem, állandó lelki nyomást. A mellékszereplők közül nem volt senki, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott volna. Mrs. Mason volt némiképp kibontva, ő legalább észrevett dolgokat.
Nem vagyok elégedett a regény végével. Az egy dolog, hogy meglepetés volt számomra, de igazából némi további következményre számítottam volna. spoiler Én egy szerelmi történetet vártam, de sokkal inkább egy thrillerszerűt kaptam, ami pszichoizébe ment át, és ez összezavart. Jó pont, hogy a szerző foglalkozik a lelki terrorral, a rasszizmussal, a bullyinggel, de valahogy ezeknek az elegye nem volt kiemelkedően tanulságos, átlagosnak éreztem inkább.

Ez nem az én könyvem volt. Teljes egészében zavaros katyvasz lett belőle, mintha az írónő sem tudta volna igazán, hogy hogyan jusson el a végkifejletig. Adott egy barátságnak induló románc egy fehér lány és egy indián srác között, amit egy családi tragédia tönkretesz és a fiatalok két évig nem találkoznak. Ezt követően a megváltozott Catherine és Elliot újra találkoznak, és megpróbálják újrakezdeni. Elliot ragaszkodása, az állandó védelmező ösztöne és a dühkitörései egyszerűen idegesítettek. Túlzó volt, és egyáltalán nem éreztem normálisnak vagy valóságosnak. Catherine pedig annyiszor kérhetett volna segítséget, mégis inkább szenvedett, megnehezítve mindkettejük életét. A történet közben átment thrillerbe, ahol a régi házban mindenféle zajokat hallani, alakok mászkálnak, suttognak, de ez meg annyiszor szerepelt, hogy már nem tudott érdekelni, csak azt vártam érjünk már a végére. Ekkor jött Elliot gyanúsítása egy eltűnési ügyben, amiben előkerül a rasszizmus, a korlátoltság, a kisvárosi ostobaság. Utóbbi két szál csak úgy lebegett a levegőben és csak tetézte a nemtetszésemet, hogy Catherine állandóan ugyanazon rugózik, vagyis nem mehet el Old Creekből. Egyszerűen unalmassá vált ugyanazokat a köröket futni. Így a végén a csavar sem ütött akkorát, mint kellett volna, és a befejezés is csak úgy hipp-hopp megtörtént. Szerintem azért nem így zárnak le egy ilyen ügyet. Csalódás volt.

Az év legnagyobb meglepetését tuti ez a könyv fogja vinni. Egy egyszerű, nyári, szerelmes, limonádé történetre számítottam, erre pislogtam kettőt és átment thrillerbe.

Az eleje megegyezett az első benyomásaimmal: indián srác, fehér lány, szerelmesek lesznek és nagyon cukik. Azonban innentől sokkal komolyabb szálak is beleszövődtek a történetbe: iskolai bántalmazás, megkülönböztetés, problémás szülők, származás miatti piszkálódás, mentális problémák.

Folyamatosan repültek a lapok a kezem alatt, rendkívül izgalmas, végig érződött egyfajta feszültség, Catherine végig titkolt valamit, amit senkinek nem mondott el.

A levonás a pár tipikus tini dráma miatt volt, de ettől eltekintve eszméletlen könyv, a csavar pedig lenyűgözött. Ennyire még nem vert át egy történet sem.

Ja igen, és minden lány megérdemel egy Elliotot!

Bővebben:
http://wandamaci.blogspot.com/2021/06/jamie-mcguire-fen…

Az írónőtől egy újabb olyan könyvet olvashattam, ami fejtörést okozott nekem. A korábbi írásaiért rajongtam, de ezt nem tudtam hova tenni, ahogy a legutóbbit sem.
A könyvvel az volt a legnagyobb bajom, hogy az első 100 és az utolsó 150 oldal kivételével minden mást feleslegesnek találtam.
A történet eleje nagyon szerethetően és szépen mutatja be Catherine és Elliot megismerkedését, a kapcsolatuk kibontakozását. Édesek voltak, faltam a sorokat, és szurkoltam nekik, hogy újra egymásra találjanak. Ám ez a pillanat csúfosan lett kivitelezve. A történet íve megült. Habár elég hamar megvitatják a félreértést – hiszen ez nem viheti a hátán a sztorit –, utána mégsem történik semmi. A napok telnek, Elliot és Catherine közelebb kerül egymáshoz, de ezt majdnem 200 oldalon ecsetelni számomra nagyon sok volt, hiszen már az elején annyira gyönyörűen vázolva lettek az érzelmek és a helyzet, hogy onnantól sodróbb lendületet vártam volna. Ifjúsági lévén a romantika gyér, de még a megszokottnál is gyérebb, csak a kommunikáción és az egymás iránti elkötelezettségen alapul, márpedig két végzőstől ettől kicsit többet vártam.
Catherine titka idegesítő, mivel ő is úgy tart titkot, hogy mindenkinek elmondja, hogy senkinek nem beszélhet róla.
Valahol megértem, mi volt a cél a hosszas és lassú részekkel (amik szinte ismétlésnek hatottak), és azok nélkül nagyon nagy csattanó a vége, de úgy vélem, ezeket a finom kis kérdéseket és sejtéseket sokkal kevesebb oldalon is meg lehetett volna valósítani. Annyira vontatottra sikerültek, hogy az ember szívesen átugorná őket, és úgy legalább megvan a csattanó is.
Ha a könyv közepét nem veszem figyelembe, akkor egy igen erős és 5 csillagos írást olvastam, de az sajnos sokat ront rajta. Mégis érdemes elolvasni, és csak bíztatok mindenkit, hogy ha a könyv első harmada után le akarja tenni, inkább bátran ugorjon oldalakat, mert a vége miatt megéri elolvasni.

