Zeusz ​kora (Panteon 2.) 11 csillagozás

James Lovegrove: Zeusz kora

HARCRA ​FEL! A HALHATATLANOKNAK PUSZTULNIUK KELL!

Az olümposziak egy évtizeddel ezelőtt tértek vissza a Földre. Az ősi görög istenek élő megtestesülései ők, küldetésük, hogy állandósítsák a rendet és stabilitást a világban. Természetesen a saját elképzeléseik szerint. Minden ellenállás hasztalannak bizonyult, és azóta az emberiség a jótékony isteni elnyomás rabigáját nyögi.

Aztán a volt londoni rendőrnő, Sam Akehurst kap egy meghívást, ami túl csábító ahhoz, hogy visszautasítsa: csatlakozhat egy kisebb gerillacsapathoz, mely hipermodern fegyverek és testpáncélok segítségével kíván szembeszállni az olümposziakkal. Titánok, így nevezik magukat. És mindenre elszántan meg akarják dönteni a nagy hatalmú zsarnokok és szörnyszolgáik rémuralmát.

Az angol szerző Panteon-ciklusának kötetei egymástól független, párhuzamos világokban játszódnak, csak két dolog közös bennük: a háttér aprólékos kidolgozottsága és a nyaktörő iram. Nonstop akció és annyi információ a görög… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
500 oldal · ISBN: 9786155859168 · Fordította: Tamás Dénes
>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
500 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628887 · Fordította: Tamás Dénes

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Noro>!
James Lovegrove: Zeusz kora

Lovegrove alkalmasint tanult a túlbonyolított és egymáshoz nem illő elemekből összegányolt Ré korából, a Zeusz kora ugyanis sokkal egyszerűbb, következetesebb, és végeredményben sokkal olvashatóbb regény. Alapfeltevése az, hogy milyen lenne egy világ, amit terroristák uralnak. Az olümposziakról ugyanis nem tudjuk, kicsodák és honnan jöttek, de ha nem az történik, amit ők akarnak, akkor ártatlan emberek halnak meg. És mi ez, ha nem terrorizmus?

A történet nagy vonalakban a katonai sci-fi és az összeesküvés-elmélet thriller keveréke. Egyrészt adott egy csapat lázadó, aki erővértben irtja a “mítoszlényeket”. Másfelől pedig időről időre felbukkan egy új elmélet arról, hogy honnan is jön az istenek hatalma. Ebben a könyvben az istenek ugyanis nem csak úgy léteznek bele a vakvilágba, hanem van egy jól felépített eredettörténetük, amit fokozatosan ismer meg az olvasó. A katonai vonal elsősorban azoknak fog bejönni, akik szeretik az elitkommandós regényeket: toborzás, kiképzés, haverkodás, bevetés – a szerző a jól bevált elemeket alkalmazza katonás rendben a saját világára, meggyőző eredménnyel, izgalmas cselekménybe ágyazva. A panteon titkainak a felfedése már ennél kreatívabb, érdekes fordulatokat, de kisebb hibákat is magába foglaló történetszál. Jó, hogy van az egész mögött egy háttérsztori, még ha néhol színpadias túlzásokba is esik. A történet erkölcsi vonulatát viszont hajlamos igencsak leegyszerűsíteni, észérvek helyett pedig felszínes szlogenekkel takarózik. Mert az olümposziak a világméretű terror közben néhány jó dolgot is elkövettek. De ezeket alaposabban körüljárni már derogál, ha egyszer bosszúhadjáraton vagyunk. Magát a titkot, ami a panteon mögött rejtőzik, nem nevezném hatalmas meglepetésnek, de alapvetően ötletes, jól felépített, és a regény mindenképpen kevesebb lenne nélküle. Engem inkább az zavar, hogy miért nem derült fény rá korábban? Arról ugyanis finoman szólva sem tudott meggyőzni, hogy egy ilyen kaliberű dolgot ilyen körülmények között (próbálok nem spoilerezni, de így meg csak kerülgetem a forró kását) egy évtizedig el lehetne titkolni.

