My ​Dark Places 1 csillagozás

James Ellroy: My Dark Places James Ellroy: My Dark Places

Jean ​Ellroy was murdered in 1958. Her body was dumped on a roadway in a run-down L.A. suburb. The killer was never found. The case was closed. It was a sordid back-page homicide that nobody remembered.
Except her son. James Ellroy was ten years old when his mother died. His bereavement was complex and ambiguous. He grew up obsessed with murdered women and crime. His life spun hellishly out of control. He ran from the ghost of Jean Ellroy. He became a writer of radically provocative and best-selling crime novels. He tried to reclaim his mother through fiction. It didn't work. He quit running and wrote this memoir.
My Dark Places is Jean Ellroy's and James Ellroy's story – from 1958 to all points past and up to this moment. It is the story of a brilliant homicide detective named Bill Stoner, and of the investigation he and James Ellroy undertook to find Jean Ellroy's killer. My Dark Places is unflinching autobiography and vivid reportage. It is no less… (tovább)

>!
Knopf, New York, 1999
352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9780679441854

Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

sepi IP>!
James Ellroy: My Dark Places

(Évek óta állt ez a könyv a polcon, mint valami sötét monolit: keménykötés, szignózott, valami figyelmetlen antikváriustól vettem egy ebéd áráért, szinte sugárzik belőle, hogy különleges időkre való. Évente egyszer-kétszer ránéztem, esetleg le is vettem, belelapoztam, mondtam, hogy nope, ez talán most súlyos lenne, majd visszaraktam a helyére. És mivel az utóbbi időben valahogy semmi nem volt elég súlyos, eljött a My Dark Places ideje.)
Ellroy akkor is brutális, amikor fikciót ír (ezt persze nehéz szétszálazni, mert előszeretettel kever valós történelmi tényeket felettébb logikusan kidolgozott konspirációkkal), a My Dark Places viszont arról szól, hogyan dolgozta (vagy épp nem dolgozta) fel az anyja halálát, akire 1958 nyarán megerőszakolva és megfojtva találtak rá egy iskolai sportpálya szélén. Ellroy ekkor volt 10 éves.
A nyitófejezet szikár rekonstrukciója a holttest megtalálását követő nyomozásnak, rengeteg név, dátum, jegyzőkönyvek, a ketyósok levelei a rendőrségnek, vagyis a tények az Ellroytól megszokott 6-8 szavas „staccato mondatokban” (ezt a fordulatot muszáj ellőni minden róla szóló írásban, szóval tessék), ami akkor a legérdekesebb, amikor kicsit lazít, és bedob egy intuitív tágabb összefüggést az ötvenes évek Los Angelesének működéséről. (Például, hogy a nők elleni erőszak, a megerőszakolt indián asszonyoktól a XX. századi kéjgyilkosságokig hogyan járult hozzá a Vadnyugat mítoszának fenntartásához.)
A második fejezet átvált E/1-be, és elmeséli, a kiskamasz Ellroy hogyan függött rá a krimikre, bűnügyi tévésorozatokra és a halott nőkre, különös tekintettel a Black Dahlia gyilkosságra, amely erős hasonlóságokat mutat saját anyjának halálával. Röpködnek a kőkemény mondatok a traumatizált kisellroy pszichoszexuális fejlődéséről, hogyan menekült fantáziavilágokba, hogyan lett kukkoló besurranó tolvaj, alkoholista, narkós, hogyan provokálta a környezetét neonáci poénokkal figyelemért (szeretetért?), nézte végig az apja leépülését, aki egész életében azzal tömte a fejét, hogy az anyja egy semmirevaló szajha, de idővel a kamaszfiúnak feltűnt, hogy az öreg egy szerencsétlen kamugép, aki mindent megtett, hogy halála után is az anyja ellen hangolja. Az anyja ellen, akiről a kicsi Ellroy nem tudott nagyjából semmit azon kívül, hogy meghalt, és mintha lett volna neki egy félvilági titkos élete – amelynek fehér foltjait a fia ödipális szexfantáziákkal töltötte ki.
Ellroy iszik, narkózik, lecsukják, kiengedik, elvonóra megy, kórházba kerül, kijön, visszaesik, aztán a sokadik mélypontnál tényleg eldönti, hogy kiszáll. Ekkor még (az „ekkor még” visszatérő szófordulat a könyvben) nincs rálátása, mi hajtja az önpusztítás felé. Néha visszatérnek az álmai az anyjáról és a Fekete Dahliáról. Néha az apjáról.
Évtizedekkel később, a kilencvenes évek elején, már befutott szerzőként felkeres egy Los Angeles-i gyilkossági nyomozót, Bill Stonert, hogy belenézhessen az anyja aktájába – ideje letudni ezt az adósságot. Stoner ugyanúgy halott nők megszállottja, mint Ellroy, a fickót bemutató fejezet nők elleni erőszakból kirakott tabló, párbekezdésnyi anekdotikus esetek LA-környéki gyilkossági ügyekből vagy ötven oldalon keresztül, afféle gyilokkatalógus, amellyel mintha Ellroy önmagát és az olvasót is ki akarná égetni, mielőtt ráfordul az utolsó fejezetre: az anyja történetére. Vagyis arra, amit rekonstruálni lehet belőle 30 év múltán. A cél úgysem az, hogy megoldják a kihült ügyet, hanem hogy megbékéljen az anyja emlékével. Vagy legalább halovány fogalma legyen róla, valójában milyen ember volt az anyja: ebben a fejezetben kezd el végre a „the redhead” helyett a nő leánykori nevén, Geneva Hillikerként hivatkozni rá.
Lehet sorolgatni, milyen durva dolgok vannak ebben a könyvben, az is valószínű, hogy Ellroy sok esetben szándékosan túloz, ahogy azt egy hiperélénk fantáziájú, provokációra hajlamos kamasz tenné, de az igazi ereje nem a puszta sokkértékében van, és nem is lenne igazságos erre leredukálni. Amellett, hogy elképesztő sztori, a My Dark Places irodalmi és nyelvi csúcsteljesítmény, csukafejes a traumatizált, kisiklott megküzdési mechanizmusokkal terhelt psziché működésébe, amely a tehetségen keresztül mégis létrehoz valami önmagán túlmutatót; egy fickó elméjének és életének krónikája, akinél a valóság tényeit bekebelezik a privát és kollektív popkulturális fantáziák; ő pedig lényegében pszichothrillert csinál a saját életéből. Lehet még róla szépeket mondani, de ezt igazából olvasni kell.
(Most pedig csendben visszateszem a polcra az őt megillettő helyre, és a következő pár évben megint csak sandán pislogok rá, és néha belelapozom. Úgy egy évtized múlva talán eljön az ideje, hogy újraolvassam.)

9 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Don Wolfe: The Black Dahlia Files
Steve Hodel: Black Dahlia Avenger
Celeste Ng: Everything I Never Told You
John Buntin: L.A. Noir
Randall Sullivan: LAbyrinth
Beth Flynn: Nine Minutes
Karina Halle: Bold Tricks
Marc Behm: Eye of the Beholder
Ryan Becker: Murderers in New Mexico
Maureen Callahan: American Predator