Perszepolisz ​felemelkedése (A Térség 7.) 84% 144 csillagozás

Nem ez a sorozat leglassabb netán legunalmassabb része, viszont valami újnak a kezdete. Kb. harminc évet ugrunk az időben, és a Roci a Szállítószövetség megbízásából dolgozik. 1300 új gyarmat próbál megélni, egymással és a Mars-Föld szövetséggel kereskedve. A legutóbbi incidens után azonban Jimnek végképp elege lesz, és kész kiszállni. De mielőtt ténylegesen élvezhetné a nyugalmas éveit Naomival, egy új ellenség tűnik fel. A Medina állomást elfoglalja a harminc éve meglépett szakadár marsi flotta újfejlesztésű hajója, és minden rendszert behódolásra szólítanak fel. A régi KBSZ-es tagokban ettől feltámad a harci kedv és partizán akciók sora indul meg. Persze Holden és csapata sem maradhat ki a buliból.
Azt hiszem ez az első olyan része a sorozatnak, ami konkrétan függővéges. Idáig minden résznél volt lezárás, de itt mintha kiírták volna a folyt. következik végszót. Pedig megint bedobta a csalit az írópáros. Már nagyon kíváncsi vagyok arra az ellenséges civizilizációra. Remélem még Holden életében meglépi. :)
A következő részre még angolul is jópár hónapot kell várni.

Nem volt rossz a történet, mégis méla undorral olvastam az elején. Ugyanis előre tudtam, hogy a szokásos szarakodáson kívül megint nem fogunk kapni semmit, ráadásul a könyv végére az aktuális történet feléig jutottunk el. Most beállt a sorba egy okos diktátor az őrült forradalmár, a bosszúálló leány és a lelkiismeretlen üzletember mellé (többek között). Oké, jól bánnak az írók ezekkel az elemekkel, de már két-három kötettel visszább tulajdonképpen a protomolekula létrehozói, majd ellenfelük, kipusztulásuk felé kellett volna kanyarodni. Ja, hogy igazából ezzel kapcsolatban majdnem ellőtték az összes puskaporuk? Persze most, hogy eddig eljutottam, elolvasom a nyolcadik részt is, de könyörgöm, fejezzék már be, menjenek nyugdíjas otthonba, legyenek belőlük angyalok, vagy akármi, de legyen vége!

Nos, elérkeztünk A Térség utolsó etapjának kezdetéhez. A Babilon hamvai óta 30 év telt el, a Roci és öregedő legénysége pedig továbbra is az űrt szeli. Küzdelmes évek állnak az emberiség mögött, de viszonylagos béke honol…egészen addig, amíg a Laconiáról be nem toppan két hajó és jól megkavarják az állóvizet.
A kötet java aztán erre megy el, miként kezelik az új helyzetet a Medina Állomáson és a Naprendszerben, hogy próbálják megállítani a laconiaiakat, szóval akik új infókat várnak a protomolekulával kapcsolatban, azokat el kell, hogy keserítsem. Egyébként is némi felvezetés íze volt a kötetnek, a cselekmény jó ideig egy helyben topogott csak és kb. a közepe táján kezdett igazán felpörögni, hogy aztán kapjunk egy (remélhetőleg) eseménydús folytatásra utaló befejezést.
Ezt a kicsit toporgós kezdést leszámítva nem volt bajom a kötettel, jó volt újra a régi ismerős karakterekről olvasni, de azért bízok benne, hogy a Tiamat dühe már fellibbent majd valamit a titokzatos idegenekről is.

Eltelt harminc év, és számítani lehetett rá, hogy ez bekövetkezik mégsem lehet kétévente naprendszer szintű katasztrófa helyzet, Holden életében. A kezdeti rengeteg előkészületet ellenére a végére mégis csak sikerült pörgősebbre megírni a befejezést, pedig egyetlen nézőpontkarakterrel sem szimpatizáltam.
A könyv a megszokott színvonalat hozta mind szöveg vagy stílus terén, itt semmi változás, viszont az eltelt évek fényében a karakterek sem változtak, sőt a társadalmi körkép sem nagyon, amit elvártam volna.
Az idegen misztériumról most sem tudtunkmeg semmi újat ami nagy negatívum számomra.
A storyt nem tudom spoiler mentesen körbeírni, de véleményem szerint tökéletesen abszurdul viselkedtek a lázadók, teljesen feleslegesen áldozták életüket egyesek, és még most is azt bánom, hogy Millert kiírták még az elején a sorozatból.
Olyan amilyen de legalább írják a sorozatot és látszik, hogy be is fogják fejezni, én pedig el fogom olvasni.