Mindez szerintem jól mutatja, hogy Lovegrove egy korrekt szakmunkás, csak hajlamos túlvállalni magát. Amíg elvan a lövöldözős akciójelenetekkel, addig nincs vele semmi baj, de amint elkezd mélyebbre nyúlni, kiütköznek a hiányosságai. (Ezért volt egy totális katasztrófa a Ré kora, és ezért nem az a Zeuszé.) Ezúttal egy szórakoztató, bár nem kiemelkedő akcióregényt tett le az asztalra, amelyet semmiképpen nem érdemes az első kötet alapján megítélni.

Sai_home>!
James Lovegrove: Zeusz kora

Jóval hosszabb lett, mint a Ré kora, de ennek ellenére végig élvezhetőbb, sok helyen még jó is, megérte elolvasni.

A történet nagyon egyszerű, most a görög istenek vannak soron, az első könyvhöz hasonlóan ők irányítjak a világot, de sok az eltérés, a görögök inkább diktátorként vannak jelen, viszont nem egyértelműen a rossz értelemben, a megítélésük legalábbis kettős. Amíg az egyiptomiak háborúkat kreáltak (sokszor értelmetlenül), addig a görögök egy összetartó kedves család, akik megszüntetik a háborúkat és a bűnözést, jobbá teszik a világot.

A további (nem isteni) főszereplők ezért ragadnak fegyvert és kezdődik egy jó pörgős, akciódús military sci-fi, ahol Vének háborújás agyontuningolt fegyverekkel harcolnak különböző mitológiai szörnyek és istenek ellen (sci-fihez nem illő ellenfelek). Teljesen jól működik, nincsenek benne mélységek, vagy eredetiség, de szórakoztató. Maguk a szereplők teljesen a feledés homályába vesztek nálam. Hiába vannak neveik, hívójeleik, háttértörténetük, ezekre nem fogok emlékezni, sőt már az olvasás során se tudtam, hogy melyikük kicsoda, de nincs is rá szükség, lövöldözés és harcérintkezés, csak ezek számítanak.

Kérdés, hogy sci-fi-e ez a könyv, vagy inkább fantasy. A céközönség egyértelműen a military sci-fiket olvasó réteg, de az istenek (tulajdonságai) nálan nagyon nehezen illeszhetőek ebbe bele. Persze felhozhatjuk az link-t, hogy az bezzeg sci-fi, pedig ott is… Mégis, nagyon határeset ez most, mert hiába kapnak magyarázatot a létükre, ez mégse magyaráz meg szinte semmit, inkább hajaznak X-menre, mint tudományos fantasztikumra. Fantasy-jelleget viszont még ennyit se mutat, szóval nehéz a döntés :)

Amikor az író mélyebben átgondolandó témákhoz nyúl (például az istenek megítélése objektíven), akkor sokat veszít a könyv az értékéből, szóval inkább azoknak ajánlanám, akik a lövöldözésért vannak oda meg vissza.

Nuwiel P>!
James Lovegrove: Zeusz kora

A Panteon-sorozat egyes részeit csak az köti össze, hogy ugyanarra az alapötletre épülnek. Azonban míg a Ré korában a valódi egyiptomi istenek tértek vissza, és szóltak bele a világ sorsába, a Zeusz koránál ez nem ilyen egyértelmű. Viszont a Ré kora nem tetszett, mert nem használta ki a lehetőségeket, amiket magában rejtett, addig a Zeusz kora sokkal élvezhetőbb volt. Gyakran klisés és kiszámítható, de elég ügyesen használta fel a görög mitológia elemeit ahhoz, hogy egy szórakoztató elegyet tudjon alkotni.

A történet bonyolultsága betársulhat egy faék mellé: az istenek ellen bosszút esküszik egy milliárdos, amihez kell egy csapat. Stílusosan a titánok után nevezi el őket, annyian is vannak, bár a két főszereplőn kívüli tagokat a trágárul beszélő ausztrálon kívül nem igazán tudtam megkülönböztetni. Megvan a csapat, jöhet a szokásos kiképzés, súrlódásokkal, kibékülésekkel, önmarcangolással, és a többi, majd készen állnak a bevetésre. Szépen sorban kivégzik a kisebb szörnyeket, míg végre szembe kerülnek az istenekkel. Közben szép lassan kiderül az istenek eredete, az alapkonfliktus kiváltó oka, és bár egyik sem túl eredeti, azért ötletesen használta ki a kiváltó szikrát Lovegrove. Héraklész modern kori tizenkét próbája volt az egyik kedvencem.

