Állatorvosi ​pályám kezdetén… 118 csillagozás

James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén… James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén… James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén… James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

J. Herriot önéletrajzának egy részét már jól ismeri a magyar olvasók nagy tábora. A Gondolat Kiadó most az autobiográfia első részét, a pályakezdő fiatal állatorvos legelső éveit felidéző novellákat adja közre. A szerző nemcsak a gyógyításnak, a tollnak is jeles mestere. Az egyes fejezetek rendszerint egy-egy farmernél tett látogatást, kalandos, nem egyszer izgalmas műtéteket, kezeléseket örökítenek meg. Bepillantást nyerhetünk a yorkshire-i farmerek életmódjába, megismerkedhetünk sajátos erényeikkel, hibáikkal, de feltárul előttünk három fiatal állatorvos magánélete is. Herriot önmagát sem kíméli, amikor őszintén beszámol tévedéseiről, nevetséges helyzeteiről. Herriot kitűnő ember- és állatismerete, humánuma és humora átsüt könyvének minden fejezetén. A karakterek a történet során bomlanak ki, s Herriot szeretetteljes humorral világítja meg egyik-másik jellemző vonásukat. Szinte minden történetének megvan a helyzet- vagy jellemkomikumból adódó humoros csattanója.

Apraja-nagyja megbabonázott és Az állatorvos is ember címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1972

>!
Ciceró, Budapest, 2018
472 oldal · ISBN: 9789634320760 · Fordította: Szász Imre
>!
Felolvasta: Gépész
>!
Gondolat, Budapest, 1988
486 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632820975 · Fordította: Szász Imre

Kedvencelte 45

Most olvassa 16

Várólistára tette 85

Kívánságlistára tette 85

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Ottilia P>!
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

„Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.”

James Herriot novellákban, páratlan humorral és időnként öniróniával idézi fel első éveit (Anglia 1938 körül), mint friss diplomás állatorvos, de szerintem ez a könyv regényként is megállja a helyét. Igaz történetek, önéletírás, valós személyekről mintázott, zseniális karakterek, és az egészből erőteljesen sugárzik a yorkshire-i táj, az emberek és az állatok mély ismerete, tisztelete és szeretete. Régmúlt idők, de időtlen igazságok tárháza az alkotás.

Érdekessége a könyvnek, hogy bemutatja a farmerek különleges személyiségét, életmódjukat, a megélhetésért való küzdelmeiket.

„Nem mintha különleges lett volna bármiben – ezer hozzá hasonló kisfarmer volt –, de megtestesíteni látszott a völgységiek legjobb tulajdonságait: az elpusztíthatatlanságot, a kemény életszemléletet, a gondolkodás nélküli nagylelkűséget és vendégszeretetet. S ehhez jöttek még Dick saját jellemvonásai: a becsület, amit mindig kiolvashattam állhatatos tekintetéből, és a humor, ami mindig kéznél volt."

Izgalmas megismerni a korabeli állatorvosi eszközöket, gyógyszereket, módszereket és lenyűgöző James hivatástudata és alázata, pedig igen szélsőséges körülmények között kell helytállnia, elsősorban a farmerek haszonállatait kezelve. Azt gondolom, hogy még a legelhivatottabb mai állatorvos és fejvesztve menekülne ebből a praxisból. A kezelések, a műtétek részletesen le vannak írva, aki nem bírja, javaslom, lapozza át, de szerintem emiatt semmiképpen ne hagyja ki a könyv elolvasását!

Három fiatalember magánéletébe is bepillantást nyerhetünk, Harriot esetében kiemelem a szerelmi szálat, főnöke és annak öccse vonatkozásában pedig féktelen (igen más-más módon) természetüket és sajátos kapcsolatukat.

Hősünk a farmerek nyers modora, szakmai tudásában való kételkedésük, a mostoha körülmények (hóviharban, szakadó esőben, kilométereket gyalogolva, éjszaka ugrasztva), főnöke következetlenségei ellenére végtelen lelkesedéssel végzi munkáját. Kemény élet, de valahol mégis irigylésre méltó, mert azt csinálja, amit szeret, mindezt gyönyörű természeti környezetben teszi, és boldog ember.

Élveztem a könyvnek minden mondatát! Kihagyhatatlan olvasmány!

1 hozzászólás
Bazil P>!
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

Ha volna két életem,
az egyiket itt tölteném,
már úgy megszoktam, istenem.
De azt a másikat!
Ott messze,
Yorkshire-ban, a Völgységben!
De szép is lenne, ó istenem!
De sajnos nincs két életem,
így csak így élhetem azt az életem:
Herriot könyveiben.

