Az élet néha nagyon drága. Gyilkolni, ölni és kínozni kell a mindenható bűnszövetkezet parancsára. Az élet néha nagyon is olcsó. Elég, ha egyszer volt rosszkor, rossz helyen az ember, és látott tán olyasvalamit, amit nem kellett volna. És megy a parancs azokhoz, akik ölnek, mert élni akarnak. A szerző új könyve, még keményebb, még szikárabb regény, mint az Amerikai tabló. Ellroy nem vidám író, nem a naiv széplelkeknek való. A noir, a fekete regény műfajába lehelt félelmetes, új életet. Itt nincsenek jók, csak gonoszok, de néha a gonoszokon is úrrá lesz a jóság, mert az életet nem lehet csak sötét színekkel festeni.
Az élet ára (Underworld USA trilógia 2.) 20 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2001
Kedvencelte 5
Várólistára tette 16
Kívánságlistára tette 12

Kiemelt értékelések


Egy kis közép-európai ország miniszterelnöke nemrégiben összehívta külképviseleti vezetőit és közölte velük, hogy országának külpolitikáját a továbbiakban nem valamiféle erkölcsi elvek, hanem a nemzeti érdek határozza meg. (Hogy mi a nemzeti érdek, azt természetesen ö dönti el.)
Az Amerikai Egyesült Államokat gyakran vádolják azzal, hogy erkölcsi elvekre hivatkozva valójában saját birodalmi érdekeit érvényesíti.
James Ellroy klasszikus nagyregényében az USA 1960-as évekbeli politikai kulisszatitkaiba nyerhetünk betekintést, amikor a nemzeti kül- és belpolitika ezer szállal kötődött a maffiához, a gengsztervezérek egyéni érdekeihez.
A történet a Kennedy-gyilkossággal indul, 1963. novemberében, és 1968. júniusában, a meggyilkolt elnök öccsének, Robert Kennedy szenátornak a lelövésével ér véget. Közben zajlik a vietnami háború és Martin Luther King polgárjogi mozgalma dúlja fel a politikai élet megszokott kereteit, Las Vegas kaszinóbirodalmát elfoglalja Howard Hughes, a playboy milliárdos, és a szálakat közösen mozgatja John Edgar Hoover, az FBI nagyhatalmú igazgatója és a latin-amerikai terjeszkedésre készülő maffiavezérek.
A regény főszereplői gyilkosok, akik a politika titkos alakítóinak parancsait hajtják végre, gyakran meggyőződéseik ellenére, de mindig megtalálva saját számításaikat. Rokonszenves, szerethető figurák. Ha nem is azonosulunk, de szurkolhatunk nekik. Talán azért tesszük zárójelbe a szokásos erkölcsi elvárásainkat, mert közel kerülünk hozzájuk és megismerjük sorsukat és személyiségük vonzó oldalait is. A hétköznapi életben családszerető, szimpatikus emberek, és akik között működik valami irracionális barátság, amely miatt néha még a saját életüket is kockáztatják. Valahol jó emberek, de a körülmények úgy hozták, hogy gyilkosokká váltak. Ebben a világban ez természetes.
A regény stílusa szikár és durva. Pergő párbeszédek, fiktív dokumentumok és rövid, pattogó mondatokból álló leírások sorakoznak benne. Véres, kegyetlen gyilkosságok, akciójelenetek, trágár kiszólások, korrupció, háború és gyűlölet – ez jellemzi legjobban ezt a könyvet.
Közel hétszáz oldal, de végig tele van feszültséggel, egy percig sem lehet unatkozni.


James Ellroy nem tud hibázni.
A nyelvezettel, mondatszerkesztéssel barátkoznom kellett az elején (nagyon rövid mondatokat használ, ami picit monottá, túlságosan is sodróvá teszi az olvasást), de ez az egyetlen negatívum, amit említhetek.
Rengeteg szereplő, rengeteg esemény, rengeteg „mocsok” és az egészre ráhúzta a valós szereplőket, eseményeket, amitől hátborzongatóvá válik az egész.
Zseniális.


Egyszerre csak belecsöppentem a közepébe, aztán kapkodtam a fejemet, hogy most ki kinek dolgozik (dolgozik?), ki kivel van, hogyan függenek össze az események? Mert esemény az van bőven. És rengeteg mocsok. Pár főszereplő, sok egyéb szereplő, akik szinte sosem játszanak tisztességesen. Kemény emberek, akik másokat manipulálnak, aztán azért kiderül, hogy őket is manipulálja valaki. Meg őket is.
Két észrevételem, talán tanácsom lenne. Az egyik az, hogy ha valaki Ellroy regényeket szeretne olvasni, szerintem ne ezzel kezdje. A másik az, hogy időt kell(ene) szánni a könyvre, 5 oldalonként olvasni nem az igazi.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Mario Puzo: A Keresztapa 94% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Az 90% ·
Összehasonlítás - Dennis Lehane: Viharsziget 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Állattemető 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Éjszakai műszak 89% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Kedvencek temetője 89% ·
Összehasonlítás - John Grisham: A cég 88% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A holtsáv 87% ·
Összehasonlítás - Celeste Ng: Amit sohase mondtam el 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Christine 86% ·
Összehasonlítás