Kutyák ​a rendelőmben 95% 146 csillagozás

James Herriot visszaemlékezéseiből kiderül, hogy nagyon jó ember és nagyon jó állatorvos volt, aki szívvel-lélekkel végezte a munkáját. Ráadásul nem csak a beteg állatokat tudta kezelni, hanem a gazdáikkal is szót értett, – ami néha sokkal nehezebb feladat. És mindezt úgy, hogy mindig a betegei, a kutyák érdekeit tartotta szem előtt. Annak ellenére, hogy mindent megtett, ami az adott kor lehetőségeihez képest lehetséges volt, több történet rosszul végződött, mert pl. nem voltak még meg a megfelelő gyógyszerek, vagy a megfelelő felszerelés, pedig ma már gyógyítható lenne az adott betegség, de legalábbis kordában tartható. A visszaemlékezésekben ezt többször meg is említi, látszott, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen tud túllépni azon, hogy egy kutyának azért kellett elpusztulnia, mert pl. nem volt még abban az időben antibiotikum. A sok megható, sírásra késztető történet ellenére minden állatbarátnak kedves olvasmánya lehet ez a könyv.
(És ha már kutyák, hadd osszak meg egy személyes történetet, én sajnos nem emlékszem rá, szüleim mesélték: gyerekkoromban volt egy kutyánk, Betyár, egy farkaskutya, és volt néhány tyúk is az udvarban. Egyszer eltűnt egy tyúk, azt gondolták anyuék hogy elvitte a róka, gondolom utána nem is nagyon keresték. Eltelt jópár nap, (21, ha jól tudom?) amikor előrekült: Betyár ballagott büszkén elől, mögötte a kotlós és a kiscsibék. :-) És Betyár tudta, hogy a csibék is „hozzánk tartoznak”, nem idegen betolakodók. :-) )

James Herriot a kedvenc állatorvosom, aki nagyszerű ember és író és íróember egyben. Ez a kötet a fiatalkori éveiből Darrowby-ban játszódik és a sztorik főként a kutyusok és gyógyításuk körül zajlanak. Gyakran bizony nemcsak sírtam, de zokogtam is. Gyönyörű, izgalmas és mulatságos történetek. Mindenkinek ajánlom. Részemről még egy sajtpapírra írt bevásárlólistát is elolvasnék, ha Herriot doktor írta.

Egyszer sírós, egyszer nevetős történetek, de mindig kedvesen és tisztelettel, őszintén megírva. Tetszett, hogy a szerző azt is képes bevallani – sőt, ugye a könyvnek köszönhetően széles közönség elé tárni –, hogy hibázik. Hogy emiatt szégyelli magát. Ritka jellem.
Szóval a lényeg, hogy tanulságos és szívhez szóló kutyás történeteket olvashattam és nagyon tetszett mindegyik.

A gyerekkori olvasatlanjaim közül bányásztam elő ezt a könyvet teljesen véletlenül, egy szekrény mélyéről. Gerincével befelé volt fordítva, úgyhogy valószínűleg sosem veszem elő, ha nem szúrom ki, hogy a lapjai egy vékony csíkban nem sárgultak meg. Gondolom az a pár lap másféle papírból készült, de a tündöklő fehér csík miatt kihalásztam a könyvet, és nem bántam meg!
26 kutyatörténet, de ez csak a felszín, mert ennél többet nyújt a könyv. Felfogható önéletrajzi kötetnek is, hiszen ezek a szerző állatorvosi praxisának esetei, annak (főleg) kezdeti időszakában. Nem pusztán az egyes kutyák kezelésének rövid krónikáit kapjuk, mivel számos más állat is felbukkan, betekintést nyerhetünk az állatorvosi szakma örömeibe és árnyoldalaiba egyaránt. A történetek jócskán a múlt századból valók, picit aggódtam, hogy mai szemmel esetleg korszerűtlen lesz a könyv, de szerencsére Herriot elbeszélőkészsége és humora majdnem teljesen feledtetik az írások korát. A rengeteg felvillanó életképből összerakhatjuk a brit vidéki élet mozaikját ebben a korban, ami már kétségtelenül a múlté, így megvan a sajátos romantikája. A fordítás is tetszett, a magyar tájszólás szerintem egész jól illik ehhez a milőhöz.
A történetek szórakoztató mivoltuk mellett hasznosak is, sokat lehet tanulni belőlük, hiszen a kutyanyavalyák/problémák széles spektrumát lefedik, ami nagyon hasznos lehet leendő gazdiknak. Bemutatja, hogy mennyi veszély leselkedik az ebekre életük során, és milyen komoly felelősség a kutyatartás. Ezt időnként vidám, máskor könnyfakasztó történetek segítségével teszi, vicces és szomorú karakterek egész palettáját felvonultatva, és persze rengeteg kutyával. Igazi érzelmi hullámvasút ez a könyv, kutyabarátoknak kötelező darab, emellett pedig az író személyiségében is van valami, amitől szerintem bárki számára gyorsan szimpatikussá válik. Remek embert ismerhetünk meg személyében, aki gyakran kénytelen korszerűtlen felszereléssel, vagy létező gyógymód hiányában harcolni az állatok betegségeivel, ám a hiányosságokat bőven ellensúlyozza odaadással és hivatástudattal, még ha nem is győzhet minden alkalommal. Ahogy a mondás is tartja: aki az állatokat szereti, rossz ember nem lehet!

