A ​kettős spirál 80% 10 csillagozás

Watson egy szeleburdi zseni. Máson sem jár a feje, mint a bigéken, a borokon, a filmeken, az emésztésén, a komótos, habókos téblábolásán… Szerinte. Szerintem meg elképesztően fiatal. 25 évesen annyi mindenben kiokosítva magát (oly iszonytató rövid időn belül), hogy megfejthesse a DNS titkát, mégpedig, hogy hogyan nézhet ki életünk alap sója, a dezoxiribonukleinsav, még kifejezetten tejfelesszájú. Ezért elmismásol, elken, elhallgat sok-sok fontos részletet a DNS kutatása folyamatából. Megtudhatunk azonban sok más egészen vicces, és lényegtelen szociális és kapcsolati apróságot a tudósok, kutatók és laborok mindennapjaiból.
Ezért egyik szemem sír, a másik meg nevet. Aranyos kis fiatalemberünk csetlését-botlását figyelemmel kísérve szívesen olvastam volna kicsit több tudományos kulisszatitkot is.

Rövid és bizarr beszámoló a DNS-szerkezetének felfedezéséről; az egyik felfedező tollából. Látszatra könnyed hangon beszéli el a kutatás történetét, zsákutcáit, s közben meglehetősen gúnyos képet fest a brit egyetemek és kutatóintézetek merev, sznob, hímsoviniszta légköréről, nem kímélve némely tudományos hírességek konkrét személyét sem (beleértve barátját és munkatársát, Francis Crick-et is, akinek harsány, néha meggondolatlan szószátyárságát szintén tollhegyre tűzi). Izgalmasan meséli el a különböző tudományos műhelyek közötti versenyfutást, az eredmény mielőbbi publikálása körüli hajszát is.

Érdekes, olvasásra érdemes kötet, ám a fordítás elég gyengére sikeredett; gyakran rossz, magyartalan mondatszerkezetek, furcsa szóhasználat nehezítik az olvasó dolgát (még az általam kiírt két idézetben is akadnak béna megoldások). Megkockáztatom: aki közepes, vagy ennél jobb angol nyelvtudással rendelkezik, olvassa inkább az eredeti szöveget.

Jó pofa, szórakoztató betekintés a kutatók mindennapjaiba, gondolkodásmódjába, módszereibe egy kívülálló szemszögéből. Kívülálló és vagabund. Nem elég, hogy nem ért ahhoz amit csinál, de még csak nem is azt csinálja, amit kéne, és nem ott, és nem akkor, és nem azzal…Viszont minden mást, máshol, máskor…
Aztán, egyrészről nem vallja be, – vagy legalábbis nem egészen, és a lényeget tekintve nem – amivel sokan vádolják őket, tudniillik, hogy lopták a modelljüket, másrészt viszont őszintén leírja, hogyan verte át sorozatosan az ösztöndíj bizottságot, hogy nem értett sem a biokémiához, sem a röntgenkrisztallográfiához, maximum egy kicsit a mikrobiológiához.
Viszont Nóbel-díjas, ami pl rólam nem mondható el.
És az első két megszekvenált humán genomból az egyik az övé…, ami szintén nem mondható el rólam.
Érdemes elolvasni. Tanulságos mese arról, hogy hogyan működnek a dolgok.

Nagyon szerettem, lebilincselő olvasmány volt.

A tudósok világába, életébe kapunk bepillantást a könyv révén. Ráeszmélve, hogy az ő világuk sem az a tökéletes, mosolygós segítsük egymást világ.
Sajnos a fordítás minősége sokat ront a olvasási élményen.

Ó istenem, ekkora egót én még életemben nem láttam.
Nehéz ennek a könyvnek az olvasása után sok tiszteletet megőrizni James Watson iránt, az egyébként őszintén fantasztikus és korszakalkotó tudományos eredményei ellenére. Az a mértékű arrogancia, beképzeltség és szexista hozzáállás ami ezekről a lapokról árad nagyon sokat tesz azért, hogy csökkentse a hatalmas tudományos felfedezés történetének izgalmát. Nem mondanám egy kifejezetten szórakoztató olvasmánynak – inkább rém idegesítő. De a felesleges körítés alatt végtelenük érdekes és helyenként még izgalmas is. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de nemigen ajánlanám jó szívvel olyanoknak, akik a tudós iránti tiszteletből vagy egyszerűen biokémiai érdeklődésből nyitnák ki – inkább olvassatok egy olyan könyvet, ami nem Watson egoista szűrőjén keresztül meséli a történetet.