9 hozzászólás
Neelah>!
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

Nálam elég ritka az olyan könyv, amit megveszek és aztán rögtön utána neki is ülök olvasni – szerintem túlzás nélkül mondhatom, hogy legalább 200 olyan kötetem van, amit megvettem, mert tudtam, hogy érdekel, de még nem jött meg hozzá a hangulatom, így egyelőre nem kerültek sorra. (Sokan mások meg persze igen, de hogy erre egy hónapot vártak vagy három évet, az teljesen változó.) Na, ezzel a kötettel ez nem így volt. Már a legelején sem úgy viszonyultam hozzá, mint általában más rendeléseimhez – általában leadok egy-egy (elő)rendelést, aztán jóformán az értesítőig el is feledkezem róla, de nem erről a könyvről. Ezt állandóan vártam és lestem, hogy megjelent már, mehetek már érte? Amikor aztán végre megkaparintottam, nem gondolkodtam sokáig, letelepedtem mellé és olvasni kezdtem. Én naivan kajával a kezemben.
A nyitójelenetben mindjárt egy tehén elléséről van szó, ahol farfekvéses a borjú – és Herriot nem teketóriázik sokat, mindent leír, ami ott történt; egy pillanatra ki is fordult a kaja a kezemből. Az egész könyv részletgazdag, rengeteg a testnedv és váladék, de esküszöm, imádtam minden egyes oldalát. Nyilván ennek ahhoz is köze van, hogy hosszú-hosszú évekig akartam állatorvosnak menni és a mai napig feldereng bennem, hogy nem az lett-e volna az én igazi hivatásom, de én akkor sem tudtam undorral olvasni, amikor arról írtak, hogyan kellett szerencsétlen tehén torkát felnyitni és egy tályogot felnyitni. Az már más kérdés, hogy elgondolkodtam azon, hogy én képes lennék-e rá. Az egész könyvből árad valami megfoghatatlan hangulat, az állatok szeretete, az egyszerű élet tisztelete és ahogy Herriot ír a Völgységről és arról a sok-sok zöldről, amiben élt… hát elzöldültem én is és szívem szerint rohantam volna ki egy tanyára a panelből. Szóval imádtam, tényleg és tényleg.
Herriot karaktere egyébként is zseniális, ahogyan a fék nélküli autójával rallyzik vagy éppen ahogyan a randevúit intézi, nem egyszer elgondolkodtatott, hogy komolyan igazi, létező emberről olvasok, nem csak egy kitalált karakterről? És nem. Imádtam. De ezt már mondtam. De akkor is. :D Siegfried szintén egy olyan szereplő, aki ha nem lenne, ki kéne találni – bár én James helyében jó párszor bepancsoltam volna neki. :D Tristan dettó.
A könyv vége felé haladva csak egy dolog aggasztott – hogyan találok én ilyen remek állatorvosi sztorit még egyet vagy még többet? Hiszen látványosan nekem való ez a műfaj, egy könyv után nem adhatom fel! Úgyhogy amikor az utolsó lapokon megláttam az ajánlókat és azt, hogy Herriot hány és hány könyvet írt még, nem lehetett letörölni a vigyort a képemről. Mindegyik kell! :D
Ez a kötet pedig egyértelműen kedvenc lett – de gondolom, ez kikövetkeztethető a sok-sok „imádom!” felkiáltásból. ^^

3 hozzászólás
Hoacin>!
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

Egy mély, elégedett sóhajtás ez a könyv, egy nagy szippantás az üde Yorkshire-i levegőből. Akárcsak Gerald Durrell, James Herriot könyvei is életkedv dózisok, egyfajta otthonos kuckók, amelyekben végtelenül jólesik a létezés. Miközben nagyokat kuncogok, szinte szeretnék magam is lódoktorrá válni, hogy végtelen, csudazöld mezőkön áttalpalva furábbnál-érdekesebb farmerek állatait gyógyítsam…
„A farmerre egyre nagyobb nyomás nehezedett. A metodista egyház oszlopa lévén, kifejezéseinek skálája korlátozott volt, így hát összegyülemlett indulatait a tetem vad rugdalásával vezette le. Lábujja a rugalmatlan gerinccel került összeütközésbe, s néhány másodpercig féllábon táncolt. Aztán elsántikált a ház felé.”
…a furábbnál-érdekesebb kollégáimmal.
– „Egy kis por, mielőtt bevarrnám a bőrtmondta könnyedén, és megmarkolt egy kilós dobozt. Egy pillanatig célzott a seb felett, aztán csuklója szertelen rándulásaival szórni kezdte a port. Sok került a sebbe, de még sokkal több szállongott a ló más testrészeire, rám, a boglárkákra, s egy különlegesen szeszélyes lökés elhomályosította a lábkötelet tartó ember izzadó arcát. Mikor abbahagyta a köhögést, nagyon hasonlított Cocóra, a bohócra.”
Szeretem azokat az írókat, akiknek a könyveinél azt érzem: na EZ az igazi élet. Ha az írásaikban elmerülök, biztos vagyok benne, hogy minden szép és jó, és trallala. És abban is, hogyha hölgyeknek akarunk imponálni, ne törölgessük döglött tyúkkal a szélvédőt! :D
Kedvenc könyveim közt van, nagyon ajánlom mindenkinek, aki derűt, és pompásan szórakoztató, de közben igazán tartalmas olvasmányt csempészne a napjaiba. :)

„Furcsa szakma a miénk. Páratlan lehetőségeket kínál, hogy az ember hülyét csináljon magából.”

