A nagy sikerű Geronimo, Az utolsó mohikán, vagy a Farkasokkal táncoló mind a sokunk fantáziáját megmozgató indián mítoszt vitték vászonra. A számos romantikus western alapját képező történetet J. F. Cooper írta meg először, a már klasszikus Bőrharisnya-könyvekben. A vadregényes tájakon játszódó romantikus történetekben könyörtelen skalpvadászok és harcedzett telepesek állnak szemben egymással, miközben egy fiatal vadász, Natty Bumppo példamutató emberséggel, igazságosztóként áll ki indián és fehér barátaiért. A Vadölő nevet kiérdemelt ifjú Csingacsgukkal, a delavár főnökkel járja a hadiösvényt, ahol az őslakos „rézbőrűek” és a gyarmatosító „sápadtarcúak” között dúl a véres háború, a feltérképezetlen vadon meghódításáért. Cooper regényei ma is több generációból „szedik” rajongóikat, hiszen lebilincselően izgalmas műfajt talált ki, amelyben az indiánok hősi korszakának állít emléket, a rezervátum előtti időkből. A Vadölő a Nagy indiánkönyv első része, amelyet Az utolsó mohikán, a… (tovább)
Vadölő (Bőrharisnya 1.) 196 csillagozás
Vadfogó címmel is megjelent.
Eredeti mű: James Fenimore Cooper: The Deerslayer
Eredeti megjelenés éve: 1841
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Diákkönyvek
Enciklopédia 3
Szereplők népszerűség szerint
Natty Bumppo · 'Hamari' Harry March
Kedvencelte 7
Most olvassa 8
Várólistára tette 44
Kívánságlistára tette 9
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Nemrég az ősi lakban (értsd: szüleim lakása) került a kezembe a Nagy indiánkönyv 1965-ös – általam meglehetősen elnyűtt – példánya, s hazahoztam, némi nosztalgiával. S ha már hazahoztam, bele is olvastam – lássuk, még mindig annyira lenyűgöz-e, mint 9-10 éves koromban…
Ami a sztorit illeti, az ma is ütős: a kalandok bonyolítása ügyes, és logikus. Ami a szerző történelemszemléletét illeti: a franciák indián szövetségesei mind gonoszok, az angolokéi mind príma legények – hiába no, az elfogultság… Az már nagyobb baj, hogy Cooper egy népként kezeli a huronokat (akik a Nagy-Tavak északi vidékét lakták) a franciák bajtársait, és az irokézeket, akik a Nagy-Tavaktól délre éltek, és az angolok kötelékében harcoltak (pl. ősi ellenségeik, a huronok ellen…)
Másik gondom a választékos és dagályos erkölcsi szónoklatok özöne, melyet a szereplők (főleg a fő-) sikerítenek, sokszor igen kiélezett helyzetben, mondjuk közvetlenül egy tűzpárbaj előtt… ezekre még Cicero is büszke lett volna a szenátusban! spoiler
S végül maga a főszereplő: ez a gáncsnélküli prérilovag: az még rendben, hogy rousseau-i tirádákat vág ki a természet szépségéről (koraszülött Greenpeace-aktivista), ám egy másik hiányossága jóval furcsább: spoiler erre minden 12 évnél idősebb olvasó azt mondaná: ’Juj de fatökű vagy, Vadölő!’
De ne simpföljük a kelleténél jobban ezt a Walter Scott nyomdokain írt romantikus történetet!* Elsőnek adott hírt regényes formában a gyarmati háborúkról s az indián törzsekről, és helyenként – ha nem is a népek, csupán az egyének szintjén – tárgyilagos portrékat rajzol Amerika őslakóiról.** A kalandok pedig szépen peregnek… Mindezzel együtt vén fejjel a nosztalgikus emlékek is szükségesek a négy csillaghoz…***
* Engem Vadölő fejtegetései helyenként erősen emlékeztettek Wamba, a bohóc bölcselmeire Walter Scott Ivanhoe-jából.
** … bár a függetlenségüket harcosan védő törzsek többnyire negatív színben tűnnek fel…
*** persze ne feledjük: ez a fordítás egy Réz Ádám és Szinnai Tivadar által az ifjúság számára átdolgozott szöveg. Meglehet: eredetiben kéne elolvasni.