Egy baja volt a könyvnek: néha a szereplőkön keresztül megpróbált komolyabb dolgokról filozofálni a szerző. Akcióregényként, katonai sci-fiként nagyon jól működik, de inkább maradjon ennél a szerző, ne próbáljon meg mélyebb mondanivalót átadni.

5 hozzászólás
Bori_L P>!
James Lovegrove: Zeusz kora

Az elején egészen lelkes voltam, úgy a 300. oldalig, amikor is kiderült, hogy ez pontosan olyan zs kategóriás spoiler, amivel engem a világból ki lehet kergetni, úgyhogy utána már a könyv minden érdeme sem volt elég ahhoz, hogy maradéktalanul élvezzem a történetet. Arról nem is beszélve, hogy szerintem Lovegrove-nak kellett volna egy kicsit határozottabb szerkesztő, aki egy olyan 150-200 oldalt kihúzatott volna vele. Volt annyi teljesen öncélú párbeszéd meg leírás részlet. Jó, valaki lehet jól szórakozott ezeken, engem egy idő után határozottan inkább fárasztottak.

Engem ugye életképes határozott és belevaló női főszereplőkkel kilóra meg lehet venni, ez nagyjából stimmelt is (bár az én ízlésemnek Sam csak mérsékelten volt belevaló, de ez van). A csapat többi tagja közül csak Ricknek sikerült megjegyeznem a nevét meg a történetét is, a többiek az elején jól bedobálták a sztorijukat meg a nevüket egy oldalon keresztül, aztán a legtöbb esetben ennyiben is maradt a dolog spoiler. Szerencsére ez nem okozott fennakadást a cselekmény megértésében. Ugyanis a cselekmény faék egyszerű, hiába próbált némi csavaros észt belevinni Landesman karakterével a szerző, ettől még ugyanúgy kiszámítható az egész, nem volt benne túl sok meglepetés, de legalább gördülékeny a szöveg és lehet haladni a sztorival. Kellemes délután piff-puff, bár a végén kicsit mintha elszállt volna Lovegrove agya és megőrült volna a jónép, de hát istenem, csatajelenetek közben még ez is belefér.

Szencsike P>!
James Lovegrove: Zeusz kora

Ejha, nem semmi kaland volt! Más lenne világ, ha akármelyik panteon létezne, vagy felbukkanna. Érdekes egy ilyen gondolatkísérlet, hogy milyen lenne a világ, ha valóban itt járnának köztünk az istenek és egyéb kreatúrák. A könyvre teljesen véletlenül találtam rá a könyvtári katalógusban böngészve és láttam, hogy két részes (eddig), úgyhogy jött mindkettő. Úgy voltam vele, hogy mivel a sorrend nem számít, így a görögökkel kezdtem, és egy elképesztően jó történetet kaptam. Néha kissé túlcsordultak az információk, de a sztori az nagyon klasszul van felépítve.
SPOILER, Tényleg ne olvasson tovább az, aki nem akarja tudni a részleteket!

spoiler

Élvezetes, kalandos olvasmány, a poénok-drámák-csaták jól vannak elosztva. A főhősnőnek szánt Sam-en kívül egy-két emlékezetesebb arc van, de egyik karakter sem lett igazán túlbonyolítva. Ezek után nagy reményekkel vágok bele az egyiptomi történetben.

Tapsvihar>!
James Lovegrove: Zeusz kora

Pörgős mitólógiai scifi. Nem világmegváltó hangulathoz való könyv, de jól kikapcsol. Ez a Panteon sorozat 2. része, el fogom olvasni a „Ré korá”-t is.

