„A humor az érzések zűrzavara, amiről csak távlatból lehet higgadtan beszélni” – így hangzik James Thurber amerikai humorista művészi hitvallása. Az Ohio-állambeli Columbusban született, de New York volt szellemi hazája: a New Yorker című folyóirat szerkesztőségében dolgozott, a lap hasábjain láttak napvilágot első művei – írások, rajzok egyaránt –, és ugyanebben a szerkesztőségben bábáskokott nem egy nagy amerikai író „születésénél”. Amikor Thurber 1927-ben a szerkesztőség tagja lett, a New Yorker jóformán egyebet sem nyújtott, mint fényűzési cikkek pompás hirdetéseit. Két év múltán Thurber a lap ügyvezető szerkesztője lett, és a folyóiratban kemény írói fegyelemhez szoktatott tehetségek bukkantak fel, az „elveszett nemzedék” legjobb költői és prózaírói – köztük F. Scott Fitzgerald és Ernest Hemingway. Maga Thurber eközben zavartalanul írta bájosan bárgyú és kandi módon együgyű humoreszkjeit, amelyek a maguk módján éppannyit mondanak kora amerikai valóságáról, mint nem egy… (tovább)
A fehér szarvas 25 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vidám Könyvek Európa
Enciklopédia 9
Kedvencelte 2
Várólistára tette 23
Kívánságlistára tette 6
Kiemelt értékelések
A címadó, már-már kisregény terjedelmű mese-novella kissé idegesített, mert annyira túl volt zsúfolva nyelvi leleménnyel, hogy azt már egy humoreszkben is bízvást nevezhető hangyányi túlzásnak. A későbbiekben aztán akadt olyan is, mely kissé megkopott már az idők folyamán. Meglepetésemre két novella is volt, melyre rácsodálkoztam, hogy én ezt már olvastam valaha. Pedig a szerző neve abszolút ismeretlennek tűnt. A fülszövegből aztán kitűnt, hogy Thurber nemcsak Fitzgerald és Hemingway kortársa volt, de szerkesztőként folyamatos munkakapcsolatban is állt velük. Az hamar kiderült, hogy ha némileg szerényebb szinten is, de ő is igen tehetségesen rótta egymás után a betűket, ami tudvalevőleg az írói mesterség alapja. Olyannyira, hogy a kötet legtöbb darabjába nem is rozsdállt bele az idő vasfoga. Különösen a modern tanmesék azok amelyek ma is elevenen hatnak. Összességében igen jó döntés volt vaktában rábökni erre a könyvre. No jó, a bökdösés mellett olvasni is kellett, ami a könyveket utálók szemében nyilván fölösleges időrabló tevékenység, de ők sosem fognak a rozsdafolt alatt ilyen kis szívderítő ékszert találni.
„– Amíg nincsen bizonyíték, kövessük a látszatot.”
Kellemesen változatos kötet, James Thurber ötletesen, jobbára szórakoztatóan ír. Humor, szatíra, kritika, paródia, mese, tanmese, mind-mind megtalálható a kötetben, és néha érdemes kicsit megállni, és elgondolkozni, hogy egyik-másik novella mit rejt magában a látszaton túl.
Bár alapvetően élveztem a könyvet, azt hiszem, Thurbert jobban szeretem angolul, mint fordításban. A magyar változat érezhetően gondos, és ügyes, de nekem hiányzott belőle az a gördülékeny dallamosság, amit a korábban angolul olvasott Thurber-kötetben annyira szerettem. Ettől függetlenül tényleg érdemes elolvasni, és bátran ajánlom bárkinek, mert a novellák jók.
Kedvenceim a A Macbeth-bűntény titka, A gólya és az ő lüke felesége és A part és a tenger voltak.
A címadó kisregény elképesztően zseniális. Elvetemült, elvont, groteszk, bájos, meglepő és szatírikus, éppen a megfelelő arány szerint vegyítve.
Ezen kívül volt még néhány igen szellemes és ötletes novella (különösen az „Az ágyszakadás éjszakája” címűn röhögtem vagy egy fél órán keresztül), valamint jónéhány remek tanmese.
Ami miatt levontam egy fél csillagot, az az, hogy volt vagy 3-4 kritikai jellegű írás a kortárs irodalmárokkal kapcsolatban, amit nem igazán tudtam értékelni, mivel jórészt ismeretlenek voltak a számomra.
Mindenesetre érdemes volt elolvasni.
Ja! Ez a faszi írta a Walter Mitty sztorit, ami vagy három oldal, de forgattak belőle egy másfél órás filmet. Mondjuk a filmet nem láttam, de a novella elég fura volt.