Most újraolvasva, nagyjából úgy vagyok vele, mint Az Ezüst-tó kincsé-vel. Meglepő, hogy az indián neveken kívül szinte semmire sem emlékszem. Arra se, hogy ilyen szerelmes-romantikus is a történet. :)
Gyerekkoromban végigolvastam a sorozatot, de az már nagyon-nagyon régen volt… Most megelégszem ennek az egy kötetnek az újraolvasásával.
Már sokszor gondolkodtam azon, hogy az ifjúsági könyvek megnevezés nem biztos, hogy elég, ugyanis vannak könyvek, amelyek örök könyvek. Fiatalon és felnőttként is elérik azt a hatást, amelyet várnánk. Valamint vannak olyan könyvek, amelyek megmaradnak ifjúsági szinten és amikor az olvasó „szintet lép”, akkor elveszítik az értéküket.
A Vadölő nekem az első kategóriába tartozik. Mindegy hány évesen olvasom, ugyanúgy tetszeni fog. Van benne kaland és romantika. Vannak benne indiánok, méghozzá úgy, hogy nem játszanak alárendelt szerepet. Fontos jellemzők a hősiesség és a szeretet. Tetszett, hogy az irokézeket se negatív szerepben mutatta be, hanem csak mint ellenséget. Mindez gyönyörű tájakon játszódik.
Amúgy nem tudom, hogy a Holnap kiadó miért nem jelentette meg a többi részt…
Egyáltalán nem volt nehézkes olvasni, s nem is volt elavult a mondanivalója. Ettől komolyan féltem. Az első perctől megkedveltem Vadölőt az egyenes jelleme miatt. Másrészt az tetszett nagyon, hogy valóban jó rálátást kaptam az indiánok egykori életére, szokásaira. Itt is hangsúlyos a fehérember gyarlósága, de ezúttal nem kellett annyira hibásnak éreznem magam az elődeim tettei miatt. Jól felépített történet, ami a maga egyszerűségével lekötött. Szívesen olvastam.
Mi még nem ismertük a tininindzsákat, mi tinindiánok közt nőttünk fel, ők voltak a hőseink. Szegény mai lánykák, akik vérfarkasokba, meg vámpírokba kénytelenek beleszerelmesedni. Brrrrr!
Igazi indiános kalandregény, bár engem nagyon idegesített Harry alakja, a folytonos egoista módja és a szemlélete, nem is értettem igazán, Vadölő hogy nevezhette barátjának… szinte alig volt tette vagy szava, ami pozitív lett volna a szememben. Hettyt nagyon sajnáltam, Judith nem tudott a szívemhez nőni, valahogy nem tartottam hihetőnek a jellemében történt „változást”, még ha bátor is volt, ez tény. Vadölő viszont igazán becsületes, bátor fickó, Csingacsguk és szerelme szintúgy… A történet izgalmas, fordulatos, a táj gyönyörű (én bizony eléldegélnék a vízi kastélyban :-D) :-D
Izgalmas, fordulatos ifjúsági kalandregény – pont valami ilyesmire vágytam. Gyerekkoromból kimaradtak az indiántörténetek, lassacskán bepótolom őket. Ebben a könyvben egy pillanatra sem lankad a figyelem, folyamatosan lehet izgulni a hősökért. Jól felépített történet egy lenyűgöző tájon. Az egytelen hátránya, hogy itt-ott azt érzem, a kiélezett helyzetekből a hősök csak az író jóindulatával tudják kivágni magukat, de ennyit el lehet nézni a könyvnek.
Apukám nagy kedvence ez a könyv, ezért az ő kedvéért belevetettem magam és elolvastam. Örömmel jelentem ki, hogy nem volt rossz,tetszett. Izgalmas, fordulatos könyvről beszélünk indiánokkal és fehéremberekkel. Vadölőt már az első perctől megkedveltem, szuper karakter. Remélem mihamarább folytatni is fogom ezt a sorozatot.:)
A Bőrharisnya-sorozat első része, amely eredetileg Szarvasölő címmel jelent meg.
Sok gyerekkori játék-emlékem fűződik az indiántörténetekhez, hiszen olyan helyen nőttem fel, fák, bokrok, erdős területek övezték lakóhelyünket. Fiú unokatestvérem és barátai voltak a játszótársaim, annak ellenére, hogy egyedüli lány voltam közöttük, befogadtak a csapatukba. Néha el-, néha kiástuk a csatabárdot, de alapvetően békés indiánok voltunk. Fejdísszel, nyíllal, faragott fapuskával.
Így természetesen rögtön megszerettem olvasni e történetet.
