A yorkshire-i lankák még sosem tűntek ennyire szépnek James számára: elragadó feleségével az oldalán, és immár önálló praxis keretei között foglalkozhat a farmokon élő állatokkal, valamint a házi kedvencekkel és tulajdonosaikkal, akik néha több figyelmet igényelnek, mint a négylábú „páciensek".
James Herriot memoárjainak újabb kötetét ismét azoknak az olvasóknak ajánljuk, akik átérzik az állatokkal járó örömöket és gondokat, és szívesen merülnek el újra meg újra a korabeli jellegzetes angol vidék életének eseményeiben.
Az állatorvos is nős ember 88 csillagozás
Eredeti cím: Let sleeping vets lie / Vet in harness
Eredeti megjelenés éve: 1973
Enciklopédia 2
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 18
Most olvassa 6
Várólistára tette 46
Kívánságlistára tette 38
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Szívet melengető történetek, mint mindig. Állatokról és emberekről, a 20. század 30-40-es éveinek vidéki életéről. Volt egy-egy történet, amit már biztosan olvastam valamelyik korábbi könyvében, de nem baj, Herriot nekem újra és újra elmesélheti akár ugyanazt is, sose unom meg. Biztos, hogy ha egyszer majd végére érek a könyveinek, újraolvasom őket.
A kiadás viszont méltatlan és szégyenletes. Nyüzsög a könyv a hibáktól, pongyolaságoktól, a párbeszédek összefolynak egymással és az őket követő szöveggel, úgy kell kihámozni, mikor ki beszél, és hol a vége. Hiányzó betűk, elgépelések, össze-vissza kirakott írásjelek, volt itt minden. Néha még furcsa értelmet is kapott a szöveg az elírásoktól, pl. mikor egy tehénnek apróbb havi bántalma lett, apróbb hasi bántalma helyett. :)))
De én nem sajtóhibákon akarok mulatni. Idegesítenek és bosszantanak, zavarnak a könyv olvasásában. Nem értem, hogy lehet ilyen igénytelenül kiadni egy könyvet.
Igen az állatorvos is nős ember – habár nagyon kevés figyelmet kapott Helen a könyv kb. háromnegyedében.
Már több fejezetet is elolvastam, mikor be tudtam azonosítani, hogy honnan ismerősek a történetek – ez a könyv valószínűleg az Egy állatorvos történetei – nek bővített kiadása, mert az első 48 fejezet teljesen megegyezik. (Itt valóban kevés szó esik házasságról).
A fennmaradó 11 fejezet viszont már több betekintést enged a Herriot házaspár életébe.
A történetek az állatorvosi praxisból viszont most sem voltak unalmasak. Jókat nevettem – igen az állatorvosok kárára. De nagyon sok emberség is van a történetekben. Városi fiúból lett vidéki állatorvos szeretete és kötődése a természethez, az állatokhoz, türelme a völgységi gazdákhoz valami fenséges.
James Herriot könyvei számomra a felhőtlen kikapcsolódás, jó szórakozás zálogai.
Kár, hogy már nem sok olvasatlan könyve maradt.
Meg sem tudom számolni, hányszor keveredtem abba a kínos helyzetbe Herriot doktor miatt, hogy valamely tömegközlekedési járművön ülve, látszólag ok nélkül pukkadozni kezdtem a nevetéstől olvasás közben.
Ilyenkor olvasás abbahagy, ablakon mereven kibámul, szájat összeszorít, igyekszik felvenni az utastársak üres arckifejezését… sikertelenül. Legalább mosolyogni egyszerűen muszáj.:)
Bármelyik könyvét veszed a kezedbe, garantáltan megtörténik veled is!:)
“ Csodálatos őszi nap volt, làgy arany napsütès enyhítette a dombok és a làp kerítés szaggatta nyers képét, a levegő olyan mozdulatlan és csendes volt, hogy a galambszárny surrogása odafent hangosnak tűnt a némaságban.”