Szeretem ezt a sorozatot, de ez most annyira nem jött be. Vagyis hát inkább felemásan. Az elején felpörögtem, mert elkapott a szokásos izgalom, hogy visszakerültem a szereplőkhöz és hú, meg ha..jó itt megjegyzem, hogy a 30 éves ugrás nekem az azért sok. Ennyi idősen mit ugrálnak már? :D Aztán a közepe táján leült a történet, ahogy az olvasási kedvem is, majd azért a végére tartogatott egy kis izgalmat.
De, ez nagyon csak egy átvezető, bevezető kötet volt, -remélhetőleg – valami nagyobbhoz. Már jobban örültem volna, hogyha az emberek nem egymással harcolnak, hanem inkább valamilyen földönkívüli civilizációval. De talán már ennek is eljön az ideje…talán..talán..talán..
off

Folytatódik a sorozat, de végre jön egy váltás, egy 30 éves ugrás az időben, vénemberek már a főszereplők, ami elvileg új problémákat vet fel. Ez ugyan nem látszik, de a könyv azért élvezhető, nem tökéletes, de ez a sorozat soha nem is volt az.
A korábbi könyvekben se volt mindig könnyű eldönteni, hogy akkor a Roci legénysége éppen a jó oldalon harcol-e, na most elérkeztünk ahhoz a részhez, ahol egyértelműen a rosszak oldalán. A könyv többnyire arról szól, hogy hogyan puszítanak és gyilkolásznak (főleg ártatlanokat), és mindezt hogyan racionalizálják. Akciódús, pörgős, feszültséggel teli, ha az ember valahogy bele tudja képzelni magát egy terrorista szemszögébe.
Nagy hátránya a könyvnek, hogy ez a racionalizálás nem igazán sikerül, egyszerűen érthetetlen, miért történik mindez. Ezen kívül nagyon érződik, hogy ez nem egy önálló könyv, csak egy felvezetés valami nagyobb eseményhez, így talán érdemesebb lett volna a következővel egyszerre elolvasni.
Ennyit vártam, nem csalódtam :)

Több, mint 2 évtized telt el a 6. rész óta. A világ sokat változott. Az exobolygókon elkezdődött a kolonizáció utáni élet, a Föld lassan kiheveri a pusztítást. Holden persze megint a sűrűjébe kerül, de mint mindig, most is az elvei mentén haladva kavar bele a politikai játszmákba.
Jó látni a régi ismerősöket, a család tagjait. Érezni, ahogy az együtt töltött évtizedek összekovácsolták őket, nincsenek köztük titkok, félreérthető gesztusok, ismerik egymást mint a tenyerüket. Holden mégis sokakat meglep, amikor előáll a terveivel.
A világ vezetésében sok az újdonság. Az írók nem is sietnek mindent megmagyarázni. A harmadik trilógia alatt lesz bőven idő mindent átlátni. Vagy mindent felrúgni.
És persze amit már eddig is szerettem az írókban: soha semmi és senki nem fekete vagy fehér. Duarte főkonzul bemutatásával ezt ismét nagyon jól megmutatták. Tudtam, hogy utálni kell, tudtam, hogy nagyon sok nagyon rossz dolgot fog tenni, de a karizmája, a személyisége és az elvei révén mégis azonnal tiszteletet parancsoló lett a karaktere a szememben.
Ami azonban csalódásként ért, az pont az, amiért eddig szeretni tudtam a sorozatot. A lassú építkezés. Minden, tradicionálisan 10 oldalas fejezet egy-egy jelentéktelen helyzetet helyez emberközelivé és tesz ezáltal izgalmassá. Azonban ahogy túl voltam a könyv felénél, rájöttem, hogy talán 2-3 jelentősebb eseményen kívül szinte semmi nem történt eddig. Mintha az írók a jól bejáratott forgatókönyvvel szeretnék megúszni azt, hogy bármi jelentőségteljes esemény történjen. A protomolekula teljesen passzív résztvevő, űrcsatáknak nem lehet nevezni azt, ami történik és a kisebb, egyéni akciók is elhanyagolhatók.
Szinte már az is tradícióvá válik, hogy 2 könyvenként megjelenik egy genyó, akinek a nagyratörő tervei és az ellene való fellépés áll a középpontban. A könyvben elhangzik, hogy a történelem újra és újra megismétli önmagát, de hogy pont mindig ez a nárcisztikus, zsarnokság alól megváltó zsarnokság tévképzete ragadjon be folyton a lejátszóba… Ezen felül szinte minden karakteres szereplő ki lett herélve a játékidő nagy részében.
Aztán elszabadul a pokol.
Hirtelen mindennek jelentősége van, a könyv végre kezd visszatérni arra a színvonalra, ami az előző köteteket jellemezte.
A 376.oldal pedig önmagában megérdemel egy főhajtást. A két szembenálló karakter értékítéletének szembeállítása csillagos ötös.
Aztán a könyv néhány komolyabb történéstől eltekintve, ismét csak a kötelezőt hozza.
Ez a rész sajnos egy kihagyott ziccer. Az írók kitettek magukért, a megszokott stílusban és minőségben hozták a tökéletes iparosmunkát, de ez a könyv jóval több is lehetett volna. Nyilván egy fontos és sok mindent meghatározó döntés volt meghúzni a határt, hogy az események meddig tarthatnak ebben a könyvben és mi legyen a lezárás. Ez hozta magával azt is, hogy többszáz oldalon keresztül a megszállás alatti tehetetlen karakterek közjátékait kellett olvasnunk. Diplomácia és szervezkedés, túlontúl sok politika és erőfelmérés. Aztán pedig…
Aztán jött egy fordulat és valahogy minden olyan gyorsan történt. Túl gyorsan. Ahelyett, hogy régi kedvelt és rokonszenves új szereplőink toporgását láthattuk, megannyi apró részletre lehetett volna helyezni a hangsúlyt, ami kevésbé tette volna hihetetlenné azt, hogy az utolsó 50 oldalon mennyi jól megszervezett akcióra került sor. Ám hogy ezeket mikor és hogyan szervezték, vagy milyen tudás kellett hozzá, hogy ne legyen hamvába holt ötlet és minden tökéletesen klappoljon, ez sajnos kimaradt, pedig sokkal izgalmasabbá tehette volna az üresjáratokat.
Történt néhány akció, de az szinte kivétel nélkül csak egyszerű támadás volt, erőből megoldva. Rejtély, izgalom, fordulat, megdöbbentő részletek nem igazán jutottak ebbe a könyvbe.
A lezárás végül hangulatosra sikeredett. Volt, akitől méltón búcsúzhattunk el, volt, aki a könyv egyik fontos konfliktusából keveredett ki egy váratlan fordulattal, míg mások a megfelelő helyre kerültek, várva a folytatást.
Amit én magam is várok. A kötet végkifejlete, a helyzet, ahová jutottunk önmagában izgalmas, van benne potenciál, az út pedig, ahogy idáig eljutottunk, egy kissé nyögvenyelős, kevésbé izgalmas, de kötelező kör volt. Az ellenség sorsa pedig, remélem precedenst fog teremteni.
Hamarosan belevágok a következő részbe, aztán pedig a frissen megjelenő lezárást is elolvashatom, amely nagyon remélem, hogy méltó lesz a teljes sorozathoz.

