Minden ​élő az ég alatt 83 csillagozás

James Herriot: Minden élő az ég alatt James Herriot: Minden élő az ég alatt James Herriot: Minden élő az ég alatt James Herriot: Minden élő az ég alatt

A közelmúltban elhunyt világhírű szerző magyar nyelven megjelenő új könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, de fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek, buktatóinak újabb gyűjteménye, amely ismét Darrowby környékére, Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót, s nemcsak az állatpáciensekről, hanem a vidéki állattartókról, a farmerekről, illetve a gazdikról is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Remek pillanatfelvételei, elbeszélései nyomán hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szem – Herriot könyve senki sem hagy közömbösen! Herriot nemcsak hivatásának, de a tollnak is avatott mestere: történeteit már jól ismeri a hazai olvasóközönség – annak idején nagy sikert aratott „Állatorvosi pályám kezdetén”, „Egy állatorvos történetei” és „Kutyák a rendelőmben” című munkájával. Az állatorvos újabb történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű, kiváló emberismeret és páratlan ábrázolótehetség sugárzik, ami világszerte bestsellerré tette munkáit.

Eredeti mű: James Herriot: Every Living Thing

Eredeti megjelenés éve: 1992

>!
Ciceró, Budapest, 2010
436 oldal · ISBN: 9789635396955 · Fordította: Szentmiklósi Tamás
>!
Ciceró, Budapest, 2004
354 oldal · keménytáblás · ISBN: 963539425X · Fordította: Majsai Erzsébet, Szentmiklósi Tamás
>!
Aqua, Budapest, 1995
320 oldal · ISBN: 9636026122 · Fordította: Majsai Erzsébet, Szentmiklósi Tamás

Kedvencelte 20

Most olvassa 3

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
tgorsy
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Ha pihenni és szórakozni szeretnél: James Herriot. Ha mosolyogni akarsz, nem röhögni: James Herriot. Ha melegedni akarsz, de nem megfőni: James Herriot. Ha bandukolni szeretnél az angol lankákon, nem hegyet mászni: James Herriot. Ha Fekete István-i hangulatot szeretnél az angol teához: James Herriot.

4 hozzászólás
>!
sztimi53 P
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Megint nagyon jól kezdődik, Herriot mestere az in medias res és egyben szórakoztató felvezetőszövegnek. A kiütést csaknem halálos injekcióval kezelni, kegyetlen, de hatásos módszer. Megint jókat nevettem, egyre jobban kedvelem ezt a Jim fickót. Ha lenne kutyám, hozzá vinném. Megkap az őszintesége, az, hogy be meri vallani, fogalma sincs mi baja a jószágnak, az, hogy tud magán nevetni. A vidéki orvoslás bája és a látatlanul is tetszetős környezet is sokat dob a történeten, és néha könnyekig hat. Szeretem és visszatérő olvasója leszek.

12 hozzászólás
>!
Katalyn77
James Herriot: Minden élő az ég alatt

James Herriot könyvei miatt akartam kamaszkoromban állatorvos lenni..bevallom most is szívesen lennék. Nagyon-nagyon szeretem ahogy ír, tele humorral, szívvel, a természet, az állatok és az emberek iránti szeretet, tisztelet érződik minden mondatából.

>!
Erzsébet_Szászi
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Engem teljesen megvett magának Herriot doktor. Úgy érzem, még nagyon sokat tudnék olvasni a gyönyörű Yorkshire-ről, az ott élő emberekről, és persze az állatokról. Kedves, néhol megható, máskor igencsak mókás történeteket olvashattam. Kíváncsi vagyok az író többi könyvére is.

>!
nagy_anikó
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Számomra James Herriot könyvei a tökéletes kikapcsolódás és a jó szórakozás zálogai. Most sem volt ez másképp. Ismét ízelítőt kaptam az állatorvosi munka szépségéből és buktatóiból, Darrowby környékének lakóiról is megtudtam sok érdekes dolgot. Herriot segédorvosai sem valami unalmas „fickók”, de ami a legjobb volt, hogy egy kis betekintést nyújtott Herriot magánéletébe is – hát igen Ő sem egy tökéletes üzletember.
Ami a türelmetlen Yorkshire gazda bemutatását illeti ez a rész tetszett a legjobban:
"Fél órán át sebesen hajtottam az alacsony kőfalaktól kísért szűk utakon, amíg a Busby-féle gazdasághoz értem, ahol fenyegető látvány fogadott: a gazda csípőre tett kézzel, keresztbe tett lábakkal várt a kövezett udvaron, a vaskos épületek és páfrányos dombok előterében. Kiszálltam a kocsiból. A gazda pontosan úgy festett, ahogyan elképzeltem. Szemei izzottak, a sapkája alól kikandikáló vöröses tincsek mintha felborzolódtak volna haragjától.
– Hol a fenébe vót? – üvöltötte. – Aszonta, mindjárt itt lesz.
– Igen, igen, de mielőtt elindultam volna, még el kellett látnom egy kutyát.
Azt hittem, Mr. Busby menten szétpukkad haragjában.
– Egy kutyát! Egy rohadt kutyát! Az én drága tehenem sokkal többet ér minden átkozott kutyánál!
– Értem, értem, de kezelésre szorult. Eltörött az egyik lába.
– A rosseb megeszi, nem érdekel, mi baja volt. Én ebből a tehénből élek. Ha megdöglik, súlyos veszteség ér. Az a kutya csak egy díszállat, egy öleb.
– Nem öleb, Mr. Busby, egy szívós kis terrier, és nagy fájdalmai voltak. A gazdája nagyon szereti.
– Szereti, szereti! Mit számít az! Nem a megélhetése függ tőle, he? Nem kerül neki semmibe."
… de mivel a gazdának is volt kutyusa, amely a regény folyamán szintén orvosi ellátásra szorult, a gazda kirohanása most így ismétlődött meg:
"– Hol a fenébe vót? – ugatott rám. A szavak is nagyon ismerősen csengtek. – A teringettét, mán egy órája ülök itt! És közbe dógom van!
– Nagy sajnálom, Mr. Busby. Egy vérző ökröt kellett ellátnom. Nem tehettem mást, muszáj volt elmennem.
– Egy nyavalyás ökröt! És az én szegény kutyám, az nem számít? Az csak várjon itt és haldokoljon?
– Dehogynem számít a kutyája, de maga is tudja, hogy az az ökör elvérezhetett volna. Nagy veszteség érte volna a gazdát.
– Nagy veszteség? Nagy pénzveszteségre gondol, ugyi? És ha az én drága kutyám meghal? Ő többet ér minden pénznél. Megfizethetetlen!
– Megértem én magát, Mr. Busby. Nagyon barátságos kutyának tűnik. – Egy pillanatra elbizonytalanodtam. – Azt hittem, csak haszonállatokat tart.
– Van nekem kutyám is. Dandy a neve. Az asszony és én odavagyunk érte. Megszakadna a szívünk, ha valami történne vele! Maga meg nem törődik vele egy nyavalyás ökör miatt!
– Ugyan már, szó sincs róla, hogy nem törődnék vele. Meg kell értenie, nem hagyhattam, hogy az a szegény állat tovább vérezzen. A gazda megélhetése forgott kockán.
– Eriggyen mán! Pénz! Másra nem is bír gondolni!"
Én az ilyen könyveket sosem tudom megunni. Mindenkinek ajánlom, aki Yorkshire tájaira és lakosaira, no meg dr. Herriot megpróbáltatásaira kíváncsi.

>!
ppeva P
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Imádom Herriot állat- és embertörténeteit. Megunhatatlanok.

>!
Papucskosbor
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Állatorvosként egy állatorvos történeteit olvasni roppant szórakoztató. Főleg, mikor vele együtt próbálok rájönni az állatok bajára és mikor eltalálom juppííí, mikor meg nem, akkor ójaj….
Megnyugtató, hogy ő is találkozott mindig elégedetlen emberekkel és megoldhatatlan problémákkal, de az állatszeretet és segíteni akarás átlendítették a mélypontokon.
Néhol vicces, néhol szomorú és elgondolgodtató, szívet melengető olvasmány.

>!
tomgabee
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Mindegyik történet nagyon tetszett, némelyik izgalmas, némelyik megható vagy éppen mulatságos. De egyvalami mindegyikben közös: sugárzik belőlük a szeretet és tisztelet minden élő iránt az ég alatt, legyen szó emberről, állatról vagy a természetről.

>!
RosszQtya P
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Most már végképp és visszavonhatatlanul Heriott rajongó lettem.Nagyon kedvelem a sallangmentes stílusát és a természetes humorérzékét. Elképeszt ennek az embernek a munkájához való mély szeretete, és az állatok iránt érzett rajongása.A társadalmi kapcsolatok leírása nagyon szórakoztató. A sok megindító történet ellenére is nagyon kedvelhető könyvet írt a „mi dokink”. Calum a borzos doki pedig kifejezetten a kedvencemmé vált.


Népszerű idézetek

>!
Andaxin

Azért ne légy elkeseredve. Gyakran támad az az érzésem, hogy a dolgok sokszor a lehető legjobban alakulnak.

184. oldal

>!
sztimi53 P

Kora reggel sohasem vagyok a legjobb formában, főként a tavaszi, hideg yorkshire-i reggeleken nem, amikor metsző márciusi szél csap le a hegyekből, átfúj a ruhán, és csípi az ember orrát, fülét. Szomorú idő volt, de különösen rossz volt ott állni azon a köves udvaron és nézni, hogy egy gyönyörű ló elpusztul az én hozzá nem értésem miatt. Nyolc órakor kezdődött. Mr. Kettlewell akkor telefonált, amikor a reggeli végénél tartottam. – Van itt nekem egy szép nagy igáslovam, oszt teli lett kiütésekkel. – Tényleg? Milyen kiütésekkel? – Hát, olyan kerek oszt lapos, teljesen teli van vele. – És egészen váratlanul kezdődött? – Hát igen, tegnap este még kutya baja se vót. – Rendben, azonnal megnézem. Nem sok híja volt, hogy a kezemet dörzsöljem örömömben. Urticaria. Általában magától elmúlik, de egy injekció meggyorsítja a lefolyását, és rendelkezésemre állt egy új, kipróbálásra váró antihisztamin, amely állítólag éppen ennek a bajnak az ellenszere. Az állatorvos könnyedén fitogtathatja tudását ilyen helyzetben. Az új nap pompás kezdete. Az ötvenes években a munka nagy részét a traktor vette át a gazdaságokban, de szép számban maradtak igáslovak, és amikor megérkeztem Mr. Kettlewell házához, rögtön tudtam, hogy egészen különleges lóval van dolgom. A gazda egy tágas bokszból az udvarra vezette az állatot. Pompás sbire volt, jó embermagasságú, nemes fejét büszkén felszegte, miközben felém poroszkált. Valami áhítatfélét éreztem, míg felbecsültem őt, szememmel végigpásztázva az erőtől duzzadó nyak vonalát, a széles szügyet, a súlyos patákban végződő lábak dús szőrzetét. – Milyen pompás ló! – A lélegzetem is elállt. – Hatalmas! Mr. Kettlewell csendes büszkeséggel mosolygott. – Hát igen, fáintos jószág. Csak a múlt hónapban vettem. Szeretem, ha jó lovam van. Ez az apró termetű, idős, de mozgékony és vidám ember volt az egyik kedvencem a gazdák közül. Jó magasra kellett nyújtóznia, hogy megsimogathassa a hatalmas nyakat, és miközben visszahuppant a földre, az állat hozzádörgölte az orrát. – Kedves is. Nagyon szelíd. – Igen, igen. Sokat ér, ha egy ló olyan jó természetű, mint amilyen szép. Kezemet végighúztam a bőrön éktelenkedő jellegzetes foltokon. – Igen, ez urticaria, semmi kétség. – Hát az meg mi? – Csalánkiütésnek is mondják. Allergiás állapot. Ehetett valami szokatlant, de gyakran elég nehéz hajszálpontosan eltalálni az okot. – Súlyos? – Nem, dehogy. Van egy injekcióm, az majd gyorsan rendbe hozza. Egyébként jól van, ugye? – Hát persze, kutya baja. – Rendben. Ez a dolog néha megzavarja az állatot, de a mi barátunk maga a megtestesült egészség. Ahogy a fecskendőbe szívtam fel az antihisztamint, éreztem, hogy ennél igazabbat sohase mondtam. A nagy lóból csak úgy sugárzott az egészség és a jó közérzet. Meg se moccant, ahogy beadtam neki az injekciót. Már éppen el akartam tenni a fecskendőt, amikor eszembe jutott valami. Az urticariára addig egy saját készítményt használtam, ami mindig bevált. Talán jó ötlet lenne ezzel kiegészíteni az antihisztamint, hogy biztosra menjünk. Azt akartam, hogy ez a remek ló gyorsan meggyógyuljon. Visszasiettem a kocsimhoz a jó öreg gyógyszerért, amelyet mindig magamnál tartottam, és a szokásos dózist injekcióztam be. A nagy állat ismételten ügyet sem vetett a dologra, a gazda pedig nevetett. – Nézze csak, rá se ránt, látja? Zsebre vágtam a fecskendőt. – Bizony. Bárcsak minden páciensünk ilyen lenne, mint ő. Remek állat. Ez nagyszerűen alakul, gondoltam. Könnyű, problémamentes eset, rokonszenves gazda, engedelmes páciens, maga a megtestesült lószépség, akit szívesen néznék egész nap. Nem akaródzott elmennem, bár még sokhelyütt vártak rám. Csak álltam ott, fél füllel hallgatva Mr. Kettlewell csevegését a küszöbön álló bárányellési időszakról. – Nos – mondtam végül –, mennem kell. – Már éppen indultam, amikor észrevettem, hogy a gazda elhallgatott. A csönd néhány másodpercig tartott, majd Mr. Kettlewell ismét megszólalt. – Valahogy reszket egy kicsit – mondta. A lóra néztem. Lábizmain halvány remegés látszott. Alig lehetett észrevenni, de láttam, hogy kezd apránként fölfelé terjedni, mígnem nyakán, törzsén és farán is elkezdett remegni a bőr. Nagyon enyhe volt a reszketés, de kétségkívül fokozatosan erősödött. – Mi ez? – kérdezte Mr. Kettlewell. – Ó, csak egy kis reakció. Mindjárt elmúlik. – Megpróbáltam könnyedén mondani, de nem voltam olyan bizonyos a dologban. A remegés gyötrő lassúsággal az egész testre kiterjedő rázkódássá vált, amely egyre erősödött, ahogy a gazdával ott álltunk némán. Azt éreztem, mintha nagyon hosszú ideje állnék már azon a helyen, igyekeztem nyugodtnak és gondtalannak látszani, de nem hittem a szememnek. Ez a hirtelen, érthetetlen fordulat – nem volt rá semmi magyarázat. A szívem vadul kezdett verni, a szám kiszáradt, ahogy a rázkódást a ló egész testét gyötrő hatalmas rángógörcsök váltották fel, és az állat szeme, amely oly derűsen nézett röviddel azelőtt, rémülten kimeredt, a szája pedig habzani kezdett. Az agyam lázasan dolgozott. Talán nem lett volna szabad kevernem az injekciókat, de akkor sem lehetne ilyen rettenetes a hatás. Merő képtelenség. Ahogy teltek a másodpercek, úgy éreztem, ezt nem sokáig bírom már. A szívem a torkomban dobogott. Biztos, hogy nemsokára jobban lesz. Rosszabbul már nem lehet. Tévedtem. A hatalmas állat alig észrevehetően elkezdett inogni. Először csak egy kicsit, aztán egyre jobban és jobban, míg végül egyik oldalról a másikra dőlt, mint egy hatalmas tölgy a viharos szélben. Ó, édes istenem, látszott, hogy nemsokára elesik, ami a véget jelentette volna. És az a vég hamar bekövetkezett. Úgy rémlett, hogy még a kövezet is megrázkódott a lábam alatt, ahogy a hatalmas ló a földre rogyott. Néhány másodpercig ott feküdt, oldalán kinyúlva, lábai görcsösen kalimpáltak, aztán nem mozdult többet. Hát így állunk. Megöltem ezt a nagyszerű lovat. Lehetetlen volt, hihetetlen, hogy néhány perccel azelőtt ugyanez az állat még ott állt ereje és szépsége teljében, én meg jöttem az okos új gyógyszereimmel, és erre ott fekszik holtan. Mit is mondhattam volna? „Rettenetesen sajnálom, Mr. Kettlewell, egyszerűen nem értem, hogyan történt.” Kinyitottam a számat, de egy hang nem sok, annyi se jött ki rajta, még egy kis makogás sem. És mintha csak egy képet néznék, felismertem a gazdasági épületek négyszögét, háttérben az alacsony égbolt alatt húzódó hófoltos dombokat, a csípős szelet, a gazdát, magamat és a ló mozdulatlan testét. Teljesen átfagytam, nyomorultul éreztem magam, de mondanom kellett valamit. Egy mély, reszketős lélegzetet vettem, és épp azon voltam, hogy megszólalok, amikor a ló egy picit megemelte a fejét. Nem mondtam semmit, Mr. Kettlewell sem szólt, ahogy a nagy állat a szügyére egyensúlyozta magát, nézett maga köré néhány másodpercig, majd lábra állt. Megrázta a fejét, aztán odament a gazdájához. A felépülés ugyanolyan gyors volt, mint amilyen hihetetlen, akárcsak az a megsemmisítő kollapszus, mint hogyha nem is ez az állat zuhant volna teste teljes súlyával az udvar kövezetére. A gazda felnyúlt és megsimogatta a ló nyakát. – Nézze, Mr. Herriot, a foltok majdnem teljesen elmúltak! Odamentem és megnéztem. – Így igaz. Már alig látszanak. Mr. Kettlewell csodálkozva ingatta a fejét. – Hát igen, nagyszerű ez az új gyógymód. De mondanék valamit. Remélem, nem sértődik meg, hogy ezt mondom, de – megfogta a karomat és az arcomba nézett –, azt hiszem, egy kicsit kegyetlen.

