Az ​aranyág 33 csillagozás

James G. Frazer: Az aranyág James G. Frazer: Az aranyág James G. Frazer: Az aranyág James G. Frazer: Az aranyág James G. Frazer: Az aranyág

„Frazer a klasszikus brit etnológia utolsó képviselője (1854-1941). Élete és munkássága korszakot jelent a néprajztudomány történetében. … Az Aranyágban arra tesz kísérletet, hogy felvázolja az emberi gondolkodás fejlődését a mágia, a vallás egymást követő lépcsőfokain keresztül egészen a tudományig. Egy ókori szokás – a Diána szentély papja (az Erdő Királya) elődjét megölve nyerte el tisztségét, amelyet addig viselt, míg ő maga áldozatul nem esett utódja kardjának – nyomába ered. A szokásra Frazer az ókori irodalomban nem talál kielégítő magyarázatot… ezért bejárja Ausztrália bozótjait, felkeresi az afrikai őserdők törzseit, részt vesz a mexikóiak, anjuk szertartásain, német és olasz városkák farsangi forgatagában és meghallgatja az öreg parasztok múlt idéző meséit. Végül nemcsak az Erdő Királya megölésének szokására hoz magával magyarázatot, de felvázolja az emberi gondolkodás történetét is.”

Eredeti megjelenés éve: 1890

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris könyvtár - Antropológia Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2019
600 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632763255
>!
Osiris, Budapest, 2005
524 oldal · puhatáblás · ISBN: 963389798X · Fordította: Bodrogi Tibor, Bónis György
>!
Osiris, Budapest, 2002
522 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633794536 · Fordította: Bodrogi Tibor, Bónis György

4 további kiadás


Enciklopédia 9

Helyszínek népszerűség szerint

Maluku-szigetek


Kedvencelte 9

Most olvassa 7

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 60


Kiemelt értékelések

Arianrhod P>!
James G. Frazer: Az aranyág

Halálosan élveztem, bár időnként megnevettetett egyes egészen elrugaszkodott ötleteivel, máskor felbosszantott egyes véleményeivel, de egy biztos, kevés ennyire szórakoztató formában előadott tudományos mesterművet olvastam életemben. A szerző nem mentes előítéletektől, ráadásul a gyűjtött anyag, melyet ebben a magyar fordításban harmadára rövidített, és így is mammutméretű könyvben megismerhetünk, nem a saját gyűjtése.

Frazer skót tudós volt, akit tudományos kutatásaiért később lovaggá ütöttek, így vált "főrenddé"'. A Brit Királyi Társaság tagja, rengeteg híres egyetem tiszteletbeli professzora, egyeseknek valódi professzora is volt. Őt tartják az antropológia mint tudomány egyik szülőatyjának. Méltán. Kevés helyen járt a hazáján kívül, viszont levélben érintkezett mindenféle távoli helyeken járó misszionáriusokkal és felfedezőkkel, tudományát, melyet máshonnan nem szerezhetett be e távoli népek szokásairól, levelezőpartnerei útján gyűjtötte. Így természetesen a felhozott példák igazságtartalma bizonytalan. Ám a módszer, amellyel az új tudományág kezdő lépéseit megteszi, nagyon is elismerésre méltó. Mint klasszikus tudományok tudora, természetesen az ókori szerzők műveit betéve tudta, ezek értelmezése és feldolgozása, összevetése a különféle – népszokásokban és mágikus praktikákban, különböző vallások szertartásaiban megőrződött – hagyományokkal az ő érdeme.

Sok példáját értékelhetetlennek tartják ma, egy részük már nem ellenőrizhető, más részük nem valós információn alapult. Ám a klasszikus források, és a valósnak bizonyult példák alapján felállított, darwinista fejlődéselméleten alapuló nézete iskolát alapított, melyet azóta is sokan támadnak, és sokan pedig támogatnak. Viszont még ellenzői is elismerik, hogy műve – nem ez, amit magyarul olvashatunk, hanem a jóval terjedelmesebb eredeti változat, – ma is felhasználható kutatási kiindulási pontnak a benne felhalmozott fantasztikus mennyiségű példa és forrásanyag miatt.