Vérzik a szívem, de nem tudok többet adni 3,5 csillagnál, sőt még jószívű is voltam ezzel.
Nagyon átvezető kötet jellege van ennek a résznek, ráadásul ez a 30 év ugrás sem vált be nálam.
Igazolni kellett egy új generáció felnövését, és az új politikai helyzet kialakulását, de ezzel megint háttérbe lett szorítva a kis csapatunk. Lehet, hogy őket inkább el kellene már engedni teljesen?
Maga az alaptörténet egyébként nem rossz, rendkívül érdekes, hogy egy új diktatúra miként próbálja megmagyarázni, hogy az ő elgondolásuk a jobb.
Tipikusan olyan történet volt, amit ha olvastam akkor előfordult, hogy untam, de ha meg félretettem, akkor izgatta a fantáziámat, hogy mi lesz még benne.
Várom a folytatást!

30 évet ugrunk az időben, és ez mindenképp izgalmasabbá tette történetet. Nagy kedvenc ez a sorozat, minden hibájával együtt.

A Térség sorozat mindig hoz egy folyamatos színvonalat, ami izgalmas űropera és hard sci-fi határán létező történet remek jellemábrázolással, szimpatikus, élő karakterekkel, de néha nem tud kiemelkedni a korrekt jelzőből. Vannak bravúros kötetek, mint a Kalibán Háborúja, vagy a Nemezis játékai, de akadnak olyan átlagosak is, azonban sosem lett kifejezetten rossz, vagy összecsapott. Ezúttal is átvezető kötetről van szó valami izgalmasabb felé, bár az alapfelállás, hogy 30 év eltelt a kapuk megnyitása óta és a Babilon hamvai eseményeit követően. Felbukkannak a kapun túlről a laconaiak, akik egyfajta felvilágosult abszolutizmust akarnak meghonosítani az emberiség különböző frakciói között. Nagy ideák egy érdekes birodalmat takarnak, amelynek a működése, jellemzői kibontásra várnak. Mindenesetre a protomolekula felhasználása révén magasan az emberiség fölé nőttek és ennél csak tovább merészkednek.
Lassan bontakozik ki a cselekmény, de alapvetően izgalmas és érdekes könyv, bazi nagy cliffhanger-rel a végén. Úgy érzem azonban, hogy már nem lehet tovább húzni a titokzatos idegenek leleplezését. Emellett a mű alapvető tézisé, hogy az emberek mindig, minden józan belátás ellenére képesek egymás torkának esni, és szembeszegülni a hatalomért másokkal, ami nagyon elgondolkodtató meglátás, de már 7 kötetben elmesélték ezt.