Ha könyvet akarnék írni, Herriotot kérdezném meg, hogyan kell elkezdeni. Nagyon erős bevezető, a bűzöset eregető kutya után hozza a szokott színvonalat. Amúgy nekem nem lenne szabad kutyás könyvet adni a kezembe, mert bármi szomorúság garantált bőgést eredményez. Gyerekkorom óta így megy ez. Kutyás könyv, kutyás embertől kutyás embernek. Mi a legmegkapóbb ebben az állatorvosban? Az őszintesége és a fene nagy embersége. Utóbbi pedig legalább annyit ér, mint a szaktudás. Csak a szopornyicás esetet ne írta volna meg. Azt megéltem. Szívem szakad. Aztán megismerkedem Bradyvel és mosolyogva csukom be a könyvet. Kérek még Herriotot.

Herriot történetei továbbra is rendkívül szórakoztatók, élvezetesek, olvasás közben mintha én is ott lennék vele egy-egy esetnél, és ezekből sosem elég :)

Kedvesek voltak a történetek, de nem annyira mulatságosak, mint más könyvei. De ha valaki szereti Herriot könyveit és/vagy a kutyákat, akkor semmiképp ne hagyja ki.

Kutyusok és gazdik. 26 történet némelyik szomorú, némelyik vidám, megnevettető. James Herriot most sem hazudtolja meg magát. Kiválló állatorvos, aki együttérez az állatokkal, nagyon ritkán adja fel a reményt a gyógyításban és egy jó humorral megáldott író. Minden történetet élvezettel olvastam, szóljon az a kutyákon kívül lóról, tehénről, tinóról és azok gazdijáról. Mind egyéniség legyen az ember vagy állat és az író olyan szerettel ír róluk, hogy boldogság tölti el az ember szívét, ha Herriot történeteit olvassa. Számomra az utolsó történet volt mégis a legszívhezszólóbb. Két okból – volt egy kutyusom, akire én a konyhamalac jelzőt használtam, mert szintén vigyázni kellett a szemétládára (mondjuk konzervdoboz balesete nem volt) és mindenre, ami ehető volt és szintén tüdőgyulladást kapott, de sajnos nem élte túl, nem volt ilyen szerencsés mint Brandy.

Herriot és én ez által a könyv által ismerkedtünk össze. Sosem hallottam róla korábban, véletlen találkozás volt. A kutyákat mindig szerettem, érdekelt a könyv. Azóta gyűjtöm és olvasom az állatorvos-író könyveit, és megkedveltem a teheneket, macskákat, lovakat és birkákat is, nem beszélve a disznókról. De legfőképp magukat az angolokat kedveltem meg. Jelesül az angol vidék emberét, aki mit sem tud Indiáról és írekről, hajdan volt gyarmatbirodalomról és ipari forradalomról, viszont éjt nappallá téve dolgozik, ám eközben jut ideje benézni a pubba egy korsó barna sörre, s amíg azt kortyolgatja, kutyája (valószínűleg egy terrier) kikandikál a világra a szék alól. Hivatástudat és szelíd életbölcsesség járja át James Herriot könyveit, aki hol menthetetlenül romantikus, hol hős, hol meg egyszerűen csak normális. Humora pedig tanítani való.

Minden állat,- kutyabarátnak, leendő vagy már jelenleg is kutyát tartó gazdinak ajánlom ez a könyvet, melyben egy olyan állatorvos történeteit olvashatjuk, aki szívvel-lélekkel végzi a munkáját. Sokféle történet van benne: viccesek, mint Brandy-é vagy Cedric-é, megható, mint Kaparjé vagy szomorú, mint Mézesé. Ezek közül több ismerősnek is tűnhet a kutyát tartók számára. Nagyszerű kis könyv egy nagyszerű emberről és életvidám, szőrös, négylábú pácienseiről. :)