7-11. oldal, 1. fejezet

1 hozzászólás
>!
yendayi

-Nos, éppen elindultunk az esti sétánkra, amikor teljesen váratlanul köhögni kezdett.
-Csak egyetlen köhintés?
-Nem, kettő. Valahogy így: kuckuc.

89. oldal

>!
Qwerf

Mindennap, mielőtt elindultak az iskolába, zenét hallgattak, amit jómagam – ugyanis világéletemben a klasszikus zenéért rajongtam – kezdetben elviselhetetlennek éreztem, s a popzenével nem tudtam megbarátkozni. Csupán hangos, kellemetlen zajt jelentett számomra. Aztán, ahogy teltek-múltak a hónapok Rowan Garth-ban, és minden áldott nap el kellett viselnem a Blue Suede Shoest, a Don't Be Cruelt, a Jailhouse Rockot és a többi számot, egyre jobban megkedveltem a jó öreg Elvist, és ma, negyven év múltán, bármelyik dalát hallom a rádióban, képzeletben máris ott vagyok reggel a Rowan Garth-i konyhában, mellettem a kukoricapelyhet reggeliző gyerekek, oldalamon a kutyám, s az egész világ fiatal és gondtalan.

23. történet

>!
Farkasdal

Üres volt a táj, egy lélek sem mozdult, némaság honolt, csupán egy madár kiáltott a távolban, engem mégis megindított a magány és bizsergető közelségben éreztem a világ összes teremtményét.

>!
Farkasdal

Örökbe fogadta önt – nevettem el magam. – A macskák már csak ilyenek. S mondhatom, szerencsés volt az a nap az ön számára.

>!
Qwerf

Kisvártatva megjelentek a szeméremtestnél a lábfejek, a lábak, majd egyszer csak kinn volt az egész kisbárány, és az apró teremtmény máris a fűben hevert. Egy pillanatig még várt, beleszagolt az ismeretlen hideg világba, aztán erőteljesen megrázta a fejét. Elmosolyodtam. Ez volt a legjobb jel. (…)
Az anyajuh, meghallván báránykája magas hangját, az általam oly jól ismert lágy, mély „bú”-val válaszolt, majd felállt, és hevesen nyalogatni kezdte a kis jövevényt. Ahogy ott álltam, a hidegről megfeledkezve hallgattam beszélgetésüket, és mint mindig, elbűvölt a születés csodája.

20. történet


Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Életem értelme
Tom Sharpe: Kertész a vártán
Honor Tracy: Vannak még csodák
Hugh Laurie: A balek
Robert Graves: Én, Claudius
Martin Amis: Koba, a rettenetes
Salman Rushdie: Joseph Anton
Edmund de Waal: A borostyánszemű nyúl
Joseph Conrad: Almayer légvára / Lord Jim
William Somerset Maugham: Örök szolgaság