Minden ​élő az ég alatt 134 csillagozás

James Herriot: Minden élő az ég alatt James Herriot: Minden élő az ég alatt James Herriot: Minden élő az ég alatt James Herriot: Minden élő az ég alatt

A közelmúltban elhunyt világhírű szerző magyar nyelven megjelenő új könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, de fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek, buktatóinak újabb gyűjteménye, amely ismét Darrowby környékére, Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót, s nemcsak az állatpáciensekről, hanem a vidéki állattartókról, a farmerekről, illetve a gazdikról is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Remek pillanatfelvételei, elbeszélései nyomán hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szem – Herriot könyve senki sem hagy közömbösen! Herriot nemcsak hivatásának, de a tollnak is avatott mestere: történeteit már jól ismeri a hazai olvasóközönség – annak idején nagy sikert aratott „Állatorvosi pályám kezdetén”, „Egy állatorvos történetei” és „Kutyák a rendelőmben” című munkájával. Az állatorvos újabb történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű, kiváló emberismeret és páratlan ábrázolótehetség sugárzik, ami világszerte bestsellerré tette munkáit.

Eredeti megjelenés éve: 1992

>!
Felolvasta: Gépész
>!
Ciceró, Budapest, 2010
436 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635396955 · Fordította: Majsai Erzsébet, Szentmiklósi Tamás
>!
Ciceró, Budapest, 2004
354 oldal · keménytáblás · ISBN: 963539425X · Fordította: Majsai Erzsébet, Szentmiklósi Tamás

1 további kiadás


Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Darrowby


Kedvencelte 30

Most olvassa 3

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 56

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Nita_Könyvgalaxis>!
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Kellenek azok a könyvek, amelyeket tudod, ha kinyitod, rögtön sokkal jobb kedved lesz.

James Herriottal ez volt az első, de nem utolsó találkozásom, annyira nem, hogy már majdnem begyűjtöttem az összes könyvét ennek az olvasása után. Egyszerűen kicsattan a jókedvtől a Minden élő az ég alatt, mellette azért van benne egy kis szomorúság is, de csak annyi, hogy még ne érezzük rosszul magunkat tőle.

Nagyon érdekes volt belepillantani abba, milyen is volt az ötvenes években vidéken állatorvosnak lenni. Az állatorvosról mindig az jut eszünkbe, hogy cukimuki kutyákat és cicákat lát el, nem az, hogy könyékig egy tehénben turkál. Na itt aztán ezt megkapjuk. :) Mellettük ráadásul megismerhetjük azt, hogy a gazdákkal sem mindig egyszerű az élet.

Ami leginkább árad a kötetből, az az állatok szeretete és hogy milyen az, amikor valaki teljesen el tud köteleződni a munkája mellett. Ráadásul tele van furcsa, bohókás, nagyon szerethető figurákkal is, az édességboltba például nagyon szívesen besétálnék. :) A háttér pedig a vidéki angol táj, ahol már gondolatban is kisimulok.

2 hozzászólás
tgorsy>!
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Ha pihenni és szórakozni szeretnél: James Herriot. Ha mosolyogni akarsz, nem röhögni: James Herriot. Ha melegedni akarsz, de nem megfőni: James Herriot. Ha bandukolni szeretnél az angol lankákon, nem hegyet mászni: James Herriot. Ha Fekete István-i hangulatot szeretnél az angol teához: James Herriot.

4 hozzászólás
Csakegyolvasólány P>!
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Szeretem az állatokat, azonban mégsem tudtam rávenni magamat, hogy ebben a témában olvassak. Viszont keresgélés közben véletlenül ráakadtam James Herriot könyvére, ami teljesen magába szippantott. Hol humoros, hol pedig megható történetekkel várta az olvasóit fejezetről fejezetre.
Nagyon tetszett, hogy saját tapasztalatait vitte bele a regénybe, igaz egy picit kiszínezve. Azonban kiolvasható volt a sorok között, hogy teljes szívéből szerette a szakmáját, valamint a családját, akikről jó néhány fejezetben olvashatunk vicces részeket.