Végezetül a saját véleményemet is megosztom itt, én méltányolom a művet, és ami a mítoszok értelmezéseit illeti, abban a részében sok iránymutatását és koncepcióját elfogadom. Ami a társadalom és szociológia tárgykörébe eső következtetése, arra vonatkozóan egyetértek a bírálókkal, egy társadalmi formáció változásai soha nem „egyenes vonalúak”, és kizárt dolognak tartom, hogy azok törvényszerűségeit és fejlődését ilyen egyszerűen lehessen felrajzolni.

Mégis ajánlom ezt a művet mindazoknak, akiket érdekelnek a különböző népek hiedelmei, hagyományai, szokásai. Sokat lehet profitálni a felhozott példákból, vigyázva természetesen, hogy minden példa megbízhatóságát ellenőrizzük. A példákból a következtetéseket magunk is levonhatjuk, és nem szükségszerű, hogy a saját véleményünk egyezzen a szerzőéivel.

2 hozzászólás
Kovács_Heni>!
James G. Frazer: Az aranyág

Mircea Eliade egyik könyve, a Vallási hiedelmek és mítoszok története kapcsán jegyeztem meg, hogy a maga témájában alapműnek számít, Frazer művét nyugodtan mellé tehetjük a polcra, ugyanis egy fokkal sem marad el mögötte jelentőségben, sőt igencsak nehezére esne az embernek, ha választania kellene a két könyv között. A témafelvetés az Aranyág kapcsán már nem újdonság, arra a régóta népszerű ideológiára alapoz, miszerint az emberiség tulajdonképpen egy közös kollektív tudatból él, egy olyan ősidőkből eredő és nemzetek feletti eszközrendszert használ, ami magában foglalja az összes ma ismert vallás, mágia, ezoterikus rendszer elméleti modelljét, sőt a mai modern társadalom is az egyszer már kialakult kollektivitás szimbólumait használja fel újra és újra, némileg módosítva azokat, így a mai napig formálódik ez az eszmei gyűjtemény. A fejlődés ebből indul ki és a lépcsőfokok mindig az előző kollektív rendszerre épülnek, egészen a modern tudományig.

A könyv egyébként kifejezetten szórakoztató alkalmanként, az ember jót tud nevetni azon, hogy bizonyos társadalmak és korok milyen képtelen dolgokban hittek, viszont meglepő módon rengeteg régi szokás maradványát fedezhetjük fel a mindennapi életünkben. Azt viszont érdemes észben tartani, hogy nem ajánlott egy szuszra végigolvasni mind az ötszáz oldalt, mert kicsit tömény egyszerre a rengeteg példa, könnyű elveszni az apró részletekben. Olyan ez, mint egy finom sütemény, lassan és finoman kell ízlelgetni és csak a végén számvetést készíteni arról, hogy összességében milyen volt.

Egy percre visszatérve még Eliade-hoz – mert első olvasásra úgy tűnhet, mintha mindkét tudós könyvei ugyanarról szólnának –, az Aranyágban érdemes egy fokkal kevesebb lelkesedést várni a mitologikus elemek iránt. A két kutató hozzáállása a téma kapcsán kissé eltérő, talán a szakmájukból eredően, Frazer antropológus-néprajztudósként a reálisabb vonalat képviselte, egyenes vonalú fejlődéstörténetet vázolt fel a kezdeti, természetalapú mágiától a fejlettebb rendszerek kialakulásáig, Eliade ezzel szemben vallástörténész volt, és az összehasonlító vallástudományra helyezte a hangsúlyt, ráadásul a lelkem mélyén kicsit több lelkesedést láttam a soraiban az ősi kultúrák iránt.

Az Aranyág mindenesetre szigorúan olyanoknak ajánlott, akik hajlandóak félretenni a mai mainstream-mitológiát és a „száraz” tényekre is kíváncsiak a mítikus-mágikus hiedelemrendszer fejlődését illetően.