Költsei_Firincz>!
James Lovegrove: Zeusz kora

Az első – önmagában meglehetősen vagány kötet – után volt bennem némi aggódás, hogy lehet-e érvényesen nagyobb sorozatot húzni a bealkonyult istenek feltámadásának témájára. Van-e olyan kaptafa, mely kötetek hosszú során keresztül használható marad?
A választ a ZEUSZ KORA adta meg, s mondhatom, csattanós volt, ugyanis fehéren-feketén kiderült, hogy nincsen semmiféle „kaptafa”, a Panteon-sorozat darabjai nem „úgy” képeznek sorozatot, hogy azonos lenne a könyvek világa vagy akár az istenek „minősége”. Míg a RÉ KORA valódi istenekkel volt megtöltve, s bepillanthattunk az istenek lakhelyére, a Zeusz kora esetében teljesen más a koncepció. Nem is biztos, hogy istenek azok az istenek… Ráadásul, uralkodásuk sem annyira „elvont”, mint Ré esetében, s jelenlétük a világban sokkal közvetlenebb. Zeusz és társai tényleg és közvetlenül uralkodnak, s bár cselekedeteik és döntéseik akár előre mutatóak is lehetnének, mégsem azok, hiszen az emberektől a döntés jogát veszik el, s innentől a lázadás – nem csak az istenek – kilengései miatt – jogos. (Bizonyára hosszan lehetne sorolni a történelemből a megbuktatott diktátorok azon cselekedeteit, amelyeket valódi jó szándék vezérelt.)
A Zeusz kora, mely eredeti nyelven 2010-ben jelent meg, ma sokkal aktuálisabb, mint akkor. Főleg itt, ezen a tájon, egy kiépülőfélben lévő autokráciában, ahol egyszerre folyik a népbutítás és boldogítás, ahol a hatalmon lévők azt képzelik magukról – és hitetik el az emberek tömegével –, hogy rajtuk kívül nincs alternatíva…
Félreértés ne essék, a Zeusz kora nem politizál, pláne nem foglalkozik az aktuálpolitikai kérdésekkel, viszont a benne felvetett problémák – mint az „istenek” elleni lázadás lehetősége és esélye – és az ehhez kapcsolódó erkölcsi dilemmák égető aktualitással bírnak, s ha nem dőlünk be a propagandagépezetnek, akkor magunktól is foglalkoznunk kell ezekkel a kérdésekkel. Lássuk be, mégis kellemesebb ezt egy regény felől megközelíteni, mint a társadalomtudósok ürességet elfedő fecsegéseit hallgatva.
Eredendően azt gondoltam, hogy ez a regény jó esetben egy szórakoztató mű, s eszembe sem jutott, hogy „üzenete lenne”.
De van! Érdemes rá odafigyelni….


Népszerű idézetek

Költsei_Firincz>!

Az olümposziak leszámoltak az összes létező veszélyes vallási fundamentalista vezetővel. Kiiktattak minden egyes zsarnokot és felfuvalkodott diktátort, nem utolsó sorban azokat, akiknek nukleáris törekvései voltak. A háborús héják, az elnyomók, a szélsőséges politikai csoportok, a despoták, a felkapaszkodott félkatonai elmebetegek: mind eltűntek. Levadászták, felszámolták őket. ma már csak demokratikusan megválasztott politikusok birtokolják a hatalmat, és ők túlságosan meghunyászkodnak, hogy bármi bajt okozzanak, mert tudják, hogy magukra szabadítanák a Panteon haragját.[…] Az eredetileg haderőfejlesztési célokra elkülönített összegeket ráadásul most iskolákra, kórházakra, gondozóotthonokra, infrastruktúrára és megújuló energiaforrások kutatására fordítjuk, pont ahogy a zöldek és a békeharcosok követelik időtlen idők óta. nem ilyen társadalomért küzdöttünk mindig is? Nem ez az emberiség fejlődéstörténetének végállomása?


Hasonló könyvek címkék alapján

David Guymer: Dorn utolsó fia
Dan Abnett: Mindhalálig
Sherrilyn Kenyon: Bűnös éj
Gabriel Wolf: A napisten háborúja
Gabriel Wolf: War of the Sungod
James Swallow: Az Eisenstein útja
Douglas Adams: A lélek hosszú, sötét teadélutánja
Dan Abnett: Ravenor visszatér
Samantha Shannon: Csontszüret
Bill McCay: Lázadás