Bővebben: https://konyvekmindenhol.blogspot.com/2021/04/james-her…

Mariann_ P>!
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Egy vidéki állatorvos küzdelmes, élménydús napjairól olvashatunk a könyvben.
Eredeti megjelenés 30 éve, így érthető, hogy kevés a gyógyszer, a modern technikákat felejtsük el az olvasás során. Nagy felismerőképesség, ráérzés a fontos, némi kudarc is belefér, de csak elvétve.
Nagyot lendít a könyv megítélésén a derű, a kacagás.
A vidék élet szeretete végigkíséri a könyvet.
A kis állatok világra segítése, a komplikációk megoldása fogott meg a legjobban.

Garbai_Ildikó P>!
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Kellemes történet egy állatorvosról és a környezetéről. Mindennapi történetei különféle pácienseiről és az emberekről. Volt negatív esemény is de ellensúlyozta a rengeteg pozitív történet. Jó volt kicsit bepillantani egy ilyen életbe. Gyakran azt vettem észre,hogy elérzékenyülök vagy pedig mosolyogva olvasom a történeteket. Kellemes,szórakoztató kikapcsolódás ez a könyv.

turanett P>!
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Nagyon szeretem James Herriot történeteit, annyira szórakoztató. A tájleírásai teljesen elvarázsolnak, tényleg olyan, mint ha ott lennék. És azok a sztorik. Nagyon megszerettem Herriot pácienseinek a gazdáit. Nagy kedvencem a cukorkaárus volt. Mivel én is állatorvosi rendelőben dolgozom, nem áll messze tőlem a téma. Annyira hihetetlen, hogy mennyit változott az orvostudomány ilyen rövid idő alatt. Nagyon sok eljárást már nem használunk, a gyógyszerekről már ne mis beszélve, de ennek ellenére, még mindig lehet tőle tanulni. Egyszerűen imádom! :)

kávésbögre P>!
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Ezzel a könyvvel kezdődött James Herriot munkássága iránti rajongásom. A történetek kedvesek, szórakoztatók, és mint félig szakmabelinek, olykor tanulságosak is. :)

2 hozzászólás
sztimi53>!
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Megint nagyon jól kezdődik, Herriot mestere az in medias res és egyben szórakoztató felvezetőszövegnek. A kiütést csaknem halálos injekcióval kezelni, kegyetlen, de hatásos módszer. Megint jókat nevettem, egyre jobban kedvelem ezt a Jim fickót. Ha lenne kutyám, hozzá vinném. Megkap az őszintesége, az, hogy be meri vallani, fogalma sincs mi baja a jószágnak, az, hogy tud magán nevetni. A vidéki orvoslás bája és a látatlanul is tetszetős környezet is sokat dob a történeten, és néha könnyekig hat. Szeretem és visszatérő olvasója leszek.

12 hozzászólás
Katalyn77>!
James Herriot: Minden élő az ég alatt

James Herriot könyvei miatt akartam kamaszkoromban állatorvos lenni..bevallom most is szívesen lennék. Nagyon-nagyon szeretem ahogy ír, tele humorral, szívvel, a természet, az állatok és az emberek iránti szeretet, tisztelet érződik minden mondatából.

Erzsébet_Szászi>!
James Herriot: Minden élő az ég alatt

Engem teljesen megvett magának Herriot doktor. Úgy érzem, még nagyon sokat tudnék olvasni a gyönyörű Yorkshire-ről, az ott élő emberekről, és persze az állatokról. Kedves, néhol megható, máskor igencsak mókás történeteket olvashattam. Kíváncsi vagyok az író többi könyvére is.


Népszerű idézetek

sztimi53>!

Kora reggel sohasem vagyok a legjobb formában, főként a tavaszi, hideg yorkshire-i reggeleken nem, amikor metsző márciusi szél csap le a hegyekből, átfúj a ruhán, és csípi az ember orrát, fülét. Szomorú idő volt, de különösen rossz volt ott állni azon a köves udvaron és nézni, hogy egy gyönyörű ló elpusztul az én hozzá nem értésem miatt. Nyolc órakor kezdődött. Mr. Kettlewell akkor telefonált, amikor a reggeli végénél tartottam. – Van itt nekem egy szép nagy igáslovam, oszt teli lett kiütésekkel. – Tényleg? Milyen kiütésekkel? – Hát, olyan kerek oszt lapos, teljesen teli van vele. – És egészen váratlanul kezdődött? – Hát igen, tegnap este még kutya baja se vót. – Rendben, azonnal megnézem. Nem sok híja volt, hogy a kezemet dörzsöljem örömömben. Urticaria. Általában magától elmúlik, de egy injekció meggyorsítja a lefolyását, és rendelkezésemre állt egy új, kipróbálásra váró antihisztamin, amely állítólag éppen ennek a bajnak az ellenszere. Az állatorvos könnyedén fitogtathatja tudását ilyen helyzetben. Az új nap pompás kezdete. Az ötvenes években a munka nagy részét a traktor vette át a gazdaságokban, de szép számban maradtak igáslovak, és amikor megérkeztem Mr. Kettlewell házához, rögtön tudtam, hogy egészen különleges lóval van dolgom. A gazda egy tágas bokszból az udvarra vezette az állatot. Pompás sbire volt, jó embermagasságú, nemes fejét büszkén felszegte, miközben felém poroszkált. Valami áhítatfélét éreztem, míg felbecsültem őt, szememmel végigpásztázva az erőtől duzzadó nyak vonalát, a széles szügyet, a súlyos patákban végződő lábak dús szőrzetét. – Milyen pompás ló! – A lélegzetem is elállt. – Hatalmas! Mr. Kettlewell csendes büszkeséggel mosolygott. – Hát igen, fáintos jószág. Csak a múlt hónapban vettem. Szeretem, ha jó lovam van. Ez az apró termetű, idős, de mozgékony és vidám ember volt az egyik kedvencem a gazdák közül. Jó magasra kellett nyújtóznia, hogy megsimogathassa a hatalmas nyakat, és miközben visszahuppant a földre, az állat hozzádörgölte az orrát. – Kedves is. Nagyon szelíd. – Igen, igen. Sokat ér, ha egy ló olyan jó természetű, mint amilyen szép. Kezemet végighúztam a bőrön éktelenkedő jellegzetes foltokon. – Igen, ez urticaria, semmi kétség. – Hát az meg mi? – Csalánkiütésnek is mondják. Allergiás állapot. Ehetett valami szokatlant, de gyakran elég nehéz hajszálpontosan eltalálni az okot. – Súlyos? – Nem, dehogy. Van egy injekcióm, az majd gyorsan rendbe hozza. Egyébként jól van, ugye? – Hát persze, kutya baja. – Rendben. Ez a dolog néha megzavarja az állatot, de a mi barátunk maga a megtestesült egészség. Ahogy a fecskendőbe szívtam fel az antihisztamint, éreztem, hogy ennél igazabbat sohase mondtam. A nagy lóból csak úgy sugárzott az egészség és a jó közérzet. Meg se moccant, ahogy beadtam neki az injekciót. Már éppen el akartam tenni a fecskendőt, amikor eszembe jutott valami. Az urticariára addig egy saját készítményt használtam, ami mindig bevált. Talán jó ötlet lenne ezzel kiegészíteni az antihisztamint, hogy biztosra menjünk. Azt akartam, hogy ez a remek ló gyorsan meggyógyuljon. Visszasiettem a kocsimhoz a jó öreg gyógyszerért, amelyet mindig magamnál tartottam, és a szokásos dózist injekcióztam be. A nagy állat ismételten ügyet sem vetett a dologra, a gazda pedig nevetett. – Nézze csak, rá se ránt, látja? Zsebre vágtam a fecskendőt. – Bizony. Bárcsak minden páciensünk ilyen lenne, mint ő. Remek állat. Ez nagyszerűen alakul, gondoltam. Könnyű, problémamentes eset, rokonszenves gazda, engedelmes páciens, maga a megtestesült lószépség, akit szívesen néznék egész nap. Nem akaródzott elmennem, bár még sokhelyütt vártak rám. Csak álltam ott, fél füllel hallgatva Mr. Kettlewell csevegését