A kötet egy kisregényből és novellákból áll. Én csak a kisregényről írok, mert az az abszolút kedvencem.
A fehér szarvas az a mese, amit időről időre előveszek és elolvasom újra. Egyszerűen elvarázsol a humora, és az a hihetetlen nyelvi lelemény, amit Békés Pál fordítói munkájának köszönhetően élvezhetünk magyarul.
Imádom, ahogy a mesében szépen benne van a részlehajlás, a királykisasszony helyből olyan feladatot ad a három herceg közül a kiszemeltnek, hogy a szörny, aminek karmaiból meg kell szerezni a díjat agyagból és fából van. A kiáltvány olyan lehet csak, amit meg lehet cáfolni, visszavonni meghazudtolni. A királyi tintanyaló, Phennen, Ghőgön, Qrbli… micsoda nevek. Rettentő rejtvény, félelmetes feladat, büszke bajnok; de az alliterációk képesek egész mondatokon keresztülfutni. A be-beszúrt humor! Ez a történet briliáns.
Szeretem és kell, mert A fehér szarvas van olyan jó (azt hiszem, talán), mint A 13 falióra. Mindkettő egy-egy remek, groteszk, népmesei elemeket hordozó műmese.
De Thurber összes többi írása? Bár ne is tudnék róluk. Félek, hogy ha a kezembe kaparintom a saját példányom, átköttetem, hogy csak A fehér szarvas legyen benne. Kb. az írások fele arról szól, milyen rémes, ha az embernek rémes felesége van (márpedig a feleség mindig rémes), a másik fele csak szimplán nem elég jó. Azonban mire eldöntöttem, hogy frászt, én ezt nem olvasom végig, vége lett. Kicsit sajnálom a döntésemre áldozott időt, de az biztos, hogy ezentúl tőle kizárólag mesét vagyok hajlandó. Ha lesz/van még magyarul. Mert amúgy remek a magyar fordítás!
Népszerű idézetek
Egy napon, mikor súlyosak a felhők, esik az eső, és a valóság túlságosan nyomaszt, szántszándékkal le fogom venni a szemüvegem, és nekivágok az utcáknak. Merem állítani, hogy soha többé nem hallanak rólam. (Mindig is hittem, hogy Ambrose Bierce látása, nem pedig hóbortossága okozta, hogy felszívta a köd.) Nagyszerűen fogom érezni magam, bárhol is végzem.
137. oldal (A Bicikliző tengernagy)
A jámbor mongúz
Egyszer Kobraországban született egy mongúz, aki nem akart harcolni sem a kobrák, sem senki más ellen. Mongúzszájról mongúzszájra szállt a hír, hogy van egy mongúz, aki nem akar harcolni a kobrák ellen. Ha bárki más ellen nem akar harcolni, az a magánügye marad, csakhogy a mongúz kötelessége: kobrát ölni vagy kobra által halni.
– Miért? – kérdezte a jámbor mongúz, és körbejárt a hír, hogy a különös, új mongúz nemcsak kobrapárti és mongúzellenes, de intellektuálisan is deviáns: ellene van a monguzizmus ideáljainak és tradícióinak.
– Őrült! – kiáltotta az ifjú mongúz atyja.
– Beteg – mondta az anyja.
– Gyáva! – harsogták bátyjai.
– Mongoszexuális – susmorogták nővérei.
Idegeneknek, akikkel sosem találkozott, most hirtelen eszébe jutott, hogy látták, amint hason csúszott, kobracsuklyát próbált, vagy éppen Monguzia erőszakos megdöntését tervezgette.
– Igyekszem a józan észre és az intelligenciára hagyatkozni – mondta a különös, új mongúz.
– Az értelem az árulás és förtelem – hörögte az egyik szomszédja.
– Az intelligencia nemzetgyalázás! – vicsorogta a másik.
Végül lábra kapott a hír, hogy a mongúz kígyómérget tart a metszőfogában, akár a kobrák. Bíróság elé állították, mancsfeltartással elítélték, és száműzték.
Tanulság: Ellen el nem érte – elűzte hát a népe. Idegen földben porai. Kár érte. Tora korai.
272-273. oldal
Jenő követte a nyílegyenes, sima utat, amíg csak az útszélen kuporgó Szfinxhez nem ért.
– Hallod-e, Szfinx – szólította meg Jenő –, adj fel nekem egy rettentő rejtvényt!
A Szfinx kőszemei egyenest előremeredtek, kőajkai meg sem moccantak, de így szólt:
Ki az, aki göndör?
Mi az, ami kondor?
S ki az, aki nyughatatlan,
Éjjel-nappal fondor?
Jenő egy szempillantás alatt kész volt a válasszal:
Aki bongyor, göndör,
A keselyű kondor,
S kit kerül az édes szender,
Éjjel-nappal fondor.
Jenő továbblovagolt, azután visszaügetett.
– Mi volt a rettentő ebben a rejtvényben? – kérdezte.
– Rettentő nehéz volt úgy mondani, hogy közben meg se moccanjon az ajkam – felelte a Szfinx.
60-61. oldal (A fehér szarvas)
H. G. Wells elmesélte egyszer, hogy a legtöbb látogatója közölte vele: magasan legjobb regénye a „Kisvárosi nagyasszonyok”.
172. oldal
| → |
|---|
Figyelte a felé siető sudár királykisasszonyt, ékszerekkel szikrázó haját, aranysaru övezte lábát, és csodálta, hogy egy szarvas – ha valóban szarvas volt – ily tökélességgel öltheti magára egy királyi vérből származó hajadon ragyogó alakját. A királyi tintanyaló azon töprengett, vajon ő maga képes volna-e tiszta szívéből beleszeretni egy hölgybe, aki egyszer csak – varázslattól függő időpontban – a fák fiatal hajtásait kezdené rágcsálni. Felsóhajtott, fejét csóválta, s eldöntötte, hogy képtelen volna, majd az eredményt apró lábjegyzetben odabiggyesztette szíve archívumába.
26. oldal (A fehér szarvas)
Vonzó illat csábította a rókát egy fa alá, melyen nagy darab sajttal a csőrében a holló ült.
-Mi ez? Sajt? Ó, sajt – gunyoroskodott a róka. – Hisz az egéreledel.
A holló, karmában a sajtot szorongatva, leszólt: -Te mindig utálod, amit nem tudsz megszerezni. Például a szőlőt.
-A szőlő madáreledel – jegyezte meg a róka gőgösen. – Én epikureus vagyok, gourmand, sőt gasztronóm.
Zavarba jött a holló, szégyellte, hogy az életművészet nagymestere látja, amint ő egéreledellel táplálkozik, és sietve lepottyantotta a sajtot. A róka ügyesen elkapta, és jó étvággyal lenyelte. – Merci – biccentett udvariasan, és elügetett.
264. oldal (Téma, változatokkal)
A száz meg száz óra egytől egyig delet mutatott, de az egyik nyolcat, a másik hatot, a harmadik kilencet vagy négyet ütött, mindent, csak éppen tizenkettőt nem.
– A leányzók különös hatással vannak az órákra – mondta Tockó –, az órák vagy keveset, vagy sokat ütnek miattuk. A leányzók megcsúfolják az időt.
23. oldal, A fehér szarvas
Vagy huszonöt méterrel a ház mögött veteményeskert volt, és a háziasszony megkért, hogy szabad perceimben tartsam rajta a szemem, kergessem el a szomszéd farmokról csipegetni odajáró csirkéket. Egy reggel fölkeltem az írógépem mellől, kibaktattam a ház mögé, és látom ám, hogy a csirkék elözönlötték a kertet. Igaz, hogy abban a pillanatban éppen nem találtam a szemüvegem, de ahhoz éppen elég jól láttam, hogy megadjam a csirkéknek a magukét a nagy halom kőből álló lőszerkészlettel, melyet külön erre a célra tartottam kéznél. Mielőtt megállíthattak volna, szitává lőttem a kert paradicsompalántáit, melyek tetejére a háziasszony előző este újságot és papírzacskókat erősített, hogy a fagytól óvja őket.
137. oldal, A bicikliző tengernagy
Én pedig majd megőrültem egy jó Agatha Christie-ért vagy valami ilyesmiért. Hercule Poirot a kedvenc detektívem.
89. oldal
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szegedi Boris: Fur-Fa-Rag-Ta ·
Összehasonlítás - Nógrádi Gábor: Gazdag akarsz lenni te is? ·
Összehasonlítás - William Steig: Shrek 84% ·
Összehasonlítás - Simon Róbert (szerk.): Az ezeregyéjszaka meséi 87% ·
Összehasonlítás - Max Lucado: Értékes vagy 96% ·
Összehasonlítás - Max Lucado: Zöld orr 97% ·
Összehasonlítás - Jan Potocki: Kaland a Sierra Morenában 92% ·
Összehasonlítás - Seres András: Kicsi Péter, nagy Péter ·
Összehasonlítás - Shel Silverstein: Lafkádió, az oroszlán, aki visszalőtt 93% ·
Összehasonlítás - Tom Watson: Pálcikakutya 84% ·
Összehasonlítás