Black_Venus>!
James G. Frazer: Az aranyág

Hogy szerettem ezt! Akkor olvastam, amikor még 94-ben kimentem egy félévre Párizsba, és éppen egy lepattant, arab bevándorlókkal teli munkásszálláson laktam, ahol csótányirtó szaga volt a liftnek, és teli volt köpésnyomokkal, de aztán magamra csuktam a szobám ajtaját, kazettás walkmanen Garbareket hallgattam, és az Aranyágat olvastam. (Nem ezt: http://www.youtube.com/watch…, mert ha jól látom ez 98-as, de nagyon illik a könyvhöz).
Csak az az egy baj van vele, hogy magyarul csak egy rövidített verzió jelent meg, pedig ha jól tudom, az eredeti Frazer többkötetes.

3 hozzászólás
ZsuZsanna5>!
James G. Frazer: Az aranyág

Nagyon alapos és mélyreható vallástörténeti monográfia. Nagyon örültem neki, hogy elolvashattam, mert kedvelem a különböző hiedelemvilágok történeteit és babonás elemeit, és itt nagyon sok újat megismerek. Nem értek egyet minden gondolatával, de nem is kell, nem azért olvastam.

D_J>!
James G. Frazer: Az aranyág

Inkább kézikönyvként használom, újra és újra előveszem, ha kutatáshoz kell anyag vagy valamit meg akarok érteni a világból.fantasztikus tudással van tele!

Nicole_Kinney I>!
James G. Frazer: Az aranyág

Hát ez nem volt egy könnyű olvasmány! Sűrűn szedett, apróbetűs oldalak özöne, tömény tartalom… (Meglehet, nem ezzel kellett vona kezdenem autodidakta mitológiai tanulmányaimat, de most már mindegy :P)
A szerző hatalmas tudást halmozott fel, minden tiszteletem érte, ez így egyben viszont egy pettyet sok volt. Szokások, babonák, rítusok szakadtak rám, mint hóviharban a hópelyhek, két-három soronként újabb, ehhez képest az összegzéseket (mármint, hogy hová akart kilyukadni velük, minek a bemutatására hozta őket) keveselltem. Másfelől eléggé deprimált is ez a kötet, mert ennyi értelmetlen, ostoba halálnemet és szenvedést még olvasóként is nehéz feldolgozni, el sem tudom képzelni, milyen lehetett ezeket a hagyományokat úgy megélni, hogy még komolyan hitt is bennük az adott nép szerencsétlen gyermeke, akinek ez jutott. Emberáldozatok, kasztrálások, a nővé érésig évekre ketrecbe zárt lányok – őszintén, normális faj vagyunk? (A kérdés költői, az emberi természet férges részein való felülkerekedési szándék hipermasszív)
Összességében véve azt gondolom, hogy az ebben a könyvben összefoglalt ismeretek átadása nagyon fontos, ebből a szempontból mindenkinek ajánlom, de lehet, hogy ha mindezt több könyvből, szellősebben, kisebb falatokban kapom meg, jobban megmarad, és kevésbé nehézkesen olvasom. Egészen biztos, hogy fogok még a témában olvasni, mert nagyon érdekes, azonban következő alkalommal valami könnyedebb formátumot választok (ha ehhez az kell, hogy a gyerekkönyvtárba menjek, azt se szégyellem! :P)

U.i.: Kis hazánk is szerepel benne! :) Az idézetekhez általam felvett békés megyei szokásról ugyan nem volt tudomásom, és finoman szólva „érdekös”, de mégiscsak a mienk, na, és bekerült a kötetbe…

Léczfalvy_Lili>!
James G. Frazer: Az aranyág

(sose olvastam volna el, ha nem akartam volna egy kihívásra vinni, amiről végül le is jelentkeztem)