Drága, drága James Herriot. Jó ember, a szó szoros értelmében csupa nagy betűvel. Ritkàn nevetek úgy könyveken, hogy folyik a könnyem. Ritkán sírok könyveken. Ritkàn mélázok el gyönyörű hasonlatokon és hangulatfestő leírásokon. Nem én vagyok a cuki állatos történeteket faló olvasó….. sőt. Nem én vagyok az, aki a lassú, csendes folyású, vidéki történeteket kedveli. Pláne nem érdekelt, hogy beteg állatokról szóló könyveket kutassak fel, sőt meg is vásároljam őket! Ez idáig egyetlen egy író volt csak képes arra a bravúrra, hogy rávegyen engem ilyen könyvek megvételére és elolvasására …… Felnőtt korom egyik legnagyobb könyves-élménye volt, hogy rátaláltam ezekre a történetekre. Receptre írnám rosszkedv és lehangoltság ellen, vagy krónikus olvasói válság esetén. Nekem örök szerelmemmé vált Mr. Herriot – ezzel a vallomással már régóta tartoztam Önnek:))
p.s. engedje meg, hogy gratuláljak író munkássága újabb mérföldkövéhez, aminek keretén belül a Moly.hu-n saját kihívást kapott, amihez egy csinos plecsni is társul… nem gondolta volna, ugye? :))) elárulom, ezt csak a legnagyobbak kapják…. úgy ám! :))))
Nem tudom, hányszor olvastam már, mióta megvettem,de csak a mostani újraolvasásnál jutott eszembe jelölni is a molyon. James Herriot írásait receptre kéne felírni akkor, amikor az ember lelke éppen nincs a legjobb állapotban, mert felvidít és meghat, állandó mosolygásra késztet. Akárhányszor is olvasom, mindig kuncogok azon a részen, ahol megtudjuk, hogy ha Herriot doktor mást nem is, de macskát „göngyölni” nagyon tud:) Vagy ott is mindig meghatódom, ahol azt a nagyon elhanyagolt, altatásra ítélt kutyát a kissé bosszantó hölgyre bízza, aki látszólag a híres tápjával és kutyasamponjával, igazából pedig a szeretetével gyógyítja meg. De a legkedvesebb történet számomra ennek a kötetnek a végén a „társasági” macska. Minden alkalommal igen jót mulatok rajta, ahogy kiderül, a macsek minden nap más összejövetelre „jár” : célba dobó verseny, jógatanfolyam, nőegyleti ülés :)
Ez a regény semmivel sem ér kevesebb, mint az Apraja-nagyja megbabonázott, ráadásul ott folytatja a történeteket, ahol a másik könyvben abbahagyta, így aztán tényleg egy percre sem kellett kilépni ebből a csodás yorkshire-i világból. Ebben talán egy hajszállal többet ír az emberekkel való találkozásokról, mint az állatokról, de ez nem vesz vissza az értékéből, sem a humorból. Csak ajánlani tudom.
Népszerű idézetek
Akkor kezdtem el hirtelen megkedvelni Carmodyt, mikor arccal lefelé már a harmadik trágyahalmon siklott át. Amikor végül is el kellett engednie a kötelet, egy pillanatig mozdulatlanul feküdt a füvön, odasiettem, hogy segítsek neki. Kurtán megköszönte, s aztán nyugodtan figyelte azt a minden állatorvosnak ismerős látványt a mező túloldalán – a távoli horizont alján dübörögve tovatűnő pácienst.
244. oldal, 28. fejezet
Ott volt Coates gazda is az elmúlt héten. Éjjel háromkor cibált ki az ágyból egy ellő kocához, és amikor még félig lehunyt szemmel kikecmeregtem az autóból, ő már ott állt az ól mellett lámpával a kezében, és azt kérdezte: – Mondja, Herriot doktor, ágyban volt, amikor telefonáltam?
Rámeredtem: – Hát hol a manóban lettem volna éjjel háromkor, ha nem ágyban?