Vadölő igaz nem indián, de nagyon kedveltem a figuráját, igaz, az elején elég „bugyutának” tűnt, amiről később kiderült, hogy minden a tapasztalatlanságából fakad.
Csingacsguk beszédében fülemnek tetsző volt a sok hasonlat, például ahogyan jellemezte Huttert (Hervadó Bürök) és Hamari Henryt (Magas Fenyő).
A narrátor szerepe is rendkívül tetszett, hiszen átkötötte egyik cselekményt a másikkal, és sokszor értelmezte az ismeretlen eseményeket.
Egyedül a skalpolás ellen volt kifogásom, de ez élethelyzetükkel járt, így nem nevezhetem hibának a saját finnyásságomat.
Talán 8 vagy 9 éves lehettem, amikor először olvastam Cooper regényeit a Nagy Indiánkönyvben, aztán még többször is. Most újra a kezembe került a XIX. századi kihívás kapcsán, és rájöttem, hogy ez felnőtt fejjel is nagyon jó olvasmány, és nem mondanám ifjúsági regénynek. Ráadásul a Vadölő még abban a korban (és a főszereplők azon életkorában) játszódik, amikor szinte minden romlatlan. Vadölő is, kicsit Csingacsguk is, és az amerikai táj – az 1700-as évek közepéről beszélünk – az meg végképp. Vadölő lehetett a tipikus amerikai pionír, „úttörő”! Engem nem zavart Vadölő stílusa, tapasztalatlansága, zöldfülűsége – főleg a nőkkel, illetve Judith-tal szemben. Ilyen van, és jó, hogy akkor is volt. Volt persze angol-francia ellentét, meg indián-indián ellentét (itt például mohikán-mingó), de ettől csak izgalmasabb volt a könyv. Elég hűen írja le az akkori viszonyokat, és inkább indián regényeket olvasok, mint vámpírost. Ennek legalább valóságalapja van, az meg csak mese. És a természeti leírások is szépek, a tóról, meg az erdőről. A mai fiatalok is olvashatnának gyakrabban ilyeneket, van benne bátorság, becsület, tisztesség. spoiler. Ezzel együtt ajánlom mindenkinek nem csak ezt a kötetet, hanem az egész Nagy Indiánkönyvet! Igazából csak azt nem tudtam megfejteni, Cooper miért pont ezt a részt írta utoljára – de talán hiányzott neki is a sok idős, tapasztalt indián harcosról meg nyomkeresőről szóló könyvhöz egy „előzménykötet”. Ez manapság úgyis divat, de ő ezt ezek szerint már régen felfedezte – és meg is írta!
Népszerű idézetek
Az emberek sokszor elégedetlenek még azzal is, ami az ő érdekükben történik.
A rejtélyes láda
– Hej, öcsém, ha kiderülne, hogy a hat hónap alatt, amíg távol voltam, Judith férjhez ment!
– Miért? Megígérte, hogy megvár?
– Nem! De ha mégis férjhez ment, én mondom, hogy özvegy lesz, még mielőtt betöltené a huszadik évét!
– Képes lennél bántani a választottját, Harry, csak azért, mert Judithnak jobban tetszett, mint te?
– Miért ne? Aki az én utamat keresztezi, azt megölöm! Meg aztán úgyse tudná meg senki, hogy ki volt a gyilkos. Te például ellenem vallanál-e, ha elpusztítanék egy görényt vagy egy mormotát?
– Megmondanám az igazat, Harry, akár rólad lenne szó, akár másról.
Hamari Harry elképedve nézett Vadölőre, aztán megragadta a nyakát, és dühösen rázni kezdte. Harrynak veszélyes marka volt, és Vadölő helyében bárki megijedt volna, de ő nyugodt maradt, s csendesen, józanul így szólt:
– Rázhatsz, Harry, ameddig akarsz, de csak az igazságot rázhatod ki belőlem. Egyébként Judith valószínűleg nem ment férjhez, s így senkit se kell eltenned láb alól; de ha mégis lenne férje, én az első adandó alkalommal figyelmeztetném a fenyegetésedre.
Harry elengedte Vadölőt, s egy ideig csendben ült mellette.
– Azt hittem, a barátom vagy – mondta végül –, de ez volt az utolsó titkom, amit megosztottam veled.
– Ha a többi titkod is ilyen, nem vagyok rájuk kíváncsi. Tudom, Harry, hogy a rengetegben élünk, az emberi törvényeken kívül, de van az emberi törvények fölött egy magasabb törvény is. Aki ezt nem tiszteli, ne hívjon engem a barátjának.
11-12. oldal, 1. fejezet - Vadölő megjelenik (Móra, 1964)
– Olyan vagyok, amilyen vagyok, s nem akarom, hogy jobbnak vagy rosszabbnak tartsanak. A külsőm talán nem szép, legalábbis nem annyira, mint ahogy egy könnyelmű és hiú ember szeretné; de remélem, hogy a viselkedésem nem egészen csúnya. Nálad, Harry, kevés délcegebb külsejű ember akad, s tudom, hogy senki se nézne rám, amikor rád is nézhet; de azt hiszem, egy vadász értékéből semmit se von le az, ha nem bámulja meg minden csillogó pataknál, hogy megbámulja benne tulajdon képmását.
2. fejezet
– (…) Az én hazámban a rózsák azon az ágon hervadnak el, amelyen kinyíltak; a gyermekek könnye a szüleik sírját öntözi; a kukorica ott érik meg, ahol elvetették. A delavár lányokat nem lehet ide-oda küldözgetni az egyik törzstől a másikhoz. Olyanok ők, mint a szamóca, amely a tulajdon erdejében a legédesebb. Még a fecske és a vörösbegy is visszatér minden tavasszal a régi fészkébe; hát a leányok hőtlenebbek volnának a madaraknál?
11. fejezet
– A törvény éppúgy nem lehet törvénytelen, mint ahogy az igazság nem lehet hazugság.
– Ez nagyon tetszetősen hangzik, Harry, de mégsem igaz. Nem minden törvény egyforma. Vannak örök törvények, s vannak mások, melyeket a gyarmattól vagy a királytól kapunk. Ha a gyarmat törvényei vagy akár a király törvényei is beleütköznek isten törvényeibe, akkor törvénytelenek, és nem kell betartani őket. Én úgy vélem, a fehér ember tartsa be a fehér törvényeket, amíg a magasabb törvényekkel összeütközésbe nem kerül; a rézbőrű pedig ugyanilyen korlátok között kövesse a maga rézbőrű szokásait.
2. fejezet
Hát ami engem illet: véleményem szerint az erdei vad, a rézbőrű és a francia ember nagyjából egy kutya; pedig én is vagyok olyan békés ember, mint akárki más az összes gyarmatokon. A kötekedő embert megvetem, mint a kutyát, de azért nem szabad túlságosan aggályoskodni, ha arra kerül a sor, hogy csak a puska mondhatja ki a döntő szót.
17. oldal - I. Vadölő megjelenik
Én nem vagyok vadfogó, Harry – felelte büszkén a fiatalember –, puskával keresem a kenyeremet, s az állatbőröknek, amiket eladok, mindig lyukas a feje legalább még egy helyütt a szemen meg a szájon kívül.
9. oldal - I. Vadölő megjelenik
Vadölő nem válaszolt; puskájára támaszkodva gyönyörködött a látványban. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy csupán a táj festőisége kötötte le a figyelmét. Vadölő lelkére inkább a mélységes nyugalom hatott, az emberkéztől érintetlen erdők magánya és tisztasága. Nem tudta volna pontosan kifejezni érzéseit – de valahogyan költőnek érezte magát, mintha maga a természet szelleme ihlette volna meg.
18. oldal - I. Vadölő megjelenik
A sápadtarcú napkeletről jön hozzánk, ezzel a könyvvel a kezében, és arra tanítja a rézbőrűt, amit ez a könyv mond; de ő maga miért feledkezik meg közben ezekről a parancsolatokról?
V. Hetty
A sorozat következő kötete
 | Bőrharisnya sorozat · Összehasonlítás |
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró 91% · Összehasonlítás
- Michael Blake: Farkasokkal táncoló 87% · Összehasonlítás
- Karl May: Halálos tűz · Összehasonlítás
- Zane Grey: A diplomás indián · Összehasonlítás
- Zane Grey: A sivatag aranya · Összehasonlítás
- Catherine Anderson: Indián varázs 83% · Összehasonlítás
- Rónaszegi Miklós: Az indián hercegnő 89% · Összehasonlítás
- Farley Mowat: A sarkvidék Robinsonjai 86% · Összehasonlítás
- Bear Grylls: Istenek aranya 67% · Összehasonlítás
- Zane Grey: Vadnyugaton · Összehasonlítás