Lily_Sz>!
James G. Frazer: Az aranyág

Alapmű, ez nem kérdés.
Alapvetően – ami a következtetéseit illeti – nem mondott sok újat, de sok mindent egészen más elvek szerint rendezett rendszerbe, így új összefüggések váltak láthatóvá, volt ami más megvilágításba került.
A példák viszont döntő többségében újak voltak számomra, olykor egészen megdöbbentőek. Az európai szokások egy részével már más művekben is találkoztam, de az Európán kívüli világ rítusairól adott leírások teljesen ismeretlenek voltak, és ez külön érdekessé tette. Ami ezúttal talán leginkább elgondolkodtató volt, az az, hogy minden kultúrában megjelenik a vér-áldozat, ami persze érthető, hisz a vér maga a lüktető élet. De mégis, sajátos, hogy mindenhol szomjazó isteneket/természetet képzelt el az ember (és ezzel együtt közömbös az áldozat egyéni szenvedése iránt); úgy tűnik ez is egy természetes lépcsőfok, mely kihagyhatatlan, és melyet a morális fejlődés töröl el.
Ami pedig igazán értékessé teszi a művet, az az, hogy mondanivalója annak ellenére, hogy a szerző elméletének bizonyos elemei túlhaladottá váltak, máig örök érvényű: az emberi gondolkodás fejlődése izoláltan és egyetemes szinten is hasonló lépcsőfokokat megjárva, ugyanazon cél felé halad, hiszen minden egyes ember számára – éljen a Föld bármely pontján – ugyanazok a dolgok lesznek igazán fontosak, és ezek a dolgok éppúgy változnak meg bizonyos tényezők, vagy épp a fejlődés hatására. Az emberiség közös kultúrkincse úgy egységes, hogy hihetetlenül sokszínű.
És mágia/vallás/tudomány? Hát, ezek között nem lehet olyan éles határvonalat húzni, mint ahogy Frazer tette… És bár már az ő korában is egyértelműnek látszott a tudomány győzelme, mára sem tűnt el teljesen a mágia, a vallás pedig…, egészen sajátságos módon ismét főszerepet igényel magának.
Az én igazi kérdésem e mű kapcsán is az, hogy: hová tart az emberi fejlődés, jobban mondva: a morálisan jó cél felé halad-e? Ami engem illet, én mindenesetre igyekszem keresni a saját aranyágamat.

padamak>!
James G. Frazer: Az aranyág

Élvezetes olvasmány volt, egy céltalan kalandozás az emberi fantázia kifogyhatatlan tengerének csapongó hullámain. Ide-oda…
A majd' 40 oldalas Jegyzetek-ben megjelöltem a számomra keresztyénként fontos szócikkeket.


Népszerű idézetek

Arianrhod P>!

Japánban ha azt akarják, hogy a fák teremjenek, két férfi a gyümölcsöskertbe megy. Egyikük felmászik egy fára, míg a másik a fa tövénél áll, baltával a kezében. A baltás férfi megkérdi a fát, hogy jó termése lesz-e a következő évben, és kivágással fenyegeti, ha ez nem így történne. Az ágak között ülő férfi a fa nevében azt válaszolja, hogy bőséges termést fog hozni

11 hozzászólás
Arianrhod P>!

Az erdélyi románok szerint az, akinek az árnyékát így befalazták, negyven napon belül meghal, és ha valaki épülõ ház mellett megy el, hallhatja a figyelmeztetõ kiáltást: „Vigyázz, nehogy elvegyék az árnyékodat!” Nemrégiben még voltak árnyékkereskedõk, akik azzal foglalkoztak, hogy a pallérokat a falak megerõsítéséhez szükséges árnyékokkal látták el. Ezekben az esetekben az árnyék megmérését az árnyékkal azonos értékûnek tekintik, a mérték eltemetése az ember életének vagy lelkének eltemetését jelenti; az árnyékától megfosztott embernek meg kell halnia. Ez a szokás tehát pótléka annak a régi eljárásnak, hogy élõ embert építenek be a falba azzal a céllal, hogy ezzel erõssé és tartóssá tegyék az építményt, vagy még pontosabban azért, hogy haragos szelleme azon a helyen kísértsen, és megvédje az épületet az ellenség rajtaütésétõl.

62 hozzászólás
Arianrhod P>!

A délszláv betörő például néha azzal kezdi munkáját, hogy halott ember csontját dobja a házra, és maró gúnnyal mondja: „Ahogy ez a csont felébred, úgy ébredjenek fel ezek az emberek is.” Ezután a házban teremtett lélek sem tudja nyitva tartani a szemét.

3 hozzászólás
Arianrhod P>!

