Értékelések 140

>!
Tamara_Bucska
James S. A. Corey: Leviatán ébredése

Nekem kifejezetten tetszett. Nem mondom vannak hibái, főleg a müfaj ötvözet miatt talán. Sokaknak lassú lehet a nyomozó története a noar stilusu krimi része a történetnek, de igazából engem az is elkapott.
A másik oladlon egy igazi kalandos történetet kapunk, az talán többeket vonz be.
A legnagyibb gondom nekem a karakterekkel volt, sablonosak voltak és egyszerüek az izlésemnek, azt gondolom többet is ki lehetett volna hozni a dolgoból. És egy két kapcsolaton kivül, az egymáshoz való viszonyuk sem volt túl megalapozott. Sokkal többet olvastam volna Holden-ről mert nekem nem jöttek át az érzései, talán pont mert a róla szoló részek nagyrészt feszültséget és izgalmat hoztak, nem volt időm megismerni.
A szerelmi szál nekem nem volt megalapozott, egyenesen légből kapott volt igazán kihagyhatták volna.
Miller oldalán, egy egész érdekes érzelem, és kötődés alakul ki, ez sok helyen elgondolkodtatott, nekem bővel elég lett volna ennyi több nem.
A befejezéssel úgy ahogy megelégedtem, bár voltak részek amik nem álltak annyira össze, kicsit logikátlan lépések, de korrekt volt.
Azért kapott ennyi csillagot, mert javában a történet és a világ elvitte a hátán a könyvet, a kiemelkedő szereplők helyett ( hozzá tennám szerintem nem voltak rosszak, egyszerüen semmilyenek )
A következő könyvet is megvettem, és láttam hogy vannak karakterek akik vissza köszönnek, kiváncsian várom hogy megismerjük esetleg őket jobban.

>!
Szencsike MP
James S. A. Corey: Leviatán ébredése

A sorozat hozott ide, bár őszinte leszek, annyira régen láttam már azt is, hogy fogalmam sem volt, hogy miről is kéne szólnia a könyvnek. Viszont legalább tiszta lappal indult a könyv, hiszen a sorozatélmény már rég messze van, és talán azt is kevésbé maradandóak közé raktam be.
Érdekes volt a történet, bár bele kellett rázódni ebbe a világba. Annyiféle csoportosulás van, hogy néha elvesztettem a fonalat, hogy ki kivel van. A könyv számomra leginkább tetsző eleme a világ felépítése. Az Öv, a Mars, a Föld, a KBSz, nem tudom, hogy mikor megyünk ki valóban a végtelen világűrbe, de az fix, hogy néhány évtized múlva már nem emberiség leszünk, hanem földiek, marsiak, jupiteriek stb., majd jönnek a kisebb-nagyobb összetűzések, a szakadások, és talán lesznek olyanok, akik felfedezik azt, hogy nem vagyunk egyedül, ami vagy összehoz minket vagy nem. A politikai machinációk zseniálisak voltak pont emiatt, hogy olyan reálisnak tűnik minden.
A Rocinante legénysége nőtt leginkább a szívemhez, jó kis csapat. Millerrel nehezen barátkoztam össze, számomra már túlságosan is kiégett, de meglátjuk később hogy fejlődik.

Hirdetés
>!
Trillian
James S. A. Corey: Leviatán ébredése

Érdekes könyv volt. A törénet izgalmas volt, és kíváncsian várom hogy alakul majd a továbbiakban. Tetszett a nyomozó szála is, és érdekes volt látni, hogy hogyan spoiler. A másik szál is tetszett, bár Holden néha szerintem elég logikátlanul cselekedett. Eleinte sokkal jobban érdekelt mi történik Millerrel, de végül Holdenék is belelendültek. Miután összeért a cselekmény a rövid fejezetek és egy helyen tartózkodó szereplők miatt a két nézőpont folyamatos váltogatása elég bosszantóvá vált. Felkeltette az érdeklődésemet a sorozat iránt is, szerintem abba is bele fogok vágni, de mindenképpen előrrébb szeretnék majd járni a könyvekkel, mint azzal.