Nagy ​indiánkönyv (Bőrharisnya 1-5.) 260 csillagozás

James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Vadölő, Sólyomszem, Bőrharisnya – ki ne hallotta volna ezeket a neveket, aki az indiánregényeket szereti? Natty Bumppót nevezik így indián barátai. Az ő élettörténete fűzi egybe Cooper híres regénysorozatát, amely itt egy kötetben jelenik meg.

A nagy indiánus-könyv címmel is megjelent.

Tagok ajánlása: 15 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Manó Könyvek, Budapest, 2022
960 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634038801
>!
Manó Könyvek, Budapest, 2020
960 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634038801 · Fordította: Réz Ádám, Szinnai Tivadar · Illusztrálta: Szulyovszky Sarolta
>!
Alexandra, Pécs, 2002
444 oldal · ISBN: 9633671361

8 további kiadás


Enciklopédia 40

Szereplők népszerűség szerint

Natty Bumppo · Csingacsguk · Unkasz · Cora Munro · Duncan Heyward

Helyszínek népszerűség szerint

Mississippi · Louisiana · Ontario-tó


Kedvencelte 51

Most olvassa 17

Várólistára tette 93

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Szürke_Medve>!
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Még kisfiú voltam amikor először olvastam Cooper regényfolyamát. Az első olyan könyv volt az életemben amelynél még az elején tartva sajnáltam, hogy véget fog érni (bármilyen vastag is). Egybekötve, mint Nagy Indiánkönyv, lerövidítve és ifjúság-barátan átdolgozva ideális kapukönyv az olvasásfüggőség kialakulásához. Kalandos történet, izgalmas cselekmény, végig fentartott figyelem, egyszerű szereplők, könnyen azonosítható értékek és hitványságok.

Később ugyan az ember már jól látja, hogy melyek a hibák. Az indiánok figurái szinte kizárólag fekete- fehérek. Cooper pompás nemes vadembereket rajzol, de ugyanakkor az állatiasan barbár bennszülött figurájára is igencsak rájátszik, de valódi ember nem igazán van közöttük (Talán csak Csingacsguk fokozatosan széthulló alakja az egyetlen valós indián…) A fehérek világa ugyan sokszínűbben van ábrázolva, de a szereplők itt sem túl mélyek.

Rousseau filozófiája pedig kissé túlteng a lapokon – a rövidítés nélküli eredeti verzióban még inkább. Cooper hitt ebben ('A civilizáció megrontja az embert' – Európában úgy gondolta látta is ezt, és amerikai hazáját végig aggódva óvta ettől) és könyvében is igyekezett közvetíteni ezt, ellenszenvét a társadalmi kötöttségek, és a transzcendens szerinte oda nem illő megnyilvánulási iránt (egyházak és az az indián hitvilág) de nem volt radikális, és nem süllyedt erkölcsi nihilizmusba. Hagyományos vallási neveltetése, és naiv de őszinte igénye a jóra, valamit alapvetően konzervatív lelki beállítódottsága megóvta ettől. Valószínűleg fel sem verődött benne, hogy ebből a szabadságigényből táplálkozó és a természet törvényeit alapul vevő rendszer, radikálisan végigvitt elmélete milyen szörnyűségek forrásaivá válnak a jövőben.

ursus>!
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Mint gyerekkoromban jómagam is, a legtöbben kalandregényként, indiánregényként olvassák, sőt, minden „indiános” könyvek őseként, holott műfajteremtő világirodalmi szerepe ennél sokkal fontosabb.

Bővebben: https://konyvtamasz.wordpress.com/2012/06/18/j-f-cooper…

15 hozzászólás
SDániel P>!
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Karl May mellett létezik még egy ember, akinek hála generációk élvezhették Amerika őslakosainak és az áttelepült fehér embereknek hosszú ideig tartó, olykor viszontagságos, de leginkább tanulságos, hősies kalandjait; olyan értékeket megtapasztalva, mint hűség, nemesség, őszinteség, bátorság, szív – és az érem másik oldalához tartozó számítás, aljasság, árulás, kegyetlenség. Persze, James Fenimore Cooper regényeiben mindezek az elemek nagyon lesarkítva, romantizáltan vannak jelen, a karakterek esetében sincs igazán szó árnyalásról; de ugyanúgy, mint May történeteinél, itt sem zavar bennünket! Mert miközben kézben tartjuk a vaskos, gyakran sokat forgatott, megsárgult lapu kötetet, átrepülünk téren és időn, s azon kapjunk magunkat, hogy ott vagyunk Natty Bumppo és hű barátja, Csingacsguk oldalán a hatalmas erdők és vízesések borította vadonban – szarvasra vadászva, nyomokat követve, vagy a füves prérin bölényre vadászva. A természet valósággal megelevenedik a lapokon, az erdő, a folyó lélegzik. Cooper olyan érzékkel ír a vadonról, ahogy azt később Jack London is teszi…
Natty Bumppo, aki már volt Vadölő, Sólyomszem, Nyomkereső és Bőrharisnya is szimpatikus főhős. A vadon romlatlan gyermeke, aki persze harcol, amikor a helyzet megköveteli. Az életét követjük végig ereje teljében lévő férfiú korától, mígnem őszbe forduló, sok naplementét látott öregemberként nem látjuk utoljára.
Mind az öt történet szerethető, de „Az utolsó mohikán” kiemelkedik közülük. „A préri” viszont méltó lezárása a kalandoknak; és kezdete a Vadnyugat meghódításának…

>!
Manó Könyvek, Budapest, 2020
960 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634038801 · Fordította: Réz Ádám, Szinnai Tivadar · Illusztrálta: Szulyovszky Sarolta
6 hozzászólás
Robmiller P>!
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Amikor azt írtam januárban Backman Hétköznapi szorongások című művéhez, hogy valószínűleg megvan az „Év Legjobb Olvasmánya”, akkor a Cooper Nagy Indiánkönyvéhez egyértelműen hozzátársítom az „Év Legnehezebb Olvasmánya” kategóriát.
Na nem azért, mert annyira rossz lett volna a kötet, hanem mert gigászi terjedelmű olvasmányról van szó! Bevallom kicsit eltaktikáztam az olvasását, úgy gondoltam, hogy na Robi ezt egyben lezavarja. Körülbelül a 4. kisregény elejére meg is ülte picit a gyomrom. Ha elfogadtok egy tanácsot, én azt javaslom, hogy minden Sólyomszem történet után – 5 darabot foglal magába a könyv –, érdemes beiktatni valami más, rövid művet a változatosság miatt.

Magáról a könyvről, illetve a hozzá fűződő személyes kapcsolatomról pár mondat. Nagyon kiskoromból halványan dereng, hogy az egyik nagymamámnál rendre kezembe vettem ennek a kötetnek egy régebbi kiadását, s kedvtelve nézegettem a benne foglalt illusztrációkat. Szerintem szüleimnek is feltűnt, mert valamikor ebben az időben megkaptam Cooper történeteinek gyerekeknek írt, képes mesekönyv változatát, az Utolsó Mohikánt. Na azt aztán tényleg rengetegszer lapozgattam, s amikor megtanultam olvasni, úgy emlékszem el is olvastam pár évesen. Szüleim szerintem ezt is érzékelték valamikor a 90-es évek végén, s mivel kiálltam a „challenget”, úgy érzem kicsit elvetették a sulykot, amikor az egyik karácsonyon ezen klasszikus, Könyvkuckó Kiadó által megjelentetett 792 oldalas monstruma várt a fa alatt. Természetesen nagyon örültem neki! Emlékeim szerint többször nekifutottam, hogy na majd most kiolvasom, de valahol a „Vadölő” és az „Utolsó Mohikán” kisregények táján állandóan meghiúsult ez a kísérlet.
Aztán most 35 éves fejjel sikerült elmondanom, hogy kiolvastam a könyvet! Nagyon büszke vagyok magamra, mert ennél talán Tolsztoj Háború és békéje lesz majd keményebb dió a jövőben. Ugyan a 792 oldal nem hangzik ám soknak, viszont ha valaki belelapoz a Könyvkuckós 1996-os kiadásba, rögtön tapasztalhatja, hogy a 792 oldalon a betűk rendkívül kicsik, a sorközök elhanyagolhatók, margó gyakorlatilag nincs, illetve a fejezetek tördelésén sem izgult a kiadó, ahogy véget ért az egyik, kis kihagyással következett a másik. Nem számított nekik, hogy a lap alján aztán két sor maradt csak. :D
Szóval tényleg brutál kihívás volt ez most munka, és egyéb más teendők mellett. El is vett bő egy hónapot az évemből, ugyanakkor tényleg tök jó érzés, hogy elmondhatom magamról, hogy Sólyomszem összes története itt van a fejemben található káposztalében!

Röviden a kötetről csak annyit szeretnék mondani, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom, aki kicsit is szereti a klasszikus irodalmat. Ugyebár ha világirodalmi szinten indiántörténetekről beszélünk két név ugrik be alapesetben: James Fenimore Cooper és Karl May neve. Mindkettő kikerülhetetlen a maga nemében, ám véleményem szerint, ha autentikus forrásból származó sztorira vagyunk kíváncsiak, akkor egyértelműen Coopert válasszuk. Egyszerűen ordít a sorokból, hogy ez a 18. század második felében – 19. század első harmadában alkotó író, amerikai telepesek leszármazottaként szemtanúja volt egy, a természettel teljes harmóniában élő, bennszülött civilizáció hanyatlásának. Nathaniel Bumppo, avagy Sólyomszem, Vadölő, Bőrharisnya stb néven szereplő fehér származású, ám indiánok között nevelkedett főhősünk életén keresztül betekintést nyerünk az érintetlen „keleti partvidék” világába, mely fokozatosan pusztul el a fehér ember térhódítása folytán.
Pont ebből a szempontból ennek a regénysorozatnak elég komoly mondanivalója van mind a mai napig számunkra, s pont ez az az érv, amiért érdemes és kell is Coopert olvasni! Az író gyakorlatilag már ezelőtt bő 200 évvel ostorozza a természet kizsákmányolását, mindazt a pazarlást, hanyagságot, nemtörődömséget, melyet most a 21. századi világunkban globális szinten érzékelünk nap, mint nap. Coopernél újból szembesültem vele, hogy az a folyamat, aminek a végterméke az a több szempontból elcseszett világ, amiben élünk, már igen sok emberöltővel ezelőtt megkezdődött. S azóta sem tudunk tanulni belőle. Félek már késő, s nem is fogunk. Ahogy a gyarmatosítók szabályosan egy „édenkertet” tettek tönkre pár évtized alatt az Újvilágban, úgy most már bolygónyi szinten szipolyozzuk szét planétánkat. A Föld rákfenéje vagyunk.
Mindemellett természetesen a könyv nemcsak ennyire borongós gondolatokat ébresztett bennem. Tanúi lehetünk életreszóló barátságoknak, az állatok tiszteletének, illetve a fentebb említett szép tájleírásokról nem is beszélve.

Kicsit elkalandoztam, illetve ezzel be is fejezném az értékelést. Külön köszönet, aki esetleg végigolvasta ezt „rövid” elmélkedést a könyvvel kapcsolatban. Végszóra, azt mondom, hogy mindenképpen olvassatok Coopert, fedezzétek fel, ha még nem tettétek. Két tanács: érdemes időrendben olvasni a Sólyomszem történeteket, másrészről sokkal nagyobb az esély, hogy tetszeni is fognak, ha nem egyszerre próbáljátok bedarálni őket! :)

2 hozzászólás
Animia>!
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Ez a világ egy másik élet. Rejtélyes, de valahogy számomra mégis közeli. Vad, és közben mégsem félelmetes emberekről szól, akiknek egyetlen célja az ősi, nagy túlélés. Szeretném azt hinni, hogy az egyik életemet indiánként éltem, kalandokkal, súlyos szerelemmel és végzetesnek tűnő döntésekkel tele.

ZolKov>!
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Olvasmányos, gyönyörű tájleírások mellett Amerika születésének históriája. Az öt könyv minőségileg eléggé változatos eredményt mutat. Számomra a Bőrharisnya című regény nagyobb hatással bír, mint az 1001 listán is szereplő Utolsó Mohikán. spoiler

Még egy apró megjegyezés. A Könyvkuckó, Budapest, 1996 kiadás első két regénye csapnivaló. Hemzseg a tördelési hibáktól és az elírásoktól. Sajnos ezek a hibák nehezítették az olvasást. A többi regénynél viszont a tördelési hibák elmaradtak, és az elírások is megritkultak.

akire>!
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Mivel bátyám volt, és nem volt a közelben több hasonló korú lány, nekem kellett az összes lányszerepet alakítani az eljátszott történetekben. Ez elég passzív tevékenység volt, cserében viszont mindig akadt valaki, akivel végül együtt fogyaszthattam a fiúk harca közben gyűjtögetett terményeket…

2 hozzászólás
Kvasztics>!
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Winnetou és Nagy indiánkönyv. Szerintem ezeket minden gyereknek el kellene olvasnia. Izmosodna tőle karja, lelke :)

csuparuzs>!
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Sosem felejtem el, általános iskolás voltam, érett a cseresznye. Felmásztam a fára a könyvvel és ott olvastam, hátha nem találnak meg.

7 hozzászólás
robinson >!
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv

Kamaszkorom legszebb /egyik legjobb/ könyve! A Mikulás hozta, szép emlék lett.
Izgalmas, az akkori „harrypotter”, minden fiú ezt olvasta…
Jó volt a Hudson folyón kalandozni, erdőben nyomot olvasni. Megrázó volt Az utolsó mohikán halála. Szívem szerint inkább lettem volna indián, mint sápadt arcú…
http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/08/nagy-indiankonyv.html


Népszerű idézetek

SDániel P>!

– […] Azt hinné az ember, a folyónak fáj a szíve, hogy el kell hagynia az erdőt. Néhol megtörik a köveken, s a lehulló vízből olyan finom fátyol keletkezik, hogy a hölgyeké elbújhat mellette. De hiába olyan makrancos a folyó, hiába küzd a parttal és a sziklákkal, végül is engedelmeskednie kell egy felsőbb akaratnak: ekkor megnyugszik, és csendesen hömpölyög tovább a tenger felé.

204. oldal, Az utolsó mohikán, III. fejezet - A szikla - sziget

Kapcsolódó szócikkek: erdő · folyó · Natty Bumppo · tenger · természet
1 hozzászólás
SDániel P>!

– […] Mindenkinek természetadta joga, hogy körömszakadtáig harcoljon az életéért.

218. oldal, Az utolsó mohikán, IV. fejezet - Harc a sziklák között

Robmiller P>!

A tiszta lelkiismeret többet ér minden vagyonnál.

447. oldal (1996-os kiadás)

SDániel P>!

– […] mert a túlságos bizalom még megbosszúlhatja magát.

440. oldal, Nyomkereső, VIII. fejezet - A vitorlás kifut a tóra

SDániel P>!

– Vannak dolgok, amiket csak utólag lát meg az ember, és többnyire olyankor, amikor már késő […]

441. oldal, Nyomkereső, VIII. fejezet - A vitorlás kifut a tóra

SDániel P>!

Az Ontario-tó olyan, mint az indulatos ember. Gyorsan dühbe gurul, de ugyanolyan gyorsan meg is békél.

474. oldal, Nyomkereső, XIII. fejezet - Az előőrs

Kapcsolódó szócikkek: Ontario-tó
SDániel P>!

– Az élet szép és érdekes még akkor is, ha öregek és betegek vagyunk. Ezt mindenkinek meg kell értenie.

539. oldal, Nyomkereső, XIX. fejezet - A búcsú

SDániel P>!

– A legjobb szívében is felütheti fejét a gonosz szellem […]

594. oldal, Bőrharisnya, IV. fejezet - A két orvos

Kapcsolódó szócikkek: Csingacsguk
SDániel P>!

– Hja, a véletlen gyakran keresztezi az ész szándékát […]

326. oldal, Az utolsó mohikán, XII. fejezet - Egy különös eset

SDániel P>!

Minden óriási térség – a tenger, a róna, a sivatag – megragadja az ember képzeletét, és szívét csodálattal tölti el.

375. oldal, Nyomkereső, I. fejezet - A két csónak


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Karl May: A Medveölő fia
Liselotte Welskopf-Henrich: A Nagy Medve fiai
Karl May: Winnetou – Old Shatterhand
Scott O'Dell: Kék delfinek szigete
Anna Jürgen: Az irokézek fia
Rónaszegi Miklós: Az indián hercegnő
E. B. Boyd: Texasi Jack, a préri lovagja
May Károly: Karácsony
Celia Rees: Bűbájos Mary
Farley Mowat: A sarkvidék Robinsonjai