Fájdalmak ​embere 2 csillagozás

James Stalker: Fájdalmak embere

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti cím: The Trial and Death of Jesus Christ

Eredeti megjelenés éve: 1894

Tartalomjegyzék

>!
Evangéliumi, Budapest, 1973
224 oldal · Fordította: Victor János

Enciklopédia 5


Kedvencelte 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

padamak>!
James Stalker: Fájdalmak embere

Nagyon élveztem! Nagy segítség volt az igehirdetésekre készülésben és a Nagypéntekre való lelki ráhangolódásban.
Szépen rendszerezi a bibliai igéket és végigvezeti a szenvedéstörténetet. A fordító, Dr. Victor János előszava szerint (amit 1925 nyarán írt): "A Passio történetének – úgymond – nehéz megvonni a határait, úgy az elején, mint a végén. Eltérőleg az előtte lebegő példáktól, ő korlátozta magát a „passio” szónak szoros értelmében azokra az eseményekre, amelyekben „miután ellenségeinek kezére esett, Urunk meg volt fosztva a szabad cselekvés lehetőségétől.”
Hasznos lenne gyülekezeti szinten is végigolvasni, kivetítve az előkerülő igeverseket, minden Nagyhéten érdemes elolvasni. Különösen belemélyedt a szereplők lelkivilágába (Péter, Heródes, Pilátus, Júdás, latrok, asszonyok…), és nagyszerűen megrajzolta a Jézus feléjük való megnyilvánulásait.
Ha a szülői ház könyvespolcára vissza is viszem, még vissza-vissza fogom kérni rendszeres olvasgatásra, tanulmányozásra. Megéri!


Népszerű idézetek

padamak>!

A lelki alkatunk különböző rétegekből áll s ezek között legfelül vannak az érzelmeink. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy a vallási életünk ebben a legfelső rétegben játszódjék le; le kell hatolnia az érzelmeinken át a mélyebb rétegekhez, a lelkiismerethez és az akarathoz, ott kell az embert megragadnia és áttüzesítenie, hogy hatalmába keríthesse egész valóját.

103. oldal, XI. fejezet - Jeruzsálem leányai (Evangéliumi Kiadó, 1973)

Kapcsolódó szócikkek: akarat · érzelem · lelkiismeret
padamak>!

Semmit sem tenni néha sokkal nehezebb, mint nagy dolgokat véghezvinni és a megnyugváshoz több lelki erő és hit kell, mint a sikerek kivívásához.

183. oldal, XIX. fejezet - A hatodik szó (Evangéliumi Kiadó, 1973)

padamak>!

Régi bűnös szokásokat nem könnyű kiirtani. Sokszor azt hiszed már, hogy végeztél velük s eltemetted őket, de nem hallasz-e néha zajt a föld alól? Nem érzed, hogy a holttetem hánykódik sírjában s a föld megmozdul fölötte? Ez a bűnhődése az embernek azokért a napokért, amelyeket a test szolgálatában töltött el. Annak, aki valamikor iszákos vagy parázna, hazug vagy káromkodó volt, élete végéig őrködnie és virrasztania kell a sír fölött, amelybe eltemette múltját.

27. oldal, III. fejezet - A nagy tagadás (Evangéliumi Kiadó, 1973)

padamak>!

Az olyan embernek, akiben szemernyi vallási élet sincs, azért még nagyon sok mondanivalója lehet a vallásról, és vannak emberek, akik sokkal nagyobb élvezettel hallgatják az önmaguk fecsegését, mint bárki másnak a beszédét, ha még oly bölcs is az illető. Senkinek a szava sem árad oly bőségesen, mint az érzelmes lelkű, de jellemtelen emberé.

47. oldal, V. fejezet - Jézus és Heródes (Evangéliumi Kiadó, 1973)

Kapcsolódó szócikkek: beszéd
padamak>!

A felébredt lelkiismeretnek megborzadása és izgatottsága még nem igazi bűnbánat. Az igazi bűnbánat Istenhez való vonzódás; a bűntől azért fordul el, mert hatalmassá lett rajta a kegyelem; a hit éppúgy hozzátartozik, mint a félelem.

88. oldal, IX. fejezet - Judás Iskariótes (Evangéliumi Kiadó, 1973)

Kapcsolódó szócikkek: bűnbánat
padamak>!

Azoknak, akik Krisztusért síkra szállanak, megvan az a nagy előnyük, hogy még az ellenfeleik lelkiismerete is az ő pártjukon van.

219. oldal, XXIII. fejezet - A temetés (Evangéliumi Kiadó, 1973)


Hasonló könyvek címkék alapján

Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem
Cseri Kálmán: Miatyánk
Gyökössy Endre: Életet adó örömhír
Dér Katalin – Jorsits Attila: Beavatás
Almási Tibor: Pál apostol korinthusiakhoz írott első levele
Gyökössy Endre: Hogy nézheti az Isten?
Almási Tibor: A jelenések könyve I-II.
Almási Tibor: Máté evangéliuma
Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett
Kenneth Copeland: A bővölködés törvényei