3 hozzászólás
Bíró_Júlia>!
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

Feljegyzés magamnak, ha valaha könyvesbolti eladó lennék: J. H. tökéletes link selling-pár Gerald Durrell mellé.

Ugyanaz az elpusztíthatatlan szeretet állatok, emberek, meg amúgy az élettelen természet minden eleme felé (komolyan nem tudom, mit kellene tennie egy felhőpamacsnak azért, hogy kikerüljön a pikszisből), amibe beleférnek a tévedések, a jellemhibák és a képesség, hogy – visszanéző narrátorként – ugyanolyan jól mulasson saját magán, mint másokon. Remek érzékkel váltogatja a humoros, megható és bosszantó epizódokat, úgyhogy tömegközlekedés közben olvasva a legfurább reakciókkal fogadhatják a vigyor-röhögés-szomorkásmerengés-székrőllegurulvafetrengés gyors váltakozásait. (Élénk vizuális fantázia esetén különösen veszélyes a dolog. Olvasás közben rég elfeledett mélységekből bukkan fel mélyre elásott, büszkén kinőtt hatéves kori humorunk is.)
Herriot az az ember, aki kifejezetten jól tette, hogy nekikezdett önéletrajzot írni. Ajánlom mindenkinek, enyhe depresszió vagy sorozatos katasztrófák fennállása esetén végképp. Semmi, de semmi nem lehet annyira fájdalmas, mint amikor Siegfried előveszi a türelmes arcát, a türelmes hangját és a türelmes szókincsét.

Hollóhát>!
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

Milyen volt állatorvosnak lenni az isten háta mögötti vidéki Angliában, cirka 1938 körül?
– Röviden: Szívás.
– Bővebben kifejtve: Szívás, de amellett csodálatos, hihetetlenül kalandos és irigylésre méltó.

Ha őszinte akarok lenni, mindig is tartottam a nagytestű háziállatoktól. Egyrészt baromi erősek, másrészt baromi NAGYOK. Egy tisztességes istálló szagától már kilóméterekről beájulnék, és a trágyalé se tartozik a kedvenc testápolóim közé. Mégis, amikor Herriot ír arról, hogy hajnalban, mínusz akárhány fokban, testnedvekben úszva, könyékig turkál egy tehén hátsó felében, úgy érzem, hogy igaza van. Igaza van abban, hogy gyönyörű, izgalmas szakmát választott, és az élet csodaszép. Ha tehénhátsókban nem is, a zölden hömpölygő yorkshire–i dombok látványában én is szívesen elmerülnék.

kvzs P>!
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

Ebből a könyvből süt az állatok, a természet, a szakma és az élet szeretete. Néha azt éreztem közben, hogy nem is érdemes dolgozni vagy élni, ha nem ilyen lelkesedéssel teszi az ember.
Egy letűnt korba és világba enged bepillantást Herriot, mégis örökérvényű amit ír az állatokról, az emberekről, a kapcsolatokról.

nrb>!
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

Az idei év egyik fénypontja volt a nap, amikor tudomást szereztem erről a könyvről, és nekiálltam, hogy együtt kalandozzam James Herriottal állatorvosi körútjain.
Csodálatos, hogy egy könyv milyen sokféle érzelmet és tanúlságot adhat át az embernek, ha kész türelmesen felfejteni a titkát. Mindig is úgy gondoltam, hogy a legjobb történetek a való életből kerekednek ki, gyakran teljesen hétköznapi szituációkból, amit ékesen bizonyit James Herriot eme remekmuve.
A számos kis történet között találhatunk vidámat, szomorúat, tanulságosat, de még néhány bizarr és hihetetlen is felbukkan. A szereplők könnyen megszerethetők, mindenkinek van valami különleges személyiségvonása, amelyet az iró nagyon jól érzékeltet. Kedvencem a jó öreg Tristan természetesen. Amelyik történetben szerepelt, annak majdnem mindig könnyes kacagva-fulladás lett a vége.

Egyszóval, ez egy nagyszeru stilusban megirt remekmu, amit mindenkinek érdemes lenne elolvasnia, aki kicsit is értékeli a jó könyveket. Abszolút kedvenc.

