„– Nem mindig az számít, hogy mit akar az ember – felelte Tobu. – Az a fontos, hogy mire van szüksége.”
Hiába érzem azt, hogy az írónő igazán érdekes világot álmodott meg, ahogyan a szereplőket is könnyedén meg lehet szeretni, vagy éppen kevésbé kedvelni, akkor se tudom sajnos azt mondani, hogy teljesen meg tudott nyerni magának. Nagy lelkesedéssel vettem kézbe a könyvet, de sajnos nem tudott az elejétől kezdve megfogni. Nekem picit unalmas volt az „eleje”, pedig tudom, hogy erre szükség volt, hogy később jobban eligazodhassunk ebben a világban, megérthessük azt, hogy Ash mit is érez, valahogy mégis hiányzott valami, de aztán szerencsére az események is jobban beindulnak és a szereplők is egyre több mindent mutattak meg magukból, aminek köszönhetően már egyre inkább érdekesebbé vált számomra is ez a történet.
A világ részletes, nagyon jól kidolgozott és esélyesen még mindig megannyi rejtélyt rejt, ennek köszönhetően pedig nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Főleg a befejezést tekintve, hogy merre is sodorja ezt a fura bagázst, vagyis inkább családot ez a kaland, mert Zúzmaraszív legénysége olyan, mint egy család. Különféle figurákból, személyiségekből álló család, de ők mindig számíthatnak egymásra és azt hiszem ez a legfontosabb az életben is, hogy nem számít, hogy ki milyen, mert akkor is megérdemli a családot és ez nem feltétlen a vér szerinti családot jelenti. A család elfogadást, szeretet, támogatást és összetartást jelent, illetve megértést, ami szép lassan közöttük is megjelenik. Aminek köszönhetően sikerült még szívembe zárni ezt a történetet, az nem másnak köszönhető, mint a szereplőknek, még annak ellenére is így gondolom, hogy az egyik csavar, ami az egyik szereplőhöz köthető szerintem nagyon sejthetőre sikeredett. De mégis annyiféle érzelmet, gondolatot és nézetet képviselnek, hogy öröm volt elveszni a sorok között. Úgy éreztem, hogy majdnem minden szereplő szinte élt és lélegzett a történet során. Volt, akit kezdetektől fogva kedveltem, volt, akit idővel szerettem meg és volt olyan is, akit már az elejétől fogva nem kedveltem. Nagyon szépen van megjelenítve a „sötétség és a fény” közötti különbség, hiszen mennyiszer hisszük azt, hogy a sötétséggel elbírunk és úgy érezzük, hogy az erősebbé tesz minket, pedig valójában nem. Vagy éppen egy-egy elejtett szót mennyire félre lehet érteni, és néha mennyire megvezethetőek vagyunk, mert nem mindenki az, aminek mutatja magát. Minden szereplő valamit hozzátesz a történethez és a legtöbbjük képes érzelmet is kiváltani az olvasóból, miközben megannyi nézet és bölcsesség hangzik el.
Ebben a történetben megtalálható többek között szomorúság, kegyetlenség off, de a remény is jelen van, emiatt számomra olyan volt kicsit, mintha magáról az életről szólna. Ami pedig az illusztrációkat illeti, szerintem gyönyörűek. Nagyon sokat hozzátesznek a történethez, az olvasás hangulatához. Nagyon szépen megjeleníti az eseményeket és az érzelmeket is. Imádtam benne.
A döcögősebb kezdett ellenére is azt tudom mondani, hogy összességében jó történet és kíváncsian várom az újabb kalandot a Zúzmaraszív kalandoraival.