A hétnek csak két napján, hétfõn és csütörtökön közelítheti meg laikus személy a papot; más napokon, ha dolga van vele, tõle távol kell megállnia (némelyek szerint negyed mérföldnyire), és üzenetét a közbeesõ térségen kell átüvöltenie.

2 hozzászólás
Arianrhod P>!

Új-Britanniában a bennszülöttek fantáziája alig tudja felfogni azoknak a szerencsétlenségeknek a mértékét és természetét, amelyek abból származnának, ha egy férfi véletlenül beszélne feleségének anyjával: valószínûleg egyiküknek vagy mindkettõjüknek az öngyilkossága lenne a számukra egyedül nyitva álló út. A legünnepélyesebb eskü, amelyet egy új-britanniai tehet, ez: „Uram, ha nem az igazat mondom, rázzak kezet az anyósommal.”

3 hozzászólás
Arianrhod P>!

Ugyanígy néhány brazíliai indián törzsnél, ha a varázsló megjósolja olyan valakinek a halálát, aki megsértette, „a szerencsétlen azonnal lefekszik függõágyába, és nem eszik, nem iszik. A jövendölés így ítélet, amelynek hatásos végrehajtásáról a hit gondoskodik.”

Arianrhod P>!

Írország régi királyainak, továbbá a négy tartomány, Leinster, Munster, Connaught és Ulster királyainak néhány furcsa tilalomra vagy tabura kellett ügyelniük; a közvélemény szerint ezek szigorú megtartásától függött mind a nép és az ország, mind pedig a maguk boldogulása. Így például Írország királyának, ha Tarában, Erin régi fõvárosában az ágyban feküdt, nem volt szabad látnia a napfelkeltét; tilos volt szerdán Magh Breaghban lováról leszállnia, napnyugta után átmennie Magh Guillinon, lovát Fan-Chomairban megsarkantyúznia, Beltane (május elseje) utáni hétfõn hajón vízre szállnia, és mindenszentek utáni kedden Ath Maighne-ben hagynia seregének nyomát.

5 hozzászólás
Arianrhod P>!

Ugandában is elégették a király fivéreit, mivel a törvény tiltja királyi vér ontását.

22 hozzászólás
Arianrhod P>!

Bizonyos, hogy a mûvészetben a csecsemõ Hóruszt szoptató Ízisz alakja annyira hasonlított a Madonnához, karján a gyermekkel, hogy járatlan keresztények néha imádásban részesítették. És talán Ízisznek, egyik késõbbi jellemvonása szerint a tengerészek védasszonyának köszönheti Szûz Mária az õ szép nevét, amelyen a viharban hányódó tengerészek tisztelik: Stella Maris, „Tenger Csillaga”.

Arianrhod P>!

Dionüszosz vagy Bakkhosz istent leginkább mint a szõlõtõ megszemélyesítõjét ismerjük, s azét a vidámságét, amelyet a szõlõ leve idéz elõ. Eksztázisba torkolló kultusza, amelyet vad tánc, vérforraló muzsika és ittas kicsapongás jellemez — úgy látszik — Trákiának részegségre hajlamos nyers törzsei között keletkezett. Misztikus tanai és féktelen szertartásai lényegében idegenek voltak a görögök világos értelmétõl és józan vérmérsékletétõl. De minthogy a titokzatosság varázsára appellált, és arra a legtöbb emberben meglevõ hajlamra, hogy visszatérjen a vadságba, ez a vallás futótûzként terjedt el Görögországban, míg végül az az isten, akirõl Homérosz alig vett tudomást, a panteon legnépszerûbb alakjává lett.

14 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Alfred Métraux: A haiti vodu
Hoppál Mihály: Sámánok Eurázsiában
Mircea Eliade: Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok
Ipolyi Arnold: Magyar mythologia I-II.
Martin Collcutt – Marius Jansen – Isao Kumakura: A japán világ atlasza
Mircea Eliade: A szent és a profán
Pogányság története
Yliaster Daleth – Rhiannon Gwyddbwyll: A tündérek hagyatéka
Ross King: Brunelleschi kupolája
Ross King: Leonardo és az Utolsó vacsora