a küszöbön álló bárányellési időszakról. – Nos – mondtam végül –, mennem kell. – Már éppen indultam, amikor észrevettem, hogy a gazda elhallgatott. A csönd néhány másodpercig tartott, majd Mr. Kettlewell ismét megszólalt. – Valahogy reszket egy kicsit – mondta. A lóra néztem. Lábizmain halvány remegés látszott. Alig lehetett észrevenni, de láttam, hogy kezd apránként fölfelé terjedni, mígnem nyakán, törzsén és farán is elkezdett remegni a bőr. Nagyon enyhe volt a reszketés, de kétségkívül fokozatosan erősödött. – Mi ez? – kérdezte Mr. Kettlewell. – Ó, csak egy kis reakció. Mindjárt elmúlik. – Megpróbáltam könnyedén mondani, de nem voltam olyan bizonyos a dologban. A remegés gyötrő lassúsággal az egész testre kiterjedő rázkódássá vált, amely egyre erősödött, ahogy a gazdával ott álltunk némán. Azt éreztem, mintha nagyon hosszú ideje állnék már azon a helyen, igyekeztem nyugodtnak és gondtalannak látszani, de nem hittem a szememnek. Ez a hirtelen, érthetetlen fordulat – nem volt rá semmi magyarázat. A szívem vadul kezdett verni, a szám kiszáradt, ahogy a rázkódást a ló egész testét gyötrő hatalmas rángógörcsök váltották fel, és az állat szeme, amely oly derűsen nézett röviddel azelőtt, rémülten kimeredt, a szája pedig habzani kezdett. Az agyam lázasan dolgozott. Talán nem lett volna szabad kevernem az injekciókat, de akkor sem lehetne ilyen rettenetes a hatás. Merő képtelenség. Ahogy teltek a másodpercek, úgy éreztem, ezt nem sokáig bírom már. A szívem a torkomban dobogott. Biztos, hogy nemsokára jobban lesz. Rosszabbul már nem lehet. Tévedtem. A hatalmas állat alig észrevehetően elkezdett inogni. Először csak egy kicsit, aztán egyre jobban és jobban, míg végül egyik oldalról a másikra dőlt, mint egy hatalmas tölgy a viharos szélben. Ó, édes istenem, látszott, hogy nemsokára elesik, ami a véget jelentette volna. És az a vég hamar bekövetkezett. Úgy rémlett, hogy még a kövezet is megrázkódott a lábam alatt, ahogy a hatalmas ló a földre rogyott. Néhány másodpercig ott feküdt, oldalán kinyúlva, lábai görcsösen kalimpáltak, aztán nem mozdult többet. Hát így állunk. Megöltem ezt a nagyszerű lovat. Lehetetlen volt, hihetetlen, hogy néhány perccel azelőtt ugyanez az állat még ott állt ereje és szépsége teljében, én meg jöttem az okos új gyógyszereimmel, és erre ott fekszik holtan. Mit is mondhattam volna? „Rettenetesen sajnálom, Mr. Kettlewell, egyszerűen nem értem, hogyan történt.” Kinyitottam a számat, de egy hang nem sok, annyi se jött ki rajta, még egy kis makogás sem. És mintha csak egy képet néznék, felismertem a gazdasági épületek négyszögét, háttérben az alacsony égbolt alatt húzódó hófoltos dombokat, a csípős szelet, a gazdát, magamat és a ló mozdulatlan testét. Teljesen átfagytam, nyomorultul éreztem magam, de mondanom kellett valamit. Egy mély, reszketős lélegzetet vettem, és épp azon voltam, hogy megszólalok, amikor a ló egy picit megemelte a fejét. Nem mondtam semmit, Mr. Kettlewell sem szólt, ahogy a nagy állat a szügyére egyensúlyozta magát, nézett maga köré néhány másodpercig, majd lábra állt. Megrázta a fejét, aztán odament a gazdájához. A felépülés ugyanolyan gyors volt, mint amilyen hihetetlen, akárcsak az a megsemmisítő kollapszus, mint hogyha nem is ez az állat zuhant volna teste teljes súlyával az udvar kövezetére. A gazda felnyúlt és megsimogatta a ló nyakát. – Nézze, Mr. Herriot, a foltok majdnem teljesen elmúltak! Odamentem és megnéztem. – Így igaz. Már alig látszanak. Mr. Kettlewell csodálkozva ingatta a fejét. – Hát igen, nagyszerű ez az új gyógymód. De mondanék valamit. Remélem, nem sértődik meg, hogy ezt mondom, de – megfogta a karomat és az arcomba nézett –, azt hiszem, egy kicsit kegyetlen.