Nem igazán ilyen történetre számítottam. Bár, csak két könyvét olvastam eddig az írónőnek, amelyek hasonló stílusúak voltak, ezért volt ez totális meglepetés.
Az eleje tetszett a legjobban, addig amíg Elliott el nem ment. Utána a könyv hangulata is megvátozott.
Egyébként ő végig szimpatikus volt, amiket megtett Catherineért, mindig védelmezte őt, saját maga elé helyezte, hogy a lánynak jobb legyen.
Catherine olyan semmilyen volt, bírtam is meg nem is. Nem értettem viselkedését, amíg a könyv végére nem értem. Meglepődtem őszintén, mert arra, ami ott kiderült nem számítottam, már egy csomó forgatókönyv lepergett a fejemben, de a csattanóra nem is gondoltam.
Voltak részek, amik unalmasak voltak, de összességében végig fenntartotta az érdeklődésem.

Meglepően jó könyv, és a meglepően-t azért írom, mert sokan lehúzták itt molyon. És én majdnem elkövetten azt a hibát, hogy emiatt nem olvastam el. Igen, ez egy lassan építkező regény, de a végére nagyon szépen megérkezik. Alapvetően szerelmi történt, de mégis sikerült belecsempészni egy kis krimit, egy kis meglepő fordulatot. Nehéz spoiler mentesen bármi mást írni, úgyhogy, olvassátok! :)

A történet kissé lassan indul be, sokáig nem értettem mit is akar az írónő ezzel a könyvel elénk tárni. Amikor beindultak az események kezdtem jobban belemélyedni a történésekbe és felvenni a fonalat.
A két főszereplő tini annyi megpróbáltatáson megy át, hogy az egész könyv alatt azon izgultam, hogy mikor lesz már vége a sok szörnyűségnek.
Amikor fény derült a vendégek kilétére és feltárult előttünk a Juniper titka én teljesen kiakadtam, ennyire még nem értettem félre könyvet, mint a Fény a szívemben sorait. Nagyon durván letaglózott a vége. Nem értettem Catherine miért zárja az ajtót, azt gondoltam erőszak áldozata vagy az anyja bántalmazza de annyira tévúton jártam, hogy csak kapkodtam a fejem a végén.
De ennek ellenére nem ez lesz a kedvenc könyvem az írónőtől, pedig az elejét leszámítva izgalmas volt.

Ez a történet fény a szívemben.Catherine és Eliott,a főszereplőink mindketten szenvednek,és mikor találkoznak csak akkor boldogok igazán,hiszen egymás lelkitársai.
Nagyon tetszett ez a történet,hiszen egyben gyönyörű és szívfacsaró,tele van csavarokkal és a könyv leköti az olvasó figyelmét.Nagyon örülök,hogy kiolvastam a könyvet.Amúgy imádom a borítót,nagyon gyönyörű.

Aludtam néhányat erre az értékelésre, de még mindig nem tudom mit is mondhatnék róla, ugyanis igencsak vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Valószínűleg jó időben találtam a könyvre, így egészen lekötött. Az eleje aranyosan indult. Adott két kicsit kívülálló gyerek, akik együtt töltik a nyarat, egymásba szeretnek. Persze elszakadnak egymástól, és csak két év múlva találkoznak újra. Egy igazi romantikus könyvre számítottam, a címkéket meg sem néztem a könyv adatlapján. Aztán ott volt a „furcsa” panzió, a furcsa vendégekkel, akiket soha senki sem lát a kisvárosi lakók közül. A könyv felénél már gyanítottam a dolgot, de a vége még így is elég sötét lett. Tetszett, hogy nem egy rózsaszín vattacukor sztorit kaptam, hogy komolyabb témákkal is foglalkozott az író. Azonban hatalmas hiányérzet van bennem. Kicsit úgy érzem, hogy sok felesleges oldalt kaptam, mégis lehetett volna kidolgozottabb pár helyen.