1 hozzászólás
Erzsébet_Szászi>!
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a könyvet, azt mondanám, hogy otthonos. Szinte látom magam előtt, ahogy James nagyapa a kandalló előtt ülve, házipapucsban saját élettörténetét meséli az unokáknak. A gyerekek csillogó szemmel figyelik, néha meghatódnak, máskor pedig csak úgy gurulnak a kacagástól. Olvasás közben kicsit én is ilyen csillogó szemű gyereknek éreztem magam, s előfordult hogy kicsordult a könnyem. Volt, hogy a meghatódottságtól, de azért a röhögéstől gyakrabban. Szerencsére magából James bácsiból sem hiányzik az önirónia, így még szórakoztatóbb lesz az egész sztori.

negoti>!
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…

Erre a könyvre nem érdemes öt csillagnál kevesebbet adni. Aki szereti az állatokat, a vidéki élet minden örömét és bánatát, a humort és Herriot remek írói stílusát annak nagyon fog tetszeni ez a könyv! Örömmel olvas az ember arról is, hogy, az általános véleményekkel ellentétben, a gazdák nem csak azért tartják az állataikat, mert hasznot termelnek neki, hanem tényleg kötődnek hozzájuk és ugyanúgy aggódnak értük, ha betegek, mintha egy rokonuk lenne. Ez így volt anno és így is lesz mindig és ezt csak az értheti meg aki tényleg szereti az állatokat.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Angele>!

Egyetemi pályafutásom kezdetén felfedeztem, hogy a mezőgazdasági világ valamennyi idősebb lakója úgy véli, hogy van valami megfizethetetlen értékű közölnivalója. És a közlés rendszerint hosszúra nyúlik.

Habók P>!

Hallottam, mikor Sigfried mesélt egy öreg farmerről, aki kihívta, hogy igazolja a villámcsapás okozta elhullást. A hosszú perzselés a tetemen tökéletes volt, és Siegfried, szemügyre véve a nyomot, szinte líraivá vált: „Gyönyörű, Charlie, gyönyörű. Sosem láttam még jellegzetesebb nyomokat. Csak egy baj van.” Karjával átfogta az öregember vállát. „Milyen kár, hogy a gyertyafaggyút rácsöpögtette a bőrre.”
Az öreg jobban megnézte, és a tenyerébe csapott. „A fenébe is, igaza van,. uram.! Elszúrtam a dógot. Pedig hát, mennyit veszkődtem vele – Kis híjján egy óra hosszat.”

193. oldal

Angele>!

Mindig ámulattal tekintettem a Bellerbykre. Mintha egy más korból származtak volna alá, s világukban az időtlenség uralkodott. Sohasem siettek; felkeltek, ha kivilágosodott, lefeküdtek, ha elfáradtak, ettek, amikor éhesek voltak, s ritkán néztek az órára.

Ottilia P>!

Nem kétséges, hogy jót tett az önérzetemnek a szavaimon a szó szoros értelmében csüngő család, de ugyanakkor furcsán alázatos érzéssel is eltöltött.
Alighanem Dick jelleme miatt. Nem mintha különleges lett volna bármiben – ezer hozzá hasonló kisfarmer volt –, de megtestesíteni látszott a völgységiek legjobb tulajdonságait: az elpusztíthatatlanságot, a kemény életszemléletet, a gondolkodás nélküli nagylelkűséget és vendégszeretetet. S ehhez jöttek még Dick saját jellemvonásai: a becsület, amit mindig kiolvashattam állhatatos tekintetéből, és a humor, ami mindig kéznél volt.

370-371. oldal

Angele>!

A vészterhes próféciák igazolódtak: az egyetemről ötévi kemény gürcölés után kikerülő ifjú emberek szembetalálták magukat a lelkesedésük és duzzadó tudásuk iránt közönyös világgal.

>!

Uramisten, bárcsak látnád magad! A szemed olyan, mint egy húgy vájta lyuk a hóban.

eeszter>!

Gyakran nehezemre esik felismerni valakit szokott környezetén kívül, s ezt a problémát egyszer megbeszéltem Siegfrieddel.
Könnyed volt.
– Van egy jó megoldás, James. Kérdezd meg tőlük, hogy írják a nevüket. Nem lesz semmi nehézséged.

444. oldal

>!

Manapság már nem találni Bramleyékhez hasonló embereket: a rádió, a televízió, a gépkocsi elvitte a külső világot a legelszigeteltebb helyre is, így hát az egyszerű emberek, akikkel régen a magányos farmokon találkoztunk, gyorsan olyanná váltak, mint a többi ember.


Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Gerald Durrell: A feltalálók
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Gerald Durrell: Aranydenevérek, rózsaszín galambok
Alan Alexander Milne: Micimackó
Joy Adamson: Elza és kölykei
J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája
Michael Bond: A medve, akit Paddingtonnak hívnak
Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat