Fehér ​Jazz (L.A. Kvartett 4.) 48 csillagozás

James Ellroy: Fehér Jazz

Los ​Angeles, 1958. Gyilkosságok, megvesztegetések, rajtaütések erőszak minden mennyiségben. Dave Klein rendőrhadnagy nem válogat a módszerekben, ha el akarja érni a célját. Egy zsaru, aki pénzbehajtóként, uzsorásként és verőemberként is kamatoztatja tehetségét, és otthonosan mozog a nagyváros legsötétebb bugyraiban is.
Amikor azonban az FBI nyomozást indít, hogy lebuktassa a rendőrség kötelékében szolgáló korrupt zsarukat, elszabadul a pokol. Kleinből bűnbakot akarnak csinálni: ő lesz a rossz zsaru, akinek el kell vinnie a balhét. És a balhé nem marad el. Politikusok és rendőri vezetők, gengszterek és drogdílerek próbálják levadászni, miközben mindenki megtesz mindent, nehogy fény derüljön mocskos üzelmeikre.
Kleinnek lépnie kell, ha nem akar idő előtt kiszállni a buliból. Ő maga is részt vett ennek a világnak a megteremtésében, most azonban bármire képes lenne, hogy élve elmeneküljön belőle.

Az örvénylő szöveg magával rántja olvasóit az ötvenes évek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1992

>!
Jaffa, Budapest, 2013
406 oldal · ISBN: 9786155235924 · Fordította: Illés Róbert
>!
Jaffa, Budapest, 2013
400 oldal · ISBN: 9786155492129 · Fordította: Illés Róbert

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Mickey Cohen


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

mate55 P>!
James Ellroy: Fehér Jazz

Régen olvastam olyan krimit, ami bármiféle előzetes figyelemfelkeltés nélkül, elsőre száz százalékig lekötötte volna a figyelmemet. Ez a regény viszont pontosan ilyen. Ismerem, sőt nagyon szeretem James Ellroy könyveit. Ennek ellenére megborzongok, valahányszor a történeteit kezembe veszem. Mindig elborzaszt az esztelen kegyetlenség, a „terror”, a rettegés és a bosszúállás megjelenítése. Aki olvasott már Ellroy könyvet az valószínűleg nem fog meglepődni, aki viszont most kezd neki, annak csak azt tudom mondani, akad ebben a műfajban könnyedebb hangvételű is.

5 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
James Ellroy: Fehér Jazz

Értem én, hogy csuda dolgokat tesz Ellroy a nyelvvel, de azért erre nem számítottam. Erre a végtelenül lecsupaszított, tárgyilagos, objektív, leíró stílusra, erre a precízen minimalista narrátori hangra azért nem. Pedig milyen jól működik!
Egy kicsit azért tűnődök, hogy a történet a nyelv segítő hatása nélkül is ennyire jó lenne-e, de azért hajlok rá, hogy majdnem. Ötvenes évek, Los Angeles és annyi bűn meg korrupció, hogy szép lassan mindenki belefullad. Nyilván az olvasó is.
Nemcsak „krimisége” okán érdemes belevágni. Amiatt is, természetesen, elvégre tökéletes mértékben csavaros, okos, bűnös és kíméletlen, de már csak a szöveg miatt is izgalmas kaland azoknak, akiket amúgy elriaszt a vér, a lövöldözés, a szenny, a mocsok.

egy_ember>!
James Ellroy: Fehér Jazz

Függések hálója. Expresszív írás. Tőmondatok. Filmszerűség.
Undor. Döbbenet. Vér. Ondó. Pénz. Bundák. Buzik. Niggerek. Mexikóiak. Dodgers. Chavez Ravine. Korrupt rendőrök, Korrupt politikusok.
Mocsok. Mocsok. Mocsok.

eeucrw>!
James Ellroy: Fehér Jazz

James Ellroy híres krimisorozatának, az LA Quartetnek a darabjai (sorrendben: Fekete Dália, A nagy sehol, Szigorúan Bizalmas, Fehér jazz) még 87 és 92 között jelentek meg, Ellroy ezekkel szerezte meg az első komolyabb kritikai elismeréseket, és ezekkel kezdett el először igazán formát ölteni a mára jellegzetes, szókimondó és bárdolatlan stílusa. Bár sokan olcsó blöffnek, mások írói stílusbravúrnak tartják, az biztos, kevés olyan szerző van, akinek olyan saját, kiforrott hangja lenne, mint neki. És kevés szerző műveiben van ennyi erőszak, homoszexualitás, bokszolók és jazz zene együtt. Legalábbis ami az LA Quartetet illeti.

A széria részei egytől-egyig az 1940-es és 1950-es évek Amerikájában játszódnak, a pontos helyszín Los Angeles bűzös és brutális világa. A főszereplők a velejéig romlott zsaruk, politikusok, hírességek, narkósok, prostik és minden elképzelhető, és főleg elképzelhetetlen emberi söpredék. Ez adja az alapmiliőt, melyhez Ellroy különböző, többnyire rendkívül sűrű, kaotikus és finoman összefűzött történeteket írt, mindegyik egy adott regény. Műveinek világát számomra a legérzékletesebben a szintén ezekben az évtizedekben tevékeny Arthur „Wegee” Fellig, híres bűnügyi-helyszíni fotós képeivel lehetne vizualizálni. A nagyvárosi élet, közelről lekapva, erőteljes vakufényben, kendőzetlen, dokumentarista ábrázolásban. És a Fehér jazz felépítésére az „összefűzött pillanatképek” hasonlat különösen találó.

Los Angeles, 1957, ősz. Ed Exley főnyomozó és Welles Noonan államügyész egymásnak feszül egy hatalmi játszmában, utóbbi fejébe vette, hogy leszámol a korrupt zsarukkal, a szervezett bűnözéssel, bár nehéz megmondani, hogy a jóhiszeműsége, vagy a hatalomvágya motiválja jobban. A történet középpontjában viszont nem ők, hanem egy David Klein nevű, hírhedten hidegvérű, aljas rendőr (és mellékesen jogász) áll, akiről az alvilágban is az a hír járja, hogy 5000 dollár vérdíjért bárkit kicsinál. Klein a kemény ököl és éles ész remek kombinációjával rendelkezik, kérdés, mikor melyikre van nagyobb szükség.

Exley rábízza Kleinre az egyik aktuális, és meglehetősen aberrált betörési esetet, amely a rendőrséggel titkos megállapodásban álló drogkartell-család, a Kafesjianék házában történt. Bár Klein érez valami érthetetlen mögöttes szándékot, az Exleyben megbújó személyes bosszú és rosszakarás bűzét, és hogy éppen valami nagyon mocskos játszmába sodródik bele, mégis óriási hévvel vág bele a nyomozásba. Közben Howard Hughes (igen, az a Howard Hughes!) is megbízza Kleint egy kis melóval: követnie kell egy prostiból lett színésznőcskét, Glenda Bledsoe-t, akibe Klein nyilván csúnyán belehabarodik. Közben minél messzebbre jut a nyomozásban, annál magasabbra csapnak fölötte a szarhullámok, halnak meg emberek és kerülnek elő piszkos kis titkok és érdekek.

Ellroy irtózatos lendülettel visz végig a történeten, jó érzékkel számos ponton kisebb gyújtóbombákat elhelyezve, hogy a végén óriási kataklizmaként mind egyszerre robbanjon. Stílusa mostanra annyira elkopott, hogy minden szépírói eszközt nélkülöz, nincsenek leírások, hangulatképek, viszont a dialógusok újfent bombajók. A mű nyelvezetileg olyan, mintha Klein lázálomszerű, benyomásokkal, érzésekkel, megjegyzésekkel teli jegyzeteit olvasnánk. Az egész az automatikus írásra emlékeztet, Klein minden egyes gondolatát megismerjük, és mondanom sem kell, Klein agyában lenni baromi zavarba ejtő. A könyv ettől eleinte kicsit nehéz olvasmány, a lendület miatt észrevétlenül át lehet siklani bizonyos részeken, de idővel rááll az ember a ritmusra. Ráadásul a szokásos delíriumos hangulatot Ellroy újfent az 50-es évek Amerikájának atmoszférájával, zeneiségével sűríti. És a háttérben hol halkan duruzsol, hol fülsüketítően sikít a bebop jazz.

A könyv a széria többi darabját ismerve megint politikailag teljesen inkorrekt a zsidókkal, feketékkel, homoszexuálisokkal, tocsog az erőszaktól, rengeteg ember hal meg benne, a nőknek a prosti és narkós szerepnél több nemigen jut (kivéve az angyali Glendát). De Ellroy nem pusztán sokkolni akar, vagy a deviáns viselkedés szélsőséges formáiból tablót állítani, hanem alig észrevehetően (a mondanivaló cseppet sem direkt vagy szándékolt) a társadalmi és individuális rendre felhívni a figyelmet. Hogy milyen pokoli egy erkölcsi normák, szabályok nélküli, előítéletes világ, ahol egy bizonyos kivételes réteg bármit, bármikor megtehet, felelősség és következmények nélkül. Egyébként Ellroy közismert előéletét ismerve (anyját gyerekkorában megölik, majd az apja is meghal, sokáig narkós, csavargó, betörő, majd összeszedi magát, mára absztinens és rendszerető) tudjuk, hogy ez a megszállottság honnan ered nála.

Végül Kleint nem is igazán az igazságérzete viszi el az egyébként piszok jól felépített, fojtogató, labirintusszerű nyomozás végére, inkább a zavaros megszállottság, a kíváncsiság, hogy csakazértis kibogozza a szálakat. Ám amire bukkan, attól még neki is annyira felkavarodik a gyomra, hogy inkább menekülni próbál. Menekülni, találni valamilyen feloldozást, emlékezni a jóra, és általa újra alámerülni a zenében, pörögni, forogni vele. A Fehér jazz kivételes bűnügyi (és egész picit talán pszichológiai) regény, ha rossz passzban olvassa az ember, rendesen kikészít, de bőven megéri bevállalni.

Töki>!
James Ellroy: Fehér Jazz

Az L.A. kvartett befejező darabja. Ellroy a Fekete dália, A nagy sehol és a Szigorúan bizalmas által kikövezett úton halad tovább, de ezúttal az első szám első személyben előadott, jelen idejű elbeszélési mód még az említett elődöknél is közelebb hozza hozzánk az 50-es évek Los Angelesének nyomasztóan korrupt és velejéig romlott világát. Ellroytól nem idegen az a tőmondatokra tagolt szerkezeti egység, amit ennél a könyvnél használ: Underworld USA trilógiaként elhíresült sorozatának második kötete, Az élet ára szintén ezzel a rendhagyó, sodró lendületű szerkezettel íródott. Amit egyébként egy másik amerikai szerző, Don Winslow is igyekezett lemásolni több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel. Maga a történet és a karakterek egyébként az Ellroytól megszokott színvonalat hozzák: ismét egy elképesztően összerakott, zseniálisan megírt krimit kapunk, ezúttal is pozitív szereplők és persze happy end nélkül. Mert James barátunk nem azért van, hogy szirupos történetek elmesélésével rabolja a drága időnket. Nem, ő a sötét oldalon játszik, amiről – valljuk be őszintén – ijesztően sokat tud. De én pont ezért szeretem. Ismert a mondás: a stílus maga az ember.

robinson P>!
James Ellroy: Fehér Jazz

Mocskos alvilág, korrupt zsaruk. Kurvák és maffia. Egyedi stílus, leginkább a Szigorúan bizalmas film jutott eszembe. Mellé szól a jazz és folyik az alkohol.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2014/04/feher-jazz.html

3 hozzászólás
henryhill>!
James Ellroy: Fehér Jazz

Vér serken – fűrészelt penge gyöngyházmarkolattal. Frontálisan az agyhullámaidba. Amint belemerülsz szétforgácsol és csodálattal vegyes jeges rémületbe dermeszt, kérlelhetetlenül tocsogó, falrepesztő naturalizmusával, élőbeszédszerű keresetlenségével. Ellroy kvartettjének záróbankettje a korábbiakhoz hasonló plasztiktöltet, még kevesebb finomkodással mint a korábbi darabokban mégis stílszerűen elegánsan bugyolálva mintegy az arcodba sikoltva, lepörkölve a nem létező szőrtüszőket is, felrázva tipizáltan bebeszélt, elfogadottnak minősített illúzióidból. Irodalmilag ugyan csínján fűszerezett, ám profán belső monológokon alapuló persziflázsaival lankadatlan figyelemre int, s inkább formai jellemzőivel hívja fel a figyelmet, kvázi egyfajta napló és újságírói riport ötvözeteként. Bűnözés, blamázs, rendőri korrupció, gyermekkori traumák, voyeurizmus, incesztus – Ellroy kedvenc komponensei iszonytató szövevénybe rángatnak és valahogy te is cinikusan de állhatatosan evickélsz az ezernyi apró, első látásra jelentéktelen információ-töredék között, úgy hogy voltaképpeni hősödet is kilencrendbeli bűncselekményért körözik a történet során. Ő Dave Klein a maga szikkadt, sokadrangú nevével delíriumba áztatott, akkurátus végrehajtó, szerethetően esendő, vihar tépázta femme fatale-lal az oldalán nyakában a szövetségi nyomozóiroda és a seriff hivatal csaholásával, idézések sokaságával, s a maffia tótumfaktumjaival melyek ellen csak kenőpénzekkel, hívatlan szövetségesek révén és önkényes igazságosztó mivoltával szállhat ringbe. Kérdés, hogy meddig tágíthatók a képzeletbeli határok, a jó posztulált ingerküszöbe, vállalkozása, foglalkozása fényében? Hol végződik a kiégett, állatias törvényszolga és hová fajul a gátlástalanul hataloméhes bűncézár s ha a jó is ennyire züllött, zilált és fétiseként, sikere érdekében mocskos üzelmekben úszkáló, milyen lehet az arctalanul kikovácsolt rém, s van-e még megváltás az Angyalok városában melyet ördögök népesítenek a vérfertőzés Babilonját vizualizálva. Reális purgatórium. Véráztatta sorsok, a perceptuális sokk kegyében, mindvégig autentikusan. Mea culpa Mr. James Ellroy!

bokrichard>!
James Ellroy: Fehér Jazz

Előre szólok, hogy erre a könyvre igazán ki lehet tenni egy 18-as karikát az fix! :) Ez volt az utolsó magyar nyelvű kötet a szerzőtől, így most már mondhatom, hogy komplettáltam az Ellroy olvasásomat, így most már bebizonyosodott, hogy James Ellroy nem normális!! :D (A szó legnemesebb értelmében.) Iszonyatos bátorság kell ahhoz, hogy az ember ilyen stílusban írjon, de az, amiről ír, megkívánja az undorító és igen sokszor-szinte minden oldalon – trágár fogalmazást. Ez egy finomabb ízlésű emberben igen nagy megrökönyödést kelthet, de én már korábbi kötetein megedződhettem és megmondom őszintén, élvezem ezt a hangnemet. Ez a krimi a többi kötettel együtt igazi képet ad L.A.-ről, nemcsak a fényes, gazdag, jó oldalát, de az undorító, bürokrata, korrupcióval megfertőzött, rasszista, antiszemita, komcsi oldalát is. Senki senkiben nem bízhat meg, minden sarkon árulás és halál várhat, mintha a vadon lenne, de nem az: ez a gondolat letaglózó, és igen elgondolkodtató. Efféle gondolatokkal fejemben fejeztem be a könyvet, és még mindig alig tértem magamhoz. Ajánlom mindenkinek, de főleg ERŐS IDEGZETŰEKNEK!

nyolcadikutas>!
James Ellroy: Fehér Jazz

Ellroy stílusa döbbenetes.
Regényében sehol egy szerethető figura, az erkölcs a pöcegödör legalján és mindent áthat az erőszak, a bűn és a mocsok.
A Fehér jazz befejezi az író Los Angeles kvartett regényfolyamát, amelyből a zseniális film miatt, talán a Szigorúan bizalmasra emlékeznek a legtöbben, ám bár hozzám mégis az első rész a Fekete dália áll a legközelebb.

samspade>!
James Ellroy: Fehér Jazz

James Ellroy L.A. kvartettjének (Fekete dália, A nagy sehol, Szigorúan bizalmas) negyedik darabja ismét elkalauzol minket az 50-es évek Los Angelesének bűnös világába. Abba a sötét világba, melyet a szerző saját bőrén is megtapasztalhatott, hisz alig tíz éves volt, mikor édesanyját meggyilkolták. A történet főhőse ezúttal Dave Klein hadnagy, aki egyes szám első személyben meséli el 1958 véres őszének történetét. Klein ugyanolyan szarházi, mint azok az alakok, akik után nyomoz. Korrupt, erőszakos és még a gyilkosságtól sem riad vissza. Üldözőből üldözötté válik, miközben egy rejtélyes betörést, egy brutális családgyilkosságot és egy rafinált rablási ügyet próbál összerakni. Mert minden mindennel összefügg, csak győzzük követni az eseményeket és megjegyezni a neveket. Filmszerűen, néha többszörös gyorsításban peregnek az események. Tűéles tőmondatok, egy hatalmas kirakós ezernyi darabja, mintha csak egy detektív noteszát lapozgatnánk. A párbeszédek szikárak és nyersek és bár ez a végletekig lecsupaszított stílus eleinte nagy odafigyelést igényel, később teljesen beránt, olyan mint egy drogos trip, ami soha sem akar véget érni. A mocsok csak úgy csöpög a könyv lapjairól: prostik, homokosok, vérfertőzés, kenőpénz, állatcsonkítás, gyilkosság, gennyes politikai játszmák. Nincs jó vagy rossz, itt mindenki az utóbbi tábort erősíti. A fiktív történetben megjelennek valós személyek is, pl. a filmcézár Howard Hughes, akinek megbízásából Kleinnek egy befutni vágyó színésznőcskét kell követnie, vagy a kor egyik ünnepelt dívája, Joan Crawford. Mickey Cohen, Dudley Smith, de főként Ed Exley révén lazán kapcsolódik a történet a kultikus Szigorúan bizalmashoz is, valamint az ott alkalmazott lapszemlék itt is remek keretet adnak az egyes fejezeteknek. Mondanom sem kell, hogy a regényt elsősorban felnőtteknek ajánlom, aki szereti a keményvonalas krimiket az minden oldalát falni fogja.


Népszerű idézetek

robinson P>!

Exley feláll.
– Még egy kérdés, mielőtt elmegy.
– Uram?
– Megkérte valaki, hogy lökje ki Sanderline Johnsont az ablakon?
– Nem, uram. De azért maga sem bánja, hogy kiugrott, nem igaz?

29. oldal

1 hozzászólás
zsoca8711 P>!

Belváros, egy ruha Megnek – minden alkalommal veszek neki egyet, ha megölök valakit.

24. oldal

robinson P>!

Tommy K. a falhoz szorítva. Fű a padlón, keménylegény Junior éppen motozza. Jazzposzterek, náci zászló, szaxi az ágyon.

40. oldal

shadowhunter1975 P>!

Azért szakítok a bűnös élettel, mert ez a helyes, ahogyan az a Bibliában is meg van írva, ebben a csodálatos, halhatatlan bestsellerben, amely csodálatos tanításokkal van tele gojok és zsidók számára egyaránt.

337. oldal, 42 (Jaffa, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: Mickey Cohen

Hasonló könyvek címkék alapján

James M. Cain: Dupla vagy semmi
James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget
Raymond Chandler: Raymond Chandler összes Philip Marlowe története 3.
Ross Macdonald: Mindenki ellenség
Mickey Spillane: Én, a bíró
Ross Macdonald: Veszélyes ellenfél
Dashiell Hammett: Véres aratás
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége
Kondor Vilmos: Budapest novemberben
Karin Fossum: Elszabadul a pokol