7-11. oldal, 1. fejezet

1 hozzászólás
Csakegyolvasólány P>!

– Mr. Chandler, Tizennégy év hosszú idő. Maga is tudja, hogy egyszer minden
elem kimerül.
– Tizennégy év? Az a szerencsétlen csak kétéves!
– Kétéves?? – Meghabarodott volna az öreg? – Don? Kétéves?
– Don? Nem Donról beszélek. A kutya nagyszerűen van, a gyógyszer hatott.
Az a nyavalyás tévé romlott el megint. Szóval el tudna jönni, hogy megjavítsa?

Csakegyolvasólány P>!

Blanco, akár a víz alól hirtelen felbukkanó fehér bálna, felemelkedett a kandalló mellől, és az asztalnál termett.

Andaxin>!

Azért ne légy elkeseredve. Gyakran támad az az érzésem, hogy a dolgok sokszor a lehető legjobban alakulnak.

184. oldal

yendayi>!

-Nos, éppen elindultunk az esti sétánkra, amikor teljesen váratlanul köhögni kezdett.
-Csak egyetlen köhintés?
-Nem, kettő. Valahogy így: kuckuc.

89. oldal

Veruc>!

Álltam a fél napom romjai között, és távolodó hátát néztem, azzal a tudattal, hogy semmibe se vesz."

73. oldal

Qwerf>!

Mindennap, mielőtt elindultak az iskolába, zenét hallgattak, amit jómagam – ugyanis világéletemben a klasszikus zenéért rajongtam – kezdetben elviselhetetlennek éreztem, s a popzenével nem tudtam megbarátkozni. Csupán hangos, kellemetlen zajt jelentett számomra. Aztán, ahogy teltek-múltak a hónapok Rowan Garth-ban, és minden áldott nap el kellett viselnem a Blue Suede Shoest, a Don't Be Cruelt, a Jailhouse Rockot és a többi számot, egyre jobban megkedveltem a jó öreg Elvist, és ma, negyven év múltán, bármelyik dalát hallom a rádióban, képzeletben máris ott vagyok reggel a Rowan Garth-i konyhában, mellettem a kukoricapelyhet reggeliző gyerekek, oldalamon a kutyám, s az egész világ fiatal és gondtalan.

23. történet

Csőrike009 P>!

[…] kiértünk a mezőre, éppen fölkelt a nap, és ahogy visszafordultam, megannyi harangvirágot pillantottam meg a fák sötét törzsei között, az irtásokon pedig, amelyeket elértek az ágakon áttörő első napsugarak, szétszórt ékszerek módjára felragyogtak a kankalinok és kökörcsinek.

Farkasdal>!

Üres volt a táj, egy lélek sem mozdult, némaság honolt, csupán egy madár kiáltott a távolban, engem mégis megindított a magány és bizsergető közelségben éreztem a világ összes teremtményét.

Farkasdal>!

Örökbe fogadta önt – nevettem el magam. – A macskák már csak ilyenek. S mondhatom, szerencsés volt az a nap az ön számára.


Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Életem értelme
Szerb Antal: A Pendragon legenda
P. G. Wodehouse: Bertie Wooster állja a sarat
Gerald Durrell: Aranydenevérek, rózsaszín galambok
P. G. Wodehouse: Ejnye Tóbiás!
Jodi Taylor: Semmi lány
Alan Alexander Milne: Micimackó
Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Gerald Durrell: Noé bárkáján
Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák