Az ​utolsó mohikán (Bőrharisnya 2.) 250 csillagozás

James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Cooper könyveiért több mint száz éve lelkesedik az ifjúság. Generációkat bûvölt el kalandosságával, hiteles természetével, örökéletû romantikájával. Az utolsó mohikán abban az idõben játszódik, amikor az angol és a francia gyarmatosítók elkeseredett harcot vívtak egymással Észak-Amerika birtokáért, az indián törzsek pedig részben a franciák, részben az angolok szövetségeseivé lettek, miközben saját területük egyre zsugorodott.
Történetünkben Munro alezredes leányai egy angol katonatiszt kíséretében az õserdõn keresztül apjukhoz igyekeznek a William Henry-erdõbe. Vezetõjük egy irokéz indián, aki az angolok szolgálatában áll, noha törzse a franciák szövetségese. Magua, az irokéz, tévútra csalja õket, mert gyûlöli az alezredest. Szerencsére találkoznak Sólyomszemmel, aki két mohikán barátja társaságában arra vadászik.
Az izgalmas történet folyamán a tábornok két lánya két ízben is indián fogságba esik. Hõsi halált hal az ifjú mohikán, akivel kivész a mohikánok nemes indián törzs.

Eredeti mű: James Fenimore Cooper: The Last of the Mohicans

Eredeti megjelenés éve: 1826

Tartalomjegyzék

>!
Kedvenc, Székelyudvarhely, 2017
282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786068638669
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2013
228 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639708990 · Fordította: Majtényi Zoltán
>!
Hajja és fiai, Debrecen, 2011
320 oldal · ISBN: 9789637054648 · Fordította: Kókai Sándorné

17 további kiadás


Kedvencelte 22

Most olvassa 13

Várólistára tette 67

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
csillagka P
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Történelmet állítólag mindig a győztesek írják, és az ő zsoltár énekesei harsogják. Mégse tudok szabadulni Arany: Walesi bárjától, olvasás közben ott zengett a fejemben. Öreg vagyok és túlságosan elfogult, hogy élvezni tudjak egy ilyen mesét. Szegény ők, büszke, bátor indiánok mit tett veletek a fehér ember és az ő tüzesvize!

>!
ponty
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Csillagozhatnám én ezt háromtól ötig, és mind egyszerre lenne igazolható, és vitatható, de az az igazság, hogy már 23-25 éve el kellett volna olvasnom. És Anyunak egy szót se, de, hogy nem tettem meg, az részben a családi könyvtár jóvátehetetlen hiányossága. Másrészt pedig természetesen az enyém.
Akkori énem imádta (és persze, hogy meg is siratta) volna Unkaszt, rettegte és gyűlölte volna Maguát, bevette volna Sólyomszem minden hencegő, amerikánus szavát, és egyáltalán élvezte volna a történelmi hátteret, no meg az izgalmakat.
Mostani énem imádta Unkaszt (meg nem siratta, mert sajna hozzászokott már halálához), értékelte a remek negatív szereplőt, Maguát, illetve a regény ismeretterjesztő szándékát, jólesően ízlelgette az indián neveket, és nyelvet, de morgolódott Sólyomszem béna, melldöngető szövegein, melyekben úgy elkoptatta Szarvasölőt, a legendás puskáját, mint átlagos, börtönből szabadult amerikai rapper a nyilvánvaló tökösségét.
Hát így.
A történetből készült utolsó film pedig, a drámai kalandfilmek fokozhatatlan csúcsa. Ennél akárcsak egy hajszállal is több szépséget, romantikát, pátoszt, és hősiséget aligha viselt volna el, viszont így ahogy van, bármennyiszer nézhető, örök klasszikus. Minden szempontból mesteri mű.
A maga módján egyébként a könyv is.

2 hozzászólás
>!
márti
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Kisindiánkoromban az unokabátyámtól kértem kölcsön és soha többet nem adtam vissza neki.

>!
ZsúésKrisz_Olvas
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

„Olyan volt, mintha egy idős ember mellett üldögélnék, aki a foteljában pihenve, lehunyt szemmel mesélné a történetet. Nagyon könnyed, nagyon egyszerű, nagyon frappáns és örök életű történet, amely egy oldalról sem hagyja ki az izgalmakat. Számomra nagyon nagy élmény volt.”
http://zsuolvas.blogspot.hu/2015/09/james-fenimore-coop…

>!
Tarja_Kauppinen IMP
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Közvetlenül a Trónok harca, és közvetetten Abercrombie összes eddig megjelent művei után az újdonság üdítő erejével hatott egy ilyen retro ifjúsági regény. Ifjúsági – leginkább azért, mert a karakterek egyoldalúak, van Jó és van Rossz, a Jó mohikánok (és barátaik) szállnak szembe a Rossz huronokkal. Nem szeretem az ilyen erőteljes beskatulyázást, amikor egy teljes népcsoport van kikiáltva Ilyennek vagy Olyannak – ezért nem is tudok négynél több csillagot adni. (Magával a történettel a medvének öltözős rész volt az egyetlen számottevőbb bajom; az azért elég abszurd.)
Hogy tulajdonképpen milyen korosztálynak is szól, az megint más kérdés. Az áll benne, hogy tíz éves kortól; azért szerintem tízévesen még inkább Geronimo Stiltont olvassatok, ne ezt. (Spoiler a Stilton rajongótábornak: Geronimót a végén sosem spoiler!)
Olvasmányélményeim alapján úgy vélem, hogy a mai tizenéves korosztálynak már egyre magasabb az ingerküszöbe – bár hogy ez jó-e, arról vitatkozhatnánk. Unkasz és társainak kalandjai vannak olyan véresek, mint a Szilánkos tenger trilógia (azért pont az, mert azt olvastam utoljára az ifjúsági kategóriából), viszont teljesen szex- és trágárságmentes, ami . Hogy mennyire felel meg a valóságnak, azzal szemben viszont vannak fenntartásaim – egyrészt mert a regényírók szeretik a történet köré hajlítani a realitást, másrészt meg ismét csak a szereplőgárda nekem túlságosan is éles kettéosztása miatt. Úgyhogy akármilyen meggyőző főgonosz is Magua, egyelőre mégsem veszem fel a nagybetűs Gyűlölnivalók listájára a huron törzset, közvetlenül a lassú net és a szalontüdő mellé. Cooper elég erősen általánosít, amire csak részben szolgál mentséggel az, hogy így jobban átjön a tanulság.
De ha az ismeretterjesztő vonulatát fenntartásokkal kezelem is, a morális üzenetei akkor is egy értékes plusz olvasattal töltik fel a kalandokat. A hazugság csúnya dolog. Ne bánts másokat. Lépj túl a kulturális különbségeken. Ne adj okot a más kultúrákból származóknak az előítéletekre. Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. A szüleink is ezt magyarázzák, csak ez lehet, hogy olvasmányosabb.

2 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Az én életemben minimális szinten voltak jelen az indiánok. A legszorosabb kapcsolódási pont valószínűleg az álomfogó, amit egyszer anyunak vettem, és azóta rájöttem, hogy az én szobámba is kell majd. Az egyetlen film, amit teljes erőbedobással megnéztem, nem csak félig-meddig figyelve asszisztáltam nála, az pont Az utolsó mohikán. Ez tulajdonképpen fura olyan szülők gyerekeként, akik lelkes kis indiánokként ugrándozták végig a gyerekkorukat, de huszonhárom éven keresztül ellenálltam Winnetou csábításának. Igazából neki még mindig, de most végre elvesztettem az indiánszüzességemet. Ez iszonyú hülyén jön ki.
Az utolsó mohikán azon ritka esetek egyike, amikor a film jobb, mint a könyv. A könyvet a sok skalpolás ellenére is „ifjúságibbnak” éreztem, sokszor unatkoztam is rajta, mert mindig csak mennek és mennek. Jó, a filmben is, de ott nem zavar, mert imádom a zenéjét, meg a táj is olyan szép, meg a szereplők is… Khm, szóval azzal úgy elvagyok.
Sólyomszem meglepően ellenszenves volt, konkrétan egy öntelt gyökérnek tűnt, ami meglehetősen nagy csalódást okozott. Idegesített az önfényezése, meg ahogy állandóan hangsúlyozta, hogy ő angol. Unkaszt és Corát viszont szerettem spoiler, tetszett, hogy Cora nem olyan begyöpösödött gondolkodású, mint a többi angol. Éljenek a multikulti örömök! Csingacsguk menő volt a maga csendes, törzsfőnökös módján, és nagyon tetszett az a rész, amikor olyan apukásan viselkedett Unkasszal, tök aranyosak voltak. :D Magua érdekes gonosz volt, mert hát tényleg ronda dolgokat csinált, de azért valamennyire volt rá oka. Mindig tudtam, hogy megéri antialkoholistának lenni. A többi szereplő a feledés homályában merült, kivéve a zsoltárok szerelmesét. Istenem, milyen kis idegesítően naiv volt, ahogy mindig a szent énekek erejét akarta bevetni minden ellen.
A történet nem volt nagy durranás, csak a végén indult be, de akkor meg volt néhány olyan túlzás, ami felett nem tudtam szemet hunyni. Igen, a medvére gondolok. Viszont nemzetközi kis lelkem nagyon szívesen olvasott az indiánok kultúrájáról, már az is tetszett, ahogy beszéltek. Jó volt az a sok hasonlat meg metafora.
Összességében nem volt rossz, nem rágtam le a körmeimet az izgalomtól, de a végére azért egészen elszomorodtam. Sólyomszemet végérvényesen elkönyveltem gyökérnek, de szegény mohikánok igazán kiérdemelték volna a happy endet. (Nem mintha nem lenne nyilvánvaló minden a cím után.)

>!
WolfEinstein
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Voltak benne értelmetlen, túlírt részek. Kicsit sok volt a deus ex machina. A jók a végletekig jók, a rosszak a végletekig rosszak. Tele volt olyan epizódokkal, amik nem vitték előre a történetet. Vannak benne kihagyott ziccerek. Itt-ott túl modoros, néhol terjengős, van, ahol értelmetlen, sőt, valószerűtlen a szereplők cselekedete. De mindez kit érdekel? Nagyon jót szórakoztam rajta, izgultam. Nem értem, eddig hogy maradhatott ki nekem ez a könyv. Vannak hibái. Sok hibája van. És akkor mi van? Nekem így tetszett.

>!
Andilány
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Nem gondoltam, hogy mostanában indiános könyvet fogok olvasni, mert nem igazán szeretem az ilyen típusú könyveket. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog a könyv. :) Túl sok összehasonlítási alapom nincs, de ez a könyv megvett magának. A történet végülis csak sápadtbőrűekről és indiántörzsekről szól, van benne harc és menekülés, mint gondolom az indiános könyvekben általában. Viszont miután elkezdtem olvasni és felvettem a történet fonalát, teljesen belemerültem és csak olvastam és olvastam. Maguát az első pillanattól kezdve unszimpatikusnak találtam és a történet folyamán meggyűlöltem. A többi szereplőt viszont fokozatosan kezdtem megszeretni, legjobban pedig Cora-t és Unkaszt zártam a szívembe. A könyv végén pár könnycseppet is sikerült elmorzsolnom. Örülök, hogy egy kihívás miatt kezembe került a könyv, azt hiszem meghozta a kedvem ahhoz, hogy olvassak még ilyen típusú könyveket. :)

2 hozzászólás
>!
pwz ISP
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Elsőben már láttam a suliban és azt is észrevettem, hogy több idősebb – 2-3. oszt. és felsősök – is ezt a könyvet vásárolta a könyvtáros tanárnőtől, akinél még ifjúsági könyveket is lehetett venni. Megfűztem Anyuékat, hogy nekem ez kell névnapomra. Megkaptam. Tanév végén Anyu kezdte el olvasni nekem, aztán abbahagyta a felolvasást. Érdekelt a dolog, mert ezután magamtól elkezdtem az elejéről olvasni, még szótagolva. Emlékszem, milyen lassan ment a dolog. A nyári szünet alatt magammal vittem Nagymamámékhoz, és ott, a kertben, pokrócon heverészve olvastam végig. Ez volt az első könyv, amit „magamtól kiolvastam”. Örök élmény, ráadásul utána vetítették a TV-ben a filmsorozatot is. (Bizony, az amerikaiak-kanadaiak többször is feldolgozták ezt a történetet!) Jó továbbképző volt a nyári indiános játékokhoz. Aztán jött a sok „miért?”, így nem álltam meg, begyűjtöttem a többi részt is. Az első lapra még a nevemet is beleírtam. Érdekes most látni, hogy akkor hogyan írtam :)!

>!
Móra, Budapest, 1976
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631106357 · Fordította: Réz Ádám · Illusztrálta: Würtz Ádám
>!
Poccahontas
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Sajnos a negatív meglepetések közé kell sorolnom. Talán azért is, mert a Winnetou után olvastam, meg azért is, mert felnőtt olvasmányt vártam, de nagyon gyerekesnek találtam. Lehet, hogy a fordítás volt a borzalmas és az eredeti mű komolyabb, de ez nekem iszonyatosan egyszerű nyelvezetű volt, már-már együgyű. Komolyan egy-két mese komolyabb tud lenni. Nem azzal van a baj, hogy megmosolyogtat, hanem azzal, hogy azért mosolygok, mert túl komolytalan nekem.
Lehet, hogy nekem voltak irreális elvárásaim, de nem tudtam, hogy ez gyerekeknek íródott volna…
Azért persze mindenkinek ajánlom, hogy mint nagy klasszikust olvassa el, de talán egy figyelmeztetést közrebocsátanék: ne komoly olvasmányra számítsatok!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Virág_

(…) a jó barát, aki elfordul tőled, sokszor veszélyesebb az ősi ellenségnél.

22. fejezet

>!
vigili

Hosszú életem reggelén boldognak és erősnek láttam népemet, s mielőtt estém elérkezett volna, holtan kellett látnom az utolsó mohikánt.

utolsó mondat

>!
ZsúésKrisz_Olvas

Könyvek! Mi közöm a könyvekhez énnekem, aki harcos vagyok és vadász?Én egy könyvet olvasok, s az olyan egyszerű és közérthető, hogy nem kell sokat rágódni az értelmén.Ez az olvasmányom már negyven éve , s még nem untam meg.
-Mi a címe annak a kötetnek?-kérdezte David, nem is sejtve, hogy a másik mire gondol.
-Nincs címe- felelte a vadász. De nézz körül, itt fekszik előtted kinyitva. Ez a könyv a természet: sorai az erdők, a dombok, a patakok.

114. oldal

>!
Pezy

(…) bármilyen kiváló is egy hadvezér, erkölcsi bátorság nélkül nem lehet nagy ember.

160. oldal

>!
Virág_

Ravasz Róka felállt, s a delavárok gyűrűjének közepére lépett. Egy pillantást vetett a foglyokra, majd így kezdte beszédét:
– A Nagy Szellem különböző színű bőrt adott az embereknek. Vannak, akiket feketére festett, s azt mondta, hogy ezek legyenek a rabszolgák, és holtuk napjáig dolgozzanak, mint a hódok.Ti is hallhattátok már a feketék nyögéseit a Nagy Sós-tó partján, amikor a hatalmas kenuk hozták s vitték őket. Másoknak sápadt arcot adott a Nagy Szellem, s elrendelte, hogy legyenek kereskedők, hunyászkodjanak meg asszonyaik előtt, mint a kutyák, s bánjanak kegyetlenül a rabszolgáikkal, mint a farkasok. Adott nekik nyelvet, amely álnokabb, mint a vadmacskáé; szívet, amely gyáva, mint a nyúlé; elmét, amely ravasz, mint a disznóé, de nem úgy, mint a rókáé; adott nekik kezet, amely hosszabb, mint a jávorszarvas lába. Álnok nyelvével a sápadt-arcú megtéveszti az indiánokat; gyáva szíve arra ösztönzi, hogy másokat fogadjon harcolni maga helyett; ravaszságával a világ minden javának megkaparintására törekszik; karjával magához ragad minden földet a sós víz partjától egészen a Nagy-tavakig. Mohósága beteggé teszi. A Nagy Szellem éppen elég ajándékot hullajtott az ölébe, de neki minden kell. Ilyenek a sápadtarcúak.
Magua mély lélegzetet vett, majd így folytatta:
– Vannak azután emberek, akiknek rézszínű bőrt adott a Nagy Szellem. Nekik adta ezt a földet úgy, ahogy megteremtette; nekik adta az erdőket és az erdei vadakat. A szél tisztásokat készített nekik az erdőben; a nap és az eső megérlelte gyümölcseit, s télen eljött hozzájuk a hó, hogy figyelmeztesse őket a hálaadás kötelességére. A rézbőrűeknek nem kellettek utak, anélkül is átláttak a hegyeken. Míg a hódok dolgoztak, ők pihentek az árnyékban, s nézték. Nyáron élvezték a hűs szelet, télen meleg állatbőrökbe öltöztek, és nem fáztak. Néha ugyan harcoltak egymás ellen, de csak azért, hogy bebizonyítsák férfiasságukat. Bátrak voltak; igazságosak voltak; boldogok voltak.

29. fejezet

>!
Belle_Maundrell 

– (…) Milyen bölcs dolog lenne, ha az emberek megértenék a természet jelzéseit, tanulnának a levegő madaraitól és az erdő állataitól!

116. oldal (Hajja & Fiai, 2011)

>!
Belle_Maundrell 

A szenvedő ember gondolatai ritkán alszanak, a szellemet pedig a remény élteti a legjobban, még ha távolinak tűnik is.

86. oldal (Hajja & Fiai, 2011)

>!
Belle_Maundrell 

– David élő példája annak, hogy a huronok is lehetnek könyörületesek!
– Igen, de David úgy tud kornyikálni, mint egyetlen épelméjű ember sem!

208. oldal (Hajja & Fiai, 2011)

>!
Pezy

(…) Én egy könyvet olvasok, s az olyan egyszerű és közérthető, hogy nem kell sokat rágódni az értelmén.
– Mi a címe annak a kötetnek? – kérdezte David, nem is sejtve, hogy a másik mire gondol.
– Nincs címe – felelte a vadász. – De nézz körül, itt fekszik előtted, kinyitva. Ez a könyv a természet: sorai az erdők, a dombok, a patakok. Tanulmányozd, barátom, s több bölcsességet meríthetsz belőle, mint a sápadtarcúak kegyes irkafirkáiból.

106. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Csupán azért ne bízzunk egy emberben, mert mások a szokásai és sötét a bőre? – kérdezte fagyosan Cora.

14. oldal (Hajja & Fiai, 2011)


A sorozat következő kötete

Bőrharisnya sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Zane Grey: Az elveszett folyó
Zane Grey: A sivatag aranya
Michael Punke: A visszatérő
Zane Grey: Ragyogó csillagok
Karl May: Az Ezüst-tó kincse
Karl May: A Medveölő fia
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró
Karl May: Winnetou
Karl May: Winnetou öröksége I-II.
Karl May: Az olajkirály