Gyorsabban ​– Arról, hogy szinte minden felgyorsul 4 csillagozás

James Gleick: Gyorsabban – Arról, hogy szinte minden felgyorsul

Ha modern, technokrata korunkat egyetlen szóval akarjuk jellemezni, ez a szó a gyorsulás. Rohanva élünk. Számítógépeink, mozifilmjeink, szexuális életünk, imáink – minden sebesebb ma, mint korábban volt. És minél jobban telezsúfoljuk életünket idomegtakarító eszközökkel és módszerekkel, annál hajszoltabbnak érezzük magunkat.Ebben a könyvben James Gleick nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy utánajárjon és kiderítse, milyen körülmények között él az emberiség ma, az ezredforduló idején. Meglepő utazásra visz bennünket: egy háború hadszintereire, amelynek dúlásáról jószerivel nem is volt tudomásunk, és arról sem, hogy a csatákban mi küzdünk. Elvezet bennünket az Időigazgatóságra, a türelmünk húrját végsőkig feszítő orvosi várószobákba, filmstúdiókba, ahol keményen próbára teszik felfogóképességünk sebességtűrését, és repülésirányító központokba, ahol új értelmet kap számunkra a mondás: szorít az idő.

>!
Göncöl, 2003
342 oldal · ISBN: 9639183199

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
hársvirág
James Gleick: Gyorsabban – Arról, hogy szinte minden felgyorsul

Érdekes dolgokat tudhatunk meg magunkról, bár én már régen érzem -gondolom, sokakkal együtt-,hogy ebben a mi rohanó világunkban pont a legfontosabb dolgok sikkadnak el.
Néhol mégis olyan hosszadalmas, kissé nehezen követhető, hogy úgy éreztem: húzza az időt! (Ami a tartalom ismeretében elég morbid megállapítás!)

>!
LiloHari
James Gleick: Gyorsabban – Arról, hogy szinte minden felgyorsul

Tulajdonképpen a felgyorsult világunkról szól, a világgal gyorsuló és lépést tartani próbáló emberekről. Arról, hogy mennyire nehezen viseljük el, ha időt vesztünk feleslegesnek tűnő dolgokkal. Például egyesek buzgón nyomogatják a lift bezáró gombját, hogy ezzel is másodperceket spóroljanak meg.

Minden és mindenki időt akar megtakarítani: a cél, hogy minél kevesebb idő alatt minél több dolog történjen.
Érdekes könyv, ami talán kicsit elgondolkodtat magunkkal és az életvitelünkkel kapcsolatban is, érdemes elolvasni.

>!
atella
James Gleick: Gyorsabban – Arról, hogy szinte minden felgyorsul

A könyv megjelenése óta eltelt tíz év, a mondanivaló viszont egyre aktuálisabb.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom
Paul Bloom: Élvezetek titka
Szondy Máté: A boldogság tudománya
Marcel Rufo: Engedj el!
Csernus Imre: A férfi
Ute Ehrhardt: A jókislányoknak nem terem babér
Köves J. Julianna: Illik tudni
Feldmár András – Bernát Orsolya – Büky Dorottya: Igazi vagy?
Demi Lovato: Légy erős!
Szögyal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról