Ifjúkori ​önarckép 79 csillagozás

James Joyce: Ifjúkori önarckép James Joyce: Ifjúkori önarckép James Joyce: Ifjúkori önarckép James Joyce: Ifjúkori önarckép James Joyce: Ifjúkori önarckép James Joyce: Ifjúkori önarckép James Joyce: Ifjúkori önarckép

„Nem vagyok hajlandó tovább szolgálni azt, amiben már nem hiszek – nevezzék azt akár otthonomnak, a hazámnak vagy az egyháznak…” Bátor kiállás egy bátor író könyvében, akihez már addig is sok botrány kapcsolódott. Ráadásul Írországban, ahol minden kimondott szónak más értelme van.
Az önarckép önéletrajzi alkotás, James Joyce ifjúkora, s előképe a későbbi, briliáns technikával megírt műnek, az Ulyssesnek. A téma a művész önként vállalt magányossága, az a meggyőződés, amit végül egy mondatban fejezett ki: „Az egyedüli dolog, ami érdekel, a stílus.”

Eredeti megjelenés éve: 1916

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion · Magvető Világkönyvtár Magvető · James Joyce · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662084 · Fordította: Szobotka Tibor
>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662084 · Fordította: Szobotka Tibor
>!
Arktisz, 2003
248 oldal · ISBN: 9638189096 · Fordította: Szobotka Tibor

4 további kiadás


Enciklopédia 9


Kedvencelte 10

Most olvassa 11

Várólistára tette 86

Kívánságlistára tette 35


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
James Joyce: Ifjúkori önarckép

Bölcsészregény, @Arianrhod rajongása (http://moly.hu/ertekelesek/1480582) épp úgy érthető, mint @macskako lakonikus elutasítása (http://moly.hu/ertekelesek/951707). Mielőtt a gyanútlan olvasó belevágna, ajánlott a fordító, Szobotka Tibor húsz oldalas utószavát végigolvasni Joyce életrajzáról, írói pályájáról.
Érdekes kérdés volna, hogy az Ulysses nélkül hol lehetne kijelölni Joycenak, és ennek a regényének a helyét, de ezt persze már nem lehet már objektíven megválaszolni.
Az én öt csillagom annak szólt, hogy a maga korában felszabadító olvasmány lehetett, és a stílus igényessége és a gondolkodás mélysége – a tagadhatatlanul unalmas és hosszadalmas vallási és esztétikai eszmefuttatásai ellenére is – értékes, elgondolkoztató és élvezetes olvasmányélménnyel ajándékozza meg az olvasóját.
Türelemet és elmélyültséget igényel.

eme>!
James Joyce: Ifjúkori önarckép

Jobb lett volna a Ulysses előtt olvasni, és persze jobb lett volna mindkettőt többször is kézbe venni. Ráadásul az általam olvasott kiadás nem a fordító sok mindent megvilágító és helyretevő utószavával zárul. Ennek ellenére, azt hiszem, nem vesztem el túlságosan a labirintusban, bár sokáig tévelyegtem benne. Régóta készültem erre az útra, Heller regénye, az Öregkori önarckép még inkább fölcsigázta a kíváncsiságomat.
Az Ifjúkori önarckép egyszerre önéletrajzi elemeket feldolgozó fejlődésregény és művészregény, a művész ifjúkori portréja (l. az eredeti angol címet: A Portrait of The Artist as a Young Man). Nemcsak egy gyerek ifjúvá, felnőtté válásának rajza, hanem a művésszé érés útjáé is, a kiforrt művész nézőpontjából.
Irónia és agyafúrt értelem szervezi egységbe Stephen Dedalus történetének felvillantott képeit, melyeket a századelő tipikus atmoszférája leng körül. Főként a gyerekkor eszmélését, a világban való eligazodás első lépéseit bemutató első rész tobzódik az érzéki benyomásokban, színek, illatok, hangok, ízek, képek zuhatagán keresztül érzékeljük a környező világot. Majd lassan kibomlik az értelem, és a jelkép értékű, egymással párbeszédet folytató, egymásra rímelő, az élettörténetből kiemelt epizódok remek kompozíciója révén tanúi lehetünk egy lelki-intellektuális fejlődés folyamatának. A katolikus ír miliő meghatározta politikai és vallási eszmefuttatások lassan átváltanak esztétikai és művészetfilozófiai elmélkedésekbe, Dedalus fokozatosan távolodik majd végképp megválik a tradícióktól, a hagyományos értékrendtől, és az esztéticizmusban, a szépség imádatában és szolgálatában találja meg elrendelt sorsát, felfedezi a nyelv teremtő, identitásképző erejét, a szavak ritmikus emelkedésének és esésének szépségét, mely az el-elillanó jelentés fölé emelkedik. Persze mindehez mélységek és magasságok vezetnek – bolyongás mocskos kapualjak és bordélyok labirintusában, az eszmék és a lélek útvesztőiben, gyónások, bűnbánatok és feloldozások véget nem érő ismétlődése, hazugságok és kibúvók szövedéke. Ebből a bűnből kell kiemelkednie a léleknek önnön szabadsága és (alkotó)ereje révén, és vállalni a magányt, a mélybe zuhanás kockázatát. És a bűnös Daidalosz felszárnyal. A regény utolsó részének naplóformája, az első személyű elbeszélésbe való váltás a már megtalált én hangján szólal meg.

Most megmondom neked, mit vagyok hajlandó megtenni és mit nem. Nem vagyok hajlandó tovább szolgálni azt, amiben már nem hiszek, nevezzék azt akár az otthonomnak, a hazámnak vagy az egyházamnak, de hajlandó vagyok megkísérelni, hogyan tudnám az életnek vagy a művészetnek valamely útján-módján a lehető legszabadabban és legteljesebben kifejezni magamat, a védelmemre pedig nem használnék más fegyvert, mint az egyedülieket, amelyeknek használatát önmagamnak engedélyezem: a csendet, a száműzetés magányát és az agyafúrt értelmet.

Arianrhod P>!
James Joyce: Ifjúkori önarckép

Olyat tettem, amit általában nem szoktam, és elolvastam a saját értékelésem előtt a könyvadatlapon kiemelteket. Nagyon megrökönyödtem. Főleg azon, hogy unalmas, nem történik benne semmi, nehéz olvasmány. Az lenne?

Bevallom, én egy percig sem untam, nehéznek sem találtam, és halálosan jól szórakoztam, mert Joyce-ot sajátságos humora immár szintén a kedvenceim közé emelte. Az, hogy élvezetes olvasmány volt, köszönhető Szobotka Tibor gyönyörűséges fordításának is. De már belekóstolva Joyce eredeti szövegébe, tudom, hogy angolul is hasonló élmény lesz majd, ha eljutok odáig. És el fogok jutni!

Azon töprengtem, hogy nem történik-e valóban semmi a könyvben. Dehogynem, egy fiatal élet minden történése és öröme-bánata benne van, a gyermek első eszmélésétől kezdve a kamasz töprengésein keresztül egészen a lázadó ifjú életre szóló döntéséig. Persze nem a történések az igazán fontosak, hanem a lelki és szellemi fejlődés. Szobotka Tibor szerint ez egy pedagógiai regény, de én igazán ezzel sem értek egyet. Joyce-nak esze ágában sincs senkit meggyőzni arról, hogy ez a helyes út. Ő azt írja le, hogy saját maga hogyan jutott el odáig, hogy megtagadja mindazt, amit a hazája, népe, vallása és családja, és nem utolsó sorban jezsuita tanárai belé akartak sulykolni.

Ha bármelyikünk le akarná írni élete első 20 évét, az kalandregény lenne? Dehogy, hiszen a legtöbben ugyanezt az utat jártuk végig, óvoda, iskola, első szerelem, első csalódások, kétely a tanultak igazságában. A kezdetek általában átlagosak, a végeredmény pedig Joyce esetében átlagon felüli. De ez már a jövő zenéje, csak azt tudjuk meg, hogy a fiú „más”, nehezen tud beilleszkedni, nyomasztja és önhitté is teszi átlagon felüli intelligenciája. Ő is „pusztai farkas”, szenved ettől, és keresi a megváltást, az igazságot. Nem Írországban fogja megtalálni, ezt már tudjuk, ha megtalálta egyáltalán valahol.

Aki el akarja olvasni az Ulyssest, ne ugorjon bele addig, amíg ezt a könyvet, és a Dublini emberek című novelláskötetet el nem olvassa. Mint kiderült, ezek az Ulysses előzményei, és sok Ulysses-beli homályos utalás érthetővé válik, ha ismerjük az előzményeket.

1 hozzászólás
morin5>!
James Joyce: Ifjúkori önarckép

Így festhetett a hazafias eszmékkel megrakott, nagyon ír, nagyon katolikus (de mellékutcás bordélyoktól sem mentes) felnőtté válás a századfordulón, megspékelve Aquinói Szent Tamásról folytatott esztétikai vitás és pokol-prédikációs csúcspontokkal.
Kicsit távolságtartó és zökkenős (mintha átaludtam volna benne néhány nem létező fejezetet), mégis kellemesen visszafogott első találkozás volt Joyce-szal.

Georgina77>!
James Joyce: Ifjúkori önarckép

Kicsit-nagyon nyomasztó ez a lelki önterror, de jó. Érzem, sejtem mire megy ki a játék. A szöveg itt is gazdag, kerek, értékes. Szomorú az a helyzet, amit az egyházatyák belső világáról mutat, de hihető és érthető. Mivel ők is emberek, nehéz kérdés az, hogy ösztönből jövő vágyakat mennyire nyomhat el magában bárki, ha azok megélését tiltja a vallása közössége. Roppant érdekes regény. A végső megértését és helyretevését az utószó teszi lehetővé. Valójában egy nagy fantazmagória az egész. A fejlődésregény titulus viszont mindenképpen stimmel és helytálló. Nekem nagyon tetszett, igazán fogamra való.

sskkaa I>!
James Joyce: Ifjúkori önarckép

Könnyedebb olvasmány, mint az Ulysses, de semmiképp sem könnyű. Nem az írásmód teszi nehézzé, hanem maga a téma. Főként vallásról, művészetről szól. A maga idejében kiváló regény lehetett, és azok számára most is az, akik szeretnek elmélkedni ezekről a dolgokról. De semmiképp sem unalmas, Joyce csodálatos stílusa ismét leköti az olvasót.
Fejlődésregény ez, amiben megismerhetjük James Joyce ifjúkorának főbb állomásait, Stephen Dedalus alakjában.
A fiatal Stephen bűneit meggyónja, de a Pokoltól való félelem gátat szab természetes vágyainak, érzéseinek, végül úgy dönt, nem lesz az egyház bábja. Az életet választja, egyetemre jár, a művészet iránt komoly érdeklődést mutat. Végül hátrahagy mindent, hogy megvalósítsa saját művészetét, önmagát.

Gabriella_Balkó>!
James Joyce: Ifjúkori önarckép

Hát sokkal olvashatóbb, mint az Ulysses, de ez a lelki vívódás önmagával és a hittel, és a könyv közepe táján levő lelkigyakorlat, és minden, ami azzal jár, egy nem hívőnek sok lehet. Én hívő vagyok, de nekem kicsit sok volt benne a vallás. Mindesetre az önsanyargatás fajtáiból lehet csipegetni böjt idején. :D

>!
Magvető, Budapest, 1958
326 oldal · keménytáblás · Fordította: Szobotka Tibor
patakizs>!
James Joyce: Ifjúkori önarckép

Azt hiszem, kevés vagyok Joyce-hoz. Egyszer már feladtam az Ulysses-t, egészen az elején, ezt most végigolvastam, de nem mondanám, hogy élveztem. Valószínűleg kevés a háttértudásom meg az irodalmi érzékem hozzá. Mondjuk az a rész, ahol a pap a pokol fizikai és lelki gyötrelmeiről beszélt, komolyan megijesztett…

katalins>!
James Joyce: Ifjúkori önarckép

Nem egy könnyű olvasmány ez a regény. Vannak benne részek, amiken nehezen rágja át magát az ember. A hosszú filozofálgatások nem túl izgalmasak, de ezek hozzátartoznak egy fejlődésregényhez. Azért mindig érdekes olvasni, hogy a mindannyiunkéhoz hasonló gyermekkorból hogyan jut el valaki az élete irányát meghatározó döntéshez. Sajnos nálam nem volt jó a sorrend, az Ulyssest olvastam először az írótól, lehet, hogy fordítva jobban megértettem volna azt.

Sandor_Rozsa>!
James Joyce: Ifjúkori önarckép

Nekem tetszett, de nagyon jól jött az utószava, mert sok mindent helyre rakott bennem olvasás után. Szerintem élvezetesen ír, pedig aztán ebben a könyvben van bőven számomra unalmas téma, de végig fent tudta tartani az érdeklődésemet. Érdemes elolvasni.


Népszerű idézetek

Nazanszkij >!

Milyen szép szó volt ez, hogy: bor. Az embernek a bíbor jutott róla az eszébe, mert Görögországban bíbor színe volt a szőlőnek, és olyan házak mellett nőtt, melyek a fehér márványtemplomokra hasonlítottak.

47. oldal, I (Kriterion, 1977)

Kapcsolódó szócikkek: Görögország
Norpois>!

– Meggyóntattad velem a félelmeimet. Csakhogy most megmondom ám azt is, hogy mitől nem félek. Nem félek attól, hogy magányos maradok, sem attól, hogy félreismernek és lenéznek, sem attól, hogy elhagyjam azt, amit el kell hagynom. És nem félek hibázni sem, nem félek a nagy hibától, az élethossziglan tartó hibától, sőt, talán az öröklétbe átnyúló hibától sem.

1 hozzászólás
Francesco>!

Én csodálom az olyan emberi észt, mely független minden vallási megkötöttségtől.

Arianrhod P>!

Azt kérdezted tőlem, mit lennék hajlandó megtenni és mit nem. Most megmondom neked, hogy mit vagyok hajlandó megtenni és rnit nem. Nem vagyok hajlandó tovább szolgálni azt, amiben már nem hiszek, nevezzék azt akár az otthonomnak, a hazámnak vagy az egyházamnak, de hajlandó vagyok megkísérelni, hogyan tudnám az életnek vagy a művészetnek valamely útján-módján a lehető legszabadabban és a legteljesebben kifejezni magamat, a védelmemre pedig nem használnék más fegyvert, mint az egyedülieket, amelyeknek használatát önmagámnak engedélyezem: a csendet, a száműzetés magányát és az agyafúrt értelmet.

Arianrhod P>!

Mi következett a mindenség után? Semmi. De mi volt a mindenség körül, amin látni lehetett, hogy itt valami véget ér, és aztán már a semmi kezdődik? Fal semmiképpen sem lehetett, de esetleg egy nagyon-nagyon vékonyka kis vonal, amely mindent körülvett. Rém nehéz volt egyszerre elgondolni mindent mindenütt.

Arianrhod P>!

Amikor meg-megpróbálta kinyitni Mr. Casey tenyerét, hogy megnézze, nem abban rejtőzik-e az ezüsttel tömött buksza, hát rájött, hogy nem tudja kifeszíteni az ujjait, és akkor Mr. Casey elmondta, hogy erre a három nyomorék ujjra úgy tett szert, hogy egyszer valami születésnapi ajándékot készített Viktória királynőnek.

1 hozzászólás
Arianrhod P>!

Most, a mondabeli mester nevének hallatára mintha komor hullámok zúgását hallotta volna, s egy szárnyas alakot látna, aki a hullámok felett repül, s lassan emelkedik fel a levegőbe. Mit jelentett ez? Vajon csak furcsa jelkép volt, mely holmi középkori, próféciákat és szimbólumokat tartalmazó könyv első lapját díszítette, a sólyomember, aki a tenger felett szárnyal a nap felé, annak a célnak a jövendölése, amelynek elérésére született, s amelyet gyermekkora és ifjúsága ködös régióin át is követett, a művész jelképe, aki műhelyében a föld tehetetlen anyagából újraformál valamit, ami lebeg, megfoghatatlan és elpusztíthatatlan?

1 hozzászólás
Arianrhod P>!

Írországért lelkesedett és Parnellért, ugyanúgy, mint az apja, s mint Dante is, mert egy este Dante fejbe vágott egy férfit az esernyője nyelével, mivel az levette a kalapját, amikor a zenekar a sétányon befejezésül az angol királyhimnuszt játszotta.

Arianrhod P>!

– Az őseim elvetették a nyelvüket, és egy másikat választottak – mondta Stephen. Nem bánták, hogy egy maroknyi idegen alattvalójukká teszi őket. Azt képzeled, hogy hajlandó vagyok a saját életemmel és személyemmel fizetni azokért az adósságokért, amelyeket ők csináltak? Ugyan miért?

– A szabadságunkért – mondta Davin.

– Nem volt még olyan becsületes és igaz ember – mondta Stephen – Tone idejétől egészen Parnellig, akit – miután életét, ifjúságát és szívét erre az ügyre tette – ne adtatok volna el az ellenségnek, akit ne hagytatok volna cserben a bajban, vagy akit ócsárolva meg ne tagadtatok volna másért. És akkor arra hívsz, hogy tartsak veletek. Inkább lássalak a pokolban.

Arianrhod P>!

A magam részéről nem kedvelem ezt a kiutat. Inkább az eugenikához, mint az esztétikához vezet, az útvesztőből egyenesen egy új, cifra előadóterembe, ahol MacCann, egyik kezében a Fajok eredetével, a másikban az újszövetséggel, megmagyarázza neked, hogy azért rajongtál Venus széles csípőjéért, mert megérezted, hogy kövér kis utódokat szül majd neked, és azért imádtad hatalmas melleit, mert megérezted, hogy a kettőtök gyerekei sok és bő tejet szopnak belőlük.

Kapcsolódó szócikkek: eugenika

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Esterházy Péter: Harmonia Cælestis
August Strindberg: A vörös szoba
Kertész Imre: Sorstalanság
Fekete István: Ballagó idő
Szép Ernő: Ádámcsutka
Jókai Mór: A tengerszemű hölgy
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Egy halottas-ház emlékiratai I-III.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak / Feljegyzések a holtak házából
Lev Tolsztoj: Gyermekkor, serdülőkor, ifjúság