Coates vállat vont: – Mit tudom én! Gondútam, talán fönn van és tanul.
Na tessék. Még hogy tanulok! Mondom, a parasztok azt hiszik: az állatorvos más fajtából való, és cellában él, körülbástyázva könyvekkel és műszerekkel. Társaságba nem jár, aludni nem szokott, sőt még enni sem.
Ez az utóbbi meggyőződésük különösen erős lehet, mert semmivel nem tudom annyira meglepni a gazdákat a telefonban, mint ha azt mondom: jól van, mindjárt megyek, csak előbb befejezem az ebédemet, ha pedig arra hivatkozom, hogy éppen most kezdtem reggelizni, azt kivétel nélkül döbbent csend fogadja.
422-423. oldal, 54. fejezet
– Hallom, bevonul – mondta, mikor kezemet a kilincsre tettem.
– Igen, holnap utazom, Mr. Summergill.
– Szóval holnap? – kérdezte felemelt szemöldökkel.
– Igen, Londonba. Járt már ott?
– Járt a fene. – A gyapjúsapka remegett, annyira rázta a fejét. – Nem vóna az jó nekem.
Nevettem. – Miért mondja ezt?
– Hát megmondhatom magának. – Tűnődve megvakarta az állát. – Csak eccer mentem be Brawtonba, oszt az is ölég vót. Nem tuttam menni az utcán.
– Nem tudott menni?
– Nem én. Olyan sok ember vót ott. Hun hosszút köllött lépjek, hun rövidet, aztán megint hosszút és megint rövidet. Nem haladtam semmit.
Gyakran láttam Arnoldot a mezőit járni akadálytalanul, a hegylakó hosszú, egyenletes lépéseivel, s tudtam, miről beszél. „Hun hosszú lépés, hun rövid.” Tökéletes meghatározás.
380-381. oldal, 47. fejezet
– S HALK, ÉDES VOLT A DALLAMA A CSÖRGEDEZŐ HABBAN! – trillázott boldogan, és sietség nélkül töltögette a vizet a vödörbe.
Azt hiszem, elfelejtette, hogy ott vagyok, mert amire kijött, üres tekintettel nézett rám, és tovább énekelt.
– TE VAGY A SZÍVEM VÁGYA, SZERETLEK, NELLY DEAN! – közölte velem teli torokból.
11. oldal, 1. fejezet
Béreseihez fordult. – No, legények, menjetek be a boxba és foggyátok meg azt a nagy dögöt Mr. Herriotnak.
A „legények”, Ernest és Herbert, akik mindketten a hatvanas éveikben jártak, bebattyogtak a bika bokszába, és becsukták maguk mögött az ajtót. Néhány pillanatig tompán döngött a deszka, a bika párat bömbölt, az emberek megeresztettek egy-két óangol kifejezést, aztán csend lett.
– Gondulom, elkapták – dörmögte Ted, […]
345. oldal
Ha azt mondom, hogy reggel másnapos voltam, az még csak nem is érzékelteti testi ökonómiám és személyiségem teljes felbomlását.
73. oldal, 8. fejezet (Könyvfakasztó, 2001)
Hasonló könyvek címkék alapján
- James Bowen: Bob, az utcamacska 93% ·
Összehasonlítás - Philipp Schott: Egy kisállatrendelő hétköznapjai 85% ·
Összehasonlítás - Jan Pol – David Fisher: Meg ne fogd a tehén farkát! 96% ·
Összehasonlítás - John Grogan: Marley & Mi 95% ·
Összehasonlítás - Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka 94% ·
Összehasonlítás - John Grogan: Marley meg én 93% ·
Összehasonlítás - David Taylor: Hogyan lettem állatkerti orvos 93% ·
Összehasonlítás - Gerald Durrell: A halak jelleme 91% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie Mallowan: Így éltünk Mezopotámiában 90% ·
Összehasonlítás - P. G. Wodehouse: Bertie Wooster állja a sarat 89% ·
Összehasonlítás